Introductory programme

Zajlik tovább az élet, az elmúlt napokban annyi időt töltöttem az egyetemen, amennyit remélem egész félév alatt nem fogok, ugyanis megkezdődött a nagyon frappánsan introductory programme névre keresztelt hasznos, ámde unalmas eseménysorozat. Egyszóval megy a fejtágítás, ami még az érintetteknek is tömény, szóval ezt most nagyvonalúan át is ugranám. Egyébként az utolsó papír aláírásáig mindenhova elkísérnek és mindent szájba rágnak ötször úgy, hogy ezt még a kétszázadik hülyegyereknél is poénkodva teszik. Merthogy elvileg nagyjából 270-en új külföldi diák van a 6200 egyetemistából. Még a rektor is köszöntött, sőt lapp népdalt is hallottunk egy népviseletbe öltözött fiútól, ami szép volt és érdekes, de nem ígérem, h mától ezt töltöm éjjel-nappal a baromi gyors kolis nettel. Inkább a rénszarvashúsuk érdekelne, amiket Dallas-módszerekkel terelnek helikopterekkel, és pont úgy lövik tarkón tucatszámra, ahogy nálunk-jobb helyeken-a disznókat. Na de hogy visszatérjek: a legapróbb részletekre is figyelnek, például, h ne legyenek egy csoportban egy ország fiai a szervezett beszélgetéseknél. Így aztán végre elkezdtünk megismerkedni a többi -rövidnadrágos norvégokon szörnyülködő- vendégmunkással. A spanyoloknál egyből bevágódtam egy spanyol nyelvű félmondattal + a cukor szó ismeretével. Azóta is bizonygatják, h én perfekt spanyol vagyok, így ügyesen lavírozva kikerülök minden egyéb ilyen megnyilatkozást, nehogy ledöntsem a Türkménbasira hajazó érdemtelen kultuszomat. Ez egyébként elég nehéz, tekintve, hogy angol terén nem éppen túlképzettek: szegény lány 10 percig kereste (a zsebében lévő) ipod-ját, de a jelenlevő 10 főből senki nem tudta eldönteni, h egyáltalán milyen nyelven beszél(pedig ezt az egy szót hajtogatta). Bár a francia akcentushoz képest így is egyszerű megérteni őket (én azt már inkább nyelvjárásnak nevezném).
Az egész sziget tele van sirályokkal, akik olyan pofátlanul repkednek, mászkálnak és szarnak mindenfele, ahogy máshol a galambok szoktak (a szobor sisakja sem hótól fehér). Ezek úgy általában nagyon szépek, kivéve mikor az "éjszaka" közepén tépik egymást az ablak alatt.
A magyar csapat világhíre egyébként már szárnyal, hiszen mindenki elámul mennyien vagyunk ugyanarról az egyetemről (segítek 10), mások ugyanis az országaik különböző feléből érkeztek, hiába vannak pl. a németek és az oroszak annyian...majdnem azt írtam, mint az oroszok...szóval sokan. Na meg persze mi voltunk az első csapat, akik egy kis összejövetelt szerveztek a 2. napon (Regina nemmondomeghanyadik szülinapja alkalmából)...Bár eddig nem sűrűn ünnepeltem teával, és -vállalom- remélem nem sokszor fogok, de hát itt hirtelenjében nem olyan egyszerű alkoholos italt szerezni, meg még szokni kell a gondolatot, h egy-egy jobb bulira áldozni kell...mondjuk úgy egy heti ebédet. Sikerült megismernünk a 4 éve itt élő fekete Steve-t, aki a friss-meglepő módon-kisebbségi jogból szerzett diplomájával a Burger Kingben dolgozik (szép jövőkép). De még így is annyit keres, h meghívott bennünket jövő szombatra, ahol ígérete szerint sörrel fogja várni a kb. 20 vendéget. Ja és az ingyen burgerezést is beígérte a rögtönzött magyar tanfolyamért cserébe. 10 éve a szüleim is erre gondolhattak, mikor azt mondták válogassam meg a barátaimat.
Szóval alakulnak az ismerettségek, ráadásul a program keretében elvileg minden nap kapunk ingyé ebédet, így egyből mindenki ráizgult, h végre normális meleg kaja lesz: 1. nap egy sajtos szendvicset kaptunk, amit ők sajtos ciabbatának hívtak, de ezt még én se vettem be, nemhogy az olaszok, másnap pedig vmi-egyébként finom-rendszertanilag a levesek és a főzelékfélék között elhelyezkedő ételből mértek fél tányért. De legalább fincsi péksütemény volt hozzá. Így aztán ma különösebb elvárások nélkül érkeztem és teljesen letaglózott a svédasztalos megoldás. Senki sem volt szégyenlős, ellenben nagyon éhes, így jó magyar módjára rávettem magam az ingyen kajára (Vmi extra egészséges wokos csirke a bambuszrügyig mindenféle zöldséggel, tagliatellevel/rizzsel, no meg saláta).
Így most jó meleg étellel tele bendővel írogatok végre megnyugodva, talán ezért már megint ilyen hosszan. Szóval be is fejezem, nehogy vkinek kimerítsem a heti olvasás-adagját.

Amúgy meg kár volt megírni, h szép idő van, mert másnap reggell vissza is térhettem a kabáthoz. Ehhez képest egy helybeli félmeztelenül festegette a házát.
Ne sírjatok utánam (csak titokban), higyjétek el én sem teszem(egyelőre). De azért persze sokat gondolok az otthoniakra.