Na még egy...

Jövendőmondó képességeim ismét beigazolódtak, tényleg elérkezett a megváltóként várt péntek. Még egy-két ilyen telitalálat és elkezdek lottózni, vagy megtippelem mikor vezetik Magyarországon az eurót és Norvégia mikor lép be az EU-ba...de inkább pénzre váltom tehetségem és beállok a budapest tévéhez valami tévéjósnak. Majd bónuszként adjuk egy emeltdíjas esemesért a nyugdíjasoknak a távgyóvgyítás mellé. Na de a lényeg, még pár nap kínszenvedés, vért izzadás és hajtépés után péntek reggel nekiláthattunk a 6 órányi -szó szerint- orrvérzésig tartó gondolkodásnak, aminek az eredménye eleddig egy semmi mással össze nem téveszthető vizsga utáni megkönnyebbülés volt. A többire meg nem is szeretnék gondolni amég nincs meg az eredmény. Azt hiszem meg tettem ami tőlem tellet, nem rágódok rajta tovább fölöslegesen. Hátra van viszont még egy szerdai menet a nagyon attraktívan semmitmondó nevű "Arctic Norway" kurzustól való végleges megszabadulás formájában. Alig várom...tartok is tőle rendesen, igazi sötét ló számomra, nem tudom mit várjak. De aztán következik majd a visszaszámlálás és az utolsó két hét kiélvezése, ez lebeg a szemem előtt már egy ideje.
Végre embereket is lehetett látni, szombaton egy nem túl nagy szabású lengyel estet szervezett az itteni delegáció, amire erősen rányomta a bélyegét hogy a jelenlévő kevés ember nagyrésze is a könyv mellől vagy szinte vizsgáról érkezett. Gyorsan vége is lett a dolognak, de mégiscsak jobb volt mint otthon.
Ja, és még a vizsga utáni este meghallgattuk az egyetem melletti kis templomban a karácsonyi hangversenyt, ami ha lehet még inkább ünnepi hangulatba varázsolt mindenkit, mézeskaláccsal és (alkoholmentes) gloggal fokozva a hatást. Bizony, advent első vasárnapja is elmúlt már, össze is gyűltünk egy páran a kolesz közösségi termében egy kis gyertyagyújtós-beszélgetős alkalomra. A karácsonyi készülődésről még annyit, h mikor azt hiszem hogy nem lehet már tovább fokozni, mindig rá tudnak tenni még egy lapáttal: már a tejesdobozon is hihetetlen vicces-giccses törpe Mikulások szaladgálnak vibráló színkavalkádban.
Mostanában egyébként vannak problémáim az alvással, nevezetesen nem tudok elaludni esténként, reggelenként meg a felkelés nem megy. Nem is csoda, semmi nem súgja azt hogy nappal lenne, vagy legalább elkülönülnének a napszakok. Mindegy, drasztikus eszközökhöz még nem nyúlok (a vizsgáig biztos :P) ahogy azt Victor tette. Ő minden hajnalban felébredt és nem tudott visszaaludni, ezt egy hét után megelégelte és gondolta segít rajta egy kis alkolhollal. Le is gurult egy üveg vodka korán reggel, mire magához tért meg már kb. egy órája dolgoznia kellett volna. Kialudta magát az biztos...

A hó meg néha rákezd esni, nehogy már hiányolni kezdjük, ami nehéz lenne, amint ez a fenti képből kiderül, de én még mindig nem bírom megunni. Legalább egy kis világosságot ad és feldobja az embert.
Szerdáig már féllábon is kibírom, csak repetázni ne kelljen utána. Ezért próbálok még tenni valamit a hátralévő 1 azaz egy napban, nyílván nem ezen fog múlni. Szorítani és drukkolni ér, minen jót és élvezzétek a napfényt!

"Csakazértis" eljön a péntek

Ezúttal valóban nagyon rövid leszek, ennek pedig egy oka van: senkit nem szeretnék untatni az Európai Bíróság jogeseteivel és jogértelmezésével, ezzel töltöttem ugyanis az elmúlt napokat, méghozzá igen intenzíven (közel 500 oldalnyi mennyiségben). Hiába, ez a héten itt már megkezdődnek a vizsgák, jelesül pénteken vár rám egy laza 6 óra hosszás írásbeli EU jogból. Alig várom...na jó, inkább egyből szombat következzen csütörtök után. A francba ezt kellett volna kérnem a Mikulástól múltkor Rovaniemiben. Dehát ezen túl kell esni, hogy még egy kör szenvedés várjon rám a jövő szerdai második és egyben remélhetőleg utolsó itteni vizsgám formájában. Szívesen letudnám azt az addig hátralevő egyébként is reménytelenül rövidnek tetsző időt, de ha belegondolok, hogy utána már csak két hetem van hátra itt...egészen hihetetlen. De legalább mehetek haza karácsonyozni a családhoz, és belecsapni az otthoni újabb menet vizsgákba. Persze előbb választani kell egy témát az évfolyamdolgozathoz. Szerethető ám ilyenkor az egyetemista élet...
Ennyit a nyafogásról, csak hogy mindenki átérezze halmozottan hátrányos helyzetemet és elmorzsoljon egy könycseppet miattam, bár korántsem olyan vészes a helyzet, mint azt lefestettem. Pénteken bele is fért egy kis már-már szokásosnak mondható buli orndalen nemzetközi diákok által pusztított 10x10 négyzetméteres (ennél fogva gyakran világrekord közeli népsűrűségűvé alakuló) party-helyén. Na jó, igazából nem is volt olyan kicsi az a buli...sem pedig a hazafelé vezető 50 perces jeges-havas út.
Szombat délután pedig kellemes meglepetésben volt részünk, Zsuzsi és Gábor érkezett Narvikból nyelvvizsgázni, így egy esti...vagyis délutáni (igazából fölösleges a különbségtétel) kávézós-beszélgetős összejövetelre is sort tudtunk keríteni, hogy következő, hosszabb látogatásuk időpontját is rögzítsük. Nagyon nem mellesleg pedig ezúton is GRATULÁLUNK nekik vágyaik folyamatos valóra válásához, reméljük ezután is így lesz.
Szóval ennyi hétvégi kis lazítás és kitérő után újult erővel vetettem magam a tanulás tengerébe. Ez persze nem igaz, de jól hangzik, valójában szenvedek, mint disznó a jégen. (El ne felejtsem ez jogvédett: köszönet Kiszin tanárúrnak h ezt hátrahagyta az utókornak). Ezt egyébként nem könnyíti meg hogy túl vagyunk a fordulóponton, vagyis a nap már nem jelenik meg az égbolton. Nem is tudok felkelni reggelente. De ezt a pár napot még kihúzom, igyekszem a minden tőlem telhetőt megtenni, hogy aztán az utolsó két hetet nyugodt szívvel élvezhessem ki.

Végül, de elsősorban drága egyetlen nővéremnek ajánlanám a számot, amit megígértem. Csak hogy tudd hogy sokat gondolok Rád.

Skandináv út Joulupukkihoz

Sűrű bocsánatkérésekkel kezdeném, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de jó okom volt rá: Hétközben igyekeztem ráállni a tanulásra a két hét múlva esedékes vizsgám miatt. Az eredmény és a hatékonyság erősen vitatható, de a lényeg ugyanaz, nevezetesen hogy semmi említésreméltó dolog nem történt velem. Hétvégén pedig nem voltam itthon, de ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában.
Tehát múlt héten belefért még egy kis szombat esti láz, de nem a stohlbucis fajtából. Az egyik kolesz híres-neves bulikra fenntartott részlegében közös vacsora, ahova minden vendég vitt valami ételt. Az eredmény meg is lett: rengeteg kaja, és hatalmas társaság, aminek nagy része igyeszik legalább annyira ellenállni a kísértésnek, hogy az este további részében még használható és járóképes legyen. Akiknek ez sikerült (nekem is...ez nem kis szó), azok az utolsó busszal végül a Drivben kötöttek ki egy jó kis party erejéig, akiknek meg nem...hát azokkal nem tudom mi lett, de ezt kihagyták. Hétvégéhez méltóan aztán vasárnap még egy kis ráadás a közösségi életből, Victor ugyanis tartott egy kis szűkkörű baráti vacsorát szülinapja alkalmából, tehát megint volt minden mi szem-szájnak ingere. Főként persze kínai kaja.
Ezután következett az a feledésbe merülő néhány nap, amit a sötétség kiváltotta (még nálam is) szokatlan alvásmennyiség leredukálásával és az EU joggal történő barátkozással...vagy legalábbis kibéküléssel próbáltam tölteni, és aminek a sikerét maximum a próbálkozás becsületre méltóságában ragadhatom meg.
Azért volt ami tartotta bennem a lelket, nevezetesen a már említett, titokzatos hétvégi program:
egy svédországi-finnországi hétvégi kirándulás egyetemi szervezésben. Péntek éjjel utaztunk (magyarul a buszon "aludtunk"), majd szombat reggelre megérkeztünk a svédországi Luleå városába, ahol megnéztünk a világörökség részének nyilvánított óvárost a templommal az 1600-as évekből, és rácsodálkoztunk a befagyni készülő kikötőre. Őszintén szólva más programlehetőség nem igazán volt, nem nevezném nagy durranásnak a városkát. A táj sem volt az igazi, hó sem volt, ellenben igazán csípős, száraz hideg az igen. Maradt tehát a városközpont felfedezése, majd az egyetlen nyitvatartó kocsma bevétele. Hogy egy svéd viszonylatban nagynak számító városban, ahol az időjárás miatt gyakorlatilag kint nem lehet tartózkodni, és ráadásul egyeteme is van, csak egy kocsma legyen nyitva...Talány, de az egész társaság (cirka 90 fő) itt gyűlt össze, természetesen a helyi -tisztes középkorú úriember jelmezükből a harmadik sör után kivetkőző- masszív keménymaggal együtt. Egyébként hatalmas sörválaszték skandináv árakon. Ez egyébként kicsit szíven is ütött, a bolti sörök ugyanis harmadába kerülnek az itteninek, bár itt csak 3.5% csökentett tartalomig lehet a boltban árulni. De legalább egész nap. Egy szó, mint száz, itt ütöttük el az estét egész éjjel egyig, amikoris továbbindult a busz Finnországba, Rovaniemibe. Meg is érkeztünk reggel 8ra (ottani idő szerint 9). Itt szertném felhívni a figyelmet, arra a nem elkerülendő tényre, hogy ezt az éjszakát is a buszon töltöttük, aminek komfort fokozatát ezekkel a lábakkal megáldva nem nehéz elképzelni. Mellesleg mikor megálltunk egy kis egészségügyi szünetre a hőmérő -18 fokot mutatott. Minden zárva volt, mégis érthető okból úgy döntöttem, nem használom ki férfi létből adódó előnyömet és inkább visszatartom a következő megállásig.... Rovaniemi ellenben már sokkal szebb környezetben terül el, na meg egy kis hó is volt legalább. Egy szép folyóparti séta után a cél nem lehetett kérdéses: irány az igazi lappföldi Mikulás pontosan az Északi-sarkköre épített turista faluja. Volt itt persze mindenféle szuvenir irdatlan mennyiségben (ezek az üzleties "déliek"...), Télapó postahivatala, gyermekparadicsom, napközben -5 fok, a karácsonyt korukat meghazudtolóan váró fényképeszkedő egyetemisták, na meg maga Joulupukki, aki türelmesen fogadott mindenkit egy pár kedves szó és egy fénykép erejéig. Szóval csak tátottuk a szánkat...itt tényleg egész évben Karácsony van. A buszokkal már nem volt ilyen szerencsénk, többszöri félreértést követően a tervezett, majd később 3ra módosított 1 óra helyett a pihenőidő miatt csak 5kor tudtunk elindulni (előző este a városközpontban pihenőidőztek állítólag a drágák), így a hazafelé betervezett bevásárló megállás is elmaradt. (elég durva, h a norvég árak után egy turistahely is olcsónak tűnik).
Így is éjjel kettőre értünk haza szakadó hóesésben (mikor elindultunk is ezt a látványt hagytuk itt), aminek eredményeként mára már saját, cseppet sem mérvadó becslések szerint, olyan 30 centis hóra ébredhettünk. Így most végre enyém volt a káröröm ahogyan a meleg szobából néztem az aótjukat 20 percen át a hólepel alól előlapátolóni próbáló emberkéket.
Fordult a kocka, egy hete -az első hó elolvadása után- ugyanis én igyekeztem a jégpáncélon járást szimulálni, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve megkíséreltem bemutatni egy tripla leszúrt Littberger, dupla Lutz kombinációt. Sajnos ebből a külső szakavatatlan szemlélők csak egy hatalmas seggreesést láttak, és ennek megfelelően is értékelték egy nem túlzottan titkolt mosollyal. Szóval ennyi igazán kijárt már.

Majd még több és jobb képeket is teszek fel a hétvégéről, most ennyit tudtam előhalászni. Egyébként pedig ma láttam az első embert, aki síléccel ment dolgozni, az autók viszont már rég szöges gumikat használnak, a norvégok pedig továbbra is futnak hegynek föl fényvisszaverő mellényben a hóban. Ennyi lenne az összefoglaló mára. Csókoltatok mindenkit arról a helyről, ahol legandákat mesélnek arról, hogy mínusz 20 alatt megfagy a vizelet mielőtt földetér.

Komplex elmaradás-pótló és gazdaság-megmentő tervezet

Megint úgy tűnhet hogy igencsak el voltam veszve, hiszen egy ideje nem jelentkeztem, de ennek nagyon prózai oka(i) van(nak): Egyrészt hétfőn megkaptuk az első komolyabb egyetemi feladatot egy házi dolgozat formájában (amit én valamiért egészen hétfő reggelig szerdára vártam, de ezt inkább hagyjuk), erre pedig egy hét állt rendelkezésünkre, és a félévi jegy egy részét képezi majd. Azért nem kell megijedni, természetesen itt még kevésbé pörögtem túl a dolgot, mint otthon tettem volna, ami azért jelöl egy szintet (vagyis nem voltak álmatlam éjszakáim a nagyívű világmegváltó elemzés miatt), de azért ha pötyögni kezdtem a laptopot, akkor mégis inkább ezt írtam, mint a blogbejegyzést. Nem elsősorban a prioritások, inkább lelkiismereti kérdés miatt. ásos prograAztán meg persze jött a hétvége, ami megint koránt kezdődött.
De ennyire még nem szaladok előre, itt volt ugyanis Enikő tesója, Zsuzsi, szóval kedden este őket is meglátogattuk, meg persze ment a szokásos program, ami mint már elég egyértelműen kiderült nem igazán az egyetemi teendőket takarja. Magyarul Bodágában beszélgetés, bodegában dolgozás (most épp Victor helyett), a Kraft látogatása stb. Apropó, azt hiszem csak azért tudom még mindig megkívánni a waffelt, mert épp most értünk vissza a Dolly Dimple's egyél amennyi belédfér akciójáról, amit természetesen szigórúan közhasznú indíttatásból látogattunk meg, elvégre mégis össze kell hasonlítani az előző Peppe's-ben tett hasonló kirándulásunk tapasztalataival, hogy segíthessünk az igen nehéz választásban szegény (egyébként mirelit pizzán élő) norvégoknak. Dehogy ennek a kis kitérőnek legyen is értelme: az "amennyi belédfér" jelző nem feltétlenül takarja az "amennyi jólesik" kategóriát, így most a gofri-túladagolásomat elnyomja a pizza-undor, ami rossz esetben órákig is eltarthat egy ilyen trauma után.
Kicsit visszaugranék még az időben (nem azért mert tele a hasam, fáradt vagyok és nem tudok koncentráni, csak gondoltam a Márqeuznél jól bevált mozaikos idősík használatával egy kis gondolkodásra késztetem az elkényelmesedett olvasókat...segítek: csak ironizáltam, az "a" válasz a helyes). Tehát pénteken Enikőékkel ellátogattam a Polariaba, ami egy múzeum, és amellett h igen impozáns épületről van szó, (rabságban) élő fókákat lehet nézni, meg filmet Svalbardról (ami megintcsak nem kicsit lenyűgöző), egyszóval az Északi-sarkkal foglalkozik meglepő módon az egész kiállítás. Ezután még az utolsó pillanatban kiderült (értsd: a buszon, jegyvásárlásnál) h a délutánra tervezett közeli kirándulás nem nyerő ötlet, tekintve hogy az utsó busz nem este 7kor jön vissza, hanem amikor mi megérkezünk, ami azért kellemetlen meglepetés lett volna. (Ezúton is bocsi Csilla a félreértésért...ne izguljatok, ezt más sem érti). De helyette egy túra a mainlandi magaslatra belefért, ezúttal (majdnem) a csúcsig. Kellemesen el is fáradtunk, átfáztunk, ránk is fért a Drivben egy...egy forró csoki. Mert nem tudják ezek mi a jó, a forralt bort nem ismerik, mi meg valószínűleg nem mutatjuk meg nekik. Ilyen árú borokat nincs az embernek kedve forralgatni. A szombat este aztán a duty free vodka és a vártnál ezúttal kevesebb embert vonzó Hele Driv fantázianevű party jegyében telt, ahol megint jól éreztük magunkat. Egy-két kisebb kellemetlenséget leszámítva. Pont.
Vasárnap a hétvége zárasaként egy újabb önkéntes buli, azúttal "rossz ízlés" mottóval, amihez mondjuk néhány norvégnak nem nagyon kéne öltözni, de azért megtette mindenki. A helyi italozási szokások bemutatása után néhányan a vetkőzés részét sem hagyták ki a dolognak, pedig igazán megtehették volna. Mindenestre jó korán el kellett indulni itthonról, h megtaláljam az előzetes összejövetel/alapozás helyét, ugyanis valószínűleg randomra be lettünk osztva, így elmondhatom, h egy norvég szöszi lakásán töltöttem az estét (a melltartóját mégis is inkább meghagytam másnak, nem éreztem annyira közel magamhoz, mint nyílvánosan használt partykelléket). Azért elég könnyen megtaláltam a helyszínt, bár tény h egy stadiont nem olyan nehéz kiszúrni. Az este megfigyelési: nem kell sok pia nekik h átlépjék a határokat (gyakran a jóízlését is, de ezt ezúttal nem fejteném ki, és a szexuális beállítódás-beli gyakori elhajlásokat sem), mégis rengeteget isznak. Ergo egy rakás nem hogy angol, de minden beszédkészségét elvesztett hülyének öltözött norvéggal buliztam egy legalábbis vicceset.

Ma végre megszabadultam a házi dolgozat terhétől is (legalább az eredményhirdetésig), ami azért -a jó időbeosztásnak köszönhetően (na jó, ez az amit soha nem mondhattam el magamról)- a hétvégi programra sem nyomta rá túlságosan a bélyegét, amint az a fenti példákból jól látható. Sőt mindezek mellett még egy norvég tesztet is írtam, amit mondjuk nem könnyített meg, h ezzel a ténnyel az óra elején kellett szembesülnöm, de azt hiszem megbirkóztam vele. A hétköznap-hétvége felosztás meg lassan teljesen értelmét veszti, nem csak hogy a napok, de a hetek is egybefolynak.
Közkívánatra és az érezhetően növekvő népakarat nyomására megígérem h megpróbálok gyakrabban írni, ezzel elhárítva a mélyülő gazdasági válságot és a közeledő világvégét. Az ENSZ BT legújabb ülésén arra jutott ugyanis, h ha sikerül megkétszerezni a blog látogatottságát, az egyértelműen a kamatláb eséséhez és a befektetések rohamos megindulásához vezet, de a program végrahajtását egyelőre mesterségesen visszatartjuk, mert akkor még a végén nem lenne miért gyűlölködve, verekedve, "monnyonle"-hangulatban tölteni október 23-i nemzeti ünnepünket.
Ez a szép kép búcsúzóul jó is lesz, Hasta la vista!