Végszó

Az utolsó bejegyzést mostmár itthonról pötyögöm, ugyanis péntek délelőtt sikeresen (és időben!) landoltunk, a Malév dolgozókat meg ezúton is csókoltatom a sztrájkért, aminek köszönhetően csak az utolsó pillanatokban tudtuk meg hova érkezünk egyáltalán, és laza fél óra után a csomagokat is elkezdték nagy kegyesen kipakolni. Persze mire pakolni nem volt, hiszen a kocsitolók is sztrájkolnak, elvégre hatalmas igény van erre a magasan képzett szakmára...ha nem lesz amit akarnak, elmennek a Tescoba és akkor aztán nem lesz utánpótlás. De ezt inkább hagyjuk is, azóta volt már egy kis családlátogatás, rengeteg pukkadásig kajálás, meg egymásnak örömködés, viszont máris jelentkeznek a Tromso-elvonási tünetek.
Ezt egy kicsit talán enyhítve (vagy csak súlyosbítva??) visszatekintő az utolsó néhány napra: Utaltam már a norvég söröket összehasonlító szponzorált projektemre, amit most még tovább fejlesztettem. Veszteni való nem révén bejelentkeztem a sörgyárba, elmagyarázva a helyzetet és egy ingyen körbevezetés elengedhetetlen szükségességét. Másnap jött is a válasz: bizony vip-vendég voltam a világ legészakibb sörgyárában, a pub manager személyesen és személyre szólóan vezetett körbe, én meg nagy szakértően persze kérdeztem mindenről. Az érdeklődésnek meg is lett az eredménye: a kis túra végén négyféle sört (köztük egy még kísérleti stádiumban lévőt) kóstoltatott meg velem vendéglátóm, ráadásul a csak alkolholshopban kapható erősebb fajtából. Ez így búcsúzóul egy remek és kihagyhatatlan élmény volt, na meg vicces is h mennyire komolyan vettek (teljes joggal persze). Kedden még egyszer utoljára neki indultunk a sarki éjszakának, kedd este lévén nem túl jó kilátásokkal, mely előérzet aztán be is igazolódott, egy-két középkorú de annál részegebb korántsem úriember Hadalnek és Csillának szóló ajánlatán kívül semmi érdekeset nem találtunk. Az egyik helyen karaokeba botlottunk, de mire a mellékhelységről visszaértem már 2 saját bevallása szerint norvég bokszbajnok figura próbálta itatni a lányokat, egyikük kedvese meg kikaparni a szemüket. Én meg hittem nekik, a rettentő szimpatikus kopasz úriember karja ugyanis kb. akkora volt mint az én derekam és barátságosan mellbe is fejelt üdvözlésképp...Szerencsére aztán énekelni támadt kedvük, így én még legurítottam a sört és a szám vége előtt másik hely után néztünk. Mivel ez volt az este legmozgalmasabb pillanata, gyorsan haza is értünk.
Másnap persze még egy kis vásárolgatás, meg őrült pakolás és takarítás. Ez utóbbi a különösen nagy mutatvány tőlem, de azt hiszem szépen helytálltam és melegen ajánlom h a házinéni is egyetértsen ezzel (ezen múlik ugyanis a depozit visszautalása). A bepakolásnál meg egyszerűen zseniális voltam, köszönöm a gratulációkat, ne, tényleg ne fényezettek. Ja, és sikerült szereznem 600 koronás Tromso focimezt ingyen, ez az előnye ha jó emberekkel barátkozik az ember (tudtán kívül).
Csütörtök hajnalban indulás, így egy napunk maradt Osloban, amit aztán maximálisan ki is használtunk, amit nagyban köszönhetünk egy ott tanuló német srácnak, de főleg Csillának, aki képes egy repülőút alatt olyan kapcsolatba kerülni bárkivel, h az aztán aznapra teljes körbevezetést kínáljon nekünk. Egy szó, mint száz, nagyon rendes volt a srác, Oslo meg egyszerűen gyönyörű, annak ellenére amit előtte hallottunk róla. Ezen vélemények alapja jórészt az északiak erős öntudata és a déliek lenézése lehetett, de így legalább még nagyobb kellemes meglepetés ért. Esős, szeles időnk volt, mégis valahogy ez illett legjobban a város hangulatához, hogy a ködös kikötő viking-kort idéző hangulatát ne is említsük. Tényleg mindent megnéztünk amit érdemes volt, a legszebb részeket körbegyalogoltuk, így meglehetősen elfáradva érkeztünk vissza a hotelbe néhány óra alvásra, hogy másnap hajnalban ismét útnak induljunk, mégegyszer bepréselhessem magam a norwegian air nem rám méretezett gépébe, és hogy megdöbbenve tapasztaljuk, h már az ablakon bepislogó napsugarak is hunyorgásra késztetnek, szabályosan zavarnak egy hónapnyi nélülözésük után.
Nagyon jó végre itthon lenni, újra látni a családot, házat, napot(!), ugyanakkor valami nagy üresség maradt bennem, felfoghatatlan h teljesen megszűnik a megszokott és megszeretett környezet, napi rutin, eltűnnek a barátok...De mindjárt itt a karácsony! Na meg a vizsgák ismét, amit sajnos nagyon nem tudok elfelejteni, bár mindent megteszek érte :P

Ez tehát az utolsó jelentkezésem ebben a formában, a kiválasztottaknak és érdeklődőknek még lehet abban a szerencsében része, hogy személyesen meséljek bővebb részleteket, kimaradt jeleneteket és képeket. A vágatlan verzió rendezői kommentárral tehát elérhető, immár a hagyományos magyar telefonszámon, mindenféle emelt percdíj nélkül.
Köszönöm mindenkinek aki ellátogatott az oldalra, különösen akkor, ha netán még élvezni is tudta az olvasgatást, netalántán még hosszászólásra is vetemedett volna. Azt hiszem azért a több mint 1300 látogatásra büszke lehetek, bár igazán csak akkor vagyok, ha valóban érdekesre és élvezhetőre sikerült beszámolóim, még akkor is, ha tudom h közel sem lehet visszaadni azt az élményt, amiben ebben a szemeszterben részem lehetett, és amit soha nem fogok elfelejteni...
Köszönöm mindenkinek aki ennek részese volt!