Túra és Halloween a jég hátán

Annyira belejöttünk a kirándulgatásba, hogy még szerdán nekivágtunk az újabb kitűzött célpontnak, a Tromsøtől 40 km-re fekvő Ringvassøya szigetének. Ezúttal busszal, ami szerencsére csak egy kb. órás út volt, többet ugyanis nehezen bírtam volna ki maradandó idegrendszer-károsodás nélkül a kisiskolásokkal zsúfolt buszon, akiket szinte egyesével vitt házhoz a buszvezető a nem éppen túlnépesedett környéken. Tehát az összes 20 km-es körzetben élő sívitozó bűnrossz kölyök boldogított bennünket, de végülis megérkeztünk, mégha nem is kifejezetten a szigetnek arra a felére ahova szerettünk volna (vagyis ahol az egyetemi szállás várt). Összefoglalva egy örök életre emlékezetes egynapos kalandtúrának lehettünk részesei, amit azt hiszem inkább nem részleteznék most. A lényeg annyi hogy több, mint 10 kilómétert sétáltunk, ennek a jórészét már sötétben, rendesen megpakolt hátizsákokkal, hogy aztán se a megközelíthetetlen szállást ne vegyük igénybe, sem pedig a legözlebbi, vagyis másnap reggeli buszt. Viszont talán kevesen mondhatják el magukról, hogy októberben délután 5-kor a vaksötétben, ropógó havon bolyonganak az északi fény alatt, mégpedig szinte érintetlen természetben, amit J.K.Rowling, J.R.R. Tolkien és az összes fanatasy-szerző együttes fantiáziája sem tudna leírni. És akkor a számunkra járhatatlan sziklákon tőlünk 50 méterre átszökkenő rénszarvascsordát még nem is említettem. Emberesen elfáradva, élményekkel és egyre nehezebbnek tűnő hátizsákokkal megpakolva még aznap este hazaértünk, hogy aztán megállapítsuk, hogy megint lesz mit mesélni.
A következő 2 nap már visszatért a normális kerékvágásba...már amennyire az októberi havat annak nevezhetjük. Áldott jó szívemnek és waffel iránti rajongásomnak köszönhetően aztán a Bodegában összeszokott párossá válhattam a brazil Hugoval (aki életében előszőr lépett hóra), ugyanis két nap is helyettesítettem. Emellett csúszkált mindenki össze-vissza, kész csoda h még egyben vagyok, a lefagyott lejtőkön ugyanis nem egyszerű a közlekedés. Valójában a jelentősen ritkábbnak számító sík terepen sem. Szóval kész életveszély, alig lehetett járni, mert persze még mindig nem vettem meg a cípőre húzható szöges talpacskát. A hó egyébként tegnap egy kis eső után végül elolvadt, hogy aztán ma reggel ismét havas táj látványára ébredjünk. Egészen hihetetlen mennyire meglátszik az emberek hangulatán: ha hó van, a délután 2 környékén kezdődő sötétedés ellenére mindenki fülig érő szájjal, energiával telve mászkál. Legalábbis a külföldiek...Amég kik tudnak tőle menni a házból és nem kell lapátolni...
A péntek aztán a Halloween jegyében érkezett, ami ittt sem mondható a kultúra gyökeres részének, de mégis jobban él a köztudatban, mint mondjuk otthon. Szóval egyetemi jelmezes buli, méghozzá a jobbik fajtából. Tényleg mindenki ott volt, hülyébbnél hülyébb jelmezekben, ráadásul a társaság jelentős része már nem szomjasan érkezett a helyszínre, ami 5 percre volt tőlünk. Ez ugye jelentősen megkönnyítette a csak és kizárólag a jég miatt sokkal nehezebbnek tűnő utat. Mellesleg úgy éreztem a jelmezem osztatlan sikert aratott, én voltam Isten ajándéka a Nőknek. Úgy tűnik a feminista mozgalom által kiszabott nyílvános máglyahalált is sikerült eddig elkerülnöm. A buli élvezeti értékét mutatja h hajnali 5 körül sikerült is ágyba kerülnöm, hogy valamennyire megpróbáljam kipihenni magam a másnapi súlyos kötelezettségemre. Nevezetesen az újabb Halloween-partyra, ami ezúttal egy eddig ismeretlen norvég lány egyészen pici lakásán került megrendezésre általa és Courtney(CAN) által. Főként norvégok voltak egyébként, így a buli is amolyan norvégos volt (a hely mérete is csak ezt engedte): iszogatunk, beszélgetünk. Mindenesetre így is jól sült el az este, a házigizdák pedig minden téren nagyon felkészültek voltak.
Vasárnap aztán kénytelen-kelletlen elmentem vmi hűdefontos Drives megbeszélésre (azt hittem muszáj, mert az előző kettőt kihagytam...ja és egy hónapja nem dolgoztam). Mint kiderült 2 órás norvég szövegelés keretében megválasztottuk az új (vagyis többségében régi) vezetőket. Legtöbbször ellenjelölt nélkül. Hihetetlen kompetensnek éreztem magam, h szavazok egy számomra érthetetlen nyelven elhangzó kampánybeszéd után, számomra ismeretlen emberekre, egy olyan félévre amikor itt sem leszek. Nem kicsit lettem ideges h emiatt ki kell hagynom a Forma1 záró futamát. Ezen csak az enyhített egy picit h mint kiderült a tévémen nem is volt fogható.
A múltkori meglepődésemet még nem is meséltem, amikoris a postaládában egy egyetemi borítékban vmi szárított levelekre emlékeztető zacskót kaptam mindenféle levél nélkül. Kb. negyed órányi döbbenet és csodálkozás után jöttem rá, hogy a Xuan által ígért kínai szárított gombát kaptam meg, ő ugyanis phd-sként nyelvészként dolgozik. Ja igen, mert hogy a PHD-sek itt megbecsült és igen rendesen megfizetett munkavállalók komolyabb irodával, mint otthon néhány profnak van. A gomba meg állítólag ehető és nem hallucinogén...Meglásssuk

Egy (v. inkább 3?) otthonról érkező elektronyikus levélke után már nem is érzem úgy hogy hosszúra sikerült volna a bejegyzés, aki szerint igen, az Attilán verheti le a dolgot.

Zárásként természetesn üdvözlök mindenkit, de a legfontosabb: BOLDOG SZÜLINAPOT ÉDESANYÁMNAK!

Ahol a sötét, ott a hideg

A hét okossága ismét megvolt, nevezetesen kiderült miért is hagynak égve minden létező villanyt a norvégok: Van egy mondásuk ugyanis, mely szerint ahol sötét van, ott hideg is...persze azért azt a mellékes adatot se feledjük, hogy az áram kb. harmad annyiba kerül, mint nálunk (pedig eddigi tapasztalataim alapján mintha egy árnyalatnyit többet keresnének).
Ahhoz pedig hogy ezt megtudjam nem kisebb eseményre volt szükség, mint újdonsült barátaink látogatására Narvikból, amit mellesleg szintén a blognak köszönhetek (mondtam h kicsit király vagyok). Történt ugyanis hogy a zseniális találmánynak bizonyuló kommenteken kersztül felvettem a kapcsolatot a már közel egy éve a zord északon éldegélő és dolgozó Zsuzsival, aki férjével (Gáborral), a Narvikban erasmusoskodó Csabával és a nagykikindai Nemanjával ellátogatott hozzánk. Az azért nem semmi, hogy 2 szegedi, 3 dunakeszi és egy határhközeli szerb 4000 km-re találkozik. Sajnos korlátozott lehetőségeink miatt túl nagy vendégvárással/látással nem tudtunk előrukkolni, de meglehetősen életvidám társaságunk azért igyekezett bejárni a város legfontosabb pontjait (nem is értem miért a sörfőzdével kezdve...). Rengeteg sétával, majd később a csomagtartóba kényszerített Nemával fűszerezve fedeztük fel az Észak Párizsát, de azért úgy érzem egy kellemes szombatot sikerült eltöltenünk. Én mindenképpen jól éreztem magam. Szegény Zsuzsiék felelőtlenül meg is invitáltak magukhoz egy hétvégi látogatásra, amire- kihagyhatatlan ajánlat révén- záros határidőn belül sort is kerítünk, gyanítom nem kis fáradságot okozva (talán ők is átértékelik az ötletet miután távozott a sisere-had :D)
Vasárnapi levezetésként még egy kis áfonyaszedéssel és rénszarvas-nézéssel (kár h csak vmi egyetmi rezervátum kerítésén kersztül) egybekötött séta a friss levegőn belefért a gyorsan fogyó energiámba, aminek feltöltésében a változatlan napsütés tevékenyen résztvett.
Ezek után újult erővel ugorhattunk neki a kissé zsúfolt szeptember újabb, de ami fontosabb: utolsó előtti(!) hetének, aminek túlélését nagyban segíti az eddig méltatlanul és aránytalanul keveset emlegetett Café Bodega. Ez a (főként külföldi) diákok által működtetett hangulatos kis egyetmi kávézó-és találkahely igazán egyetemista pénztárcához mért árakkal operál (főleg ha Csilla van szolgálatban), és kíváló alternatívát biztosít az órák előtti, utáni, neadjisten alatti unalom elűzűsére (az unalom inkább csak az utolsó esetre vonatkozik). Ugyanakkor hajlamos a nagyon veszélyes Vaffel-függőség kialakítására, amely betegség névadására lassan eséllyel pályázom...bár egy jó túrós palacsintával bármikor visszatéríthető vagyok a helyes útra. Ezúton kérek elnézést minden nemzeti érzelmű norvégtól (a zászlók száma alapján nem ritka), de akármennyire is lépten-nyomon nemzeti ételként fogyasztják, az akkor sem más, csak finom GOFRI változatos feltétekkel feltúrbózva (a gusztustalan édeskés barna kecskesajt lekvárral nem számít). Egyébként meg akinél a tejberizs a karácsonyi édesség és fűszerként használja a mákot, az engem ne oktasson kulináris témában.
Ezek mellett megkezdhettem várva-várt működésemet a Drivben is, mégpedig a szerdai Manchester-Villareal BL-meccs keretében (0-0, by the way). Hatalmas megterhelésnek voltunk kitéve, főleg h hárman is "szolgálatban voltunk". Fejenként kb. 5 sört kellett lecsapolnunk (aminek az árát is megmondta helyettünk a felettébb high-tech pénztárgép), majd gyakorlatilag ülve nézhettük végig a meccset a tolongó 10 vendéggel, akiknek a nagyrésze már a kávézó-részlegben megvette a sörét. A meló nehéz részét (a terem berendezése, technika beállítása, adminisztráció, leltár...) meg betanítás címén megcsinálták helyettünk, nekünk maradt kb. az asztalok/székek visszacipelése a harmadikra (persze lifttel) meg az ajándék vacsink elfogyasztása. A nagy munkára meg jöhet a megérdemelt lazítás: vasárnap megint közös program. Valami vidémpark-szerű gyerekparadicsomba visznek bennünket állatkodni, ami a csoportomat ismerve jó eséllyel össze is jön.

Már csak egy hét van hátra a "sűrű egyetemre járásból", de addig sem kell félteni a befordulástól, hiszen akinek ez a káprázatos északi fény, na meg úgy az egész természet mellett sikerül az nagyon tud valamit. Az aurora borealis ugyanis már nem egyszer állított meg egy kis szájtátásra; nem sok dolog van ezen kívül aminek a kedvéért este 11-kor a nagybevásárlás minden terhével a hátamon 20 perc séta után gondolkodás nélkül megállnék... de ezt sem elmesélni, sem fényképen visszaadni nem lehet. Valószínűleg a 2 napja kísértő torokfájásomat is ennek köszönhetem, de nagyon remélem, h ezen a szinten meg is áll és sürgősen visszafordul a bennem bujkáló betegség.
Mindezek mellett természetesen nagyon hiányoznak az otthoniak, de azért most érzelegni nem fogok, higyjétek el h baromi jó nekem itt (bár nem hiszem h bizonygatni kéne). Zárszóként pedig: A legközelebbi viszontolvasásra (merthogy interaktívkodni szabad)

Hétköznapok

Kezdésként bocsi, régen nem írtam, mert a napokban már alábbhagyott a kezdeti rohanás, így kevesebb dolog történt mostanában; minden lényegtelen hülyeséget meg nem akartam leírni...ez a hivatalos verzió. Valójában csak baromi lusta vagyok, de ne áruljátok el senkinek. Mindenesetre most igyekszem megszüntetni az új bejegyzés hiányában a fellépő elvonási tüneteket.
Először is: a héten elkezdődtek az óráim (2 is volt), és egész érdekesnek bizonyultak, remélem ez továbbra is így marad. Mellesleg az egyik az "arctic"-nak nevezett északi régió jelentőségéről és az ehhez fűződő tervekről, a másik pedig a kisebbségi politikákról szól. Érdekesség, h itt mindig megtartják a 2x45 perc közti szünetet, bár lehet, h ez csak azért van, mert nekik is fárasztóbb angolul végignyomni. Hát...ööö...a tanulásról ennyi elég is (na meg arányos is az egyetemen töltött idővel).
A kollégiumban csodálatosan kezdődött a hét. Hétfőn reggel, szerdán éjjel szólalt meg a riasztó, ami egy karburátor nélküli wartburg rosszabb napjain nyújtott hanghatását is többszörösen felülmúlja, ami jelentősen megnehezíti a nyugodt alvást. Hétfőn a folyosóra való kiszaglással és körülnézéssel el is intéztem a dolgot és egy rövid, ámde elég egyoldalú mérlegelés után visszafeküdtem aludni. A következő alkalommal viszont nagyon makacskodott a sziréna szüneteiben norvégül magyarázó robothang, így mikor az ablakból egy villogó tűzoltóautót pillantottam meg, nem nyugodtam meg teljesen. Le is sétáltam a -természetesen megint téves- riasztás miatt a többiekhez hasonlóan papucsban élvezve az esőt. Remélem nem ez a helyi közösségi program minden héten, de valószínűbb, h vagy kórosan láncdohányos és egyben inszomniás lakó van az épületben vagy valakinek gyorsan fel kellene adnia főzési ambícióit.
Szóval nem kezdődött túl jól a hét, amiből-már belegondolni is durva-most léptünk a negyedikbe...bizony repül az idő, és nagyjából le is csengett a kezdeti nyaralás-feeling, így rá kellett jönnünk, h még itt leszünk egy darabig és tengetjük a hétköznapokat az egyre sötétedő időben. Na de azért nem kell félni, igyekszünk programot találni magunknak, amiről egyébként nem mondhatnám, h túl nehéz feladat lenne. Csillával jelentkeztünk is az itteni szórakozóhelyre (későn bekapcsolódók és gyenge memóriájúak kedvéért: Driv) önkéntesnek. Pénzt tehát nem kapunk, de egy rakás kedvezményt (ingyen beugró, kaja, pia...) igen, nem is beszélve a reményeink szerint szerezhető norvég kapcsolatokról. Mellesleg a sport csoportba jelentkeztem és kb. 2 héten 3x dolgozom...vagyis állok a sörcsap mellett és kivetítőn nézem a meccseket. Ebből azt hiszem nem kimondottan átlag feletti logikával is leszűrhető, h azért nem csak emberbaráti szeretetből jelentkeztem erre a "munkára".
Ezen a ponton jött el a jogosan követelt sajtó-helyreigazítás helye, amelynek eleget is teszek, mert nem akarok ujjat húzni a jövő menő londoni ügyvédasszonyával. Tehát egyetlen magyar sorstársam, akit ugyanebbe a koliba vetett a sors, keveselte a rá való hivatkozásokat/utalásokat. Ez csak azért történhetett így, mert Csilla (na ugye h ma is említettem már) annyira a mindennapjaim részévé vált, h szinte természetes...sőt létszükséglet a jelenléte, így egyértelműnek veszem az ő részvételét minden pozitív eseményben és teljesen evidensként kezelem azt. (Remélem ez a szívszórítóan őszinte bekezdés egy hét múlva is eszébe jut majd Londonban, mondjuk a 35% fölötti italok között sétálgatva...és nem a 100%-os narancslére gondoltam)
Ma délután tettünk egy rövidebb sétát Hadallel és CSILLÁVAL a mögöttünk található kis erdőben, ahol egy vadásznak látszó norvég bátorítására a tömegével fellelhető áfonyából is szedtünk egy kisebb adagot. Meg is próbálok minél hamarabb újra írni, látogassatok sűrűn, ha nem jelentkezem nem vadász volt a tanácsadónk.
De egyébként is olvassatok és vigyétek a hírt mindenkinek, akit érdekelhet, mert a kezdeti hatalmas lelkesedés alábbahagyott, a látogatottság jobban visszaesett, mint Kammerer és Kucsera a kajak ezres döntőben. A végén még az M1 nézettsége alá süllyedünk...na jó nem, csak az első napok rengeteg látogatója igen magasra tette a lécet, meg valahogy promótálni kell magamat. Vagyis név nélkül terjesszétek a blog merevedési zavarokra/hüvelygombára gyakorolt jótékony hatást.

Végezetül-akit érint-gondoljon bele, h nemsokára nektek is kezdődik a suli, egyébként pedig használjátok ki az utolsó nyári lehetőséget és irány a SZIN helyettem is. Ja, a szavazás alatt új, közérdekű információ található. Tessék megnézni, még hasznos is lehet.
Esős-hideg üdvözlet mindenkinek innen, ahol nehéz hinni a globális felmelegedésben.

"Nincs rossz idő..."

Kezdésként szeretném megköszönni mindenkinek, aki kommentben, emilben vagy bármilyen formában gratulált a bloghoz. Ezután senki nem fogja elhinni, hogy nem magamat fényezem álnéven bejelentkezve, vagy legalábbis nem fizetek érte...
Tehát mióta legutóbb írtam bizony történt egy s más; nem sokat ültünk nyugton a seggünkön/lányok a fenekükön: Először is átestünk a tűzkeresztségen, az első bulin a helyi Jateban, amit itt Drivnek hívnak. És sokkal jobb. Két szintes, belülről tiszta fa gerendák, szóval tényleg hangulatos és nekem nagyon bejön. Apropó gerenda: a mások által kis Buddhának titulált türkmenisztáni, erősen illuminált fiatal(?)ember produkciója borzolta a kedélyeket, ugyanis ő ezen táncolt (na jó, dülöngélt). Én pedig megtartottam az első helyi sörkostolómat. Na persze a legolcsóbb (képen látható) fajtákból. A jegesmedvés verzió eddig magasn vezet nálam, így ebből döntöttem a folytatás mellett. A történethez hozzátartozik, h az erős jókedv fokozatát sikerült is elérnem kb. 1100 (ezeregyszáz) Ft-ból, ami azért még otthon is szép teljesítménynek számítana. Mondjuk max. addig tart a jó világ, amíg mindenkinek megvan a hazai készlete, amiből meg tudják kínálni az embert. Esetünkben engem, aki nagy duzzogva bár, de elfogadtam. A péntek estét elnézve viszont ez az út hamarabb lesz járhatatlan, mint az egyetemhez vezető földes rövidítő.
Szombaton kettőre nagyjából mindenki összeszedte magát annyira, h megejtettük a second hand market nevű feletébb sikeres akciót. A mások által hátrahagyot cuccokból (volt minden, mint Karácsonykor:konyhai felszerelés, ruha, 1 db tévé, síléc) ingyen lehetett válogatni, majd a kijáratnál tetszés szerint adakozni az Amnesty Internationalnek. Ezt sorsszerű magyar szocializációnk maradékait félretéve meg is tettük. Azt azért nem mondom, h nem jártunk így is baromi jól...mondjuk nem annyira, mint néhány afrikai, akik válogatás nélkül söpörték két kézzel a holmit a dobozaikba.
A tévéről nem is baj talán, h lecsúsztam, mert épp ma érkezett meg a lakótársam, akit még nem láttam, csak a nyomaival találkoztam. Annyi biztos, h norvég (annyi cucca van, és olyan értékben): A mikrónál jobban csak a szobájában virító plazma tévén és a hifin lepődtem meg, szóval remélem jóban leszünk.
Vasárnap egész napos kirándulást tettünk Grøtfjordon/ban Kvaløya szigetén, de voltunk piknikezni Jeverbuktában is. Mindkettő valami eszméletlen gyönyörű hely volt. Nem is mondok többet, mert esélytelen visszaadni még fényképpel is. Na de a szigeten hegyet másztunk, ami azért elég kemény volt, de megcsináltuk. És megérte. Ezután a Norwegian air fel is ajánlotta, h kicsrélik a a gépeiken Roar Amundsen képét az enyémre, de visszautasítottam, mert várok a Malév ajánlatára. Frei Tamást viszont hiába vártuk a hegyen, h riportot készítsen a legnagyobb, sarkkörön túl élő egybefüggő magyar lakosságról. Biztos nyaral. Magyarországon. Szóval a túra és a Barbecue után az országok cultural presentation-je következett 5 percben. Kb. ennyire volt tartalmas is, de megtettük, amit megkövetelt a haza (na meg ami tőlünk tellett)
Ma még ellátogatott kis magyar közösségünk a botanikus kertbe, ami szintén varázslatos volt. Biológus/erdőmérnök hallhógató, vagy simán természetbarát ismerőseim egyből elélveztek volna, feltéve h nem kapnak agyérgörcsöt az újabb többszáz ismeretlen latin név láttán. Ha mást nem is látok az ittlétem alatt-ami elég esélytelen-már akkor megérte elutazni ide.
Ja, és megtaláltuk az új háziorvosunkat: a koliban lakik, Arhangelszkben végzett és már praktizált is orvosként, így majd őt ugrasztjuk, ha vmi gond van (amíg levegőt kapok, addig nem szeretnék itt vizitdíjat fizetni). Mondjuk lehet, h ugrasztani se kell, ugyanis telemedicinet tanul itt. Csak ablakon keresztül megmondja a kis indiai Gyurcsók Józsefünk a diagnózist, ha erősen koncentrálok.
A következő félév mottóját és egyben a norvégok életszemléletének kulcsát pedig ezúton átadom Nektek: "Nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruha"...na persze a jó időre hiába is várnának a programokkal.
Nagyon halkan súgom meg (még diszlexiások se olvassák fel hangosan) de ma megint ezer ágra sütött a nap...
Majdnem elfelejtettem: 13-16-áig itt is lesz sörfeszt, bár lehet, h itt max. nagy levegőt lehet majd venni és még nézelődni is drága lesz. Na meg aztán otthon szebb idő is lesz hozzá, így menjetek ki ha tudtok. Gyuszinak meg külön házifeladat (ha 2 betonozás közt idetéved) a nevemben is inni egy wel scotcht.

Ne izguljatok, h a végére értetek, nemsokára újra jelentkezem. Ha meg addig nem bírjátok: Ismétlés a tudás anyja.
Legytek jók, ha tudtok; de inkább ne.