Barangolás a legészakibb sörök mámorító, és áruk józanító világában

Mivel múlt hétvégén ismét látógató érkezett a tromsøi turistaparadicsomba -ezúttal Tutu, Csilla barátja- hétfőn ismét beiktattuk a programba a már szokásosnak mondható egyél amennyi belédfér pizzázást. Ezúttal mindezt visszafogottabban tettem, hogy a nap hátralevő részére is használható maradjak, bár ha erről a bőszen sütögető dolgozókat kérdeznénk lehet hogy más lenne a véleményük. Éhes tehát nem maradtam, de hogy szomjasak se legyünk, arról a sörgyár látogatása gondoskodott volna, dehát amilyen szerencsénk volt épp aznap maradt el az idényben másodszorra a körbevezetés (az idegenvezetők szabadságon vannak vagy betegek). Egyedül meg nem engedtek be természetesen. Féltek hogy kárt teszünk...magunkban. Kárpótlásképpen leültünk a söröző részlegben hogy elszürcsöljem életem legdrágább (és legfinomabb) sörét (nem írom le, mert nem is akarok emlékezni az árára), ami nevezetesen a sörgyár eredeti karácsonyi söre volt, és kétségkívül igazi specialitás. Mert itt azok már javában kijöttek, méghozzá az összes elképzelhető sörgyár kínálatában a legutolsó házi sörfőzdécskéig. A boltban kb. egy egész sor ezekkel van tele (juleøl norvégul), és a mikulásos, csillagos, havas csomagolásokról általában nem nehéz felismerni. A helyi Mack gyárnak egyébként kb négyféle téli-karácsonyi verzióját láttam eddig. Ezek egyébként barna sörök, ami azt jelentené, hogy az alkoholtartalma is magasabb. Csak hát a méltán népszerűtlen törvény óta, ami minden 4,7 % fölötti alkoholos italt az állami Vinmonopoletbe kényszerített, a főzdék is elkezdtek ügyeskedni, és csökkentett alkoholtartalommal is készítik ezeket, hogy normális sörként a boltban is eladható legyen. A hagyomásnyosat pedig megtalálhatjuk a piaboltban, még magasabb adókulccsal. Na én ebből a fajtából ittam a kocsmában. Egyébként meg ráálltam a nem egyszerűnek ígérkező projektre, hogy az összes juleølt végigkóstóljam. Szigorúan egyesével, pénztárcakímélő(bb)en vásárolva.
Este aztán még belefeledkeztünk egy kis otthoni sörözésbe is, ami nem mondhatnám hogy rosszul esett.
Ugranék is egyet picit az időben, a már mindennapos rutinnak számító dolgokat átugorva, így elérkeztünk a csütörtök esti Bodega önkéntes partyhoz. Már eddig is csak szórakozás volt ott "dolgozni", ezek után meg nagyon megérte beszállni. Az értesítést ugyan nem kapkodták el (2 nappal előtte), ellenben ingyen sörrel vártak bennünket (Kb. mintha otthon minőségi whiskey várna). Nem csak kóstoló szintjén. Az első óra tiszteletköre és mindenki felbukkanása, majd jónéhány ember korai eltűnése után aztán egy bő tíz fős keménymag (erős spanyol-norvég dominanciával, de tartottam magam) maradt kb. egy hűtőnyi sörre. Ráadásul elárulom, nem az olcsóbb fajtából...Ja meg mellesleg négy féle. Ennek pusztításán fáradoztunk (elég sikeresen) egészen hajnali kettőig, amikorra is kitettek bennünket az egyetemi épületből. Az estét egyébként hülyébbnél vicesebb játékok tarkították, meg persze zene és a társaság méretét meghazudtoló hangzavar. Na meg éjfélt elhagyva egy kis szülinapi köszöntés Xoel részére.
Másnap (magyarán tegnap) aztán elérkezett az internetional food evening, ahol elég szép számú ország igyekezett képviseltetni magát vmilyen jellegzetes étellel. Igen tetszetős alkotásokra csorgathatta a nyálát a korgó gyomrú tömeg, és valószínűleg az ízük is jó volt, de mivel én hihetetlenül jólnevelt és udvarias gyerek vagyok, így mire sorra kerültem, már amiből maradt egyáltalán egy kevés, azt is nehéz volt felismerni a sáskajárás után. Azért persze ennyi féléből maradt mindenkinek egy tányérnyi finom étel, de miután mindenki jóllakott, rövid időn belül észrevétlenül elszivárgott a tömeg, talán a holnapi...izé mai...szóval szombat esti megpróbáltatásokra előrelátóan tartalékolva. Coming soon...

Közben meg az amcsik elnököt választottak, aztán most nagyon verik a mellüket hogy ők mekkora Johhnyk és hihetetlen toleránsak hogy feketét küldenek a fehér házba, de attól tartok ez a fene nagy erkölcsi felülemelkedésük addig tart, amíg rá nem jönnek, hogy ezúttal nem nyomulnak be terroristákat keresve az olajkutak mélyén egy újabb közel-keleti országba (nagy cimborájuk, Pakisztán háza táján is szét lehet nézni), és a benzinért nem kell majd kb. öt és fél centtel többet fizetni, mert ezt a jóléti veszteséget már nem képesek elviselni. Persze most reménykedjünk hogy ez az energetikus Barack gyerek kezelni tudja majd a dolgokat. Búcsúzóul meg itt egy kis videó a jó öreg Bozót Gyuriról, Amerika 43. elnökéről. Emlékezzünk rá olyan retardáltként, amilyen valójában volt.
Mellesleg már keményen november van, szóval rá kéne állni a tanulás projektre, csak hát nem vagyok itthon hosszú időt egyhuzamban, így mindig úgy érzem fölösleges hozzákezdeni és olyan hülyeségekkel megy el az időm helyette, mint hogy blogot írogatok.
Ennek ellenére ezt a rossz szokást továbbra is megtartom, és megpróbálok küzdeni, hogy életemben először ne folyjon ki a kezeim közül az idő.

Annyit még elfelejtettem, ha valaki nem vette volna észre, h végre levettem az ezer éve lejárt szavazást, a helyén most folyamatosan frissülő sporthírek vannak. Hogy egy klasszikust idézzek: "Azt csak azért raktam oda, hogy legyen ott valami..."
Üdvözlet innen, ahol a karácsonyi sört október végén kezdik árulni!

Ez történik

Ezek nem viccelnek...A hideggel párhuzamosan a szemközti-sajnos nagyon is közeli-hegyen meg is jelent a hósapka, ami szinten apról napra szemmel láthatóan lejjebb húzódik. Hát nem mondanám h megnyugtató látvány, még akkor sem ha gyakran csak sejtelmesen kandikál ki a sűrű felhők közül (a képen nem ez van, az régebbi, máshonnan...és tényleg hótakaróról beszélek).
De legalább az esőzés kicsit alábbhagyott. Merthogy a szitáló eső már szinte a mindennapok része, az nem számít. Egyébként varázslatos h órákon belül meg lehet élni a borús esős időt és a melegen előbúvó napot...na meg a szivárványt is.
Ennek kiélvezésére persze csak akkor van esély ha éppen nem órán ül az ember. Múlt héten -mint már írtam- ugyanis lezajlott az EU-jog kurzusunk első hete...Csöndben, ámde kárörvendő és kaján vigyorral teszem hozzá, hogy a háromból. Erről megemlíteném, érzékeltetve az órák gyakorlatias megközelítéset, hogy még a skandináv alkohol-korlátozás témája is felmerült, méltán nagy érdeklődést és figyelmet kiváltva. Mindjárt az orosz Klim is magához tért hogy megossza vodkás élményeit. Szóval megtudtuk, h még istenes a helyzetünk, hiszen nem is olyan rég még sört is csak a Vinmonopolet-ban lehetett kapni, ami pedig még rövidebb nyitvatartási idővel és még magasabb árakkal operált. Na meg nem szabad vásárolgatás volt, hanem az államot reprezentáló rosszalló tekintetű néninek kellett a pultnál állva szépen remegő térdekkel elhabogni a kívánságlistát. Na ehhez képest már normalizálódott a helyzet, és meg is erősítettek abban az eddig is megalapozottnak vélt gyanúmban, h a norvégoknak ez a számunkra extrém ár sem különösebben megterhelő. Pláne ha piáról van szó. Belülről ezek az üzletecskék egyébként lekinkább vmi elit borszaküzletre emlékeztetnek, az árak pedig még indolkotabbá teszik az elit jelző használatát. A mostmár szívélyesen adott szaktanácsokkal egyetemben. A rendszer okairól meg elég annyi a helyzet eufemisztikus érzékeltetésére, h szokatlanul sok a strigula a "hajóról vízbetántorgó" és a "faházat (ami ritkának nem nevezhető erre) gyertyával a sötétben magára gyújtó" statisztikai rubrikákban a halálesetek közt. És hogy-hogy nem vmiért ezekről a túlzott szeszesital-fogyasztásra asszociáltak.
Apropó italozás: a szobatársam a plazma tv után másodszorra is erőteljes irigységi rohamot tudott kiváltani belőlem, amikor a hűtőt gyanútlanul kinyitva egy-egy üveg tequilával, vodkával és banánlikőrrel találtam szemben magam, aminek az összértéke olyan 18-20 ezer Ft között mozog. Megérné tehát legalább egy ivócimborai viszonyba kerülni vele (kb. az egyetlen téma egyébként amiről 2 mondatnál többet magától összefüggően tud beszélni), de erre nem sok lehetőség adódik, hiszen csak annyiból tudom ha itthon járt, hogy:
1. Az összes villany ég orrba-szájba. Hiába ugyanis a szelektív hulladékgyűjtés, az árammal kegyetlenül pazarolnak. Eddig azt hittem ez csak az én kiváltságom, de mint kiderült minden norvég lakótárssal megáldott küzd ezzel. Mellesleg itt szinte minden elektromossággal megy, még a fűtés és a tűzhely is mindenhol.
2. A cipőjéből kihullott sárral van tele az előszoba. Ezt előszőr még feltakarítottam utána, aztán megnyertem a hallgatólagosan meghirdetett "ki tudja tovább tétlenül nézni a növekvő mocskot" című tipikus legénylakás-versenyt, azóta pedig szorgosan összetakarítja maga után.
Ja a piáját nem számítom a jelek közé, mert az sokáig nem marad a helyén általában.
Végül még valami: Tiktos informátorain jelentési alapján sürgősen fényképet kérek Dávidtól és Bencétől az otthon dúló hajlevágási-hullám dokumentálására, na meg remélhetőleg derűs percek szerzésére.

Szóval zajlik az élet...okosodunk (azért nem kell megijedni), keménen gyűrjük a norvég nyelvórákat, szocializálódunk, meg egyre jobban fázunk, de most mennem kell, Peppe pizzázójában ugyanis naivan meghirdették a szülinapi "egyél amíg belédfér 97 koronáért" akciót (alapjáraton egy pizza is 120-130 Kr-nél kezdődik). De azt hiszem velem rossz lóra tettek, és ezt ma szeretném nekik is bebizonyítani, hogy a látogatást követő gyors leltár után egy életre elmenjen a kedvük a hasonló nagyvonalú szülinapozástól.
Mára ennyi voltam, talán így is túl sok, igyekszem gyakran jelentkezni mindenki nagy örömére. Na csoki!

Madzsarisztán - banánköztársaság

Az elmúlt napokban kicsit lassítottunk, és visszavettünk az eddigi őrült rohanásból, hiszen a norvég diákok is megérkeztek és a mostani hét elsődlegesen nekik szól, bár nekünk is meg van hirdetve. Ennek mondjuk csak Driv-beli összejövetelekre van értelme, mert pl. az évnyitó is norvégul volt. Sokáig nem is bírtuk. De legalább beköltözött kedves lakótársam is, akit meglepő módon Andreasnak hívnak (bár lehetne Nils is), ellenben nem szőke, viszont erősen kocka. Nem akarok előítéletesnek tűnni...de az vagyok. Csak rajta áll, h változtat-e rajta, de a norvégokról kialakított képemet kicsit rontja, h kb. 3x5 percre láttam eddig és ennyit is beszéltünk. De legalább használhatom a mikróját és a felszereléseit...már csak az xbox-ra és a plazma tv-re fáj a fogam.
Na de hagyjuk is őt ennyiben. Tegnap volt egy kis összeröffenés a Driv-ben, amiről azt hittük, h majd buli lesz-abból a fajtából, ahol legalább tánctér van-de csak a norvégok hódoltak kedvenc szenvedélyüknek: ittak. Ami még jó program is lehetne, h ha kicsit könnyebben barátkoznának a lelkeim, na meg mondjuk ötöd ennyi lenne bent a sör. Így viszont elég belterjes volt a téma. Mondhatnám, h szar. Úgyhogy mondom is. Viszont Majsa tanárúrnak nem volt igaza, nem is járnak ide gumicsizmás rákhalászok, vagy max. hajnalban. Mert egyébként már ilyen napszakot is el lehet különíteni: kezd visszajönni az este. Vagyis lassan vége van a helyi kisgyerekek kedvenc évszakának, amikor aztán mondhatják otthon, h "sötétedésre gyere haza". Ez egyébként az alvási szokásaimra kifejezetten jótékonyan hatott. Olyannyira feltöltődtem tőle, h már főztem is kétszer (besameles karfiol, tojásos nokedli). Ezzel nem fényezni akarom magam, de kicsit király vagyok.
Az itteni életszemléletről elég annyi, h az, h a hulladékot még a koleszokban is szelektíven gyűjtjük, az legalább annyira alap, mint hogy az egyetmi sportközpontba (Kraft) ujjlenyomattal lehet belépni. A közlekedésről meg ne is beszéljünk. Ha 3 méteres körzetben megközelíted a zebrát a legelső autó a legnagyobb csúcsforgalomban is lefékez és szabályosan lehív az úttestre. Szóval néztünk mint parasztgyerek a nagyvárosban, h itt nem hogy nem mennek át a lábunkunk, de nem lehet olyan lassan átkelni, hogy legalább ledudáljanak. Egyszóval egy csöppet más az életstílusuk, mint amihez magyarhonban hozzászoktunk. Erről meg annyit, h eddig három külföldi diák kérdezte meg, h nálunk milyen nyelvet beszélnek. De még mindig jobb, mint az, aki meg volt győződve, h németet.
Egyébként itt is van szombatig sörfeszt, amit tegnap útbaejtettem, és nagyon gyorsan ki is kerültem. Csak a beugró kb. 7500 Ft, hogy aztán bent a sört potom 1800 Ft-ért megkapjuk. (ez egyébként annyi, amennyi egy akció nélküli kocsmában is). Na de nem baj, megpróbálok nem gondolni az otthon 40 fokban sörrel hűsölőkre...

A történet tanulsága: aki szeretné, h a blog színvonala ne zuhanjon látványosan és legyen milyen éjszakai élményekről is beszámolnom, az sürgősen adakozzon a Magyar Posta és néhány üveg nem túl hosszú ital segítségével. (De az se zavar, ha az Amnesty International szállítja házhoz, vagy személyesen hozzátok ki...akkor még egy pulcsi is befér magatoknak, mert a Norwegian Air-nél 2x20 kg-ot lehet hozni)
Én is meglepődtem milyen tömör voltam ma, de mint mondtam kisebb volt a pörgés, szóval más nem is maradt hátra: csóközön

Introductory programme

Zajlik tovább az élet, az elmúlt napokban annyi időt töltöttem az egyetemen, amennyit remélem egész félév alatt nem fogok, ugyanis megkezdődött a nagyon frappánsan introductory programme névre keresztelt hasznos, ámde unalmas eseménysorozat. Egyszóval megy a fejtágítás, ami még az érintetteknek is tömény, szóval ezt most nagyvonalúan át is ugranám. Egyébként az utolsó papír aláírásáig mindenhova elkísérnek és mindent szájba rágnak ötször úgy, hogy ezt még a kétszázadik hülyegyereknél is poénkodva teszik. Merthogy elvileg nagyjából 270-en új külföldi diák van a 6200 egyetemistából. Még a rektor is köszöntött, sőt lapp népdalt is hallottunk egy népviseletbe öltözött fiútól, ami szép volt és érdekes, de nem ígérem, h mától ezt töltöm éjjel-nappal a baromi gyors kolis nettel. Inkább a rénszarvashúsuk érdekelne, amiket Dallas-módszerekkel terelnek helikopterekkel, és pont úgy lövik tarkón tucatszámra, ahogy nálunk-jobb helyeken-a disznókat. Na de hogy visszatérjek: a legapróbb részletekre is figyelnek, például, h ne legyenek egy csoportban egy ország fiai a szervezett beszélgetéseknél. Így aztán végre elkezdtünk megismerkedni a többi -rövidnadrágos norvégokon szörnyülködő- vendégmunkással. A spanyoloknál egyből bevágódtam egy spanyol nyelvű félmondattal + a cukor szó ismeretével. Azóta is bizonygatják, h én perfekt spanyol vagyok, így ügyesen lavírozva kikerülök minden egyéb ilyen megnyilatkozást, nehogy ledöntsem a Türkménbasira hajazó érdemtelen kultuszomat. Ez egyébként elég nehéz, tekintve, hogy angol terén nem éppen túlképzettek: szegény lány 10 percig kereste (a zsebében lévő) ipod-ját, de a jelenlevő 10 főből senki nem tudta eldönteni, h egyáltalán milyen nyelven beszél(pedig ezt az egy szót hajtogatta). Bár a francia akcentushoz képest így is egyszerű megérteni őket (én azt már inkább nyelvjárásnak nevezném).
Az egész sziget tele van sirályokkal, akik olyan pofátlanul repkednek, mászkálnak és szarnak mindenfele, ahogy máshol a galambok szoktak (a szobor sisakja sem hótól fehér). Ezek úgy általában nagyon szépek, kivéve mikor az "éjszaka" közepén tépik egymást az ablak alatt.
A magyar csapat világhíre egyébként már szárnyal, hiszen mindenki elámul mennyien vagyunk ugyanarról az egyetemről (segítek 10), mások ugyanis az országaik különböző feléből érkeztek, hiába vannak pl. a németek és az oroszak annyian...majdnem azt írtam, mint az oroszok...szóval sokan. Na meg persze mi voltunk az első csapat, akik egy kis összejövetelt szerveztek a 2. napon (Regina nemmondomeghanyadik szülinapja alkalmából)...Bár eddig nem sűrűn ünnepeltem teával, és -vállalom- remélem nem sokszor fogok, de hát itt hirtelenjében nem olyan egyszerű alkoholos italt szerezni, meg még szokni kell a gondolatot, h egy-egy jobb bulira áldozni kell...mondjuk úgy egy heti ebédet. Sikerült megismernünk a 4 éve itt élő fekete Steve-t, aki a friss-meglepő módon-kisebbségi jogból szerzett diplomájával a Burger Kingben dolgozik (szép jövőkép). De még így is annyit keres, h meghívott bennünket jövő szombatra, ahol ígérete szerint sörrel fogja várni a kb. 20 vendéget. Ja és az ingyen burgerezést is beígérte a rögtönzött magyar tanfolyamért cserébe. 10 éve a szüleim is erre gondolhattak, mikor azt mondták válogassam meg a barátaimat.
Szóval alakulnak az ismerettségek, ráadásul a program keretében elvileg minden nap kapunk ingyé ebédet, így egyből mindenki ráizgult, h végre normális meleg kaja lesz: 1. nap egy sajtos szendvicset kaptunk, amit ők sajtos ciabbatának hívtak, de ezt még én se vettem be, nemhogy az olaszok, másnap pedig vmi-egyébként finom-rendszertanilag a levesek és a főzelékfélék között elhelyezkedő ételből mértek fél tányért. De legalább fincsi péksütemény volt hozzá. Így aztán ma különösebb elvárások nélkül érkeztem és teljesen letaglózott a svédasztalos megoldás. Senki sem volt szégyenlős, ellenben nagyon éhes, így jó magyar módjára rávettem magam az ingyen kajára (Vmi extra egészséges wokos csirke a bambuszrügyig mindenféle zöldséggel, tagliatellevel/rizzsel, no meg saláta).
Így most jó meleg étellel tele bendővel írogatok végre megnyugodva, talán ezért már megint ilyen hosszan. Szóval be is fejezem, nehogy vkinek kimerítsem a heti olvasás-adagját.

Amúgy meg kár volt megírni, h szép idő van, mert másnap reggell vissza is térhettem a kabáthoz. Ehhez képest egy helybeli félmeztelenül festegette a házát.
Ne sírjatok utánam (csak titokban), higyjétek el én sem teszem(egyelőre). De azért persze sokat gondolok az otthoniakra.