"Csakazértis" eljön a péntek

Ezúttal valóban nagyon rövid leszek, ennek pedig egy oka van: senkit nem szeretnék untatni az Európai Bíróság jogeseteivel és jogértelmezésével, ezzel töltöttem ugyanis az elmúlt napokat, méghozzá igen intenzíven (közel 500 oldalnyi mennyiségben). Hiába, ez a héten itt már megkezdődnek a vizsgák, jelesül pénteken vár rám egy laza 6 óra hosszás írásbeli EU jogból. Alig várom...na jó, inkább egyből szombat következzen csütörtök után. A francba ezt kellett volna kérnem a Mikulástól múltkor Rovaniemiben. Dehát ezen túl kell esni, hogy még egy kör szenvedés várjon rám a jövő szerdai második és egyben remélhetőleg utolsó itteni vizsgám formájában. Szívesen letudnám azt az addig hátralevő egyébként is reménytelenül rövidnek tetsző időt, de ha belegondolok, hogy utána már csak két hetem van hátra itt...egészen hihetetlen. De legalább mehetek haza karácsonyozni a családhoz, és belecsapni az otthoni újabb menet vizsgákba. Persze előbb választani kell egy témát az évfolyamdolgozathoz. Szerethető ám ilyenkor az egyetemista élet...
Ennyit a nyafogásról, csak hogy mindenki átérezze halmozottan hátrányos helyzetemet és elmorzsoljon egy könycseppet miattam, bár korántsem olyan vészes a helyzet, mint azt lefestettem. Pénteken bele is fért egy kis már-már szokásosnak mondható buli orndalen nemzetközi diákok által pusztított 10x10 négyzetméteres (ennél fogva gyakran világrekord közeli népsűrűségűvé alakuló) party-helyén. Na jó, igazából nem is volt olyan kicsi az a buli...sem pedig a hazafelé vezető 50 perces jeges-havas út.
Szombat délután pedig kellemes meglepetésben volt részünk, Zsuzsi és Gábor érkezett Narvikból nyelvvizsgázni, így egy esti...vagyis délutáni (igazából fölösleges a különbségtétel) kávézós-beszélgetős összejövetelre is sort tudtunk keríteni, hogy következő, hosszabb látogatásuk időpontját is rögzítsük. Nagyon nem mellesleg pedig ezúton is GRATULÁLUNK nekik vágyaik folyamatos valóra válásához, reméljük ezután is így lesz.
Szóval ennyi hétvégi kis lazítás és kitérő után újult erővel vetettem magam a tanulás tengerébe. Ez persze nem igaz, de jól hangzik, valójában szenvedek, mint disznó a jégen. (El ne felejtsem ez jogvédett: köszönet Kiszin tanárúrnak h ezt hátrahagyta az utókornak). Ezt egyébként nem könnyíti meg hogy túl vagyunk a fordulóponton, vagyis a nap már nem jelenik meg az égbolton. Nem is tudok felkelni reggelente. De ezt a pár napot még kihúzom, igyekszem a minden tőlem telhetőt megtenni, hogy aztán az utolsó két hetet nyugodt szívvel élvezhessem ki.

Végül, de elsősorban drága egyetlen nővéremnek ajánlanám a számot, amit megígértem. Csak hogy tudd hogy sokat gondolok Rád.

Skandináv út Joulupukkihoz

Sűrű bocsánatkérésekkel kezdeném, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de jó okom volt rá: Hétközben igyekeztem ráállni a tanulásra a két hét múlva esedékes vizsgám miatt. Az eredmény és a hatékonyság erősen vitatható, de a lényeg ugyanaz, nevezetesen hogy semmi említésreméltó dolog nem történt velem. Hétvégén pedig nem voltam itthon, de ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában.
Tehát múlt héten belefért még egy kis szombat esti láz, de nem a stohlbucis fajtából. Az egyik kolesz híres-neves bulikra fenntartott részlegében közös vacsora, ahova minden vendég vitt valami ételt. Az eredmény meg is lett: rengeteg kaja, és hatalmas társaság, aminek nagy része igyeszik legalább annyira ellenállni a kísértésnek, hogy az este további részében még használható és járóképes legyen. Akiknek ez sikerült (nekem is...ez nem kis szó), azok az utolsó busszal végül a Drivben kötöttek ki egy jó kis party erejéig, akiknek meg nem...hát azokkal nem tudom mi lett, de ezt kihagyták. Hétvégéhez méltóan aztán vasárnap még egy kis ráadás a közösségi életből, Victor ugyanis tartott egy kis szűkkörű baráti vacsorát szülinapja alkalmából, tehát megint volt minden mi szem-szájnak ingere. Főként persze kínai kaja.
Ezután következett az a feledésbe merülő néhány nap, amit a sötétség kiváltotta (még nálam is) szokatlan alvásmennyiség leredukálásával és az EU joggal történő barátkozással...vagy legalábbis kibéküléssel próbáltam tölteni, és aminek a sikerét maximum a próbálkozás becsületre méltóságában ragadhatom meg.
Azért volt ami tartotta bennem a lelket, nevezetesen a már említett, titokzatos hétvégi program:
egy svédországi-finnországi hétvégi kirándulás egyetemi szervezésben. Péntek éjjel utaztunk (magyarul a buszon "aludtunk"), majd szombat reggelre megérkeztünk a svédországi Luleå városába, ahol megnéztünk a világörökség részének nyilvánított óvárost a templommal az 1600-as évekből, és rácsodálkoztunk a befagyni készülő kikötőre. Őszintén szólva más programlehetőség nem igazán volt, nem nevezném nagy durranásnak a városkát. A táj sem volt az igazi, hó sem volt, ellenben igazán csípős, száraz hideg az igen. Maradt tehát a városközpont felfedezése, majd az egyetlen nyitvatartó kocsma bevétele. Hogy egy svéd viszonylatban nagynak számító városban, ahol az időjárás miatt gyakorlatilag kint nem lehet tartózkodni, és ráadásul egyeteme is van, csak egy kocsma legyen nyitva...Talány, de az egész társaság (cirka 90 fő) itt gyűlt össze, természetesen a helyi -tisztes középkorú úriember jelmezükből a harmadik sör után kivetkőző- masszív keménymaggal együtt. Egyébként hatalmas sörválaszték skandináv árakon. Ez egyébként kicsit szíven is ütött, a bolti sörök ugyanis harmadába kerülnek az itteninek, bár itt csak 3.5% csökentett tartalomig lehet a boltban árulni. De legalább egész nap. Egy szó, mint száz, itt ütöttük el az estét egész éjjel egyig, amikoris továbbindult a busz Finnországba, Rovaniemibe. Meg is érkeztünk reggel 8ra (ottani idő szerint 9). Itt szertném felhívni a figyelmet, arra a nem elkerülendő tényre, hogy ezt az éjszakát is a buszon töltöttük, aminek komfort fokozatát ezekkel a lábakkal megáldva nem nehéz elképzelni. Mellesleg mikor megálltunk egy kis egészségügyi szünetre a hőmérő -18 fokot mutatott. Minden zárva volt, mégis érthető okból úgy döntöttem, nem használom ki férfi létből adódó előnyömet és inkább visszatartom a következő megállásig.... Rovaniemi ellenben már sokkal szebb környezetben terül el, na meg egy kis hó is volt legalább. Egy szép folyóparti séta után a cél nem lehetett kérdéses: irány az igazi lappföldi Mikulás pontosan az Északi-sarkköre épített turista faluja. Volt itt persze mindenféle szuvenir irdatlan mennyiségben (ezek az üzleties "déliek"...), Télapó postahivatala, gyermekparadicsom, napközben -5 fok, a karácsonyt korukat meghazudtolóan váró fényképeszkedő egyetemisták, na meg maga Joulupukki, aki türelmesen fogadott mindenkit egy pár kedves szó és egy fénykép erejéig. Szóval csak tátottuk a szánkat...itt tényleg egész évben Karácsony van. A buszokkal már nem volt ilyen szerencsénk, többszöri félreértést követően a tervezett, majd később 3ra módosított 1 óra helyett a pihenőidő miatt csak 5kor tudtunk elindulni (előző este a városközpontban pihenőidőztek állítólag a drágák), így a hazafelé betervezett bevásárló megállás is elmaradt. (elég durva, h a norvég árak után egy turistahely is olcsónak tűnik).
Így is éjjel kettőre értünk haza szakadó hóesésben (mikor elindultunk is ezt a látványt hagytuk itt), aminek eredményeként mára már saját, cseppet sem mérvadó becslések szerint, olyan 30 centis hóra ébredhettünk. Így most végre enyém volt a káröröm ahogyan a meleg szobából néztem az aótjukat 20 percen át a hólepel alól előlapátolóni próbáló emberkéket.
Fordult a kocka, egy hete -az első hó elolvadása után- ugyanis én igyekeztem a jégpáncélon járást szimulálni, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve megkíséreltem bemutatni egy tripla leszúrt Littberger, dupla Lutz kombinációt. Sajnos ebből a külső szakavatatlan szemlélők csak egy hatalmas seggreesést láttak, és ennek megfelelően is értékelték egy nem túlzottan titkolt mosollyal. Szóval ennyi igazán kijárt már.

Majd még több és jobb képeket is teszek fel a hétvégéről, most ennyit tudtam előhalászni. Egyébként pedig ma láttam az első embert, aki síléccel ment dolgozni, az autók viszont már rég szöges gumikat használnak, a norvégok pedig továbbra is futnak hegynek föl fényvisszaverő mellényben a hóban. Ennyi lenne az összefoglaló mára. Csókoltatok mindenkit arról a helyről, ahol legandákat mesélnek arról, hogy mínusz 20 alatt megfagy a vizelet mielőtt földetér.

Barangolás a legészakibb sörök mámorító, és áruk józanító világában

Mivel múlt hétvégén ismét látógató érkezett a tromsøi turistaparadicsomba -ezúttal Tutu, Csilla barátja- hétfőn ismét beiktattuk a programba a már szokásosnak mondható egyél amennyi belédfér pizzázást. Ezúttal mindezt visszafogottabban tettem, hogy a nap hátralevő részére is használható maradjak, bár ha erről a bőszen sütögető dolgozókat kérdeznénk lehet hogy más lenne a véleményük. Éhes tehát nem maradtam, de hogy szomjasak se legyünk, arról a sörgyár látogatása gondoskodott volna, dehát amilyen szerencsénk volt épp aznap maradt el az idényben másodszorra a körbevezetés (az idegenvezetők szabadságon vannak vagy betegek). Egyedül meg nem engedtek be természetesen. Féltek hogy kárt teszünk...magunkban. Kárpótlásképpen leültünk a söröző részlegben hogy elszürcsöljem életem legdrágább (és legfinomabb) sörét (nem írom le, mert nem is akarok emlékezni az árára), ami nevezetesen a sörgyár eredeti karácsonyi söre volt, és kétségkívül igazi specialitás. Mert itt azok már javában kijöttek, méghozzá az összes elképzelhető sörgyár kínálatában a legutolsó házi sörfőzdécskéig. A boltban kb. egy egész sor ezekkel van tele (juleøl norvégul), és a mikulásos, csillagos, havas csomagolásokról általában nem nehéz felismerni. A helyi Mack gyárnak egyébként kb négyféle téli-karácsonyi verzióját láttam eddig. Ezek egyébként barna sörök, ami azt jelentené, hogy az alkoholtartalma is magasabb. Csak hát a méltán népszerűtlen törvény óta, ami minden 4,7 % fölötti alkoholos italt az állami Vinmonopoletbe kényszerített, a főzdék is elkezdtek ügyeskedni, és csökkentett alkoholtartalommal is készítik ezeket, hogy normális sörként a boltban is eladható legyen. A hagyomásnyosat pedig megtalálhatjuk a piaboltban, még magasabb adókulccsal. Na én ebből a fajtából ittam a kocsmában. Egyébként meg ráálltam a nem egyszerűnek ígérkező projektre, hogy az összes juleølt végigkóstóljam. Szigorúan egyesével, pénztárcakímélő(bb)en vásárolva.
Este aztán még belefeledkeztünk egy kis otthoni sörözésbe is, ami nem mondhatnám hogy rosszul esett.
Ugranék is egyet picit az időben, a már mindennapos rutinnak számító dolgokat átugorva, így elérkeztünk a csütörtök esti Bodega önkéntes partyhoz. Már eddig is csak szórakozás volt ott "dolgozni", ezek után meg nagyon megérte beszállni. Az értesítést ugyan nem kapkodták el (2 nappal előtte), ellenben ingyen sörrel vártak bennünket (Kb. mintha otthon minőségi whiskey várna). Nem csak kóstoló szintjén. Az első óra tiszteletköre és mindenki felbukkanása, majd jónéhány ember korai eltűnése után aztán egy bő tíz fős keménymag (erős spanyol-norvég dominanciával, de tartottam magam) maradt kb. egy hűtőnyi sörre. Ráadásul elárulom, nem az olcsóbb fajtából...Ja meg mellesleg négy féle. Ennek pusztításán fáradoztunk (elég sikeresen) egészen hajnali kettőig, amikorra is kitettek bennünket az egyetemi épületből. Az estét egyébként hülyébbnél vicesebb játékok tarkították, meg persze zene és a társaság méretét meghazudtoló hangzavar. Na meg éjfélt elhagyva egy kis szülinapi köszöntés Xoel részére.
Másnap (magyarán tegnap) aztán elérkezett az internetional food evening, ahol elég szép számú ország igyekezett képviseltetni magát vmilyen jellegzetes étellel. Igen tetszetős alkotásokra csorgathatta a nyálát a korgó gyomrú tömeg, és valószínűleg az ízük is jó volt, de mivel én hihetetlenül jólnevelt és udvarias gyerek vagyok, így mire sorra kerültem, már amiből maradt egyáltalán egy kevés, azt is nehéz volt felismerni a sáskajárás után. Azért persze ennyi féléből maradt mindenkinek egy tányérnyi finom étel, de miután mindenki jóllakott, rövid időn belül észrevétlenül elszivárgott a tömeg, talán a holnapi...izé mai...szóval szombat esti megpróbáltatásokra előrelátóan tartalékolva. Coming soon...

Közben meg az amcsik elnököt választottak, aztán most nagyon verik a mellüket hogy ők mekkora Johhnyk és hihetetlen toleránsak hogy feketét küldenek a fehér házba, de attól tartok ez a fene nagy erkölcsi felülemelkedésük addig tart, amíg rá nem jönnek, hogy ezúttal nem nyomulnak be terroristákat keresve az olajkutak mélyén egy újabb közel-keleti országba (nagy cimborájuk, Pakisztán háza táján is szét lehet nézni), és a benzinért nem kell majd kb. öt és fél centtel többet fizetni, mert ezt a jóléti veszteséget már nem képesek elviselni. Persze most reménykedjünk hogy ez az energetikus Barack gyerek kezelni tudja majd a dolgokat. Búcsúzóul meg itt egy kis videó a jó öreg Bozót Gyuriról, Amerika 43. elnökéről. Emlékezzünk rá olyan retardáltként, amilyen valójában volt.
Mellesleg már keményen november van, szóval rá kéne állni a tanulás projektre, csak hát nem vagyok itthon hosszú időt egyhuzamban, így mindig úgy érzem fölösleges hozzákezdeni és olyan hülyeségekkel megy el az időm helyette, mint hogy blogot írogatok.
Ennek ellenére ezt a rossz szokást továbbra is megtartom, és megpróbálok küzdeni, hogy életemben először ne folyjon ki a kezeim közül az idő.

Annyit még elfelejtettem, ha valaki nem vette volna észre, h végre levettem az ezer éve lejárt szavazást, a helyén most folyamatosan frissülő sporthírek vannak. Hogy egy klasszikust idézzek: "Azt csak azért raktam oda, hogy legyen ott valami..."
Üdvözlet innen, ahol a karácsonyi sört október végén kezdik árulni!

Túra és Halloween a jég hátán

Annyira belejöttünk a kirándulgatásba, hogy még szerdán nekivágtunk az újabb kitűzött célpontnak, a Tromsøtől 40 km-re fekvő Ringvassøya szigetének. Ezúttal busszal, ami szerencsére csak egy kb. órás út volt, többet ugyanis nehezen bírtam volna ki maradandó idegrendszer-károsodás nélkül a kisiskolásokkal zsúfolt buszon, akiket szinte egyesével vitt házhoz a buszvezető a nem éppen túlnépesedett környéken. Tehát az összes 20 km-es körzetben élő sívitozó bűnrossz kölyök boldogított bennünket, de végülis megérkeztünk, mégha nem is kifejezetten a szigetnek arra a felére ahova szerettünk volna (vagyis ahol az egyetemi szállás várt). Összefoglalva egy örök életre emlékezetes egynapos kalandtúrának lehettünk részesei, amit azt hiszem inkább nem részleteznék most. A lényeg annyi hogy több, mint 10 kilómétert sétáltunk, ennek a jórészét már sötétben, rendesen megpakolt hátizsákokkal, hogy aztán se a megközelíthetetlen szállást ne vegyük igénybe, sem pedig a legözlebbi, vagyis másnap reggeli buszt. Viszont talán kevesen mondhatják el magukról, hogy októberben délután 5-kor a vaksötétben, ropógó havon bolyonganak az északi fény alatt, mégpedig szinte érintetlen természetben, amit J.K.Rowling, J.R.R. Tolkien és az összes fanatasy-szerző együttes fantiáziája sem tudna leírni. És akkor a számunkra járhatatlan sziklákon tőlünk 50 méterre átszökkenő rénszarvascsordát még nem is említettem. Emberesen elfáradva, élményekkel és egyre nehezebbnek tűnő hátizsákokkal megpakolva még aznap este hazaértünk, hogy aztán megállapítsuk, hogy megint lesz mit mesélni.
A következő 2 nap már visszatért a normális kerékvágásba...már amennyire az októberi havat annak nevezhetjük. Áldott jó szívemnek és waffel iránti rajongásomnak köszönhetően aztán a Bodegában összeszokott párossá válhattam a brazil Hugoval (aki életében előszőr lépett hóra), ugyanis két nap is helyettesítettem. Emellett csúszkált mindenki össze-vissza, kész csoda h még egyben vagyok, a lefagyott lejtőkön ugyanis nem egyszerű a közlekedés. Valójában a jelentősen ritkábbnak számító sík terepen sem. Szóval kész életveszély, alig lehetett járni, mert persze még mindig nem vettem meg a cípőre húzható szöges talpacskát. A hó egyébként tegnap egy kis eső után végül elolvadt, hogy aztán ma reggel ismét havas táj látványára ébredjünk. Egészen hihetetlen mennyire meglátszik az emberek hangulatán: ha hó van, a délután 2 környékén kezdődő sötétedés ellenére mindenki fülig érő szájjal, energiával telve mászkál. Legalábbis a külföldiek...Amég kik tudnak tőle menni a házból és nem kell lapátolni...
A péntek aztán a Halloween jegyében érkezett, ami ittt sem mondható a kultúra gyökeres részének, de mégis jobban él a köztudatban, mint mondjuk otthon. Szóval egyetemi jelmezes buli, méghozzá a jobbik fajtából. Tényleg mindenki ott volt, hülyébbnél hülyébb jelmezekben, ráadásul a társaság jelentős része már nem szomjasan érkezett a helyszínre, ami 5 percre volt tőlünk. Ez ugye jelentősen megkönnyítette a csak és kizárólag a jég miatt sokkal nehezebbnek tűnő utat. Mellesleg úgy éreztem a jelmezem osztatlan sikert aratott, én voltam Isten ajándéka a Nőknek. Úgy tűnik a feminista mozgalom által kiszabott nyílvános máglyahalált is sikerült eddig elkerülnöm. A buli élvezeti értékét mutatja h hajnali 5 körül sikerült is ágyba kerülnöm, hogy valamennyire megpróbáljam kipihenni magam a másnapi súlyos kötelezettségemre. Nevezetesen az újabb Halloween-partyra, ami ezúttal egy eddig ismeretlen norvég lány egyészen pici lakásán került megrendezésre általa és Courtney(CAN) által. Főként norvégok voltak egyébként, így a buli is amolyan norvégos volt (a hely mérete is csak ezt engedte): iszogatunk, beszélgetünk. Mindenesetre így is jól sült el az este, a házigizdák pedig minden téren nagyon felkészültek voltak.
Vasárnap aztán kénytelen-kelletlen elmentem vmi hűdefontos Drives megbeszélésre (azt hittem muszáj, mert az előző kettőt kihagytam...ja és egy hónapja nem dolgoztam). Mint kiderült 2 órás norvég szövegelés keretében megválasztottuk az új (vagyis többségében régi) vezetőket. Legtöbbször ellenjelölt nélkül. Hihetetlen kompetensnek éreztem magam, h szavazok egy számomra érthetetlen nyelven elhangzó kampánybeszéd után, számomra ismeretlen emberekre, egy olyan félévre amikor itt sem leszek. Nem kicsit lettem ideges h emiatt ki kell hagynom a Forma1 záró futamát. Ezen csak az enyhített egy picit h mint kiderült a tévémen nem is volt fogható.
A múltkori meglepődésemet még nem is meséltem, amikoris a postaládában egy egyetemi borítékban vmi szárított levelekre emlékeztető zacskót kaptam mindenféle levél nélkül. Kb. negyed órányi döbbenet és csodálkozás után jöttem rá, hogy a Xuan által ígért kínai szárított gombát kaptam meg, ő ugyanis phd-sként nyelvészként dolgozik. Ja igen, mert hogy a PHD-sek itt megbecsült és igen rendesen megfizetett munkavállalók komolyabb irodával, mint otthon néhány profnak van. A gomba meg állítólag ehető és nem hallucinogén...Meglásssuk

Egy (v. inkább 3?) otthonról érkező elektronyikus levélke után már nem is érzem úgy hogy hosszúra sikerült volna a bejegyzés, aki szerint igen, az Attilán verheti le a dolgot.

Zárásként természetesn üdvözlök mindenkit, de a legfontosabb: BOLDOG SZÜLINAPOT ÉDESANYÁMNAK!