Félidő

Rá kellett döbbennem, hogy kezdek vészesen sok időt tölteni a Bodegában...legalábbis ha egy héten minden hétköznap betévedek az azt hiszem annak számít. Pénteken amúgy dolgoztam is, ugyanis Hugo nem ért rá valamilyen oknál fogva, így kellett egy beugró. Ő egyébként úgy gondolta meglátogatja itt a testvérét röpke 3 hónap erejéig és közben angolul gyakorol legalább. Magyarán semmi kötelező elfoglaltsága nincs, de abban a kőkemény heti 3 órában mikor dolgoznia kéne sosem ér rá. De nem panaszkodom, élveztem is a "munkát" és így biztos lehettem benne, h tökéletes minőségű tésztából készül a waffel, hiszen én kevertem. Na persze adni kell a minőségre, így gyakori ellenőrzéseket is beiktattam a munkaidőbe.
Csak hogy biztos elég legyen az édességből (nem kell izgulni, nincs az az elképzelhető-sem elképzelhetetlen- mennyiség, ami ezt nálam egy napnál tovább ki tudná váltani), aznap estére még Anja szülinapi összejövetelére is hivatalos voltam, ahol ismét sikerült rekordot dönteni az egy négyzetméterre jutó kalória felvonultatásában. Ehhez nem mellékesen én is hozzájárultam a saját készítésű sütimmel (khm...mást nem is fűznék hozzá). Szóval megint összejött egy jó hangulatú beszélgetős este, aminek a végén az is kiderült, h ha legközelebb gyalog indulok el a laza 50 perces (Dia akármennyire ellenkezik is ezzel) éjszakai sétára, akkor azt biztos h csak lányok társaságában teszem. Valamilyen érthetetlen oknál fogva ugyanis nekik mindig megállnak az autók....na de hogy már a legelső beletaposson a fékbe, az azért már mégiscsak váratlan volt.
Nagyon mindenesetre nem aludtam ki magamat, hiszen másnap reggel a félnapos (ezt ekkor még nem tudtam) főzőkurzusra igyekeztem, az eredetileg regisztrált Csilla ugyanis inkább az orosz közjog rejtelmeit választotta (na jó, nem önszántából). Ez egyébként senkinek nem tűnt fel az utolsó percig, amikor én vettem át az ő nevére kiállított oklevelet. Szóval úgy döntöttem, h nem hagyhatok ki egy ilyen jó mókának ígérkező lehetőséget csak azért mert lusta vagyok. Legalábbis egy darabig azt hittem ezért megyek el...de aztán ráébresztettek h mindenki csak azért van ott, mert kajáról van szó. A lényegen ez sem változtat, baromira jó döntés volt: három hat fős csoportban forogtunk az igencsak high-tech nagyüzemi konyhában, wokot, báránysültet, vmi zöldséges hallevest és pizzát alkottunk, valamint rengeteget hülyéskedtünk nem kevés idő leforgása alatt, hogy aztán munkánk megérdemelt gyümölcsét elfogyasztva degeszre tömhessük magunkat. Én pedig ezek után még hősiesen alávetettem magam egy vacsorával egybekötött beszélgetős összejövetelnek, amit a kínai Hui (na és norvég barátja) meghívásának köszönhetek, és egy valóban nagyon vegyes és nemzetközi kis csapattal töltöttem. Végre egy valódi norvég otthonba is beléphettem, a felszolgált sushi, kínai "dumpling" és korántsem utolsó sorban az alábecsült wasabi gasztronómiai élménye pedig csak fokozta a jó társaság által megalapozott kellemes este hangulatát.

A hétvége tehát ismét bővelkedett programokban, így még a szokásosnál is gyorsabban eltelt. Hiába, jó társaságban repül az idő. Van még pár ilyen közhely a tarsolyomban, de mára csak ezt tartogattam, h kicsit legalább megpróbáljak vele átkötni arra a száraz, ám felettébb sokkoló tényre, hogy az itt töltött 20 hétnek bizony már a fele eltelt. Na ez a durva, de inkább igyekszem nem is gondolni rá.
Azt meg el is felejtettem megemlíteni, hogy másfél hétig egyedül birtokoltam a konyhát, halmozottan hátrányos helyzetű lakótársam ugyanis úgy döntött hazarepül egy kicsit ha már ennyi ideig nincs órája. Újabb ékes bizonyíték a norvég oktatási rendszer követelményei által leterhelt diákokra (vagyis ez nem csak a külföldiek kiváltsága).
Búcsúzóul pedig itt egy kis videó, ami remekül mutatja a norvégok szomszédjukról alkotott véleményét: itt éppen a dán nyelvet és annak "hanyatlását" parodizálják. Ez különösen vicces, tekintve hogy a norvég is annak egy enyhén elfajzott oldalági leszármazottja...ezt a véleményemet mondjuk igyekszem a szobám falai között tartani, nem szeretnék ugyanis megismerkedni az egyébként sokat szidott egészségüggyel (na meg az árszínvonalhoz igazított vizitdíjjal)...

Vendégjárás, miegymás

Mint már észrevehettétek, ezúttal nem teszek fel képeket, ugyanis Narvikban a fényképezés Diára hárult (Nála volt gép, na meg jobb fotókat is csinál, mint én), amik elkéréséről tegnap sikeresen megfeledkeztem, csakúgy mint a Hoppeloppelandos jogdíj-gyanús képek beszerzéséről. Ma pedig fényképező nélkül indultam el reggel, mert nem gondoltam hogy ilyen megörökítendő sokkhatás érhet: nevezetesen az, hogy a távolabbi hegycsúcsokat már teljesen hó borítja, a fű deres, a pocsolyák pedig jéghártyásak. Mindez hajnali fél tízkor. Szeptemberben. De legalább újra előbújt a nap a hosszú esőzés után, nekem pedig a hidegnek köszönhetően előjött kellemetlen szokásom és Tromso legnagyobb papírzsepi felvásárlójává léptem elő, ami egyébként nem túl nagy kihívás, tekintve hogy a derék norvégok nem élnek ezzel a fogyasztói társadalom kínálta lehetőséggel. Ők csak sunyiban fújnak orrot, mások előtt nem illik. Magyarul valószínűleg ritka nagy tirpáknak néznek, de nekem ugyanennek a sokszorosát kell elviselnem fordított előjellel: nem épp kellemes egy másfél órás előadáson/ megbeszélésen át hallgatni, h mekkora lendülettel tudják egyből homloküregre szívni a váladékot. Persze a legnagyobb természetességgel.
De inkább visszatérek a lényegre: a képeket minél hamarabb pótolni fogom, de ennél sokkal fontosabb, hogy miért is nem jelentkeztem idáig. A furfangos, beugratós kérdésre a válasz nagyon meglepő: elfoglalt voltam. Egy kis segítség, h sikerüljön ezt feldolgozni: pénteken még egy utolsót repetáztunk az utolsó EU jog tömbösítés keretében, hogy legközelebb majd csak november végén találkozzunk egy laza 6 órás vizsga erejéig. Ezt követte a már korábban említett vacsora a Christiansen- házaspárral az idősek otthonában (nem kell rosszra gondolni, csak féltették a vélhetően nem gettóbeli házukat). A norvégos, lazacos, kaviáros, rákos előételhez és az azt követő gulyásleveshez pedig ki-ki ízlése szerint kortyolhatott bort vagy sört. Az asztaltársaság egyik fele (én is) a frissen megismert, és felettébb szimpatikus Teréziával (bátrabbaknak Teréz anyu) beszélgette át az estét, a többieknek meg maradt a világjáró prof. Én csak az előbbiről tudok nyilatkozni, de ott mindenki nevében mondhatom, h nagyon kellemes néhány órát töltöttünk el egy elképesztően érdekes és közvetlen asszony társaságában, aki még a telefonszámát is megadta az összejövetel végén. (most tudnék tippelni ki volt az a perverz, aki rosszra gondolt, de inkább nem teszem)
De ezek után még lehetett fokozni a hétvégét, sor került ugyanis a várva-várt narviki látogatásunkra. Már maga a 4 (négy!) órás buszút is valódi élmény volt, olyan tájak mellett mentünk el, hogy még a nem éppen nekem mértezett ülések komfortját és a szakadó esőt is feledtetni tudták. Ez a kifejezett kiránduló idő egyébként ottlétünk alatt végig ilyen maradt, ám ez semmire nem nyomta rá a bélyegét és a hangulatot sem tudta visszafogni. Megnéztük a várost és az egyetemet (ami minden műszaki dologok iránt fogékony férfiember számára- ami nem éppen kuriózum- valóságos játszótér is egyben...ezt Gábor és Csaba be is mutatta). Ezt a "kisvárosi" éjszakai élet felfedezése, és remek vendéglátóink Jager-készletének kiürítése követte, ami értelemszerűen az éjszakát is megnyújtotta. Másnap azért még egy kis esős-sáros túra belefért, amit tényleg nagy kár lett volna kihagyni. Köszönet érte az erősködőknek. Így azt hiszem egy újabb maradandó élménnyel gazdagodtunk, és elsősorban Zsuzsiék mindenre kiterjedő figyelmességének, valamit minden igényt kielégítő, és várakozást felülmúló vendéglátásának köszönhetően hihetetlen jól érztük magunkat. Arról nem is beszélve, hogy 2 hónap után ismét egy igazi otthonban lehettünk, hazai (na meg helyi) ízekkel nyomatékosítva a dolgot. Ez a darabka otthon pedig már nagyon hiányzott a lelkemnek. Ezúton is köszönet érte.
A beszélgetések pedig újabb részletekkel árnyalták a norvégokhoz szóló útmutatót, amit az érintettek személyesn is bővítettek a múlt héten. Történt ugyanis, h sikeresen a könyvtárban hagytam az mp3 lejátszóm egy sietős reggelen, és mikor délben reményvesztetten visszaállítottam érte, már le volt adva a könyvtárosnál. Nálunk sztem 10 percig nem maradt volna meg...de ennek annyira megörültem, h még hazafelé gyorsan elhagytam az esernyőmet, csak hogy biztosan felkészülten érjen az ezt követő egyhetes szakadatlan esőzés. Szóval kezdek formába lendülni, de ezt már pótoltam.
Sőt! Beszereztem Hadallal felesben egy oridzsinál waffel-sütőt is, h még jobban rákattanjak a gofrira súlyosbodó édességhiányomban...persze szigorúan a gusztustalan barna sajtos verziót kerülve. Ha már itt tartunk a franciák nem hazudtolják meg magukat: ennyi össze nem illő, gyomorforgató dolgot egy ételre rakni még a norvégoknak sem jut eszébe (pl. tejföl-nutella-kakó-édes sajt. UGYANAZON a waffelen)

Úgy érzékelem sikerült terjengősen kitöltenem a képek hiányából fakadó űrt, és pótolni az elmaradásomat, talán most h alig lesz órám majd gyakrabban írok. Talán...
Addig is minden jót mindenkinek (na meg magamnak is), avagy stílusosan: Ha det bra!