Megjött...

Bizony, MEGJÖTT. Na nem kell aggódni, ennyi időt azért még nem töltöttem lányok társaságában, most a várva-várt csomagról beszélek. Kb. 10 nap végtelennek tűnő várakozás után megérkezett az otthoni küldemény, így most minden téren biztosítva van egy darabig az utánpótlás. Ha ezek után még Csilla jóvoltából egy kis londoni tequilával is gyarapítani tudom készletemet, akkor megint jó világ lesz egy darabig...De miért ezt a részét emeltem ki a terjedelmes és igen sokszínű tartalommal rendelkező csomagnak?? Nem is értem, még vki rosszat gondol rólam:P Egy szó, mint száz: most nem csak az időjárás idézte a Karácsonyt (lassan az ünnepi-adventi hangulat kezd veszélyes méreteket ölteni így október elején); a csomagot is úgy bontottam, mint egy kisgyerek. Nem gondoltam volna, hogy így lehet örülni egy otthoni jól megpakolt pakknak.
Az elmúlt héten lehúztam második kőkemény műszakomat is a Drivben, egészen véletlenül a Liverpool BL-meccse jutott nekem, a legutóbbinál lényegesen több vendéggel. Na jó...valamivel több vendéggel. Bőszen csapoltuk is a söröket, csináltuk a leltárt, de vhogy mégis láttam az összes gólt élő képen. Szinte már rutinszerűen ment a dolog, egészen az első szokatlan pontig, de a kólás rendelés teljesítése rövid csodálkozást követően azért különösebb szakértelem nélkül is sikerült. Annál nagyobb volt a sokk viszont, amikor két frissen érkező (és egyből a figyelem középpontjába kerülő) norvég hölgyemény Bailey's kávét nem óhajtott inni. Na itt már lefagyott a rendszer és kedves, valami oknál fogva éppen ott sörözgető főnökünk (gyakorlatilag főállásban ezt csinálja) segítségét kellett kérnünk. Mint kiderült ezt elég alaptalanul tettük, az instrukció nem volt túl bonyolult: "Aggyá neki egy feles Bailey's-t kávéval felöntve vmi szép pohárban oszt' húzd le fejenként 45 koronával". Szóval minden gördülékenyen ment, és még újdonsült norvég "kollégám" is elhívott vadászni (a közeljövőben esedékes).
Annyira belecsöppentem a vendéglátóiparba, h másnap aztán bevállaltam egy kis helyettesítést a Café Bodegában (Csilla Londonban van). Így 3 órát lehúztam a számomra szokatlanul nagy forgalomban. Jellemző, h csak az utolsó órában széledt szét annyira a tömeg, h ki lehessen használni a "munkában ingyéwaffel" feletébb csábító lehetőségét. Bár menetközben is akadtak a gazdaság logikáját meghazudtoló, sajátos akcióban értékesített menük, amiről leginkább Enikő és Dia mesélhetne (amég el nem felejtem: köszönet a képekért, amik így ismét nem sajátok; hoppeloppeland még mindeg nincs, de ha nem lennék olyan hülye h mindig megemlítem senki nem is emlékezne rá). Mindenesetre egy érdekes élmény volt, és valóban élveztem, hiszen rengeteg ember -köztük sok ismerős arc- megfordult a műszak alatt eme kulthellyé avanzsáló kis fészekben.
A hétvégéről túl sok érdemi programról nem tudok beszámolni, és (sajnos) nem a túlzott alkoholfogyasztással járó időugrás miatt. Egyszerűen csak eltelt. Nem vettem észre. Ígérem nem lesz több ilyen. Ellenben szombaton este az itt "píédzsdíző" Évánál magyar összejövetel volt, így megállapíthattuk, h egy népszámlálás valószínűleg számottevő magyar népességet mutatna ki az Északi-sarkkörön túl...a lappok kezdhetik félteni a kivételezett pozíciójukat. Vendéglátónk nem mellesleg nagyon kitett magáért (na meg értünk) és valóságos süti-hegyekkel készült. A tiramisu számomra külön kiemelkedett, erre volt már igazán szükségem; a közérzetem ismét tökéletes.
Ja és vasárnap megejtettük a szokásos "international football-t" a Kraftban, ami megintcsak nagyon hiányzott már.
Az időjárás szokás szerint kiszámíthatatlan, hol melegen süt a nap, hol dideregve várjuk az első havat, ami állítólag már nincsen messze. Ráadásul napi 10 percet rövidülnek a nappalok, ami -bár nem voltam emelt matekos- mégiscsak több, mint heti egy órát jelent. Ebből szerencsére nem annyira a reggeli sötétségből értesülök (szerencsére azt még nagy erőfeszítésekkel át tudom aludni), sokkal inkább az egyre korábbi sötétedésből. Szóval itt tényleg nem viccelnek, ebből visszatarthatatlanul tél lesz (nekem már van...norvégoknak lesz). Csodálkoznak is, hogy hol késik már az első hó. Na most lehet vitatkozni, h "climate change", "global warming" meg társaik. Én ebbe inkább nem mennék bele. Így is elég durva, mesélhetnek bármit a "régi idők" teleiről ha szeptemberben havasak a hegyek.

Azt hiszem nagyjából ennyit szerettem volna megírni, ha meg vmit kihagytam, akkor...akkor nem tudjátok meg, hihetetlen élményből maradtok ki, és soha nem élhettek ezek után teljes életet. Szóval bocs, de remélem azért a lényeg megvolt.
Na "pörköltsózottnapraforgómag", magyarul szotyi.

Happy meal-buli

Az elmúlt hét szüli-és névnapokkal volt telezsúfolva (kb. mint az összes többi, de úgy értem olyanokkal, amelyek itt és most is fontosak voltak), és köztük volt ha jól emlékszem Mirellával egy napon vmi bibliai név is, ami most nem jut eszembe, de vmiért minden évben megünneplem és azt hiszem szintén M-mel kezdődik. Szóval köszönöm mindenkinek közel s távol, akinek eszébe jutottam, különös tekintettel Diára, Enikőre és Csillára, akik méltánytalanul keveset vannak megemlítve ezen a blognak álcázott világhírű zarádokhelyen, de mint már mondtam régebben, ez csak annak a ténynek tudható be, h ők a mindennapok részeivé váltak és szinte természetes módon részesei minden érdekes (és persze dögunalmas) pillanatomnak.Nem mellékesen pedig Enikőnek és Diának is a héten volt a névnapja. Na de ezt a részt most inkább le is zárom mielőtt könnyeket csalnék bárki szemébe, egyszerűen csak köszönöm Nekik a szép estét!
Kevésbé emelkedett vizekre evezve megjegyezném, hogy csodával határos módon ez az alkalom is a Drivben végződött, ami az egyetemisták körében hétvégente nem igazán mondható ritkának...mi pedig csak próbálunk hűek maradni a hagyományokhoz. Azt hiszem sikerrel. A buli egyébként egy kis tűzriadós közjátékkal vált teljessé, amit én már meg sem hallottam, annyira a természetes zajok közé sorolom (valohova a lakótársam horkolása mellé. Hangerőben is.). Ugyanis ebből a műfajból a kollégiumban a múlt héten kettőre emelkedett a heti adag, de ezen szinte már meg sem lepődik senki. Maximum azon, hogy mennyien laknak az épületben, akiket csak ezen ritkának nem nevezhető alkalmakkor lehet látni.
A vasárnap estét egész napos rákészülés után (így próbálom finoman elfedni, h gyakorlatilag semmit nem csináltam) aztán egy újabb Driv-önkénteseknek szervezett összejövetel zárta a méltán híres Hoppe Loppe Land nevezetű gyermekparadicsomban. Ez egy fedett játszótér-szerű mini Disneyland, ahol minden elképzelhetetlen játékot megépítenek, ami a kölköknek csak eszébe juthat, és kellően lefárasztja őket a nap végére. Meg kell jegyeznem, h felső korhatár egyébként van, de most kivételesen csak nekünk volt kibérelve a hely, vagyis egy rakat cula huszonéves (én még nem:P), köztük (jó)néhány korát meghazudtolóan tiszteletet parancsoló sörhassal megáldott fiatalember. A lányokról direkt nem akartam semmit írni, de nem tudom megállni: valahogy az összes norvég csaj szembetűnően fenék- és csípőtájékra hízik. Zárójel bezárva. A két óra ugrabugrálásból lihegve ücsörögve töltött utolsó félóra jelzi, hogy bizony nem könnyű meló idegesítő hülyegyereknek lenni nap-mint-nap...Én pedig már 19 éve gyűröm.Na ez teljesítmény...nem a UPC. De ezután még visszabuszoztunk a "bázisra" kivetítőn megnézni a Wall-E című rajzfilmet; hogy teljes legyen a gyereknap, hatalmas adag édesség mellett, amivel igyekeztek pótolni (kb. háromszorosan) a ledolgozott energiánkat. Megint szereztek nekünk egy jó napot, amikor mindenkiből előbújhatott a legtöbbekben máskor sem túlságosan elnyomott kisgyerek. Mindenestre azt hiszem jó döntés volt ide jelentkezni, mivel eddig háromszor annyi programra vittek el fizetségként, mint ahány műszakot dolgoztam.
Ha még a heti tömbösített óráinkat legyűrjük, jöhet a következő meglepő esemény: Az EU jog professzor az egész szegedi brigádot meghívta magához péntek vacsorára. Bár valószínűsítem, h a dolog erőteljes -magyar felesége felől érkező- nyomásra történt, ez mégiscsak hihetetlen "jófejség" tőle. Már előre egy újabb nagy, szőrös pirospontot szerzett nálam, amiből már volt egy pár, főleg szimpatikus elhivatottságának és érdeklődésének (meg persze közvetlenségének) köszönhetően.
A torkom már szerencsére nem fáj, ellenben egész nap folyt az orrom és köhögtem helyette. Gyanítom nem teljesen kelthettem egészséges ember benyomását, mivel akivel ma találkoztam vagy másnaposnak nézett (szívesen elcseréltem volna), vagy azt hitte akkor keltem fel. De nem baj, nem vészes a dolog, gyorsan kikúrálom magam, amihez az első lépés az elmúlt napok elmulasztott alvásának bepótlása lenne, ami az én igényemet ismerve nem kis mennyiséget jelent.

Most pedig megyek, és hozzá is kezdek a program megvalósításához, mert a közelgő hétvége (azért nem rossz, h ezt kedden mondom) igen élménydúsnak igérkezik, amire kicsit fizikailag is rá kell készülni.
Végre egyszer egész tömör voltam, remélem azért akad aki ezt sajnálja, vagy legalábbis szeretetből úgy csinál. A rossz időről pedig nem szeretnék otthonról panaszokat hallani, itt ugyanis szakadt az eső egész nap. El is áztam. Nem kicsit, nagyon. (sajnos nem átvitt értelemben) Úgyhogy aki azt hiszi, h otthon csúny idő van, annak csak egy klasszikust idézhetek: "Lószart mama!"
Ezzel a szép és magvas gondolattal kívánok mindenkinek további szép hetet, és bocsánat, de nem tudtam kihagyni. (igazából nem is sajnálom)

Ahol a sötét, ott a hideg

A hét okossága ismét megvolt, nevezetesen kiderült miért is hagynak égve minden létező villanyt a norvégok: Van egy mondásuk ugyanis, mely szerint ahol sötét van, ott hideg is...persze azért azt a mellékes adatot se feledjük, hogy az áram kb. harmad annyiba kerül, mint nálunk (pedig eddigi tapasztalataim alapján mintha egy árnyalatnyit többet keresnének).
Ahhoz pedig hogy ezt megtudjam nem kisebb eseményre volt szükség, mint újdonsült barátaink látogatására Narvikból, amit mellesleg szintén a blognak köszönhetek (mondtam h kicsit király vagyok). Történt ugyanis hogy a zseniális találmánynak bizonyuló kommenteken kersztül felvettem a kapcsolatot a már közel egy éve a zord északon éldegélő és dolgozó Zsuzsival, aki férjével (Gáborral), a Narvikban erasmusoskodó Csabával és a nagykikindai Nemanjával ellátogatott hozzánk. Az azért nem semmi, hogy 2 szegedi, 3 dunakeszi és egy határhközeli szerb 4000 km-re találkozik. Sajnos korlátozott lehetőségeink miatt túl nagy vendégvárással/látással nem tudtunk előrukkolni, de meglehetősen életvidám társaságunk azért igyekezett bejárni a város legfontosabb pontjait (nem is értem miért a sörfőzdével kezdve...). Rengeteg sétával, majd később a csomagtartóba kényszerített Nemával fűszerezve fedeztük fel az Észak Párizsát, de azért úgy érzem egy kellemes szombatot sikerült eltöltenünk. Én mindenképpen jól éreztem magam. Szegény Zsuzsiék felelőtlenül meg is invitáltak magukhoz egy hétvégi látogatásra, amire- kihagyhatatlan ajánlat révén- záros határidőn belül sort is kerítünk, gyanítom nem kis fáradságot okozva (talán ők is átértékelik az ötletet miután távozott a sisere-had :D)
Vasárnapi levezetésként még egy kis áfonyaszedéssel és rénszarvas-nézéssel (kár h csak vmi egyetmi rezervátum kerítésén kersztül) egybekötött séta a friss levegőn belefért a gyorsan fogyó energiámba, aminek feltöltésében a változatlan napsütés tevékenyen résztvett.
Ezek után újult erővel ugorhattunk neki a kissé zsúfolt szeptember újabb, de ami fontosabb: utolsó előtti(!) hetének, aminek túlélését nagyban segíti az eddig méltatlanul és aránytalanul keveset emlegetett Café Bodega. Ez a (főként külföldi) diákok által működtetett hangulatos kis egyetmi kávézó-és találkahely igazán egyetemista pénztárcához mért árakkal operál (főleg ha Csilla van szolgálatban), és kíváló alternatívát biztosít az órák előtti, utáni, neadjisten alatti unalom elűzűsére (az unalom inkább csak az utolsó esetre vonatkozik). Ugyanakkor hajlamos a nagyon veszélyes Vaffel-függőség kialakítására, amely betegség névadására lassan eséllyel pályázom...bár egy jó túrós palacsintával bármikor visszatéríthető vagyok a helyes útra. Ezúton kérek elnézést minden nemzeti érzelmű norvégtól (a zászlók száma alapján nem ritka), de akármennyire is lépten-nyomon nemzeti ételként fogyasztják, az akkor sem más, csak finom GOFRI változatos feltétekkel feltúrbózva (a gusztustalan édeskés barna kecskesajt lekvárral nem számít). Egyébként meg akinél a tejberizs a karácsonyi édesség és fűszerként használja a mákot, az engem ne oktasson kulináris témában.
Ezek mellett megkezdhettem várva-várt működésemet a Drivben is, mégpedig a szerdai Manchester-Villareal BL-meccs keretében (0-0, by the way). Hatalmas megterhelésnek voltunk kitéve, főleg h hárman is "szolgálatban voltunk". Fejenként kb. 5 sört kellett lecsapolnunk (aminek az árát is megmondta helyettünk a felettébb high-tech pénztárgép), majd gyakorlatilag ülve nézhettük végig a meccset a tolongó 10 vendéggel, akiknek a nagyrésze már a kávézó-részlegben megvette a sörét. A meló nehéz részét (a terem berendezése, technika beállítása, adminisztráció, leltár...) meg betanítás címén megcsinálták helyettünk, nekünk maradt kb. az asztalok/székek visszacipelése a harmadikra (persze lifttel) meg az ajándék vacsink elfogyasztása. A nagy munkára meg jöhet a megérdemelt lazítás: vasárnap megint közös program. Valami vidémpark-szerű gyerekparadicsomba visznek bennünket állatkodni, ami a csoportomat ismerve jó eséllyel össze is jön.

Már csak egy hét van hátra a "sűrű egyetemre járásból", de addig sem kell félteni a befordulástól, hiszen akinek ez a káprázatos északi fény, na meg úgy az egész természet mellett sikerül az nagyon tud valamit. Az aurora borealis ugyanis már nem egyszer állított meg egy kis szájtátásra; nem sok dolog van ezen kívül aminek a kedvéért este 11-kor a nagybevásárlás minden terhével a hátamon 20 perc séta után gondolkodás nélkül megállnék... de ezt sem elmesélni, sem fényképen visszaadni nem lehet. Valószínűleg a 2 napja kísértő torokfájásomat is ennek köszönhetem, de nagyon remélem, h ezen a szinten meg is áll és sürgősen visszafordul a bennem bujkáló betegség.
Mindezek mellett természetesen nagyon hiányoznak az otthoniak, de azért most érzelegni nem fogok, higyjétek el h baromi jó nekem itt (bár nem hiszem h bizonygatni kéne). Zárszóként pedig: A legközelebbi viszontolvasásra (merthogy interaktívkodni szabad)

Napsütés reloaded

Azzal kezdeném, hogy a legjobb lenne ha nem írnék semmit az itteni -finoman fogalmazva is szeszélyesnek nevezhető- időjárásról, ugyanis akármit leírok, a következő héten homlokegyenest az ellenkezője történik. De ezek a gyors változások úgy megdöbbentenek, h mégis megteszem: szóval a múlt heti hideg és folyamatos eső után egycsapásra kisütött a nap, egész héten töltögethettük D-vitamin készleteinket, így már készen állunk a visszafordíthatatlanul közeledő télre (mondjuk már hittem ezt párszor, mégis mindig napok alatt visszahúzódott a hóhatár a hegyen...ami azért elhihetitek, megnyugtató). A legapróbb bárányfelhő nélküli égbolt legnagyobb előnye pedig:...dobpergés...megjelent az első ÉSZAKI FÉNY. Bizony-bizony, bibibíí, napok óta minden éjjel feltűnik ez a zöld tündér (akiknek erről a kifejezésről előszőr az absinthe jut eszükbe most nézzenek mélyen magukba). Nem tudom eldönteni, hogy akklimatizálódom, elhaltak az idegvégződéseim, vagy egyszerűen a Golf-áramlat jótékony hatását érzem, de valószínűleg otthon nem jutna eszembe pólóban elindulni az egyetemre 10 fokban. Itt viszont szabályosan élveztem a hihetetlen tisza, csípős levegő napsugarakkal való keveredését.
Egyébként egy újabb rejtélyt fejtettem meg, nevezetesen azt az eddig sűrű homály fedte indokot, amiért "az észak párizsa" megtisztelő, ámde eddig a norvég öltözködési stílus által nem kimondottan alátámasztott titulust, amit Tromsø városára aggattak. Eddig csak arra gondoltam, h ezt akkor találhatták ki, mikor még nem volt lehetőség a hideg északról délre utazni, de elképzelték milyen lehet Párizs...most viszont jött a megvilágosodás: csakis a világ legszélesebb gumicsizma-választéka lehetett a kiindulópont. Ugyanis a cipőboltokban elképesztő féle-fajta -errefelé még hasznosnak is tűnő- csúnyaságot árulnak a virágmintástól a piros pöttyösig.
Kedden aztán az arctic norway kurzus keretében kirándulást tettünk a megyházára, ahol egy igazi nagykutya fogadott bennünket: Svein Ludvigsen a megye jelenlegi kormányzója, aki 12 évig volt parlamenti képviselő, ebből 4 évig a felsőház elnöke, majd pedig miniszter (halászati). Ennek ellenére teljesen közvetlen és barátságos volt, mindenkivel kezet fogott, egyenként is érdeklődött a diákok iránt és érdekes előadást tartott a pezsgős pohárból történő almeleves koccintás után. Tanulságos volt mindenestre, hogy meglátásom szerint a globális felmelegedésben és a sarki jég olvadásában errefelé sokan nem a problémát látják, hanem a pénzt: újabb kiaknázhatő olaj-és gázmezők, valamint az ezek szállítására megnyitható új tengeri útvonal, az instabil mediterráneumot így kikapcsolva a játékból. A végén még névjegykártyát és állófogadás-szerű ételt is kaptunk...tényleg nagyon törekszenek jó benyomást kelteni és barátságos vendéglátók lenni.
A nap tökéletes zárásaként megvolt az első megbeszélés is a Driv "sportosztályán": összesen 8-an vagyunk, így szinte tényleg egy norvég baráti társaságba csöppentem, ugyanis én vagyok az egyetlen külföldi...mégis a kedvemért az egész megbeszélés angolul folyt, és ezen kívül is mondhatom, h hihetetlenül jófej és segítőkész csapatba kerültem. Ennek örömére be is vállaltam a szerdai BL-meccs nagykivetítőn történő sörcsap mellöli lebonyolítását, na meg egy póker esten való aszisztálást erre a hónapra (kb. ennyi jut egy emberre), majd az ajándék pizzatömeg elfogyasztása után még egy sörözős beszélgetés keretében ismerhettem meg jobban a többieket, akiknek egyébként átlagos diákként nem okoz gondot az önkéntesek számára tényleg nagyon akciósan árult 1000 Ft-os sörből bárkit meghívni amikor szeretné. Nekik ez (sőt a tömény sem) jelent tételt, vagyis a korlátozással csak szerencsétlen külföldiekkel szúrnak ki rendesen.
Mikor már egyáltalán nem is hiányzott a tévé, következett a kihagyhatatlan lehetőség és a hét újabb fénypontja: A bejárat mellé kitett, szinte vatta új, ráadásul nem éppen kisképernyős Philips tévét becsrkészése egy hét egyre vadabbá váló szemezés után. Itt ugyanis ha vkinek nem kell vmi, csak kiteszi a földszintre, és aki kapja marja. Így csak egy antenna kábelt kellett vennem és máris élvezhetem a hibátlan adást, ami egyébként kiválóan alkalmas mind angol, mind -egyelőre csak embrió-állapotban, és ott is csak elméletben létező- norvég nyelvtudásom fényezésére, hiszen itt az összes film, sorozat és műsor eredeti angol szöveggel fut, norvég felirat kíséretében. Az internet után tehát újabb civilizációs vívmány kapcsol vissza és szigetel el egyszerre a világtól, bár igyekszem elkerülni a bármelyikkel történő túlzott kapcsolatteremtést, mert még a végén Dr.House és Bart Sipmson lesz a legjobb barátom.

Ismét eseménydús néhány nap van tehát mögöttem, amely sorozatot azért szeretném legalább valamelyest fenntartani az egyetemi elfoglaltság tekintetében húzós(abb)nak és zsúfolt(abb)nak, ámde gyorsan múlandónak igérkező következő két hétben.
Azért ne sírjatok, megpróbálok ezalatt is időt szakítani a blog frissítésére, bár nem ígérhetek semmit. Jobban mondva ígérhetek, majd max nem tartom be...ez úgyis divat mostanság.
Zárásképp pedig ölelek-tsókolok mindenkit (de inkább csak virtuálisan).