Party time - all the time

Az a helyzet, hogy az elmúlt három napban a délelőttök kimaradtak az életemből...ez pedig az éjszakák ellenkező irányú aktivitása miatt történt, nem mondanám, h túl nagy bánatomra. Bár mostmár azért jól esik az alvás-pótlás. Pénteken a változatosság kedvéért Driv: túl sok választás nincs a diákok számára, de így legalább mindenkit egyszerű megtalálni. Ezúttal ahogy az utolsó pillanatokban kiderült jelzőlámpa-party. Bár ezzel senki sem foglalkozott túlságosan, mivel az így hátrányosan halmozott helyzetűvé váló csóró külföldiek számára a norvég nyelvű programból ez "nem jött át" túlságosan. A hering érzés ellenére, de nem kizárólag a jegesmacis sör hatására megint megfelelő hangulatban telt az éjszaka..egészen a színpadon elcsattanó férfi-smárig, ami akárkinek is a beteg ötlete volt, majdnem mindenki számára jelentősen előrehozta a "modtmárhúzhatunkhaza" stádiumot. Viszont újabb szórakoztató és feletébb nagy alkoholbírású fazonokat ismertem meg a 3 új (szokatlan módon angolul is érthetően kommunikáló) spanyol delelgált személyében, hogy az egyetlen jelenlévő norvég őslakosról ne is beszéljünk, aki (bár józanul nem láttam) ismét bizonyította miszerint van az az alkohol mennyiség amitől ők is megnyílnak. Ja és a neve kiejtve vmi olyasmi, h "hóvan"...na bazmeg nomen est omen. Majd szombaton jöhetett az Algeriában született New Yorkból idetelepült Steve bulija, h vasárnap összejöhessünk az eredetileg szudáni, de Ománból Kanadába költöző és jelenleg itt tanuló Hadal szülinapjára. Steveről annyit, h ritka jó arc és hihetetlenül készült a beígért bulira...bár kicsit túlzás volt, h gyakorlatilag bezárt bennünket a konyhába és mindenkit táncra parancsolt. Lehet, h a Maghreb országok fiai ezt a megoldási elképzelést genetikailag hordozzák, de fizikai paramétereit elnézve mindenki gyorsan belátta, h egyetlen döntés létezik...amit aztán nem is bántunk meg, főleg miután előkerült a sör a hűtőből és végre lekísérhettük a franciák sztem Becherovkára hajazó gyógynövényes nedüjét. (de lehet, h gyak a nyár hagyott az ízlelőbimbóimban ilyen maradandó nyomokat). Mindenestre én csak baráti eszegetésre-beszélgetésre készültem, de bebizonyosodott h a másnapi gyógysör hatásos valamint nehéz megállni a lejtőn ilyen hangulatban, így aztán ismét 4-re jutottam ágyközelbe. A hétvége ámokfutása végül az előző esték nyomainak méregtelenítés, ugyanakkor a nagy kajálás jegyében végződött, csak hogy megint lehessen kialudni a késői fekvést. Így aztán mostmár talán én vagyok az egyetlen, aki elvben nem vehet sörnél keményebb alkoholt.
Ma végre vmi hasznosat is csináltunk és átruccantunk a mainlandre megnézni a legészakibb katedrálist és kipróbálni a cable car felvonóját, aminek köszönhetően megint lélegzetelállító látványban volt részünk: madártávlatból nézhettük az egész várost és a szigetünket is. Ebben még az időjárással is nagy szerencsénk volt, hiszen attól tartok az utolsó tiszta napsütéses napok egyikét használtuk ki erre (egyébként Enikő előrelátásának köszönhetően).
Abszolút nem vág ide, így inkább meg sem próbálok átkötni, de kikivánkozik belőlem, hogy eddigi megfigyeléseim alapján a norvégoknál lehet vmi kis hiba a jó öreg DNS-láncban, mert szokatlanul sok érdekes figurát látni, akiknek első ránézésre enyhén Down-kóros feje van. De annyira, h ez nem csak nekem szúrt szemet (bizonyítékként: Magnus Carlsen világhírű sakkozó). Ez csak külső megfigyelés, hiszen eddig inkább külföldi diákokkal kerültem kapcsolatba, mint norvégokkal. Apropó: a kínai Xuan nemrég tért vissza a debreceni nyári egyetemről, és egyedül nagyobb országimázst csinál, mint amit az egész Magyar Turizmus Rt. Tony Curtisszel karöltve fel tudott eddig mutatni. Ez az áradozás mellesleg különösen jól esett, miután egy olasz lány közölte, h 2 hét gulyás-evés után tette le a voksát a vegetarianizmus mellett. Bár ez legyen az ő baja.
Itt egyébként a gyümölcsök közül a banán a legolcsóbb (nem is kevéssel), amit azóta sem tudok feldolgozni, hiszen az éghajlat nem éppen trópusi, és Costa Rica-t talán még Paris Hilton sem mondaná szomszédos országnak. Akinek van vmi ötlete eme paradoxon feloldására, az bátran ossza meg velem. Talán nekik is van egy zöldzakós Torgyán Jóska-szintű szellemóriásuk, aki ezeket a hatalmas üzleteket lezsírozza...

Na de mostmár kezdődik az egyetem, ezen a héten is kőkemény 2 (kettő) órával leterhelnek. Ez mellesleg abszolút lényegtelen információ, csak gondoltam ezzel is borzolom még a kedélyeket. És hogy a végére egy klasszikust idézzek: "Csokoládés csőtészta, baracklekváros cserebogár és pirított bikaboka. Na csá!"

Introductory programme

Zajlik tovább az élet, az elmúlt napokban annyi időt töltöttem az egyetemen, amennyit remélem egész félév alatt nem fogok, ugyanis megkezdődött a nagyon frappánsan introductory programme névre keresztelt hasznos, ámde unalmas eseménysorozat. Egyszóval megy a fejtágítás, ami még az érintetteknek is tömény, szóval ezt most nagyvonalúan át is ugranám. Egyébként az utolsó papír aláírásáig mindenhova elkísérnek és mindent szájba rágnak ötször úgy, hogy ezt még a kétszázadik hülyegyereknél is poénkodva teszik. Merthogy elvileg nagyjából 270-en új külföldi diák van a 6200 egyetemistából. Még a rektor is köszöntött, sőt lapp népdalt is hallottunk egy népviseletbe öltözött fiútól, ami szép volt és érdekes, de nem ígérem, h mától ezt töltöm éjjel-nappal a baromi gyors kolis nettel. Inkább a rénszarvashúsuk érdekelne, amiket Dallas-módszerekkel terelnek helikopterekkel, és pont úgy lövik tarkón tucatszámra, ahogy nálunk-jobb helyeken-a disznókat. Na de hogy visszatérjek: a legapróbb részletekre is figyelnek, például, h ne legyenek egy csoportban egy ország fiai a szervezett beszélgetéseknél. Így aztán végre elkezdtünk megismerkedni a többi -rövidnadrágos norvégokon szörnyülködő- vendégmunkással. A spanyoloknál egyből bevágódtam egy spanyol nyelvű félmondattal + a cukor szó ismeretével. Azóta is bizonygatják, h én perfekt spanyol vagyok, így ügyesen lavírozva kikerülök minden egyéb ilyen megnyilatkozást, nehogy ledöntsem a Türkménbasira hajazó érdemtelen kultuszomat. Ez egyébként elég nehéz, tekintve, hogy angol terén nem éppen túlképzettek: szegény lány 10 percig kereste (a zsebében lévő) ipod-ját, de a jelenlevő 10 főből senki nem tudta eldönteni, h egyáltalán milyen nyelven beszél(pedig ezt az egy szót hajtogatta). Bár a francia akcentushoz képest így is egyszerű megérteni őket (én azt már inkább nyelvjárásnak nevezném).
Az egész sziget tele van sirályokkal, akik olyan pofátlanul repkednek, mászkálnak és szarnak mindenfele, ahogy máshol a galambok szoktak (a szobor sisakja sem hótól fehér). Ezek úgy általában nagyon szépek, kivéve mikor az "éjszaka" közepén tépik egymást az ablak alatt.
A magyar csapat világhíre egyébként már szárnyal, hiszen mindenki elámul mennyien vagyunk ugyanarról az egyetemről (segítek 10), mások ugyanis az országaik különböző feléből érkeztek, hiába vannak pl. a németek és az oroszak annyian...majdnem azt írtam, mint az oroszok...szóval sokan. Na meg persze mi voltunk az első csapat, akik egy kis összejövetelt szerveztek a 2. napon (Regina nemmondomeghanyadik szülinapja alkalmából)...Bár eddig nem sűrűn ünnepeltem teával, és -vállalom- remélem nem sokszor fogok, de hát itt hirtelenjében nem olyan egyszerű alkoholos italt szerezni, meg még szokni kell a gondolatot, h egy-egy jobb bulira áldozni kell...mondjuk úgy egy heti ebédet. Sikerült megismernünk a 4 éve itt élő fekete Steve-t, aki a friss-meglepő módon-kisebbségi jogból szerzett diplomájával a Burger Kingben dolgozik (szép jövőkép). De még így is annyit keres, h meghívott bennünket jövő szombatra, ahol ígérete szerint sörrel fogja várni a kb. 20 vendéget. Ja és az ingyen burgerezést is beígérte a rögtönzött magyar tanfolyamért cserébe. 10 éve a szüleim is erre gondolhattak, mikor azt mondták válogassam meg a barátaimat.
Szóval alakulnak az ismerettségek, ráadásul a program keretében elvileg minden nap kapunk ingyé ebédet, így egyből mindenki ráizgult, h végre normális meleg kaja lesz: 1. nap egy sajtos szendvicset kaptunk, amit ők sajtos ciabbatának hívtak, de ezt még én se vettem be, nemhogy az olaszok, másnap pedig vmi-egyébként finom-rendszertanilag a levesek és a főzelékfélék között elhelyezkedő ételből mértek fél tányért. De legalább fincsi péksütemény volt hozzá. Így aztán ma különösebb elvárások nélkül érkeztem és teljesen letaglózott a svédasztalos megoldás. Senki sem volt szégyenlős, ellenben nagyon éhes, így jó magyar módjára rávettem magam az ingyen kajára (Vmi extra egészséges wokos csirke a bambuszrügyig mindenféle zöldséggel, tagliatellevel/rizzsel, no meg saláta).
Így most jó meleg étellel tele bendővel írogatok végre megnyugodva, talán ezért már megint ilyen hosszan. Szóval be is fejezem, nehogy vkinek kimerítsem a heti olvasás-adagját.

Amúgy meg kár volt megírni, h szép idő van, mert másnap reggell vissza is térhettem a kabáthoz. Ehhez képest egy helybeli félmeztelenül festegette a házát.
Ne sírjatok utánam (csak titokban), higyjétek el én sem teszem(egyelőre). De azért persze sokat gondolok az otthoniakra.