Látogatóban (majdnem) a Mikulás földjén

Olyan mozgalmasra és élménydúsra sikeredett ez a hét, hogy azt sem tudom hol kezdjem, de azt hiszem követem a jó öreg mondást, és meglepő módon az elején. Tehát tartottak nekünk egy kis téli információs összejövetelt, amin nagyjából elmondták hogy honnan és hogyan öltözködjünk, milyen vitamint szedjünk (akármilyen egészséges a halolaj én azt inkább kihagyom), na meg hogy hogyan birkózzunk meg a sötét okozta kimerültséggel és egyéb kellemetlenségekkel. Ugyanis most pl. délután négy óra van és csuma sötét. De nem kell aggódni, lesz még rosszabb is. Az egészségügyi szempontok nem csak a napfény hiányából adódó betegségeket, kimerültséget takarják, de ha elütik az embert az sem kifejezetten immunrendszer-erősítő hatású. Ennél fogva mindenféle fényvisszaverőket kell hordani, ami itt szinte a divat része lett: a kisgyerekeknek még a táskája is ilyenből készül, de vannak plüssfigurák is erre a célra meg minden ami elképzelhető. Kaptunk is egy zsebből kilógatható prizmát, amit még másnap elhagytam, de azóta egy karszalaggal pótoltam. Összegezve a dolgot a tippek, tanácsok mellett igyekeztek a dolgok jó oldalát kihangsúlyozni, például h az amúgy is skandináv módon túlhajszolt és felpörgetett életet élő norvégok, még ennél is képesek jobban lenyugodni, ez ugyanis a pihenés ideje számukra (és persze az ivásé).
Volt még filmvetítés a ruandai emberirtásról, ami talán nem járult hozzá nagyban a sötétség elleni jó-hangulat teremtéshez, de nem ezek voltak a legnagyobb események.
Hirtelen felindulásból ugyanis minden tervezgetés nélkül béreltünk egy autót 2 napra és nekivágtunk az útnak Finnország felé (eltéveszteni nehéz lett volna, nem is igazán lehet letérni róla). Ráadásul a kért és várt kis kocsi helyett egy bazinagy dízeles Toyota Rav4 várt bennünket, amiben azért nem szorongtunk négyen, h a nem mellékes rajító funkciót ne is említsem. Az autóbérlős srác meg egy csöppet elaludt és késett egy órát, így mondtuk neki h akkor a hétvégi pluszpénzt nem fizetnénk ki, na meg persze adhatna egy kis bocsánatkérő kedvezményt. Ő meg azt mondta hogy jó. Hát kb. így kezelik errefelé a reklamációt, arról nem is beszélve h mint kiderült az alapár is csak töredéke annak amit az internetes info alapján vártunk. (De ezt még csak halkan, majd ha levonták a pénzt...ha így marad nagy biznisz volt). Ahogy aztán közeledtünk a határhoz egyre több havat láttunk a hegyeken, aztán egyszercsak az úton is. Bizony, Finnországban már HÓ volt, október közepén hógolyót gyúrtam...De az út végén csak lassan tudtunk haladni, ugyanis rénszarvasok között kellett szlalomozni. Nem egy, nem kettő, rengeteg. Szép komótosan vándoroltak az út közepén, cseppet sem zavartatva magukat az autóktól, na meg az őrülten kattogó vakuktól. Aztán találtunk egy olcsó szállást Kilpisjarvi lapp falvacskájában, ami ennek ellenére minden igényt kielégítő volt. Sőt! Saját kis kandallónkban raktunk tüzet estére, és igazi finn szaunából néztük a hóesést (ez gyakorlatilag alapfelszereltség a fürdőszoba mellett). A kedves, már délben feltünően jókedvű, cefre-szagú házinéni meg még túra útvonalat is kínált, amit meg is tettünk, és ropógó hóval a talpunk alatt megállapíthattuk h Finnország valóban az ezer tó országa, na meg hogy az a sokat emlegetett Golf-áramlat bizony tényleg rengeteget számít. Jelen esetben 7-8 fokot és pár centi havat éreztünk ebből. Elképesztő egyébként h 170 km alatt mekkorát képes változni a táj. Hazafelé betértünk még egy valódi norvég szellemvárosba, ami a tenger partján a havas fjordok közt terült el, így itt is szájtátva bámészkodtunk egy darabig. Hazatérve aztán a szakadó eső emlékeztetett h megérkeztünk, de ez a rövid hétvége aztán élmény volt. Mégpedig abból az életreszóló fajtából.
Még aznap este volt egy kis összejövetel az iráni Tinánál, rengeteg jellegzetes kajával, még több jófej emberrel, na meg a fáradtság ellenére jó kis beszélgetéssel.
Rövid regenerálódás után aztán hétfőn este Chiara szülinapi partija, ami a várakozásoknak megfelelően elég jóra sikeredett, így az azt követő pár óra alvás nem volt éppen elegendő, de a mai programot megint kár lett volna kihagyni: Meghívtak ugyanis egy helyi magániskolába -ahol nemzetközi hetet tartanak- h beszéljünk Magyarországról, na meg a külföldön való boldogulásról. Hihetetlen meglepő volt h ennyire érdeklődőek voltak a gyerekek, kérdeztek egyfolytában, ha nem csöngetnek ki még tovább is tudtak volna. Egy 10.-es és egy 7.-es osztályban voltunk (itt tíz osztályos az általános), és nagyon érdekes tapasztalat volt, mert azért az ország kultúrájának elég jelentős részét tükrözik a gyerekek. Én hazai tapasztalatokból kiindulva unott fejeket vártam, akik várják h mehessenek kajálni, és csak annak örülnek h legalább nem kell tanulni, e helyett pedig érdeklődő, szinte csodáló figyelmet kaptam. Na meg ebédet a végén egy-két tanárral és vmi norvég húsos, sárgaborsós, de leginkább finom levessel. Ráadásul még útiköltséget is fizettek, ami kifejezetten jól esett, tekintve h amúgy bérlettel utaztunk.

Egyszóval mozgalmas és élménydús napok vannak mögöttem, a hasonló folytatásban reménykedve üdvözlök mindenkit!

Komplex elmaradás-pótló és gazdaság-megmentő tervezet

Megint úgy tűnhet hogy igencsak el voltam veszve, hiszen egy ideje nem jelentkeztem, de ennek nagyon prózai oka(i) van(nak): Egyrészt hétfőn megkaptuk az első komolyabb egyetemi feladatot egy házi dolgozat formájában (amit én valamiért egészen hétfő reggelig szerdára vártam, de ezt inkább hagyjuk), erre pedig egy hét állt rendelkezésünkre, és a félévi jegy egy részét képezi majd. Azért nem kell megijedni, természetesen itt még kevésbé pörögtem túl a dolgot, mint otthon tettem volna, ami azért jelöl egy szintet (vagyis nem voltak álmatlam éjszakáim a nagyívű világmegváltó elemzés miatt), de azért ha pötyögni kezdtem a laptopot, akkor mégis inkább ezt írtam, mint a blogbejegyzést. Nem elsősorban a prioritások, inkább lelkiismereti kérdés miatt. ásos prograAztán meg persze jött a hétvége, ami megint koránt kezdődött.
De ennyire még nem szaladok előre, itt volt ugyanis Enikő tesója, Zsuzsi, szóval kedden este őket is meglátogattuk, meg persze ment a szokásos program, ami mint már elég egyértelműen kiderült nem igazán az egyetemi teendőket takarja. Magyarul Bodágában beszélgetés, bodegában dolgozás (most épp Victor helyett), a Kraft látogatása stb. Apropó, azt hiszem csak azért tudom még mindig megkívánni a waffelt, mert épp most értünk vissza a Dolly Dimple's egyél amennyi belédfér akciójáról, amit természetesen szigórúan közhasznú indíttatásból látogattunk meg, elvégre mégis össze kell hasonlítani az előző Peppe's-ben tett hasonló kirándulásunk tapasztalataival, hogy segíthessünk az igen nehéz választásban szegény (egyébként mirelit pizzán élő) norvégoknak. Dehogy ennek a kis kitérőnek legyen is értelme: az "amennyi belédfér" jelző nem feltétlenül takarja az "amennyi jólesik" kategóriát, így most a gofri-túladagolásomat elnyomja a pizza-undor, ami rossz esetben órákig is eltarthat egy ilyen trauma után.
Kicsit visszaugranék még az időben (nem azért mert tele a hasam, fáradt vagyok és nem tudok koncentráni, csak gondoltam a Márqeuznél jól bevált mozaikos idősík használatával egy kis gondolkodásra késztetem az elkényelmesedett olvasókat...segítek: csak ironizáltam, az "a" válasz a helyes). Tehát pénteken Enikőékkel ellátogattam a Polariaba, ami egy múzeum, és amellett h igen impozáns épületről van szó, (rabságban) élő fókákat lehet nézni, meg filmet Svalbardról (ami megintcsak nem kicsit lenyűgöző), egyszóval az Északi-sarkkal foglalkozik meglepő módon az egész kiállítás. Ezután még az utolsó pillanatban kiderült (értsd: a buszon, jegyvásárlásnál) h a délutánra tervezett közeli kirándulás nem nyerő ötlet, tekintve hogy az utsó busz nem este 7kor jön vissza, hanem amikor mi megérkezünk, ami azért kellemetlen meglepetés lett volna. (Ezúton is bocsi Csilla a félreértésért...ne izguljatok, ezt más sem érti). De helyette egy túra a mainlandi magaslatra belefért, ezúttal (majdnem) a csúcsig. Kellemesen el is fáradtunk, átfáztunk, ránk is fért a Drivben egy...egy forró csoki. Mert nem tudják ezek mi a jó, a forralt bort nem ismerik, mi meg valószínűleg nem mutatjuk meg nekik. Ilyen árú borokat nincs az embernek kedve forralgatni. A szombat este aztán a duty free vodka és a vártnál ezúttal kevesebb embert vonzó Hele Driv fantázianevű party jegyében telt, ahol megint jól éreztük magunkat. Egy-két kisebb kellemetlenséget leszámítva. Pont.
Vasárnap a hétvége zárasaként egy újabb önkéntes buli, azúttal "rossz ízlés" mottóval, amihez mondjuk néhány norvégnak nem nagyon kéne öltözni, de azért megtette mindenki. A helyi italozási szokások bemutatása után néhányan a vetkőzés részét sem hagyták ki a dolognak, pedig igazán megtehették volna. Mindenestre jó korán el kellett indulni itthonról, h megtaláljam az előzetes összejövetel/alapozás helyét, ugyanis valószínűleg randomra be lettünk osztva, így elmondhatom, h egy norvég szöszi lakásán töltöttem az estét (a melltartóját mégis is inkább meghagytam másnak, nem éreztem annyira közel magamhoz, mint nyílvánosan használt partykelléket). Azért elég könnyen megtaláltam a helyszínt, bár tény h egy stadiont nem olyan nehéz kiszúrni. Az este megfigyelési: nem kell sok pia nekik h átlépjék a határokat (gyakran a jóízlését is, de ezt ezúttal nem fejteném ki, és a szexuális beállítódás-beli gyakori elhajlásokat sem), mégis rengeteget isznak. Ergo egy rakás nem hogy angol, de minden beszédkészségét elvesztett hülyének öltözött norvéggal buliztam egy legalábbis vicceset.

Ma végre megszabadultam a házi dolgozat terhétől is (legalább az eredményhirdetésig), ami azért -a jó időbeosztásnak köszönhetően (na jó, ez az amit soha nem mondhattam el magamról)- a hétvégi programra sem nyomta rá túlságosan a bélyegét, amint az a fenti példákból jól látható. Sőt mindezek mellett még egy norvég tesztet is írtam, amit mondjuk nem könnyített meg, h ezzel a ténnyel az óra elején kellett szembesülnöm, de azt hiszem megbirkóztam vele. A hétköznap-hétvége felosztás meg lassan teljesen értelmét veszti, nem csak hogy a napok, de a hetek is egybefolynak.
Közkívánatra és az érezhetően növekvő népakarat nyomására megígérem h megpróbálok gyakrabban írni, ezzel elhárítva a mélyülő gazdasági válságot és a közeledő világvégét. Az ENSZ BT legújabb ülésén arra jutott ugyanis, h ha sikerül megkétszerezni a blog látogatottságát, az egyértelműen a kamatláb eséséhez és a befektetések rohamos megindulásához vezet, de a program végrahajtását egyelőre mesterségesen visszatartjuk, mert akkor még a végén nem lenne miért gyűlölködve, verekedve, "monnyonle"-hangulatban tölteni október 23-i nemzeti ünnepünket.
Ez a szép kép búcsúzóul jó is lesz, Hasta la vista!

Félidő

Rá kellett döbbennem, hogy kezdek vészesen sok időt tölteni a Bodegában...legalábbis ha egy héten minden hétköznap betévedek az azt hiszem annak számít. Pénteken amúgy dolgoztam is, ugyanis Hugo nem ért rá valamilyen oknál fogva, így kellett egy beugró. Ő egyébként úgy gondolta meglátogatja itt a testvérét röpke 3 hónap erejéig és közben angolul gyakorol legalább. Magyarán semmi kötelező elfoglaltsága nincs, de abban a kőkemény heti 3 órában mikor dolgoznia kéne sosem ér rá. De nem panaszkodom, élveztem is a "munkát" és így biztos lehettem benne, h tökéletes minőségű tésztából készül a waffel, hiszen én kevertem. Na persze adni kell a minőségre, így gyakori ellenőrzéseket is beiktattam a munkaidőbe.
Csak hogy biztos elég legyen az édességből (nem kell izgulni, nincs az az elképzelhető-sem elképzelhetetlen- mennyiség, ami ezt nálam egy napnál tovább ki tudná váltani), aznap estére még Anja szülinapi összejövetelére is hivatalos voltam, ahol ismét sikerült rekordot dönteni az egy négyzetméterre jutó kalória felvonultatásában. Ehhez nem mellékesen én is hozzájárultam a saját készítésű sütimmel (khm...mást nem is fűznék hozzá). Szóval megint összejött egy jó hangulatú beszélgetős este, aminek a végén az is kiderült, h ha legközelebb gyalog indulok el a laza 50 perces (Dia akármennyire ellenkezik is ezzel) éjszakai sétára, akkor azt biztos h csak lányok társaságában teszem. Valamilyen érthetetlen oknál fogva ugyanis nekik mindig megállnak az autók....na de hogy már a legelső beletaposson a fékbe, az azért már mégiscsak váratlan volt.
Nagyon mindenesetre nem aludtam ki magamat, hiszen másnap reggel a félnapos (ezt ekkor még nem tudtam) főzőkurzusra igyekeztem, az eredetileg regisztrált Csilla ugyanis inkább az orosz közjog rejtelmeit választotta (na jó, nem önszántából). Ez egyébként senkinek nem tűnt fel az utolsó percig, amikor én vettem át az ő nevére kiállított oklevelet. Szóval úgy döntöttem, h nem hagyhatok ki egy ilyen jó mókának ígérkező lehetőséget csak azért mert lusta vagyok. Legalábbis egy darabig azt hittem ezért megyek el...de aztán ráébresztettek h mindenki csak azért van ott, mert kajáról van szó. A lényegen ez sem változtat, baromira jó döntés volt: három hat fős csoportban forogtunk az igencsak high-tech nagyüzemi konyhában, wokot, báránysültet, vmi zöldséges hallevest és pizzát alkottunk, valamint rengeteget hülyéskedtünk nem kevés idő leforgása alatt, hogy aztán munkánk megérdemelt gyümölcsét elfogyasztva degeszre tömhessük magunkat. Én pedig ezek után még hősiesen alávetettem magam egy vacsorával egybekötött beszélgetős összejövetelnek, amit a kínai Hui (na és norvég barátja) meghívásának köszönhetek, és egy valóban nagyon vegyes és nemzetközi kis csapattal töltöttem. Végre egy valódi norvég otthonba is beléphettem, a felszolgált sushi, kínai "dumpling" és korántsem utolsó sorban az alábecsült wasabi gasztronómiai élménye pedig csak fokozta a jó társaság által megalapozott kellemes este hangulatát.

A hétvége tehát ismét bővelkedett programokban, így még a szokásosnál is gyorsabban eltelt. Hiába, jó társaságban repül az idő. Van még pár ilyen közhely a tarsolyomban, de mára csak ezt tartogattam, h kicsit legalább megpróbáljak vele átkötni arra a száraz, ám felettébb sokkoló tényre, hogy az itt töltött 20 hétnek bizony már a fele eltelt. Na ez a durva, de inkább igyekszem nem is gondolni rá.
Azt meg el is felejtettem megemlíteni, hogy másfél hétig egyedül birtokoltam a konyhát, halmozottan hátrányos helyzetű lakótársam ugyanis úgy döntött hazarepül egy kicsit ha már ennyi ideig nincs órája. Újabb ékes bizonyíték a norvég oktatási rendszer követelményei által leterhelt diákokra (vagyis ez nem csak a külföldiek kiváltsága).
Búcsúzóul pedig itt egy kis videó, ami remekül mutatja a norvégok szomszédjukról alkotott véleményét: itt éppen a dán nyelvet és annak "hanyatlását" parodizálják. Ez különösen vicces, tekintve hogy a norvég is annak egy enyhén elfajzott oldalági leszármazottja...ezt a véleményemet mondjuk igyekszem a szobám falai között tartani, nem szeretnék ugyanis megismerkedni az egyébként sokat szidott egészségüggyel (na meg az árszínvonalhoz igazított vizitdíjjal)...

Megjött...

Bizony, MEGJÖTT. Na nem kell aggódni, ennyi időt azért még nem töltöttem lányok társaságában, most a várva-várt csomagról beszélek. Kb. 10 nap végtelennek tűnő várakozás után megérkezett az otthoni küldemény, így most minden téren biztosítva van egy darabig az utánpótlás. Ha ezek után még Csilla jóvoltából egy kis londoni tequilával is gyarapítani tudom készletemet, akkor megint jó világ lesz egy darabig...De miért ezt a részét emeltem ki a terjedelmes és igen sokszínű tartalommal rendelkező csomagnak?? Nem is értem, még vki rosszat gondol rólam:P Egy szó, mint száz: most nem csak az időjárás idézte a Karácsonyt (lassan az ünnepi-adventi hangulat kezd veszélyes méreteket ölteni így október elején); a csomagot is úgy bontottam, mint egy kisgyerek. Nem gondoltam volna, hogy így lehet örülni egy otthoni jól megpakolt pakknak.
Az elmúlt héten lehúztam második kőkemény műszakomat is a Drivben, egészen véletlenül a Liverpool BL-meccse jutott nekem, a legutóbbinál lényegesen több vendéggel. Na jó...valamivel több vendéggel. Bőszen csapoltuk is a söröket, csináltuk a leltárt, de vhogy mégis láttam az összes gólt élő képen. Szinte már rutinszerűen ment a dolog, egészen az első szokatlan pontig, de a kólás rendelés teljesítése rövid csodálkozást követően azért különösebb szakértelem nélkül is sikerült. Annál nagyobb volt a sokk viszont, amikor két frissen érkező (és egyből a figyelem középpontjába kerülő) norvég hölgyemény Bailey's kávét nem óhajtott inni. Na itt már lefagyott a rendszer és kedves, valami oknál fogva éppen ott sörözgető főnökünk (gyakorlatilag főállásban ezt csinálja) segítségét kellett kérnünk. Mint kiderült ezt elég alaptalanul tettük, az instrukció nem volt túl bonyolult: "Aggyá neki egy feles Bailey's-t kávéval felöntve vmi szép pohárban oszt' húzd le fejenként 45 koronával". Szóval minden gördülékenyen ment, és még újdonsült norvég "kollégám" is elhívott vadászni (a közeljövőben esedékes).
Annyira belecsöppentem a vendéglátóiparba, h másnap aztán bevállaltam egy kis helyettesítést a Café Bodegában (Csilla Londonban van). Így 3 órát lehúztam a számomra szokatlanul nagy forgalomban. Jellemző, h csak az utolsó órában széledt szét annyira a tömeg, h ki lehessen használni a "munkában ingyéwaffel" feletébb csábító lehetőségét. Bár menetközben is akadtak a gazdaság logikáját meghazudtoló, sajátos akcióban értékesített menük, amiről leginkább Enikő és Dia mesélhetne (amég el nem felejtem: köszönet a képekért, amik így ismét nem sajátok; hoppeloppeland még mindeg nincs, de ha nem lennék olyan hülye h mindig megemlítem senki nem is emlékezne rá). Mindenesetre egy érdekes élmény volt, és valóban élveztem, hiszen rengeteg ember -köztük sok ismerős arc- megfordult a műszak alatt eme kulthellyé avanzsáló kis fészekben.
A hétvégéről túl sok érdemi programról nem tudok beszámolni, és (sajnos) nem a túlzott alkoholfogyasztással járó időugrás miatt. Egyszerűen csak eltelt. Nem vettem észre. Ígérem nem lesz több ilyen. Ellenben szombaton este az itt "píédzsdíző" Évánál magyar összejövetel volt, így megállapíthattuk, h egy népszámlálás valószínűleg számottevő magyar népességet mutatna ki az Északi-sarkkörön túl...a lappok kezdhetik félteni a kivételezett pozíciójukat. Vendéglátónk nem mellesleg nagyon kitett magáért (na meg értünk) és valóságos süti-hegyekkel készült. A tiramisu számomra külön kiemelkedett, erre volt már igazán szükségem; a közérzetem ismét tökéletes.
Ja és vasárnap megejtettük a szokásos "international football-t" a Kraftban, ami megintcsak nagyon hiányzott már.
Az időjárás szokás szerint kiszámíthatatlan, hol melegen süt a nap, hol dideregve várjuk az első havat, ami állítólag már nincsen messze. Ráadásul napi 10 percet rövidülnek a nappalok, ami -bár nem voltam emelt matekos- mégiscsak több, mint heti egy órát jelent. Ebből szerencsére nem annyira a reggeli sötétségből értesülök (szerencsére azt még nagy erőfeszítésekkel át tudom aludni), sokkal inkább az egyre korábbi sötétedésből. Szóval itt tényleg nem viccelnek, ebből visszatarthatatlanul tél lesz (nekem már van...norvégoknak lesz). Csodálkoznak is, hogy hol késik már az első hó. Na most lehet vitatkozni, h "climate change", "global warming" meg társaik. Én ebbe inkább nem mennék bele. Így is elég durva, mesélhetnek bármit a "régi idők" teleiről ha szeptemberben havasak a hegyek.

Azt hiszem nagyjából ennyit szerettem volna megírni, ha meg vmit kihagytam, akkor...akkor nem tudjátok meg, hihetetlen élményből maradtok ki, és soha nem élhettek ezek után teljes életet. Szóval bocs, de remélem azért a lényeg megvolt.
Na "pörköltsózottnapraforgómag", magyarul szotyi.