Sűrű bocsánatkérésekkel kezdeném, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de jó okom volt rá: Hétközben igyekeztem ráállni a tanulásra a két hét múlva esedékes vizsgám miatt. Az eredmény és a hatékonyság erősen vitatható, de a lényeg ugyanaz, nevezetesen hogy semmi említésreméltó dolog nem történt velem. Hétvégén pedig nem voltam itthon, de ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában.
Tehát múlt héten belefért még egy kis szombat esti láz, de nem a stohlbucis fajtából. Az egyik kolesz híres-neves bulikra fenntartott részlegében közös vacsora, ahova minden vendég vitt valami ételt. Az eredmény meg is lett: rengeteg kaja, és hatalmas társaság, aminek nagy része igyeszik legalább annyira ellenállni a kísértésnek, hogy az este további részében még használható és járóképes legyen. Akiknek ez sikerült (nekem is...ez nem kis szó), azok az utolsó busszal végül a Drivben kötöttek ki egy jó kis party erejéig, akiknek meg nem...hát azokkal nem tudom mi lett, de ezt kihagyták. Hétvégéhez méltóan aztán vasárnap még egy kis ráadás a közösségi életből, Victor ugyanis tartott egy kis szűkkörű baráti vacsorát szülinapja alkalmából, tehát megint volt minden mi szem-szájnak ingere. Főként persze kínai kaja.
Ezután következett az a feledésbe merülő néhány nap, amit a sötétség kiváltotta (még nálam is) szokatlan alvásmennyiség leredukálásával és az EU joggal történő barátkozással...vagy legalábbis kibéküléssel próbáltam tölteni, és aminek a sikerét maximum a próbálkozás becsületre méltóságában ragadhatom meg.
Azért volt ami tartotta bennem a lelket, nevezetesen a már említett, titokzatos hétvégi program:
egy svédországi-finnországi hétvégi kirándulás egyetemi szervezésben. Péntek éjjel utaztunk (magyarul a buszon "aludtunk"), majd szombat reggelre megérkeztünk a svédországi Luleå városába, ahol megnéztünk a világörökség részének nyilvánított óvárost a templommal az 1600-as évekből, és rácsodálkoztunk a befagyni készülő kikötőre. Őszintén szólva más programlehetőség nem igazán volt, nem nevezném nagy durranásnak a városkát. A táj sem volt az igazi, hó sem volt, ellenben igazán csípős, száraz hideg az igen. Maradt tehát a városközpont felfedezése, majd az egyetlen nyitvatartó kocsma bevétele. Hogy egy svéd viszonylatban nagynak számító városban, ahol az időjárás miatt gyakorlatilag kint nem lehet tartózkodni, és ráadásul egyeteme is van, csak egy kocsma legyen nyitva...Talány, de az egész társaság (cirka 90 fő) itt gyűlt össze, természetesen a helyi -tisztes középkorú úriember jelmezükből a harmadik sör után kivetkőző- masszív keménymaggal együtt. Egyébként hatalmas sörválaszték skandináv árakon. Ez egyébként kicsit szíven is ütött, a bolti sörök ugyanis harmadába kerülnek az itteninek, bár itt csak 3.5% csökentett tartalomig lehet a boltban árulni. De legalább egész nap. Egy szó, mint száz, itt ütöttük el az estét egész éjjel egyig, amikoris továbbindult a busz Finnországba, Rovaniemibe. Meg is érkeztünk reggel 8ra (ottani idő szerint 9). Itt szertném felhívni a figyelmet, arra a nem elkerülendő tényre, hogy ezt az éjszakát is a buszon töltöttük, aminek komfort fokozatát ezekkel a lábakkal megáldva nem nehéz elképzelni. Mellesleg mikor megálltunk egy kis egészségügyi szünetre a hőmérő -18 fokot mutatott. Minden zárva volt, mégis érthető okból úgy döntöttem, nem használom ki férfi létből adódó előnyömet és inkább visszatartom a következő megállásig.... Rovaniemi ellenben már sokkal szebb környezetben terül el, na meg egy kis hó is volt legalább. Egy szép folyóparti séta után a cél nem lehetett kérdéses: irány az igazi lappföldi Mikulás pontosan az Északi-sarkköre épített turista faluja. Volt itt persze mindenféle szuvenir irdatlan mennyiségben (ezek az üzleties "déliek"...), Télapó postahivatala, gyermekparadicsom, napközben -5 fok, a karácsonyt korukat meghazudtolóan váró fényképeszkedő egyetemisták, na meg maga Joulupukki, aki türelmesen fogadott mindenkit egy pár kedves szó és egy fénykép erejéig. Szóval csak tátottuk a szánkat...itt tényleg egész évben Karácsony van. A buszokkal már nem volt ilyen szerencsénk, többszöri félreértést követően a tervezett, majd később 3ra módosított 1 óra helyett a pihenőidő miatt csak 5kor tudtunk elindulni (előző este a városközpontban pihenőidőztek állítólag a drágák), így a hazafelé betervezett bevásárló megállás is elmaradt. (elég durva, h a norvég árak után egy turistahely is olcsónak tűnik).
Így is éjjel kettőre értünk haza szakadó hóesésben (mikor elindultunk is ezt a látványt hagytuk itt), aminek eredményeként mára már saját, cseppet sem mérvadó becslések szerint, olyan 30 centis hóra ébredhettünk. Így most végre enyém volt a káröröm ahogyan a meleg szobából néztem az aótjukat 20 percen át a hólepel alól előlapátolóni próbáló emberkéket.
Fordult a kocka, egy hete -az első hó elolvadása után- ugyanis én igyekeztem a jégpáncélon járást szimulálni, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve megkíséreltem bemutatni egy tripla leszúrt Littberger, dupla Lutz kombinációt. Sajnos ebből a külső szakavatatlan szemlélők csak egy hatalmas seggreesést láttak, és ennek megfelelően is értékelték egy nem túlzottan titkolt mosollyal. Szóval ennyi igazán kijárt már.
Majd még több és jobb képeket is teszek fel a hétvégéről, most ennyit tudtam előhalászni. Egyébként pedig ma láttam az első embert, aki síléccel ment dolgozni, az autók viszont már rég szöges gumikat használnak, a norvégok pedig továbbra is futnak hegynek föl fényvisszaverő mellényben a hóban. Ennyi lenne az összefoglaló mára. Csókoltatok mindenkit arról a helyről, ahol legandákat mesélnek arról, hogy mínusz 20 alatt megfagy a vizelet mielőtt földetér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése