Megjött...

Bizony, MEGJÖTT. Na nem kell aggódni, ennyi időt azért még nem töltöttem lányok társaságában, most a várva-várt csomagról beszélek. Kb. 10 nap végtelennek tűnő várakozás után megérkezett az otthoni küldemény, így most minden téren biztosítva van egy darabig az utánpótlás. Ha ezek után még Csilla jóvoltából egy kis londoni tequilával is gyarapítani tudom készletemet, akkor megint jó világ lesz egy darabig...De miért ezt a részét emeltem ki a terjedelmes és igen sokszínű tartalommal rendelkező csomagnak?? Nem is értem, még vki rosszat gondol rólam:P Egy szó, mint száz: most nem csak az időjárás idézte a Karácsonyt (lassan az ünnepi-adventi hangulat kezd veszélyes méreteket ölteni így október elején); a csomagot is úgy bontottam, mint egy kisgyerek. Nem gondoltam volna, hogy így lehet örülni egy otthoni jól megpakolt pakknak.
Az elmúlt héten lehúztam második kőkemény műszakomat is a Drivben, egészen véletlenül a Liverpool BL-meccse jutott nekem, a legutóbbinál lényegesen több vendéggel. Na jó...valamivel több vendéggel. Bőszen csapoltuk is a söröket, csináltuk a leltárt, de vhogy mégis láttam az összes gólt élő képen. Szinte már rutinszerűen ment a dolog, egészen az első szokatlan pontig, de a kólás rendelés teljesítése rövid csodálkozást követően azért különösebb szakértelem nélkül is sikerült. Annál nagyobb volt a sokk viszont, amikor két frissen érkező (és egyből a figyelem középpontjába kerülő) norvég hölgyemény Bailey's kávét nem óhajtott inni. Na itt már lefagyott a rendszer és kedves, valami oknál fogva éppen ott sörözgető főnökünk (gyakorlatilag főállásban ezt csinálja) segítségét kellett kérnünk. Mint kiderült ezt elég alaptalanul tettük, az instrukció nem volt túl bonyolult: "Aggyá neki egy feles Bailey's-t kávéval felöntve vmi szép pohárban oszt' húzd le fejenként 45 koronával". Szóval minden gördülékenyen ment, és még újdonsült norvég "kollégám" is elhívott vadászni (a közeljövőben esedékes).
Annyira belecsöppentem a vendéglátóiparba, h másnap aztán bevállaltam egy kis helyettesítést a Café Bodegában (Csilla Londonban van). Így 3 órát lehúztam a számomra szokatlanul nagy forgalomban. Jellemző, h csak az utolsó órában széledt szét annyira a tömeg, h ki lehessen használni a "munkában ingyéwaffel" feletébb csábító lehetőségét. Bár menetközben is akadtak a gazdaság logikáját meghazudtoló, sajátos akcióban értékesített menük, amiről leginkább Enikő és Dia mesélhetne (amég el nem felejtem: köszönet a képekért, amik így ismét nem sajátok; hoppeloppeland még mindeg nincs, de ha nem lennék olyan hülye h mindig megemlítem senki nem is emlékezne rá). Mindenesetre egy érdekes élmény volt, és valóban élveztem, hiszen rengeteg ember -köztük sok ismerős arc- megfordult a műszak alatt eme kulthellyé avanzsáló kis fészekben.
A hétvégéről túl sok érdemi programról nem tudok beszámolni, és (sajnos) nem a túlzott alkoholfogyasztással járó időugrás miatt. Egyszerűen csak eltelt. Nem vettem észre. Ígérem nem lesz több ilyen. Ellenben szombaton este az itt "píédzsdíző" Évánál magyar összejövetel volt, így megállapíthattuk, h egy népszámlálás valószínűleg számottevő magyar népességet mutatna ki az Északi-sarkkörön túl...a lappok kezdhetik félteni a kivételezett pozíciójukat. Vendéglátónk nem mellesleg nagyon kitett magáért (na meg értünk) és valóságos süti-hegyekkel készült. A tiramisu számomra külön kiemelkedett, erre volt már igazán szükségem; a közérzetem ismét tökéletes.
Ja és vasárnap megejtettük a szokásos "international football-t" a Kraftban, ami megintcsak nagyon hiányzott már.
Az időjárás szokás szerint kiszámíthatatlan, hol melegen süt a nap, hol dideregve várjuk az első havat, ami állítólag már nincsen messze. Ráadásul napi 10 percet rövidülnek a nappalok, ami -bár nem voltam emelt matekos- mégiscsak több, mint heti egy órát jelent. Ebből szerencsére nem annyira a reggeli sötétségből értesülök (szerencsére azt még nagy erőfeszítésekkel át tudom aludni), sokkal inkább az egyre korábbi sötétedésből. Szóval itt tényleg nem viccelnek, ebből visszatarthatatlanul tél lesz (nekem már van...norvégoknak lesz). Csodálkoznak is, hogy hol késik már az első hó. Na most lehet vitatkozni, h "climate change", "global warming" meg társaik. Én ebbe inkább nem mennék bele. Így is elég durva, mesélhetnek bármit a "régi idők" teleiről ha szeptemberben havasak a hegyek.

Azt hiszem nagyjából ennyit szerettem volna megírni, ha meg vmit kihagytam, akkor...akkor nem tudjátok meg, hihetetlen élményből maradtok ki, és soha nem élhettek ezek után teljes életet. Szóval bocs, de remélem azért a lényeg megvolt.
Na "pörköltsózottnapraforgómag", magyarul szotyi.

Vendégjárás, miegymás

Mint már észrevehettétek, ezúttal nem teszek fel képeket, ugyanis Narvikban a fényképezés Diára hárult (Nála volt gép, na meg jobb fotókat is csinál, mint én), amik elkéréséről tegnap sikeresen megfeledkeztem, csakúgy mint a Hoppeloppelandos jogdíj-gyanús képek beszerzéséről. Ma pedig fényképező nélkül indultam el reggel, mert nem gondoltam hogy ilyen megörökítendő sokkhatás érhet: nevezetesen az, hogy a távolabbi hegycsúcsokat már teljesen hó borítja, a fű deres, a pocsolyák pedig jéghártyásak. Mindez hajnali fél tízkor. Szeptemberben. De legalább újra előbújt a nap a hosszú esőzés után, nekem pedig a hidegnek köszönhetően előjött kellemetlen szokásom és Tromso legnagyobb papírzsepi felvásárlójává léptem elő, ami egyébként nem túl nagy kihívás, tekintve hogy a derék norvégok nem élnek ezzel a fogyasztói társadalom kínálta lehetőséggel. Ők csak sunyiban fújnak orrot, mások előtt nem illik. Magyarul valószínűleg ritka nagy tirpáknak néznek, de nekem ugyanennek a sokszorosát kell elviselnem fordított előjellel: nem épp kellemes egy másfél órás előadáson/ megbeszélésen át hallgatni, h mekkora lendülettel tudják egyből homloküregre szívni a váladékot. Persze a legnagyobb természetességgel.
De inkább visszatérek a lényegre: a képeket minél hamarabb pótolni fogom, de ennél sokkal fontosabb, hogy miért is nem jelentkeztem idáig. A furfangos, beugratós kérdésre a válasz nagyon meglepő: elfoglalt voltam. Egy kis segítség, h sikerüljön ezt feldolgozni: pénteken még egy utolsót repetáztunk az utolsó EU jog tömbösítés keretében, hogy legközelebb majd csak november végén találkozzunk egy laza 6 órás vizsga erejéig. Ezt követte a már korábban említett vacsora a Christiansen- házaspárral az idősek otthonában (nem kell rosszra gondolni, csak féltették a vélhetően nem gettóbeli házukat). A norvégos, lazacos, kaviáros, rákos előételhez és az azt követő gulyásleveshez pedig ki-ki ízlése szerint kortyolhatott bort vagy sört. Az asztaltársaság egyik fele (én is) a frissen megismert, és felettébb szimpatikus Teréziával (bátrabbaknak Teréz anyu) beszélgette át az estét, a többieknek meg maradt a világjáró prof. Én csak az előbbiről tudok nyilatkozni, de ott mindenki nevében mondhatom, h nagyon kellemes néhány órát töltöttünk el egy elképesztően érdekes és közvetlen asszony társaságában, aki még a telefonszámát is megadta az összejövetel végén. (most tudnék tippelni ki volt az a perverz, aki rosszra gondolt, de inkább nem teszem)
De ezek után még lehetett fokozni a hétvégét, sor került ugyanis a várva-várt narviki látogatásunkra. Már maga a 4 (négy!) órás buszút is valódi élmény volt, olyan tájak mellett mentünk el, hogy még a nem éppen nekem mértezett ülések komfortját és a szakadó esőt is feledtetni tudták. Ez a kifejezett kiránduló idő egyébként ottlétünk alatt végig ilyen maradt, ám ez semmire nem nyomta rá a bélyegét és a hangulatot sem tudta visszafogni. Megnéztük a várost és az egyetemet (ami minden műszaki dologok iránt fogékony férfiember számára- ami nem éppen kuriózum- valóságos játszótér is egyben...ezt Gábor és Csaba be is mutatta). Ezt a "kisvárosi" éjszakai élet felfedezése, és remek vendéglátóink Jager-készletének kiürítése követte, ami értelemszerűen az éjszakát is megnyújtotta. Másnap azért még egy kis esős-sáros túra belefért, amit tényleg nagy kár lett volna kihagyni. Köszönet érte az erősködőknek. Így azt hiszem egy újabb maradandó élménnyel gazdagodtunk, és elsősorban Zsuzsiék mindenre kiterjedő figyelmességének, valamit minden igényt kielégítő, és várakozást felülmúló vendéglátásának köszönhetően hihetetlen jól érztük magunkat. Arról nem is beszélve, hogy 2 hónap után ismét egy igazi otthonban lehettünk, hazai (na meg helyi) ízekkel nyomatékosítva a dolgot. Ez a darabka otthon pedig már nagyon hiányzott a lelkemnek. Ezúton is köszönet érte.
A beszélgetések pedig újabb részletekkel árnyalták a norvégokhoz szóló útmutatót, amit az érintettek személyesn is bővítettek a múlt héten. Történt ugyanis, h sikeresen a könyvtárban hagytam az mp3 lejátszóm egy sietős reggelen, és mikor délben reményvesztetten visszaállítottam érte, már le volt adva a könyvtárosnál. Nálunk sztem 10 percig nem maradt volna meg...de ennek annyira megörültem, h még hazafelé gyorsan elhagytam az esernyőmet, csak hogy biztosan felkészülten érjen az ezt követő egyhetes szakadatlan esőzés. Szóval kezdek formába lendülni, de ezt már pótoltam.
Sőt! Beszereztem Hadallal felesben egy oridzsinál waffel-sütőt is, h még jobban rákattanjak a gofrira súlyosbodó édességhiányomban...persze szigorúan a gusztustalan barna sajtos verziót kerülve. Ha már itt tartunk a franciák nem hazudtolják meg magukat: ennyi össze nem illő, gyomorforgató dolgot egy ételre rakni még a norvégoknak sem jut eszébe (pl. tejföl-nutella-kakó-édes sajt. UGYANAZON a waffelen)

Úgy érzékelem sikerült terjengősen kitöltenem a képek hiányából fakadó űrt, és pótolni az elmaradásomat, talán most h alig lesz órám majd gyakrabban írok. Talán...
Addig is minden jót mindenkinek (na meg magamnak is), avagy stílusosan: Ha det bra!

Happy meal-buli

Az elmúlt hét szüli-és névnapokkal volt telezsúfolva (kb. mint az összes többi, de úgy értem olyanokkal, amelyek itt és most is fontosak voltak), és köztük volt ha jól emlékszem Mirellával egy napon vmi bibliai név is, ami most nem jut eszembe, de vmiért minden évben megünneplem és azt hiszem szintén M-mel kezdődik. Szóval köszönöm mindenkinek közel s távol, akinek eszébe jutottam, különös tekintettel Diára, Enikőre és Csillára, akik méltánytalanul keveset vannak megemlítve ezen a blognak álcázott világhírű zarádokhelyen, de mint már mondtam régebben, ez csak annak a ténynek tudható be, h ők a mindennapok részeivé váltak és szinte természetes módon részesei minden érdekes (és persze dögunalmas) pillanatomnak.Nem mellékesen pedig Enikőnek és Diának is a héten volt a névnapja. Na de ezt a részt most inkább le is zárom mielőtt könnyeket csalnék bárki szemébe, egyszerűen csak köszönöm Nekik a szép estét!
Kevésbé emelkedett vizekre evezve megjegyezném, hogy csodával határos módon ez az alkalom is a Drivben végződött, ami az egyetemisták körében hétvégente nem igazán mondható ritkának...mi pedig csak próbálunk hűek maradni a hagyományokhoz. Azt hiszem sikerrel. A buli egyébként egy kis tűzriadós közjátékkal vált teljessé, amit én már meg sem hallottam, annyira a természetes zajok közé sorolom (valohova a lakótársam horkolása mellé. Hangerőben is.). Ugyanis ebből a műfajból a kollégiumban a múlt héten kettőre emelkedett a heti adag, de ezen szinte már meg sem lepődik senki. Maximum azon, hogy mennyien laknak az épületben, akiket csak ezen ritkának nem nevezhető alkalmakkor lehet látni.
A vasárnap estét egész napos rákészülés után (így próbálom finoman elfedni, h gyakorlatilag semmit nem csináltam) aztán egy újabb Driv-önkénteseknek szervezett összejövetel zárta a méltán híres Hoppe Loppe Land nevezetű gyermekparadicsomban. Ez egy fedett játszótér-szerű mini Disneyland, ahol minden elképzelhetetlen játékot megépítenek, ami a kölköknek csak eszébe juthat, és kellően lefárasztja őket a nap végére. Meg kell jegyeznem, h felső korhatár egyébként van, de most kivételesen csak nekünk volt kibérelve a hely, vagyis egy rakat cula huszonéves (én még nem:P), köztük (jó)néhány korát meghazudtolóan tiszteletet parancsoló sörhassal megáldott fiatalember. A lányokról direkt nem akartam semmit írni, de nem tudom megállni: valahogy az összes norvég csaj szembetűnően fenék- és csípőtájékra hízik. Zárójel bezárva. A két óra ugrabugrálásból lihegve ücsörögve töltött utolsó félóra jelzi, hogy bizony nem könnyű meló idegesítő hülyegyereknek lenni nap-mint-nap...Én pedig már 19 éve gyűröm.Na ez teljesítmény...nem a UPC. De ezután még visszabuszoztunk a "bázisra" kivetítőn megnézni a Wall-E című rajzfilmet; hogy teljes legyen a gyereknap, hatalmas adag édesség mellett, amivel igyekeztek pótolni (kb. háromszorosan) a ledolgozott energiánkat. Megint szereztek nekünk egy jó napot, amikor mindenkiből előbújhatott a legtöbbekben máskor sem túlságosan elnyomott kisgyerek. Mindenestre azt hiszem jó döntés volt ide jelentkezni, mivel eddig háromszor annyi programra vittek el fizetségként, mint ahány műszakot dolgoztam.
Ha még a heti tömbösített óráinkat legyűrjük, jöhet a következő meglepő esemény: Az EU jog professzor az egész szegedi brigádot meghívta magához péntek vacsorára. Bár valószínűsítem, h a dolog erőteljes -magyar felesége felől érkező- nyomásra történt, ez mégiscsak hihetetlen "jófejség" tőle. Már előre egy újabb nagy, szőrös pirospontot szerzett nálam, amiből már volt egy pár, főleg szimpatikus elhivatottságának és érdeklődésének (meg persze közvetlenségének) köszönhetően.
A torkom már szerencsére nem fáj, ellenben egész nap folyt az orrom és köhögtem helyette. Gyanítom nem teljesen kelthettem egészséges ember benyomását, mivel akivel ma találkoztam vagy másnaposnak nézett (szívesen elcseréltem volna), vagy azt hitte akkor keltem fel. De nem baj, nem vészes a dolog, gyorsan kikúrálom magam, amihez az első lépés az elmúlt napok elmulasztott alvásának bepótlása lenne, ami az én igényemet ismerve nem kis mennyiséget jelent.

Most pedig megyek, és hozzá is kezdek a program megvalósításához, mert a közelgő hétvége (azért nem rossz, h ezt kedden mondom) igen élménydúsnak igérkezik, amire kicsit fizikailag is rá kell készülni.
Végre egyszer egész tömör voltam, remélem azért akad aki ezt sajnálja, vagy legalábbis szeretetből úgy csinál. A rossz időről pedig nem szeretnék otthonról panaszokat hallani, itt ugyanis szakadt az eső egész nap. El is áztam. Nem kicsit, nagyon. (sajnos nem átvitt értelemben) Úgyhogy aki azt hiszi, h otthon csúny idő van, annak csak egy klasszikust idézhetek: "Lószart mama!"
Ezzel a szép és magvas gondolattal kívánok mindenkinek további szép hetet, és bocsánat, de nem tudtam kihagyni. (igazából nem is sajnálom)

Napsütés reloaded

Azzal kezdeném, hogy a legjobb lenne ha nem írnék semmit az itteni -finoman fogalmazva is szeszélyesnek nevezhető- időjárásról, ugyanis akármit leírok, a következő héten homlokegyenest az ellenkezője történik. De ezek a gyors változások úgy megdöbbentenek, h mégis megteszem: szóval a múlt heti hideg és folyamatos eső után egycsapásra kisütött a nap, egész héten töltögethettük D-vitamin készleteinket, így már készen állunk a visszafordíthatatlanul közeledő télre (mondjuk már hittem ezt párszor, mégis mindig napok alatt visszahúzódott a hóhatár a hegyen...ami azért elhihetitek, megnyugtató). A legapróbb bárányfelhő nélküli égbolt legnagyobb előnye pedig:...dobpergés...megjelent az első ÉSZAKI FÉNY. Bizony-bizony, bibibíí, napok óta minden éjjel feltűnik ez a zöld tündér (akiknek erről a kifejezésről előszőr az absinthe jut eszükbe most nézzenek mélyen magukba). Nem tudom eldönteni, hogy akklimatizálódom, elhaltak az idegvégződéseim, vagy egyszerűen a Golf-áramlat jótékony hatását érzem, de valószínűleg otthon nem jutna eszembe pólóban elindulni az egyetemre 10 fokban. Itt viszont szabályosan élveztem a hihetetlen tisza, csípős levegő napsugarakkal való keveredését.
Egyébként egy újabb rejtélyt fejtettem meg, nevezetesen azt az eddig sűrű homály fedte indokot, amiért "az észak párizsa" megtisztelő, ámde eddig a norvég öltözködési stílus által nem kimondottan alátámasztott titulust, amit Tromsø városára aggattak. Eddig csak arra gondoltam, h ezt akkor találhatták ki, mikor még nem volt lehetőség a hideg északról délre utazni, de elképzelték milyen lehet Párizs...most viszont jött a megvilágosodás: csakis a világ legszélesebb gumicsizma-választéka lehetett a kiindulópont. Ugyanis a cipőboltokban elképesztő féle-fajta -errefelé még hasznosnak is tűnő- csúnyaságot árulnak a virágmintástól a piros pöttyösig.
Kedden aztán az arctic norway kurzus keretében kirándulást tettünk a megyházára, ahol egy igazi nagykutya fogadott bennünket: Svein Ludvigsen a megye jelenlegi kormányzója, aki 12 évig volt parlamenti képviselő, ebből 4 évig a felsőház elnöke, majd pedig miniszter (halászati). Ennek ellenére teljesen közvetlen és barátságos volt, mindenkivel kezet fogott, egyenként is érdeklődött a diákok iránt és érdekes előadást tartott a pezsgős pohárból történő almeleves koccintás után. Tanulságos volt mindenestre, hogy meglátásom szerint a globális felmelegedésben és a sarki jég olvadásában errefelé sokan nem a problémát látják, hanem a pénzt: újabb kiaknázhatő olaj-és gázmezők, valamint az ezek szállítására megnyitható új tengeri útvonal, az instabil mediterráneumot így kikapcsolva a játékból. A végén még névjegykártyát és állófogadás-szerű ételt is kaptunk...tényleg nagyon törekszenek jó benyomást kelteni és barátságos vendéglátók lenni.
A nap tökéletes zárásaként megvolt az első megbeszélés is a Driv "sportosztályán": összesen 8-an vagyunk, így szinte tényleg egy norvég baráti társaságba csöppentem, ugyanis én vagyok az egyetlen külföldi...mégis a kedvemért az egész megbeszélés angolul folyt, és ezen kívül is mondhatom, h hihetetlenül jófej és segítőkész csapatba kerültem. Ennek örömére be is vállaltam a szerdai BL-meccs nagykivetítőn történő sörcsap mellöli lebonyolítását, na meg egy póker esten való aszisztálást erre a hónapra (kb. ennyi jut egy emberre), majd az ajándék pizzatömeg elfogyasztása után még egy sörözős beszélgetés keretében ismerhettem meg jobban a többieket, akiknek egyébként átlagos diákként nem okoz gondot az önkéntesek számára tényleg nagyon akciósan árult 1000 Ft-os sörből bárkit meghívni amikor szeretné. Nekik ez (sőt a tömény sem) jelent tételt, vagyis a korlátozással csak szerencsétlen külföldiekkel szúrnak ki rendesen.
Mikor már egyáltalán nem is hiányzott a tévé, következett a kihagyhatatlan lehetőség és a hét újabb fénypontja: A bejárat mellé kitett, szinte vatta új, ráadásul nem éppen kisképernyős Philips tévét becsrkészése egy hét egyre vadabbá váló szemezés után. Itt ugyanis ha vkinek nem kell vmi, csak kiteszi a földszintre, és aki kapja marja. Így csak egy antenna kábelt kellett vennem és máris élvezhetem a hibátlan adást, ami egyébként kiválóan alkalmas mind angol, mind -egyelőre csak embrió-állapotban, és ott is csak elméletben létező- norvég nyelvtudásom fényezésére, hiszen itt az összes film, sorozat és műsor eredeti angol szöveggel fut, norvég felirat kíséretében. Az internet után tehát újabb civilizációs vívmány kapcsol vissza és szigetel el egyszerre a világtól, bár igyekszem elkerülni a bármelyikkel történő túlzott kapcsolatteremtést, mert még a végén Dr.House és Bart Sipmson lesz a legjobb barátom.

Ismét eseménydús néhány nap van tehát mögöttem, amely sorozatot azért szeretném legalább valamelyest fenntartani az egyetemi elfoglaltság tekintetében húzós(abb)nak és zsúfolt(abb)nak, ámde gyorsan múlandónak igérkező következő két hétben.
Azért ne sírjatok, megpróbálok ezalatt is időt szakítani a blog frissítésére, bár nem ígérhetek semmit. Jobban mondva ígérhetek, majd max nem tartom be...ez úgyis divat mostanság.
Zárásképp pedig ölelek-tsókolok mindenkit (de inkább csak virtuálisan).

Ez történik

Ezek nem viccelnek...A hideggel párhuzamosan a szemközti-sajnos nagyon is közeli-hegyen meg is jelent a hósapka, ami szinten apról napra szemmel láthatóan lejjebb húzódik. Hát nem mondanám h megnyugtató látvány, még akkor sem ha gyakran csak sejtelmesen kandikál ki a sűrű felhők közül (a képen nem ez van, az régebbi, máshonnan...és tényleg hótakaróról beszélek).
De legalább az esőzés kicsit alábbhagyott. Merthogy a szitáló eső már szinte a mindennapok része, az nem számít. Egyébként varázslatos h órákon belül meg lehet élni a borús esős időt és a melegen előbúvó napot...na meg a szivárványt is.
Ennek kiélvezésére persze csak akkor van esély ha éppen nem órán ül az ember. Múlt héten -mint már írtam- ugyanis lezajlott az EU-jog kurzusunk első hete...Csöndben, ámde kárörvendő és kaján vigyorral teszem hozzá, hogy a háromból. Erről megemlíteném, érzékeltetve az órák gyakorlatias megközelítéset, hogy még a skandináv alkohol-korlátozás témája is felmerült, méltán nagy érdeklődést és figyelmet kiváltva. Mindjárt az orosz Klim is magához tért hogy megossza vodkás élményeit. Szóval megtudtuk, h még istenes a helyzetünk, hiszen nem is olyan rég még sört is csak a Vinmonopolet-ban lehetett kapni, ami pedig még rövidebb nyitvatartási idővel és még magasabb árakkal operált. Na meg nem szabad vásárolgatás volt, hanem az államot reprezentáló rosszalló tekintetű néninek kellett a pultnál állva szépen remegő térdekkel elhabogni a kívánságlistát. Na ehhez képest már normalizálódott a helyzet, és meg is erősítettek abban az eddig is megalapozottnak vélt gyanúmban, h a norvégoknak ez a számunkra extrém ár sem különösebben megterhelő. Pláne ha piáról van szó. Belülről ezek az üzletecskék egyébként lekinkább vmi elit borszaküzletre emlékeztetnek, az árak pedig még indolkotabbá teszik az elit jelző használatát. A mostmár szívélyesen adott szaktanácsokkal egyetemben. A rendszer okairól meg elég annyi a helyzet eufemisztikus érzékeltetésére, h szokatlanul sok a strigula a "hajóról vízbetántorgó" és a "faházat (ami ritkának nem nevezhető erre) gyertyával a sötétben magára gyújtó" statisztikai rubrikákban a halálesetek közt. És hogy-hogy nem vmiért ezekről a túlzott szeszesital-fogyasztásra asszociáltak.
Apropó italozás: a szobatársam a plazma tv után másodszorra is erőteljes irigységi rohamot tudott kiváltani belőlem, amikor a hűtőt gyanútlanul kinyitva egy-egy üveg tequilával, vodkával és banánlikőrrel találtam szemben magam, aminek az összértéke olyan 18-20 ezer Ft között mozog. Megérné tehát legalább egy ivócimborai viszonyba kerülni vele (kb. az egyetlen téma egyébként amiről 2 mondatnál többet magától összefüggően tud beszélni), de erre nem sok lehetőség adódik, hiszen csak annyiból tudom ha itthon járt, hogy:
1. Az összes villany ég orrba-szájba. Hiába ugyanis a szelektív hulladékgyűjtés, az árammal kegyetlenül pazarolnak. Eddig azt hittem ez csak az én kiváltságom, de mint kiderült minden norvég lakótárssal megáldott küzd ezzel. Mellesleg itt szinte minden elektromossággal megy, még a fűtés és a tűzhely is mindenhol.
2. A cipőjéből kihullott sárral van tele az előszoba. Ezt előszőr még feltakarítottam utána, aztán megnyertem a hallgatólagosan meghirdetett "ki tudja tovább tétlenül nézni a növekvő mocskot" című tipikus legénylakás-versenyt, azóta pedig szorgosan összetakarítja maga után.
Ja a piáját nem számítom a jelek közé, mert az sokáig nem marad a helyén általában.
Végül még valami: Tiktos informátorain jelentési alapján sürgősen fényképet kérek Dávidtól és Bencétől az otthon dúló hajlevágási-hullám dokumentálására, na meg remélhetőleg derűs percek szerzésére.

Szóval zajlik az élet...okosodunk (azért nem kell megijedni), keménen gyűrjük a norvég nyelvórákat, szocializálódunk, meg egyre jobban fázunk, de most mennem kell, Peppe pizzázójában ugyanis naivan meghirdették a szülinapi "egyél amíg belédfér 97 koronáért" akciót (alapjáraton egy pizza is 120-130 Kr-nél kezdődik). De azt hiszem velem rossz lóra tettek, és ezt ma szeretném nekik is bebizonyítani, hogy a látogatást követő gyors leltár után egy életre elmenjen a kedvük a hasonló nagyvonalú szülinapozástól.
Mára ennyi voltam, talán így is túl sok, igyekszem gyakran jelentkezni mindenki nagy örömére. Na csoki!

Santa Claus is coming to town...

Dúúúrva...bizony, most gondoltam csak bele, hogy már több, mint egy hónapja itt vagyunk. Olyan hihetetlen, h erre csak egy hatalmas közhelyet tudok mondani: de valóban röpül az idő.
De térjek már a lényegre! Szóval mivel jobb vagyok, mint Dévényi Tibi bácsi (na meg mert sajnos van is miről beszámolni), eleget teszek még az ilyen kéréseknek is, jöjjön tehát egy kis "szürkeség": Azt hiszem nem is kell túlságosan részletezni a dolgot, az időjárásról van szó, erről pedig mindent elmond, hogy 2 nap alatt háromszor ázott be a cipőm (ebből volt h esernyővel), ugyanis napok óta egyre hidegebb van és folyamatosan szakad az eső. Ezért talán csak a szünetekben teljes hosszában előtünő és szinte kézzel fogható távolságban pompázó szivárvány kárpótol valamelyest. Na meg a hét bölcsessége, ami tényleg segít a dolgok jó oldalát nézni: Legalább nem kell hűtőben tartani a sört... ez rendben is van, de az már mégiscsak túlzás, hogy szeptember másodikán Mikulás jelmezben osztogassanak szórólapot a boltban. Magyarul itt sem fenékig tejfel az élet, de persze ezt elhomályosítják a kellemesebb és maradandóbb élmények.
Pénteken például az olasz különítmény szervezett a kitartóbbaknak hajnalig tartó reggae-bulit az egyik diákszállás direkt ilyen célra fenntartott részében, ami amilyen nyögvenyelősen indult, annál pörgősebb lett a végére. Itt jött az elmúlt időszak második fontos felfedezése: megéri továbbra is jóban lenni a spanyol srácokkal, akik ezúttal Tequilával érkeztek. Vasárnap aztán sor került az általam kíváncsian várt Driv önkénteseknek szóló megbeszéléssel egybekötött vacsorára és kötetlen összejövetelre. Mint kiderült, lényeges információ, miszerint ez a lehetőség idén lett előszőr külföldieknek is meghirdetve, ugyanis ezt vhogy nem is akarták számításba venni, így közel egyórás prezentációt élvezhettem végig norvégul, amiből az egyetlen dolog amit nagy magabiztossággal felfogtam, az volt h el kell próbálnunk a tűzriadót...Na mondom fasza, ebben már úgyis van rutinom. Hát ezt most még tovább polírozhattam, mert ezúttal esőben is végigélvezhettem a procedúrát. Egyébként talán ketten voltunk akik maguktól nem értettek semmit az estéből, bár frissen szerzett norvég ismerőseim próbálták fordítani az általuk fontosabban k vélt részeket, ami elég szelektíven sikerült, de a lényeg gyorsan kiderült: Le a 3.-ra a megterített asztalokhoz, és ismerkedés közben bátran elfogyasztani a bennünket ott váró sört és bort (a színvonalról annyit, h ez messze a legjobb sör volt, amit itt kóstoltam; a bor pedig argentín száraz vörös...) Ezt követte a nem kifejezetten szerény választékból álló szabadszedéses vacsora, ahol arra is rádöbbentem, hogy még a csoportommal is mázlim van, ugyanis az általam (is) fémjelzett részleg kezdhette a visszafogottnak és szűkösnek nem nevezhető étkezést. A ránk váró italok gyors elfogyasztása után pedig kiderült, h most pedig le kell gyűrni a 15 méteres távolságot a pultig, ahol is újabb 200 korsó ingyen sört vehet magához a-norvégokat ismerve-feltehetően szomjas társaság. Ha már itt tartunk a csoportom vezetője egy feltünően életvidám és közvetlen Håkon nevű srác, aki erősen próbál eleget tenni a neve jelentette kötelezettségeknek (a helyi sörgyár alapítójának is ez volt a keresztneve, sört is neveztek el róla). Nem mellékesen pedig mind testfelépítésével, mind szőrzetével alaposan kiérdemelte a Teddy becenevet. Na szóval már megérte jelentkezni ide...főleg úgy, hogy dolgoznom még nem kellett.
Hétfőn aztán megkezdődött az EU jog kurzus is, amit 3 hétbe tömörített dózisban kapunk majd meg, és várakozásaimmal teljes ellentétben eddig érdekesnek bizonyult (de nem akrom még elkiabálni), ami elsősorban az 1 db original magyar feleséggel rendelkező Per Christiansen professzor élvezetes előadásának a gyümölcse. Egyébként kb. 15-en lehetünk a csoportban, ahol jelentős magyar dominancia érvényesül és körben ülünk a nem túl nagy, de annál inkább high-tech teremben. Itt ugyanis még a vetítővászon is gombnyomásra működik, meg a nem túl gyakori napsütés hatására az elektromos redőny is automatikusan lép működésbe...mi meg néztünk, mint parasztgyerek a nagyvárosban. Pedig nem hagymakarikával szoktam inni a kólát...
Merő önszorgalomból és érdeklődésből belevágtam a norvég nyelvi kurzusba is, ahol 25-en próbálunk egy csoportban vmiféle logikát találni a kiejtésben és a nyelvtanban. Eddig mérsékelt sikerrel, de még csak egy alkalmon vagyunk túl. A "tanárnéni" viszont annyira nem brillírozik angol terén, ami még inkább nehezíti a dolgot, arról nem is beszélve, hogy pont úgy néz ki, mint egy életnagyságú troll-szobor. Sőt kb. ugyanolyan ügyességgel és magabiztossággal is mozog. A helyzetet tovább rontja, h errefelé vmi nagyon durva akcentussal, teljesen más nyelvjárásban beszélnek az emberek (állítólag), na de meglátjuk mi sül még ki ebből.

Ami még fontos: Kiszel Tünde-i gyorsasággal tudatosult bennem, h mennyire közel vagyunk a finn határhoz, így megszületett bennünk az elhatározás, miszerint egy mikrobuszt bérelve és a költségeket elosztva tehetnénk is egy kirándulást nyelvrokonainkhoz, amiből akár még jobban is kijöhetnénk egy ottani bevásárlással. Ugyanis Norvégiánál még Finnország is érezhetően olcsóbb (az alkohol árakat nem is említve).
De ez egyelőre csak terv, addig is ölelek mindenkit arról a helyről, ahol a téli nyitvatartás és buszmenetrend augusztus 17-én kezdődik.

Fíl dö szánsájn

Úgy néz ki a szombat esti program maradt a már-már szokásosnak mondható: Driv. Ezúttal mind a 4 és fél szint meg volt nyitva (igen, ekkora a hely...bár a legalsónál hajolgatnom kell a fagerendák elől), a máskor megszokott max. 2 helyett. A harmadikon rendeztek is egy erős eufemizmussal érdekesnek nevezhető koncertet: a tagok öltözéke alapján azt hittem minimum egy Freddie Mercury hasonmásversenyen vagyunk. Mindannyiójuk meztelen felsőtestén egy-egy csilli-villi köpeny...hogy a bajuszparádét ne is említsem. Mondjuk ez a meztelen felsőtest nem teljesen igaz, ugyanis hőseink valószínűleg hosszú évszázadok alatt a hideghez genetikailag így alkalmazkodva legalábbis jegesmedve prémet növesztettek maguknak szőrzet címén. Miután a 10. percben ezt, és a norvég nyelvű szöveget még fokozni tudták egy disznóölő-kés teátrális nyalogatásával, úgy döntöttem, h magukra hagyom őket a másik 15 nézővel (akik sztem fizetett statiszták voltak...vagy nagyon részegek) és visszatérek az újfent fergetegesre sikeredett bulihoz.
Régebben már említettem, hogy számomra nagyon hangulatos ez a "kis" szórakozóhely/kocsma...hát igen, kiderült hogy a II.világháború idején elsüllyedt itt egy hajó és német hullákat tároltak a 320 éves épületben, akik állítólag a mai napig kísértenek. Ezt megelőzően pedig halszárító és raktár volt a jó öreg Driv. Szerencsére a szag már nem érződik. Ellenben ugye minden fából van, ami nem kifejezetten előnyös tulajdonság egy füstös diák-bulik otthonául szolgáló helyen. Van is tűzérzékelő rendesen, bár ebből a szempontból inkább megnyugtató a terasz mellett kezdődő tenger.
A héten egyébként megint gyönyörű tiszta időnk volt, így vissza is mentünk és megismételtük az első heti picnincet: Telegrafbukta újratöltve...Éppen a sirályok és néhány elvetemült, fürdőnadrágban sütkérező helyi Rambo és Chuck Norris közt napfürdőztünk végre egy szál pólóban (nem kell megijedni, nadrág is volt rajtam) és élveztük az idei nap utolsó meleg sugarainak nyalogatását, amikor arra gondoltam, h mennyire filmbe illő jelenet ez. (Ej de költői, barokkos körmondat lett ez. De kijöttem belőle.) És abban a pillanatban odatoppant hozzánk egy norvég tévés, h használna bennünket vágóképnek ha nem bánjuk. Ezen ajánlaton meg persze kaptak a csajok és nagy duzzogva pózoltak a kamerának. Azok után, h egyesek már a rádióban, mások az újságban szerepeltek, mondhatom, h szűk egy hónap alatt az egész helyi médiát meghódítottuk, de azt azért remélem, h nem jutunk olyan "magasságokba", mint David "BaywatchKnightRider" Hasselhoff ezen a videón. A jó idő örömére ráadásul még egyszer focizhattam egy jót a szabad levegőn (elképesztő hány füves és betonos pálya van itt), ami már nagyon hiányzott, valamint meglátogattuk a sziget egyik tavacskáját is (kettő van), vagyis aktívan használtuk ki a napsütést. Az ezt követő estéről megemlékezve pedig az egész magyar delegáció nevében egy kollektív köszönömöt rebegnék el elcsukló hangon Eszternek és barátjának, Áronnak az otthonról érkezett értékes nedü közkinccsé tételéért.
A héten ismét volt 2 órám, az egyik egyre érdekesebbnek tűnik: megtudtam pl. h a kormányzó baloldal (és még sokak) által felelőtlennek és tapasztalatlannak bélyegzett erősen jobboldali pártnak a jövőre esedékes választásokon jó esélye van kormányra/ba kerülni. Ez egyrészt meglepő volt számomra, ismerve az ország fejlődési irányát, másrészt nem csoda h tömegeket tudnak megmozgatni az olcsóbb pia és benzin (nem kell lassabban mondani, mindenki megérti) nem túl komplex jelmondatával. Mellesleg jövőhéten elkezdődik a 3. kurzusom, ami le is zajlik szeptemberben, ennek megfelelően szokatlanul sok órám lesz, gyakorlatilag erről fog szólni a hét.
Most jut eszembe, h ha jól emlékszem nem is említettem, h a város szélén van egy bazinagy síugró-sánc, ami mindenhonnan látható, így jó tájékozódási pont, másfelől ha leesik a hó és kb. 13 év után újra sílécet csatolnék (ezúttal 10 percnél hosszabb időre), akkor aztán kezdhet rettegni Andreas Jacobsen meg Roar Ljökelsöy, mert a norvég csúcs megdöntése után benevezek a világkupára is.

Hogy lássátok, h mindig tartom a szavam, ígéretemnek megfelelően pótlom a hiányt: az első képen "ideiglenesen állandó" otthonomat láthatjátok, a második kettő pedig a városban készült: a 3. hátterében a könyvtár látható, míg baloldalt egy autentikus színes norvég faház egy talán kissé kevésbe autentikus Burger King-gel.
Semmi frappáns nem jut az eszembe, úgyhogy csak egyszerűen minden jót mindenkinek és külön köszönöm a segítséget Attilának az etr-rel való újabb vérremenő küzdelemben!

Madzsarisztán - banánköztársaság

Az elmúlt napokban kicsit lassítottunk, és visszavettünk az eddigi őrült rohanásból, hiszen a norvég diákok is megérkeztek és a mostani hét elsődlegesen nekik szól, bár nekünk is meg van hirdetve. Ennek mondjuk csak Driv-beli összejövetelekre van értelme, mert pl. az évnyitó is norvégul volt. Sokáig nem is bírtuk. De legalább beköltözött kedves lakótársam is, akit meglepő módon Andreasnak hívnak (bár lehetne Nils is), ellenben nem szőke, viszont erősen kocka. Nem akarok előítéletesnek tűnni...de az vagyok. Csak rajta áll, h változtat-e rajta, de a norvégokról kialakított képemet kicsit rontja, h kb. 3x5 percre láttam eddig és ennyit is beszéltünk. De legalább használhatom a mikróját és a felszereléseit...már csak az xbox-ra és a plazma tv-re fáj a fogam.
Na de hagyjuk is őt ennyiben. Tegnap volt egy kis összeröffenés a Driv-ben, amiről azt hittük, h majd buli lesz-abból a fajtából, ahol legalább tánctér van-de csak a norvégok hódoltak kedvenc szenvedélyüknek: ittak. Ami még jó program is lehetne, h ha kicsit könnyebben barátkoznának a lelkeim, na meg mondjuk ötöd ennyi lenne bent a sör. Így viszont elég belterjes volt a téma. Mondhatnám, h szar. Úgyhogy mondom is. Viszont Majsa tanárúrnak nem volt igaza, nem is járnak ide gumicsizmás rákhalászok, vagy max. hajnalban. Mert egyébként már ilyen napszakot is el lehet különíteni: kezd visszajönni az este. Vagyis lassan vége van a helyi kisgyerekek kedvenc évszakának, amikor aztán mondhatják otthon, h "sötétedésre gyere haza". Ez egyébként az alvási szokásaimra kifejezetten jótékonyan hatott. Olyannyira feltöltődtem tőle, h már főztem is kétszer (besameles karfiol, tojásos nokedli). Ezzel nem fényezni akarom magam, de kicsit király vagyok.
Az itteni életszemléletről elég annyi, h az, h a hulladékot még a koleszokban is szelektíven gyűjtjük, az legalább annyira alap, mint hogy az egyetmi sportközpontba (Kraft) ujjlenyomattal lehet belépni. A közlekedésről meg ne is beszéljünk. Ha 3 méteres körzetben megközelíted a zebrát a legelső autó a legnagyobb csúcsforgalomban is lefékez és szabályosan lehív az úttestre. Szóval néztünk mint parasztgyerek a nagyvárosban, h itt nem hogy nem mennek át a lábunkunk, de nem lehet olyan lassan átkelni, hogy legalább ledudáljanak. Egyszóval egy csöppet más az életstílusuk, mint amihez magyarhonban hozzászoktunk. Erről meg annyit, h eddig három külföldi diák kérdezte meg, h nálunk milyen nyelvet beszélnek. De még mindig jobb, mint az, aki meg volt győződve, h németet.
Egyébként itt is van szombatig sörfeszt, amit tegnap útbaejtettem, és nagyon gyorsan ki is kerültem. Csak a beugró kb. 7500 Ft, hogy aztán bent a sört potom 1800 Ft-ért megkapjuk. (ez egyébként annyi, amennyi egy akció nélküli kocsmában is). Na de nem baj, megpróbálok nem gondolni az otthon 40 fokban sörrel hűsölőkre...

A történet tanulsága: aki szeretné, h a blog színvonala ne zuhanjon látványosan és legyen milyen éjszakai élményekről is beszámolnom, az sürgősen adakozzon a Magyar Posta és néhány üveg nem túl hosszú ital segítségével. (De az se zavar, ha az Amnesty International szállítja házhoz, vagy személyesen hozzátok ki...akkor még egy pulcsi is befér magatoknak, mert a Norwegian Air-nél 2x20 kg-ot lehet hozni)
Én is meglepődtem milyen tömör voltam ma, de mint mondtam kisebb volt a pörgés, szóval más nem is maradt hátra: csóközön

"Nincs rossz idő..."

Kezdésként szeretném megköszönni mindenkinek, aki kommentben, emilben vagy bármilyen formában gratulált a bloghoz. Ezután senki nem fogja elhinni, hogy nem magamat fényezem álnéven bejelentkezve, vagy legalábbis nem fizetek érte...
Tehát mióta legutóbb írtam bizony történt egy s más; nem sokat ültünk nyugton a seggünkön/lányok a fenekükön: Először is átestünk a tűzkeresztségen, az első bulin a helyi Jateban, amit itt Drivnek hívnak. És sokkal jobb. Két szintes, belülről tiszta fa gerendák, szóval tényleg hangulatos és nekem nagyon bejön. Apropó gerenda: a mások által kis Buddhának titulált türkmenisztáni, erősen illuminált fiatal(?)ember produkciója borzolta a kedélyeket, ugyanis ő ezen táncolt (na jó, dülöngélt). Én pedig megtartottam az első helyi sörkostolómat. Na persze a legolcsóbb (képen látható) fajtákból. A jegesmedvés verzió eddig magasn vezet nálam, így ebből döntöttem a folytatás mellett. A történethez hozzátartozik, h az erős jókedv fokozatát sikerült is elérnem kb. 1100 (ezeregyszáz) Ft-ból, ami azért még otthon is szép teljesítménynek számítana. Mondjuk max. addig tart a jó világ, amíg mindenkinek megvan a hazai készlete, amiből meg tudják kínálni az embert. Esetünkben engem, aki nagy duzzogva bár, de elfogadtam. A péntek estét elnézve viszont ez az út hamarabb lesz járhatatlan, mint az egyetemhez vezető földes rövidítő.
Szombaton kettőre nagyjából mindenki összeszedte magát annyira, h megejtettük a second hand market nevű feletébb sikeres akciót. A mások által hátrahagyot cuccokból (volt minden, mint Karácsonykor:konyhai felszerelés, ruha, 1 db tévé, síléc) ingyen lehetett válogatni, majd a kijáratnál tetszés szerint adakozni az Amnesty Internationalnek. Ezt sorsszerű magyar szocializációnk maradékait félretéve meg is tettük. Azt azért nem mondom, h nem jártunk így is baromi jól...mondjuk nem annyira, mint néhány afrikai, akik válogatás nélkül söpörték két kézzel a holmit a dobozaikba.
A tévéről nem is baj talán, h lecsúsztam, mert épp ma érkezett meg a lakótársam, akit még nem láttam, csak a nyomaival találkoztam. Annyi biztos, h norvég (annyi cucca van, és olyan értékben): A mikrónál jobban csak a szobájában virító plazma tévén és a hifin lepődtem meg, szóval remélem jóban leszünk.
Vasárnap egész napos kirándulást tettünk Grøtfjordon/ban Kvaløya szigetén, de voltunk piknikezni Jeverbuktában is. Mindkettő valami eszméletlen gyönyörű hely volt. Nem is mondok többet, mert esélytelen visszaadni még fényképpel is. Na de a szigeten hegyet másztunk, ami azért elég kemény volt, de megcsináltuk. És megérte. Ezután a Norwegian air fel is ajánlotta, h kicsrélik a a gépeiken Roar Amundsen képét az enyémre, de visszautasítottam, mert várok a Malév ajánlatára. Frei Tamást viszont hiába vártuk a hegyen, h riportot készítsen a legnagyobb, sarkkörön túl élő egybefüggő magyar lakosságról. Biztos nyaral. Magyarországon. Szóval a túra és a Barbecue után az országok cultural presentation-je következett 5 percben. Kb. ennyire volt tartalmas is, de megtettük, amit megkövetelt a haza (na meg ami tőlünk tellett)
Ma még ellátogatott kis magyar közösségünk a botanikus kertbe, ami szintén varázslatos volt. Biológus/erdőmérnök hallhógató, vagy simán természetbarát ismerőseim egyből elélveztek volna, feltéve h nem kapnak agyérgörcsöt az újabb többszáz ismeretlen latin név láttán. Ha mást nem is látok az ittlétem alatt-ami elég esélytelen-már akkor megérte elutazni ide.
Ja, és megtaláltuk az új háziorvosunkat: a koliban lakik, Arhangelszkben végzett és már praktizált is orvosként, így majd őt ugrasztjuk, ha vmi gond van (amíg levegőt kapok, addig nem szeretnék itt vizitdíjat fizetni). Mondjuk lehet, h ugrasztani se kell, ugyanis telemedicinet tanul itt. Csak ablakon keresztül megmondja a kis indiai Gyurcsók Józsefünk a diagnózist, ha erősen koncentrálok.
A következő félév mottóját és egyben a norvégok életszemléletének kulcsát pedig ezúton átadom Nektek: "Nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruha"...na persze a jó időre hiába is várnának a programokkal.
Nagyon halkan súgom meg (még diszlexiások se olvassák fel hangosan) de ma megint ezer ágra sütött a nap...
Majdnem elfelejtettem: 13-16-áig itt is lesz sörfeszt, bár lehet, h itt max. nagy levegőt lehet majd venni és még nézelődni is drága lesz. Na meg aztán otthon szebb idő is lesz hozzá, így menjetek ki ha tudtok. Gyuszinak meg külön házifeladat (ha 2 betonozás közt idetéved) a nevemben is inni egy wel scotcht.

Ne izguljatok, h a végére értetek, nemsokára újra jelentkezem. Ha meg addig nem bírjátok: Ismétlés a tudás anyja.
Legytek jók, ha tudtok; de inkább ne.

Introductory programme

Zajlik tovább az élet, az elmúlt napokban annyi időt töltöttem az egyetemen, amennyit remélem egész félév alatt nem fogok, ugyanis megkezdődött a nagyon frappánsan introductory programme névre keresztelt hasznos, ámde unalmas eseménysorozat. Egyszóval megy a fejtágítás, ami még az érintetteknek is tömény, szóval ezt most nagyvonalúan át is ugranám. Egyébként az utolsó papír aláírásáig mindenhova elkísérnek és mindent szájba rágnak ötször úgy, hogy ezt még a kétszázadik hülyegyereknél is poénkodva teszik. Merthogy elvileg nagyjából 270-en új külföldi diák van a 6200 egyetemistából. Még a rektor is köszöntött, sőt lapp népdalt is hallottunk egy népviseletbe öltözött fiútól, ami szép volt és érdekes, de nem ígérem, h mától ezt töltöm éjjel-nappal a baromi gyors kolis nettel. Inkább a rénszarvashúsuk érdekelne, amiket Dallas-módszerekkel terelnek helikopterekkel, és pont úgy lövik tarkón tucatszámra, ahogy nálunk-jobb helyeken-a disznókat. Na de hogy visszatérjek: a legapróbb részletekre is figyelnek, például, h ne legyenek egy csoportban egy ország fiai a szervezett beszélgetéseknél. Így aztán végre elkezdtünk megismerkedni a többi -rövidnadrágos norvégokon szörnyülködő- vendégmunkással. A spanyoloknál egyből bevágódtam egy spanyol nyelvű félmondattal + a cukor szó ismeretével. Azóta is bizonygatják, h én perfekt spanyol vagyok, így ügyesen lavírozva kikerülök minden egyéb ilyen megnyilatkozást, nehogy ledöntsem a Türkménbasira hajazó érdemtelen kultuszomat. Ez egyébként elég nehéz, tekintve, hogy angol terén nem éppen túlképzettek: szegény lány 10 percig kereste (a zsebében lévő) ipod-ját, de a jelenlevő 10 főből senki nem tudta eldönteni, h egyáltalán milyen nyelven beszél(pedig ezt az egy szót hajtogatta). Bár a francia akcentushoz képest így is egyszerű megérteni őket (én azt már inkább nyelvjárásnak nevezném).
Az egész sziget tele van sirályokkal, akik olyan pofátlanul repkednek, mászkálnak és szarnak mindenfele, ahogy máshol a galambok szoktak (a szobor sisakja sem hótól fehér). Ezek úgy általában nagyon szépek, kivéve mikor az "éjszaka" közepén tépik egymást az ablak alatt.
A magyar csapat világhíre egyébként már szárnyal, hiszen mindenki elámul mennyien vagyunk ugyanarról az egyetemről (segítek 10), mások ugyanis az országaik különböző feléből érkeztek, hiába vannak pl. a németek és az oroszak annyian...majdnem azt írtam, mint az oroszok...szóval sokan. Na meg persze mi voltunk az első csapat, akik egy kis összejövetelt szerveztek a 2. napon (Regina nemmondomeghanyadik szülinapja alkalmából)...Bár eddig nem sűrűn ünnepeltem teával, és -vállalom- remélem nem sokszor fogok, de hát itt hirtelenjében nem olyan egyszerű alkoholos italt szerezni, meg még szokni kell a gondolatot, h egy-egy jobb bulira áldozni kell...mondjuk úgy egy heti ebédet. Sikerült megismernünk a 4 éve itt élő fekete Steve-t, aki a friss-meglepő módon-kisebbségi jogból szerzett diplomájával a Burger Kingben dolgozik (szép jövőkép). De még így is annyit keres, h meghívott bennünket jövő szombatra, ahol ígérete szerint sörrel fogja várni a kb. 20 vendéget. Ja és az ingyen burgerezést is beígérte a rögtönzött magyar tanfolyamért cserébe. 10 éve a szüleim is erre gondolhattak, mikor azt mondták válogassam meg a barátaimat.
Szóval alakulnak az ismerettségek, ráadásul a program keretében elvileg minden nap kapunk ingyé ebédet, így egyből mindenki ráizgult, h végre normális meleg kaja lesz: 1. nap egy sajtos szendvicset kaptunk, amit ők sajtos ciabbatának hívtak, de ezt még én se vettem be, nemhogy az olaszok, másnap pedig vmi-egyébként finom-rendszertanilag a levesek és a főzelékfélék között elhelyezkedő ételből mértek fél tányért. De legalább fincsi péksütemény volt hozzá. Így aztán ma különösebb elvárások nélkül érkeztem és teljesen letaglózott a svédasztalos megoldás. Senki sem volt szégyenlős, ellenben nagyon éhes, így jó magyar módjára rávettem magam az ingyen kajára (Vmi extra egészséges wokos csirke a bambuszrügyig mindenféle zöldséggel, tagliatellevel/rizzsel, no meg saláta).
Így most jó meleg étellel tele bendővel írogatok végre megnyugodva, talán ezért már megint ilyen hosszan. Szóval be is fejezem, nehogy vkinek kimerítsem a heti olvasás-adagját.

Amúgy meg kár volt megírni, h szép idő van, mert másnap reggell vissza is térhettem a kabáthoz. Ehhez képest egy helybeli félmeztelenül festegette a házát.
Ne sírjatok utánam (csak titokban), higyjétek el én sem teszem(egyelőre). De azért persze sokat gondolok az otthoniakra.

Kick-off

Először is üdvezlet mindenkinek innen a sarkkörön túlról, és bocsi, hogy csak most kezdem a beígért blogot, de eddig nem volt net a koliban, arra meg nem volt időm a város felfedezése mellett, h beüljek vhová...na jó..talán lett volna, de baromi lusta vagyok, másrészt meg az alföldi parasztgyerek nincs hozzá szokva a hegyekhez és elég rendes fáradtsággal és izomlázzal küszködtem az egész napos mászkálások után. Na de ez senkit nem érdekel. Szóval jól indult életem első repülése: A Ferihegyen 40 percet késtünk vmi technikai probléma miatt, majd jó órás késéssel jött az átszállás Osloban.Ahhoz képest, h a norvégokat és a légitársaságukat precíznek képzeltem... De a felszállást élveztem, mint hülyegyerek a vidámparkot. Legszívesebben a kezemet is felraktam volna. Mellesleg az egyik stewardess egy tejfölszőke skandináv csajszi volt, a másik meg vmi szexi kis ázsiai. Ez meg is nyugtatott: ha ez a kultúrák találkozása, akkor nagyon bejön:D
Éjfélre meg is érkeztünk a szállásra, aminek elég koli hangulata van belülről (máshol külön kis faházak vannak 6 embernek), viszont a konyha amilyen kicsi, olyan igényes, a kilátás meg kárpótól mindenért: ez van az első képen éjfél körül, felhős időben...merthogy a nap nem nagyon akar lemenni, ami jelentősen megnehezíti az alvást. Akármikor fordulok egyet azt hiszem, már reggel van. Na persze ennek örülni kell, mert aztán jön a sötétség, amitől méltán depressziósak az emberek. Az ő lelki problémáinak most én iszom a levét, ugyanis az áruházakban max. sört lehet kapni, este 6-ig (szombaton 4) aztán egy szép kis függönnyel eltakarják. A töményeknek külön állami üzlet van, asszem Vinmonopol néven, ahova puszta kíváncsiságból bementem: egy üveg Jéger laza 15 rugó, de még a pezsgő is ötezer körül van...szóval nagykirály leszek még azzal az 1 liter töménnyel, amit beengedtek...vagyis csak lennék, de ilyen árak mellett lehet, h zugivó leszek inkább. Kivéve ha a lakótárs, akivel a konyhát/fürdőszobát osztom vmi pénzes norvég lesz (merthogy ő még nem jött meg), vagy min. vmi sejk fia. Amúgy minden qva drága, egy fél kilós kenyérért lazán elkérnek akár 600 Ft-nyi koronát...de hatalmas különbségek vannak, szóval ha jól megnézi az ember mit és mennyiért vesz, elég jól ki lehet jönni. Sörből a Carlsberg meg a Tuborg a "legolcsóbb", de mindegyik 20-25NOK (600-660Ft).
Az emberek egyébként első benyomásra nagyon rendesek és segítőkészek, bár a "minden norvég beszél angolul" elméletet már rég cáfoltuk. A suliban minden irodában mosolygva fél perc alatt elintéznek mindent, Belal-a szíriai önkéntesünk-még vasárnap is ugrott, ha szóltam. De utaztunk már ingyen egy garázsba tartó busszal, egy bácsika pedig kb. 40 perc gyaloglást, meg 1-2 eltévedést spórolt meg nekünk azzal, h hazahozott a nagybevásárlásról (Bár ez asszem inkább Csillának tudható be, mint az én személyes varázsomnak). A repülőn a mellettem ülő család mindenáron csokival tukmált...bár szívesen beszálltam volna a családba: ígérem, jó testvérek lennénk a kis szöszivel.
Egyébként a tájba teljesen belezúgtam, vmi lélegzetelállító. Tényleg nem lehet betelni vele (leszámítva az ipari részt a parton, dehát ezekhez az árakhoz kell a világ-második olajexport.)
A kedvenceim egyébként az ezer színben pompázó faházak. Ja, kb. 5 percre vagyunk az egyetemi campustól, ahol tényleg minden egyben van, és tiszta high-tech az egész komplexum...a főépületben akkora szökőkút van, mint nálunk a westendben (mondjuk pont annyira hasznos és autentikus is a parasztvakítás.)
Az első nap egyébként szar idő volt, még eső is esett, kabátban jártuk fázva a várost. Azóta
viszont gyönyőrűen süt a nap, még pólóban is lehet lenni.

Így elsőre kicsit belelendültem, de itt vagyunk már 4 napja és minden "very impressive", na meg megörültem végre a netnek.
Ezentúl tényleg megpróbálok rövidebb lenni, de lehet, h most hazudtam.
Csók meg kézfogás mindenkinek, a készlet erejéig szabadon lehet választani.