szombat, december 20, 2008

Végszó




Az utolsó bejegyzést mostmár itthonról pötyögöm, ugyanis péntek délelőtt sikeresen (és időben!) landoltunk, a Malév dolgozókat meg ezúton is csókoltatom a sztrájkért, aminek köszönhetően csak az utolsó pillanatokban tudtuk meg hova érkezünk egyáltalán, és laza fél óra után a csomagokat is elkezdték nagy kegyesen kipakolni. Persze mire pakolni nem volt, hiszen a kocsitolók is sztrájkolnak, elvégre hatalmas igény van erre a magasan képzett szakmára...ha nem lesz amit akarnak, elmennek a Tescoba és akkor aztán nem lesz utánpótlás. De ezt inkább hagyjuk is, azóta volt már egy kis családlátogatás, rengeteg pukkadásig kajálás, meg egymásnak örömködés, viszont máris jelentkeznek a Tromso-elvonási tünetek.
Ezt egy kicsit talán enyhítve (vagy csak súlyosbítva??) visszatekintő az utolsó néhány napra: Utaltam már a norvég söröket összehasonlító szponzorált projektemre, amit most még tovább fejlesztettem. Veszteni való nem révén bejelentkeztem a sörgyárba, elmagyarázva a helyzetet és egy ingyen körbevezetés elengedhetetlen szükségességét. Másnap jött is a válasz: bizony vip-vendég voltam a világ legészakibb sörgyárában, a pub manager személyesen és személyre szólóan vezetett körbe, én meg nagy szakértően persze kérdeztem mindenről. Az érdeklődésnek meg is lett az eredménye: a kis túra végén négyféle sört (köztük egy még kísérleti stádiumban lévőt) kóstoltatott meg velem vendéglátóm, ráadásul a csak alkolholshopban kapható erősebb fajtából. Ez így búcsúzóul egy remek és kihagyhatatlan élmény volt, na meg vicces is h mennyire komolyan vettek (teljes joggal persze). Kedden még egyszer utoljára neki indultunk a sarki éjszakának, kedd este lévén nem túl jó kilátásokkal, mely előérzet aztán be is igazolódott, egy-két középkorú de annál részegebb korántsem úriember Hadalnek és Csillának szóló ajánlatán kívül semmi érdekeset nem találtunk. Az egyik helyen karaokeba botlottunk, de mire a mellékhelységről visszaértem már 2 saját bevallása szerint norvég bokszbajnok figura próbálta itatni a lányokat, egyikük kedvese meg kikaparni a szemüket. Én meg hittem nekik, a rettentő szimpatikus kopasz úriember karja ugyanis kb. akkora volt mint az én derekam és barátságosan mellbe is fejelt üdvözlésképp...Szerencsére aztán énekelni támadt kedvük, így én még legurítottam a sört és a szám vége előtt másik hely után néztünk. Mivel ez volt az este legmozgalmasabb pillanata, gyorsan haza is értünk.
Másnap persze még egy kis vásárolgatás, meg őrült pakolás és takarítás. Ez utóbbi a különösen nagy mutatvány tőlem, de azt hiszem szépen helytálltam és melegen ajánlom h a házinéni is egyetértsen ezzel (ezen múlik ugyanis a depozit visszautalása). A bepakolásnál meg egyszerűen zseniális voltam, köszönöm a gratulációkat, ne, tényleg ne fényezettek. Ja, és sikerült szereznem 600 koronás Tromso focimezt ingyen, ez az előnye ha jó emberekkel barátkozik az ember (tudtán kívül).
Csütörtök hajnalban indulás, így egy napunk maradt Osloban, amit aztán maximálisan ki is használtunk, amit nagyban köszönhetünk egy ott tanuló német srácnak, de főleg Csillának, aki képes egy repülőút alatt olyan kapcsolatba kerülni bárkivel, h az aztán aznapra teljes körbevezetést kínáljon nekünk. Egy szó, mint száz, nagyon rendes volt a srác, Oslo meg egyszerűen gyönyörű, annak ellenére amit előtte hallottunk róla. Ezen vélemények alapja jórészt az északiak erős öntudata és a déliek lenézése lehetett, de így legalább még nagyobb kellemes meglepetés ért. Esős, szeles időnk volt, mégis valahogy ez illett legjobban a város hangulatához, hogy a ködös kikötő viking-kort idéző hangulatát ne is említsük. Tényleg mindent megnéztünk amit érdemes volt, a legszebb részeket körbegyalogoltuk, így meglehetősen elfáradva érkeztünk vissza a hotelbe néhány óra alvásra, hogy másnap hajnalban ismét útnak induljunk, mégegyszer bepréselhessem magam a norwegian air nem rám méretezett gépébe, és hogy megdöbbenve tapasztaljuk, h már az ablakon bepislogó napsugarak is hunyorgásra késztetnek, szabályosan zavarnak egy hónapnyi nélülözésük után.
Nagyon jó végre itthon lenni, újra látni a családot, házat, napot(!), ugyanakkor valami nagy üresség maradt bennem, felfoghatatlan h teljesen megszűnik a megszokott és megszeretett környezet, napi rutin, eltűnnek a barátok...De mindjárt itt a karácsony! Na meg a vizsgák ismét, amit sajnos nagyon nem tudok elfelejteni, bár mindent megteszek érte :P

Ez tehát az utolsó jelentkezésem ebben a formában, a kiválasztottaknak és érdeklődőknek még lehet abban a szerencsében része, hogy személyesen meséljek bővebb részleteket, kimaradt jeleneteket és képeket. A vágatlan verzió rendezői kommentárral tehát elérhető, immár a hagyományos magyar telefonszámon, mindenféle emelt percdíj nélkül.
Köszönöm mindenkinek aki ellátogatott az oldalra, különösen akkor, ha netán még élvezni is tudta az olvasgatást, netalántán még hosszászólásra is vetemedett volna. Azt hiszem azért a több mint 1300 látogatásra büszke lehetek, bár igazán csak akkor vagyok, ha valóban érdekesre és élvezhetőre sikerült beszámolóim, még akkor is, ha tudom h közel sem lehet visszaadni azt az élményt, amiben ebben a szemeszterben részem lehetett, és amit soha nem fogok elfelejteni...
Köszönöm mindenkinek aki ennek részese volt!

csütörtök, december 11, 2008

The final countdown

Egybol magyarazkodassal kezdenem. Egyreszt h hova bugaztam el az ekezeteket, masreszt hogy megis hol a verbe voltam idaig. Hat kerem alasan, az elso megerzes reszben jo valasz: vegre tullephettunk a vizsgan (legalabbis az eredmenyig), meg szepen lassan mindenki elrepul, igy bizony mindketto alkalmabol nyilik egy-ket sor (mertekegyseget szabadon lehet utana kepzelni) meg osszejon sok jo ember kis helyen. Magyaran vizsgak utani megkonnyebbules bucsubulikkal vegyitve volt a teriteken az utobbi idoben, de ezt a kompromitalo tænyt teljes egeszeben megsem vallalhatom, igy arra fogom eddigi tavolletemet, h a szamitogepen sikeresen gallyra ment, igy sem tanulni, sem internetezni nem tudok otthonrol. Most a konyvtari billentyuzetnek koszonhetitek ezeket a remek karaktereket: æ ø å...persze csak ha hasznalnam oket.
De menjunk idorendben....vagy inkabb csak ahogy eszembe jut. Szerdan meg 3 ora izgalom es szenvedes, de legalabb egesz jo temaval. Ennek is varhatunk az eredmenyere. Ugy nez ki nem lesz tul hamar, a kurzus koordinatora ugyanis pont a mellettem levo gepen netezget, a helyett h az en jegyemmel foglalkozna...remelem nem les. Egy kis(?) lepihenes es semmitteves utan penteken vizsgazaro buli olasz szervezesben, a merleg: nappalba fordulo ejszaka es egy elromlott zar miatt kettetort veceajto. Szombaton meg persze az utolso Drives buli, ami ugze megint kotelezo darab, nagyjabol a tavozokkal volt tele a hely, de en megint nem csalodtam. Vasarnap oltonyos-elegans karacsonyi vacsora, az osszes elkepzelhetø unnepi kajaval a sved...ize norvegasztalon. Szoval gyakorlatilag egy este felelte az onkentes sereg a Driv egesz feleves bevetelet. Az asztalon persze sor-bor, meg kaptunk egz tomb jegyet fejenkent, amiket hosszabb-rovidebb italokra lehetett bevaltani az este soran, igy vegre megkostoltam az aquavitet is, es kellemesen csalodtam, ugyanis kifejezetten finom volt. De nem szabad am huzora meginni, mert lefejelnek a norvegok...szepen izlelgetni vacsora kozben. Ja, meg hazafele egy kis eszaki feny is befigyelt. Eppen amikor mar hianyolni kezdtuk. Hetfon rendeztunk egy kis magyar vacsorat, az egyre kevesbe viszafogotta valo celozgatasok hatasara. 12 embernek paprikas krumpli, rakott krumpli, meg almas retes (ez utobbi Maria jovoltabol Ausztriabol). Mindenki jol erezte magat, de kimerito dolog ez a vendegvaras, nem szeretek hazigizdaskodni tovabbra sem. Het kozben egy bucsubuli Javier es Edgar tiszteletere, ami megint jol sikerult, de mar nagzon erzodik a bucsuzkodos, osszeborulos vilagvege hangulat mindenkin. Azt hiszem ez a legnehezebb resz.
A tanulas persze csak azert maradt ki ebbol a bejegyzesbol, mert a gepem ugyebar jelenleg agyhalott a jegyzeteimmel (vagyis Attila jegyzeteivel) egyutt, meg mert megerdemeltnek ereztem ennyi pihenot az elso kor utan es a januari (on)kinzasok elott.
Igyekszem tehat elvezni a hatralevo kis idot, amihez nagyban hozzajarulhat a deluxe magazin, ugyanis, miutan egy minta-elemzessel felajanlottam testem es tehetsegem a tudomany oltaran, az utolso heten az o kontojukon vegzek sorkostolast es ontom szavakba tapasztalataimat egy cikk formajaban. Es mint ez a rendszeres olvasoknak kiderulhetett ez itt bizony nem olcso mulatsag, kulonosen nem a legminosegibb sorokkel. Ha van ilzen szo egyaltalan...de ha nincs, akkor mostantol majd lesz.

A keslekedesem eredmenyekent elmult december tizedike, vagyis draga novorkem szulinapja...(de ha most 18, h lehet a noverem? ;) Isten eltessen sokaig, na meg persze Bencet is ezuton igy utolag is (na o mar tenyleg 0regszik)Bucsuzoul meg itt egy video a norveg nyelv szepsegerol az az irant erdeklodoknek...A kepeket az elso bekezdes ertelmeben remelem nem is kereste senki. Na csokolom, hamarabb otthon leszek mint a Jezuska, ugyhogy nem kell mar sokat aludni az aggodo tomegnek.

hétfő, december 01, 2008

Na még egy...


Jövendőmondó képességeim ismét beigazolódtak, tényleg elérkezett a megváltóként várt péntek. Még egy-két ilyen telitalálat és elkezdek lottózni, vagy megtippelem mikor vezetik Magyarországon az eurót és Norvégia mikor lép be az EU-ba...de inkább pénzre váltom tehetségem és beállok a budapest tévéhez valami tévéjósnak. Majd bónuszként adjuk egy emeltdíjas esemesért a nyugdíjasoknak a távgyóvgyítás mellé. Na de a lényeg, még pár nap kínszenvedés, vért izzadás és hajtépés után péntek reggel nekiláthattunk a 6 órányi -szó szerint- orrvérzésig tartó gondolkodásnak, aminek az eredménye eleddig egy semmi mással össze nem téveszthető vizsga utáni megkönnyebbülés volt. A többire meg nem is szeretnék gondolni amég nincs meg az eredmény. Azt hiszem meg tettem ami tőlem tellet, nem rágódok rajta tovább fölöslegesen. Hátra van viszont még egy szerdai menet a nagyon attraktívan semmitmondó nevű "Arctic Norway" kurzustól való végleges megszabadulás formájában. Alig várom...tartok is tőle rendesen, igazi sötét ló számomra, nem tudom mit várjak. De aztán következik majd a visszaszámlálás és az utolsó két hét kiélvezése, ez lebeg a szemem előtt már egy ideje.
Végre embereket is lehetett látni, szombaton egy nem túl nagy szabású lengyel estet szervezett az itteni delegáció, amire erősen rányomta a bélyegét hogy a jelenlévő kevés ember nagyrésze is a könyv mellől vagy szinte vizsgáról érkezett. Gyorsan vége is lett a dolognak, de mégiscsak jobb volt mint otthon.
Ja, és még a vizsga utáni este meghallgattuk az egyetem melletti kis templomban a karácsonyi hangversenyt, ami ha lehet még inkább ünnepi hangulatba varázsolt mindenkit, mézeskaláccsal és (alkoholmentes) gloggal fokozva a hatást. Bizony, advent első vasárnapja is elmúlt már, össze is gyűltünk egy páran a kolesz közösségi termében egy kis gyertyagyújtós-beszélgetős alkalomra. A karácsonyi készülődésről még annyit, h mikor azt hiszem hogy nem lehet már tovább fokozni, mindig rá tudnak tenni még egy lapáttal: már a tejesdobozon is hihetetlen vicces-giccses törpe Mikulások szaladgálnak vibráló színkavalkádban.
Mostanában egyébként vannak problémáim az alvással, nevezetesen nem tudok elaludni esténként, reggelenként meg a felkelés nem megy. Nem is csoda, semmi nem súgja azt hogy nappal lenne, vagy legalább elkülönülnének a napszakok. Mindegy, drasztikus eszközökhöz még nem nyúlok (a vizsgáig biztos :P) ahogy azt Victor tette. Ő minden hajnalban felébredt és nem tudott visszaaludni, ezt egy hét után megelégelte és gondolta segít rajta egy kis alkolhollal. Le is gurult egy üveg vodka korán reggel, mire magához tért meg már kb. egy órája dolgoznia kellett volna. Kialudta magát az biztos...

A hó meg néha rákezd esni, nehogy már hiányolni kezdjük, ami nehéz lenne, amint ez a fenti képből kiderül, de én még mindig nem bírom megunni. Legalább egy kis világosságot ad és feldobja az embert.
Szerdáig már féllábon is kibírom, csak repetázni ne kelljen utána. Ezért próbálok még tenni valamit a hátralévő 1 azaz egy napban, nyílván nem ezen fog múlni. Szorítani és drukkolni ér, minen jót és élvezzétek a napfényt!

hétfő, november 24, 2008

"Csakazértis" eljön a péntek


Ezúttal valóban nagyon rövid leszek, ennek pedig egy oka van: senkit nem szeretnék untatni az Európai Bíróság jogeseteivel és jogértelmezésével, ezzel töltöttem ugyanis az elmúlt napokat, méghozzá igen intenzíven (közel 500 oldalnyi mennyiségben). Hiába, ez a héten itt már megkezdődnek a vizsgák, jelesül pénteken vár rám egy laza 6 óra hosszás írásbeli EU jogból. Alig várom...na jó, inkább egyből szombat következzen csütörtök után. A francba ezt kellett volna kérnem a Mikulástól múltkor Rovaniemiben. Dehát ezen túl kell esni, hogy még egy kör szenvedés várjon rám a jövő szerdai második és egyben remélhetőleg utolsó itteni vizsgám formájában. Szívesen letudnám azt az addig hátralevő egyébként is reménytelenül rövidnek tetsző időt, de ha belegondolok, hogy utána már csak két hetem van hátra itt...egészen hihetetlen. De legalább mehetek haza karácsonyozni a családhoz, és belecsapni az otthoni újabb menet vizsgákba. Persze előbb választani kell egy témát az évfolyamdolgozathoz. Szerethető ám ilyenkor az egyetemista élet...
Ennyit a nyafogásról, csak hogy mindenki átérezze halmozottan hátrányos helyzetemet és elmorzsoljon egy könycseppet miattam, bár korántsem olyan vészes a helyzet, mint azt lefestettem. Pénteken bele is fért egy kis már-már szokásosnak mondható buli orndalen nemzetközi diákok által pusztított 10x10 négyzetméteres (ennél fogva gyakran világrekord közeli népsűrűségűvé alakuló) party-helyén. Na jó, igazából nem is volt olyan kicsi az a buli...sem pedig a hazafelé vezető 50 perces jeges-havas út.
Szombat délután pedig kellemes meglepetésben volt részünk, Zsuzsi és Gábor érkezett Narvikból nyelvvizsgázni, így egy esti...vagyis délutáni (igazából fölösleges a különbségtétel) kávézós-beszélgetős összejövetelre is sort tudtunk keríteni, hogy következő, hosszabb látogatásuk időpontját is rögzítsük. Nagyon nem mellesleg pedig ezúton is GRATULÁLUNK nekik vágyaik folyamatos valóra válásához, reméljük ezután is így lesz.
Szóval ennyi hétvégi kis lazítás és kitérő után újult erővel vetettem magam a tanulás tengerébe. Ez persze nem igaz, de jól hangzik, valójában szenvedek, mint disznó a jégen. (El ne felejtsem ez jogvédett: köszönet Kiszin tanárúrnak h ezt hátrahagyta az utókornak). Ezt egyébként nem könnyíti meg hogy túl vagyunk a fordulóponton, vagyis a nap már nem jelenik meg az égbolton. Nem is tudok felkelni reggelente. De ezt a pár napot még kihúzom, igyekszem a minden tőlem telhetőt megtenni, hogy aztán az utolsó két hetet nyugodt szívvel élvezhessem ki.

Végül, de elsősorban drága egyetlen nővéremnek ajánlanám a számot, amit megígértem. Csak hogy tudd hogy sokat gondolok Rád.

hétfő, november 17, 2008

Skandináv út Joulupukkihoz




























































Sűrű bocsánatkérésekkel kezdeném, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de jó okom volt rá: Hétközben igyekeztem ráállni a tanulásra a két hét múlva esedékes vizsgám miatt. Az eredmény és a hatékonyság erősen vitatható, de a lényeg ugyanaz, nevezetesen hogy semmi említésreméltó dolog nem történt velem. Hétvégén pedig nem voltam itthon, de ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában.
Tehát múlt héten belefért még egy kis szombat esti láz, de nem a stohlbucis fajtából. Az egyik kolesz híres-neves bulikra fenntartott részlegében közös vacsora, ahova minden vendég vitt valami ételt. Az eredmény meg is lett: rengeteg kaja, és hatalmas társaság, aminek nagy része igyeszik legalább annyira ellenállni a kísértésnek, hogy az este további részében még használható és járóképes legyen. Akiknek ez sikerült (nekem is...ez nem kis szó), azok az utolsó busszal végül a Drivben kötöttek ki egy jó kis party erejéig, akiknek meg nem...hát azokkal nem tudom mi lett, de ezt kihagyták. Hétvégéhez méltóan aztán vasárnap még egy kis ráadás a közösségi életből, Victor ugyanis tartott egy kis szűkkörű baráti vacsorát szülinapja alkalmából, tehát megint volt minden mi szem-szájnak ingere. Főként persze kínai kaja.
Ezután következett az a feledésbe merülő néhány nap, amit a sötétség kiváltotta (még nálam is) szokatlan alvásmennyiség leredukálásával és az EU joggal történő barátkozással...vagy legalábbis kibéküléssel próbáltam tölteni, és aminek a sikerét maximum a próbálkozás becsületre méltóságában ragadhatom meg.
Azért volt ami tartotta bennem a lelket, nevezetesen a már említett, titokzatos hétvégi program:
egy svédországi-finnországi hétvégi kirándulás egyetemi szervezésben. Péntek éjjel utaztunk (magyarul a buszon "aludtunk"), majd szombat reggelre megérkeztünk a svédországi Luleå városába, ahol megnéztünk a világörökség részének nyilvánított óvárost a templommal az 1600-as évekből, és rácsodálkoztunk a befagyni készülő kikötőre. Őszintén szólva más programlehetőség nem igazán volt, nem nevezném nagy durranásnak a városkát. A táj sem volt az igazi, hó sem volt, ellenben igazán csípős, száraz hideg az igen. Maradt tehát a városközpont felfedezése, majd az egyetlen nyitvatartó kocsma bevétele. Hogy egy svéd viszonylatban nagynak számító városban, ahol az időjárás miatt gyakorlatilag kint nem lehet tartózkodni, és ráadásul egyeteme is van, csak egy kocsma legyen nyitva...Talány, de az egész társaság (cirka 90 fő) itt gyűlt össze, természetesen a helyi -tisztes középkorú úriember jelmezükből a harmadik sör után kivetkőző- masszív keménymaggal együtt. Egyébként hatalmas sörválaszték skandináv árakon. Ez egyébként kicsit szíven is ütött, a bolti sörök ugyanis harmadába kerülnek az itteninek, bár itt csak 3.5% csökentett tartalomig lehet a boltban árulni. De legalább egész nap. Egy szó, mint száz, itt ütöttük el az estét egész éjjel egyig, amikoris továbbindult a busz Finnországba, Rovaniemibe. Meg is érkeztünk reggel 8ra (ottani idő szerint 9). Itt szertném felhívni a figyelmet, arra a nem elkerülendő tényre, hogy ezt az éjszakát is a buszon töltöttük, aminek komfort fokozatát ezekkel a lábakkal megáldva nem nehéz elképzelni. Mellesleg mikor megálltunk egy kis egészségügyi szünetre a hőmérő -18 fokot mutatott. Minden zárva volt, mégis érthető okból úgy döntöttem, nem használom ki férfi létből adódó előnyömet és inkább visszatartom a következő megállásig.... Rovaniemi ellenben már sokkal szebb környezetben terül el, na meg egy kis hó is volt legalább. Egy szép folyóparti séta után a cél nem lehetett kérdéses: irány az igazi lappföldi Mikulás pontosan az Északi-sarkköre épített turista faluja. Volt itt persze mindenféle szuvenir irdatlan mennyiségben (ezek az üzleties "déliek"...), Télapó postahivatala, gyermekparadicsom, napközben -5 fok, a karácsonyt korukat meghazudtolóan váró fényképeszkedő egyetemisták, na meg maga Joulupukki, aki türelmesen fogadott mindenkit egy pár kedves szó és egy fénykép erejéig. Szóval csak tátottuk a szánkat...itt tényleg egész évben Karácsony van. A buszokkal már nem volt ilyen szerencsénk, többszöri félreértést követően a tervezett, majd később 3ra módosított 1 óra helyett a pihenőidő miatt csak 5kor tudtunk elindulni (előző este a városközpontban pihenőidőztek állítólag a drágák), így a hazafelé betervezett bevásárló megállás is elmaradt. (elég durva, h a norvég árak után egy turistahely is olcsónak tűnik).
Így is éjjel kettőre értünk haza szakadó hóesésben (mikor elindultunk is ezt a látványt hagytuk itt), aminek eredményeként mára már saját, cseppet sem mérvadó becslések szerint, olyan 30 centis hóra ébredhettünk. Így most végre enyém volt a káröröm ahogyan a meleg szobából néztem az aótjukat 20 percen át a hólepel alól előlapátolóni próbáló emberkéket.
Fordult a kocka, egy hete -az első hó elolvadása után- ugyanis én igyekeztem a jégpáncélon járást szimulálni, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve megkíséreltem bemutatni egy tripla leszúrt Littberger, dupla Lutz kombinációt. Sajnos ebből a külső szakavatatlan szemlélők csak egy hatalmas seggreesést láttak, és ennek megfelelően is értékelték egy nem túlzottan titkolt mosollyal. Szóval ennyi igazán kijárt már.

Majd még több és jobb képeket is teszek fel a hétvégéről, most ennyit tudtam előhalászni. Egyébként pedig ma láttam az első embert, aki síléccel ment dolgozni, az autók viszont már rég szöges gumikat használnak, a norvégok pedig továbbra is futnak hegynek föl fényvisszaverő mellényben a hóban. Ennyi lenne az összefoglaló mára. Csókoltatok mindenkit arról a helyről, ahol legandákat mesélnek arról, hogy mínusz 20 alatt megfagy a vizelet mielőtt földetér.

szombat, november 08, 2008

Barangolás a legészakibb sörök mámorító, és áruk józanító világában


Mivel múlt hétvégén ismét látógató érkezett a tromsøi turistaparadicsomba -ezúttal Tutu, Csilla barátja- hétfőn ismét beiktattuk a programba a már szokásosnak mondható egyél amennyi belédfér pizzázást. Ezúttal mindezt visszafogottabban tettem, hogy a nap hátralevő részére is használható maradjak, bár ha erről a bőszen sütögető dolgozókat kérdeznénk lehet hogy más lenne a véleményük. Éhes tehát nem maradtam, de hogy szomjasak se legyünk, arról a sörgyár látogatása gondoskodott volna, dehát amilyen szerencsénk volt épp aznap maradt el az idényben másodszorra a körbevezetés (az idegenvezetők szabadságon vannak vagy betegek). Egyedül meg nem engedtek be természetesen. Féltek hogy kárt teszünk...magunkban. Kárpótlásképpen leültünk a söröző részlegben hogy elszürcsöljem életem legdrágább (és legfinomabb) sörét (nem írom le, mert nem is akarok emlékezni az árára), ami nevezetesen a sörgyár eredeti karácsonyi söre volt, és kétségkívül igazi specialitás. Mert itt azok már javában kijöttek, méghozzá az összes elképzelhető sörgyár kínálatában a legutolsó házi sörfőzdécskéig. A boltban kb. egy egész sor ezekkel van tele (juleøl norvégul), és a mikulásos, csillagos, havas csomagolásokról általában nem nehéz felismerni. A helyi Mack gyárnak egyébként kb négyféle téli-karácsonyi verzióját láttam eddig. Ezek egyébként barna sörök, ami azt jelentené, hogy az alkoholtartalma is magasabb. Csak hát a méltán népszerűtlen törvény óta, ami minden 4,7 % fölötti alkoholos italt az állami Vinmonopoletbe kényszerített, a főzdék is elkezdtek ügyeskedni, és csökkentett alkoholtartalommal is készítik ezeket, hogy normális sörként a boltban is eladható legyen. A hagyomásnyosat pedig megtalálhatjuk a piaboltban, még magasabb adókulccsal. Na én ebből a fajtából ittam a kocsmában. Egyébként meg ráálltam a nem egyszerűnek ígérkező projektre, hogy az összes juleølt végigkóstóljam. Szigorúan egyesével, pénztárcakímélő(bb)en vásárolva.
Este aztán még belefeledkeztünk egy kis otthoni sörözésbe is, ami nem mondhatnám hogy rosszul esett.
Ugranék is egyet picit az időben, a már mindennapos rutinnak számító dolgokat átugorva, így elérkeztünk a csütörtök esti Bodega önkéntes partyhoz. Már eddig is csak szórakozás volt ott "dolgozni", ezek után meg nagyon megérte beszállni. Az értesítést ugyan nem kapkodták el (2 nappal előtte), ellenben ingyen sörrel vártak bennünket (Kb. mintha otthon minőségi whiskey várna). Nem csak kóstoló szintjén. Az első óra tiszteletköre és mindenki felbukkanása, majd jónéhány ember korai eltűnése után aztán egy bő tíz fős keménymag (erős spanyol-norvég dominanciával, de tartottam magam) maradt kb. egy hűtőnyi sörre. Ráadásul elárulom, nem az olcsóbb fajtából...Ja meg mellesleg négy féle. Ennek pusztításán fáradoztunk (elég sikeresen) egészen hajnali kettőig, amikorra is kitettek bennünket az egyetemi épületből. Az estét egyébként hülyébbnél vicesebb játékok tarkították, meg persze zene és a társaság méretét meghazudtoló hangzavar. Na meg éjfélt elhagyva egy kis szülinapi köszöntés Xoel részére.
Másnap (magyarán tegnap) aztán elérkezett az internetional food evening, ahol elég szép számú ország igyekezett képviseltetni magát vmilyen jellegzetes étellel. Igen tetszetős alkotásokra csorgathatta a nyálát a korgó gyomrú tömeg, és valószínűleg az ízük is jó volt, de mivel én hihetetlenül jólnevelt és udvarias gyerek vagyok, így mire sorra kerültem, már amiből maradt egyáltalán egy kevés, azt is nehéz volt felismerni a sáskajárás után. Azért persze ennyi féléből maradt mindenkinek egy tányérnyi finom étel, de miután mindenki jóllakott, rövid időn belül észrevétlenül elszivárgott a tömeg, talán a holnapi...izé mai...szóval szombat esti megpróbáltatásokra előrelátóan tartalékolva. Coming soon...

Közben meg az amcsik elnököt választottak, aztán most nagyon verik a mellüket hogy ők mekkora Johhnyk és hihetetlen toleránsak hogy feketét küldenek a fehér házba, de attól tartok ez a fene nagy erkölcsi felülemelkedésük addig tart, amíg rá nem jönnek, hogy ezúttal nem nyomulnak be terroristákat keresve az olajkutak mélyén egy újabb közel-keleti országba (nagy cimborájuk, Pakisztán háza táján is szét lehet nézni), és a benzinért nem kell majd kb. öt és fél centtel többet fizetni, mert ezt a jóléti veszteséget már nem képesek elviselni. Persze most reménykedjünk hogy ez az energetikus Barack gyerek kezelni tudja majd a dolgokat. Búcsúzóul meg itt egy kis videó a jó öreg Bozót Gyuriról, Amerika 43. elnökéről. Emlékezzünk rá olyan retardáltként, amilyen valójában volt.
Mellesleg már keményen november van, szóval rá kéne állni a tanulás projektre, csak hát nem vagyok itthon hosszú időt egyhuzamban, így mindig úgy érzem fölösleges hozzákezdeni és olyan hülyeségekkel megy el az időm helyette, mint hogy blogot írogatok.
Ennek ellenére ezt a rossz szokást továbbra is megtartom, és megpróbálok küzdeni, hogy életemben először ne folyjon ki a kezeim közül az idő.

Annyit még elfelejtettem, ha valaki nem vette volna észre, h végre levettem az ezer éve lejárt szavazást, a helyén most folyamatosan frissülő sporthírek vannak. Hogy egy klasszikust idézzek: "Azt csak azért raktam oda, hogy legyen ott valami..."
Üdvözlet innen, ahol a karácsonyi sört október végén kezdik árulni!

hétfő, november 03, 2008

Túra és Halloween a jég hátán






Annyira belejöttünk a kirándulgatásba, hogy még szerdán nekivágtunk az újabb kitűzött célpontnak, a Tromsøtől 40 km-re fekvő Ringvassøya szigetének. Ezúttal busszal, ami szerencsére csak egy kb. órás út volt, többet ugyanis nehezen bírtam volna ki maradandó idegrendszer-károsodás nélkül a kisiskolásokkal zsúfolt buszon, akiket szinte egyesével vitt házhoz a buszvezető a nem éppen túlnépesedett környéken. Tehát az összes 20 km-es körzetben élő sívitozó bűnrossz kölyök boldogított bennünket, de végülis megérkeztünk, mégha nem is kifejezetten a szigetnek arra a felére ahova szerettünk volna (vagyis ahol az egyetemi szállás várt). Összefoglalva egy örök életre emlékezetes egynapos kalandtúrának lehettünk részesei, amit azt hiszem inkább nem részleteznék most. A lényeg annyi hogy több, mint 10 kilómétert sétáltunk, ennek a jórészét már sötétben, rendesen megpakolt hátizsákokkal, hogy aztán se a megközelíthetetlen szállást ne vegyük igénybe, sem pedig a legözlebbi, vagyis másnap reggeli buszt. Viszont talán kevesen mondhatják el magukról, hogy októberben délután 5-kor a vaksötétben, ropógó havon bolyonganak az északi fény alatt, mégpedig szinte érintetlen természetben, amit J.K.Rowling, J.R.R. Tolkien és az összes fanatasy-szerző együttes fantiáziája sem tudna leírni. És akkor a számunkra járhatatlan sziklákon tőlünk 50 méterre átszökkenő rénszarvascsordát még nem is említettem. Emberesen elfáradva, élményekkel és egyre nehezebbnek tűnő hátizsákokkal megpakolva még aznap este hazaértünk, hogy aztán megállapítsuk, hogy megint lesz mit mesélni.
A következő 2 nap már visszatért a normális kerékvágásba...már amennyire az októberi havat annak nevezhetjük. Áldott jó szívemnek és waffel iránti rajongásomnak köszönhetően aztán a Bodegában összeszokott párossá válhattam a brazil Hugoval (aki életében előszőr lépett hóra), ugyanis két nap is helyettesítettem. Emellett csúszkált mindenki össze-vissza, kész csoda h még egyben vagyok, a lefagyott lejtőkön ugyanis nem egyszerű a közlekedés. Valójában a jelentősen ritkábbnak számító sík terepen sem. Szóval kész életveszély, alig lehetett járni, mert persze még mindig nem vettem meg a cípőre húzható szöges talpacskát. A hó egyébként tegnap egy kis eső után végül elolvadt, hogy aztán ma reggel ismét havas táj látványára ébredjünk. Egészen hihetetlen mennyire meglátszik az emberek hangulatán: ha hó van, a délután 2 környékén kezdődő sötétedés ellenére mindenki fülig érő szájjal, energiával telve mászkál. Legalábbis a külföldiek...Amég kik tudnak tőle menni a házból és nem kell lapátolni...
A péntek aztán a Halloween jegyében érkezett, ami ittt sem mondható a kultúra gyökeres részének, de mégis jobban él a köztudatban, mint mondjuk otthon. Szóval egyetemi jelmezes buli, méghozzá a jobbik fajtából. Tényleg mindenki ott volt, hülyébbnél hülyébb jelmezekben, ráadásul a társaság jelentős része már nem szomjasan érkezett a helyszínre, ami 5 percre volt tőlünk. Ez ugye jelentősen megkönnyítette a csak és kizárólag a jég miatt sokkal nehezebbnek tűnő utat. Mellesleg úgy éreztem a jelmezem osztatlan sikert aratott, én voltam Isten ajándéka a Nőknek. Úgy tűnik a feminista mozgalom által kiszabott nyílvános máglyahalált is sikerült eddig elkerülnöm. A buli élvezeti értékét mutatja h hajnali 5 körül sikerült is ágyba kerülnöm, hogy valamennyire megpróbáljam kipihenni magam a másnapi súlyos kötelezettségemre. Nevezetesen az újabb Halloween-partyra, ami ezúttal egy eddig ismeretlen norvég lány egyészen pici lakásán került megrendezésre általa és Courtney(CAN) által. Főként norvégok voltak egyébként, így a buli is amolyan norvégos volt (a hely mérete is csak ezt engedte): iszogatunk, beszélgetünk. Mindenesetre így is jól sült el az este, a házigizdák pedig minden téren nagyon felkészültek voltak.
Vasárnap aztán kénytelen-kelletlen elmentem vmi hűdefontos Drives megbeszélésre (azt hittem muszáj, mert az előző kettőt kihagytam...ja és egy hónapja nem dolgoztam). Mint kiderült 2 órás norvég szövegelés keretében megválasztottuk az új (vagyis többségében régi) vezetőket. Legtöbbször ellenjelölt nélkül. Hihetetlen kompetensnek éreztem magam, h szavazok egy számomra érthetetlen nyelven elhangzó kampánybeszéd után, számomra ismeretlen emberekre, egy olyan félévre amikor itt sem leszek. Nem kicsit lettem ideges h emiatt ki kell hagynom a Forma1 záró futamát. Ezen csak az enyhített egy picit h mint kiderült a tévémen nem is volt fogható.
A múltkori meglepődésemet még nem is meséltem, amikoris a postaládában egy egyetemi borítékban vmi szárított levelekre emlékeztető zacskót kaptam mindenféle levél nélkül. Kb. negyed órányi döbbenet és csodálkozás után jöttem rá, hogy a Xuan által ígért kínai szárított gombát kaptam meg, ő ugyanis phd-sként nyelvészként dolgozik. Ja igen, mert hogy a PHD-sek itt megbecsült és igen rendesen megfizetett munkavállalók komolyabb irodával, mint otthon néhány profnak van. A gomba meg állítólag ehető és nem hallucinogén...Meglásssuk

Egy (v. inkább 3?) otthonról érkező elektronyikus levélke után már nem is érzem úgy hogy hosszúra sikerült volna a bejegyzés, aki szerint igen, az Attilán verheti le a dolgot.

Zárásként természetesn üdvözlök mindenkit, de a legfontosabb: BOLDOG SZÜLINAPOT ÉDESANYÁMNAK!