Látogatóban (majdnem) a Mikulás földjén

Olyan mozgalmasra és élménydúsra sikeredett ez a hét, hogy azt sem tudom hol kezdjem, de azt hiszem követem a jó öreg mondást, és meglepő módon az elején. Tehát tartottak nekünk egy kis téli információs összejövetelt, amin nagyjából elmondták hogy honnan és hogyan öltözködjünk, milyen vitamint szedjünk (akármilyen egészséges a halolaj én azt inkább kihagyom), na meg hogy hogyan birkózzunk meg a sötét okozta kimerültséggel és egyéb kellemetlenségekkel. Ugyanis most pl. délután négy óra van és csuma sötét. De nem kell aggódni, lesz még rosszabb is. Az egészségügyi szempontok nem csak a napfény hiányából adódó betegségeket, kimerültséget takarják, de ha elütik az embert az sem kifejezetten immunrendszer-erősítő hatású. Ennél fogva mindenféle fényvisszaverőket kell hordani, ami itt szinte a divat része lett: a kisgyerekeknek még a táskája is ilyenből készül, de vannak plüssfigurák is erre a célra meg minden ami elképzelhető. Kaptunk is egy zsebből kilógatható prizmát, amit még másnap elhagytam, de azóta egy karszalaggal pótoltam. Összegezve a dolgot a tippek, tanácsok mellett igyekeztek a dolgok jó oldalát kihangsúlyozni, például h az amúgy is skandináv módon túlhajszolt és felpörgetett életet élő norvégok, még ennél is képesek jobban lenyugodni, ez ugyanis a pihenés ideje számukra (és persze az ivásé).
Volt még filmvetítés a ruandai emberirtásról, ami talán nem járult hozzá nagyban a sötétség elleni jó-hangulat teremtéshez, de nem ezek voltak a legnagyobb események.
Hirtelen felindulásból ugyanis minden tervezgetés nélkül béreltünk egy autót 2 napra és nekivágtunk az útnak Finnország felé (eltéveszteni nehéz lett volna, nem is igazán lehet letérni róla). Ráadásul a kért és várt kis kocsi helyett egy bazinagy dízeles Toyota Rav4 várt bennünket, amiben azért nem szorongtunk négyen, h a nem mellékes rajító funkciót ne is említsem. Az autóbérlős srác meg egy csöppet elaludt és késett egy órát, így mondtuk neki h akkor a hétvégi pluszpénzt nem fizetnénk ki, na meg persze adhatna egy kis bocsánatkérő kedvezményt. Ő meg azt mondta hogy jó. Hát kb. így kezelik errefelé a reklamációt, arról nem is beszélve h mint kiderült az alapár is csak töredéke annak amit az internetes info alapján vártunk. (De ezt még csak halkan, majd ha levonták a pénzt...ha így marad nagy biznisz volt). Ahogy aztán közeledtünk a határhoz egyre több havat láttunk a hegyeken, aztán egyszercsak az úton is. Bizony, Finnországban már HÓ volt, október közepén hógolyót gyúrtam...De az út végén csak lassan tudtunk haladni, ugyanis rénszarvasok között kellett szlalomozni. Nem egy, nem kettő, rengeteg. Szép komótosan vándoroltak az út közepén, cseppet sem zavartatva magukat az autóktól, na meg az őrülten kattogó vakuktól. Aztán találtunk egy olcsó szállást Kilpisjarvi lapp falvacskájában, ami ennek ellenére minden igényt kielégítő volt. Sőt! Saját kis kandallónkban raktunk tüzet estére, és igazi finn szaunából néztük a hóesést (ez gyakorlatilag alapfelszereltség a fürdőszoba mellett). A kedves, már délben feltünően jókedvű, cefre-szagú házinéni meg még túra útvonalat is kínált, amit meg is tettünk, és ropógó hóval a talpunk alatt megállapíthattuk h Finnország valóban az ezer tó országa, na meg hogy az a sokat emlegetett Golf-áramlat bizony tényleg rengeteget számít. Jelen esetben 7-8 fokot és pár centi havat éreztünk ebből. Elképesztő egyébként h 170 km alatt mekkorát képes változni a táj. Hazafelé betértünk még egy valódi norvég szellemvárosba, ami a tenger partján a havas fjordok közt terült el, így itt is szájtátva bámészkodtunk egy darabig. Hazatérve aztán a szakadó eső emlékeztetett h megérkeztünk, de ez a rövid hétvége aztán élmény volt. Mégpedig abból az életreszóló fajtából.
Még aznap este volt egy kis összejövetel az iráni Tinánál, rengeteg jellegzetes kajával, még több jófej emberrel, na meg a fáradtság ellenére jó kis beszélgetéssel.
Rövid regenerálódás után aztán hétfőn este Chiara szülinapi partija, ami a várakozásoknak megfelelően elég jóra sikeredett, így az azt követő pár óra alvás nem volt éppen elegendő, de a mai programot megint kár lett volna kihagyni: Meghívtak ugyanis egy helyi magániskolába -ahol nemzetközi hetet tartanak- h beszéljünk Magyarországról, na meg a külföldön való boldogulásról. Hihetetlen meglepő volt h ennyire érdeklődőek voltak a gyerekek, kérdeztek egyfolytában, ha nem csöngetnek ki még tovább is tudtak volna. Egy 10.-es és egy 7.-es osztályban voltunk (itt tíz osztályos az általános), és nagyon érdekes tapasztalat volt, mert azért az ország kultúrájának elég jelentős részét tükrözik a gyerekek. Én hazai tapasztalatokból kiindulva unott fejeket vártam, akik várják h mehessenek kajálni, és csak annak örülnek h legalább nem kell tanulni, e helyett pedig érdeklődő, szinte csodáló figyelmet kaptam. Na meg ebédet a végén egy-két tanárral és vmi norvég húsos, sárgaborsós, de leginkább finom levessel. Ráadásul még útiköltséget is fizettek, ami kifejezetten jól esett, tekintve h amúgy bérlettel utaztunk.

Egyszóval mozgalmas és élménydús napok vannak mögöttem, a hasonló folytatásban reménykedve üdvözlök mindenkit!

Komplex elmaradás-pótló és gazdaság-megmentő tervezet

Megint úgy tűnhet hogy igencsak el voltam veszve, hiszen egy ideje nem jelentkeztem, de ennek nagyon prózai oka(i) van(nak): Egyrészt hétfőn megkaptuk az első komolyabb egyetemi feladatot egy házi dolgozat formájában (amit én valamiért egészen hétfő reggelig szerdára vártam, de ezt inkább hagyjuk), erre pedig egy hét állt rendelkezésünkre, és a félévi jegy egy részét képezi majd. Azért nem kell megijedni, természetesen itt még kevésbé pörögtem túl a dolgot, mint otthon tettem volna, ami azért jelöl egy szintet (vagyis nem voltak álmatlam éjszakáim a nagyívű világmegváltó elemzés miatt), de azért ha pötyögni kezdtem a laptopot, akkor mégis inkább ezt írtam, mint a blogbejegyzést. Nem elsősorban a prioritások, inkább lelkiismereti kérdés miatt. ásos prograAztán meg persze jött a hétvége, ami megint koránt kezdődött.
De ennyire még nem szaladok előre, itt volt ugyanis Enikő tesója, Zsuzsi, szóval kedden este őket is meglátogattuk, meg persze ment a szokásos program, ami mint már elég egyértelműen kiderült nem igazán az egyetemi teendőket takarja. Magyarul Bodágában beszélgetés, bodegában dolgozás (most épp Victor helyett), a Kraft látogatása stb. Apropó, azt hiszem csak azért tudom még mindig megkívánni a waffelt, mert épp most értünk vissza a Dolly Dimple's egyél amennyi belédfér akciójáról, amit természetesen szigórúan közhasznú indíttatásból látogattunk meg, elvégre mégis össze kell hasonlítani az előző Peppe's-ben tett hasonló kirándulásunk tapasztalataival, hogy segíthessünk az igen nehéz választásban szegény (egyébként mirelit pizzán élő) norvégoknak. Dehogy ennek a kis kitérőnek legyen is értelme: az "amennyi belédfér" jelző nem feltétlenül takarja az "amennyi jólesik" kategóriát, így most a gofri-túladagolásomat elnyomja a pizza-undor, ami rossz esetben órákig is eltarthat egy ilyen trauma után.
Kicsit visszaugranék még az időben (nem azért mert tele a hasam, fáradt vagyok és nem tudok koncentráni, csak gondoltam a Márqeuznél jól bevált mozaikos idősík használatával egy kis gondolkodásra késztetem az elkényelmesedett olvasókat...segítek: csak ironizáltam, az "a" válasz a helyes). Tehát pénteken Enikőékkel ellátogattam a Polariaba, ami egy múzeum, és amellett h igen impozáns épületről van szó, (rabságban) élő fókákat lehet nézni, meg filmet Svalbardról (ami megintcsak nem kicsit lenyűgöző), egyszóval az Északi-sarkkal foglalkozik meglepő módon az egész kiállítás. Ezután még az utolsó pillanatban kiderült (értsd: a buszon, jegyvásárlásnál) h a délutánra tervezett közeli kirándulás nem nyerő ötlet, tekintve hogy az utsó busz nem este 7kor jön vissza, hanem amikor mi megérkezünk, ami azért kellemetlen meglepetés lett volna. (Ezúton is bocsi Csilla a félreértésért...ne izguljatok, ezt más sem érti). De helyette egy túra a mainlandi magaslatra belefért, ezúttal (majdnem) a csúcsig. Kellemesen el is fáradtunk, átfáztunk, ránk is fért a Drivben egy...egy forró csoki. Mert nem tudják ezek mi a jó, a forralt bort nem ismerik, mi meg valószínűleg nem mutatjuk meg nekik. Ilyen árú borokat nincs az embernek kedve forralgatni. A szombat este aztán a duty free vodka és a vártnál ezúttal kevesebb embert vonzó Hele Driv fantázianevű party jegyében telt, ahol megint jól éreztük magunkat. Egy-két kisebb kellemetlenséget leszámítva. Pont.
Vasárnap a hétvége zárasaként egy újabb önkéntes buli, azúttal "rossz ízlés" mottóval, amihez mondjuk néhány norvégnak nem nagyon kéne öltözni, de azért megtette mindenki. A helyi italozási szokások bemutatása után néhányan a vetkőzés részét sem hagyták ki a dolognak, pedig igazán megtehették volna. Mindenestre jó korán el kellett indulni itthonról, h megtaláljam az előzetes összejövetel/alapozás helyét, ugyanis valószínűleg randomra be lettünk osztva, így elmondhatom, h egy norvég szöszi lakásán töltöttem az estét (a melltartóját mégis is inkább meghagytam másnak, nem éreztem annyira közel magamhoz, mint nyílvánosan használt partykelléket). Azért elég könnyen megtaláltam a helyszínt, bár tény h egy stadiont nem olyan nehéz kiszúrni. Az este megfigyelési: nem kell sok pia nekik h átlépjék a határokat (gyakran a jóízlését is, de ezt ezúttal nem fejteném ki, és a szexuális beállítódás-beli gyakori elhajlásokat sem), mégis rengeteget isznak. Ergo egy rakás nem hogy angol, de minden beszédkészségét elvesztett hülyének öltözött norvéggal buliztam egy legalábbis vicceset.

Ma végre megszabadultam a házi dolgozat terhétől is (legalább az eredményhirdetésig), ami azért -a jó időbeosztásnak köszönhetően (na jó, ez az amit soha nem mondhattam el magamról)- a hétvégi programra sem nyomta rá túlságosan a bélyegét, amint az a fenti példákból jól látható. Sőt mindezek mellett még egy norvég tesztet is írtam, amit mondjuk nem könnyített meg, h ezzel a ténnyel az óra elején kellett szembesülnöm, de azt hiszem megbirkóztam vele. A hétköznap-hétvége felosztás meg lassan teljesen értelmét veszti, nem csak hogy a napok, de a hetek is egybefolynak.
Közkívánatra és az érezhetően növekvő népakarat nyomására megígérem h megpróbálok gyakrabban írni, ezzel elhárítva a mélyülő gazdasági válságot és a közeledő világvégét. Az ENSZ BT legújabb ülésén arra jutott ugyanis, h ha sikerül megkétszerezni a blog látogatottságát, az egyértelműen a kamatláb eséséhez és a befektetések rohamos megindulásához vezet, de a program végrahajtását egyelőre mesterségesen visszatartjuk, mert akkor még a végén nem lenne miért gyűlölködve, verekedve, "monnyonle"-hangulatban tölteni október 23-i nemzeti ünnepünket.
Ez a szép kép búcsúzóul jó is lesz, Hasta la vista!

Félidő

Rá kellett döbbennem, hogy kezdek vészesen sok időt tölteni a Bodegában...legalábbis ha egy héten minden hétköznap betévedek az azt hiszem annak számít. Pénteken amúgy dolgoztam is, ugyanis Hugo nem ért rá valamilyen oknál fogva, így kellett egy beugró. Ő egyébként úgy gondolta meglátogatja itt a testvérét röpke 3 hónap erejéig és közben angolul gyakorol legalább. Magyarán semmi kötelező elfoglaltsága nincs, de abban a kőkemény heti 3 órában mikor dolgoznia kéne sosem ér rá. De nem panaszkodom, élveztem is a "munkát" és így biztos lehettem benne, h tökéletes minőségű tésztából készül a waffel, hiszen én kevertem. Na persze adni kell a minőségre, így gyakori ellenőrzéseket is beiktattam a munkaidőbe.
Csak hogy biztos elég legyen az édességből (nem kell izgulni, nincs az az elképzelhető-sem elképzelhetetlen- mennyiség, ami ezt nálam egy napnál tovább ki tudná váltani), aznap estére még Anja szülinapi összejövetelére is hivatalos voltam, ahol ismét sikerült rekordot dönteni az egy négyzetméterre jutó kalória felvonultatásában. Ehhez nem mellékesen én is hozzájárultam a saját készítésű sütimmel (khm...mást nem is fűznék hozzá). Szóval megint összejött egy jó hangulatú beszélgetős este, aminek a végén az is kiderült, h ha legközelebb gyalog indulok el a laza 50 perces (Dia akármennyire ellenkezik is ezzel) éjszakai sétára, akkor azt biztos h csak lányok társaságában teszem. Valamilyen érthetetlen oknál fogva ugyanis nekik mindig megállnak az autók....na de hogy már a legelső beletaposson a fékbe, az azért már mégiscsak váratlan volt.
Nagyon mindenesetre nem aludtam ki magamat, hiszen másnap reggel a félnapos (ezt ekkor még nem tudtam) főzőkurzusra igyekeztem, az eredetileg regisztrált Csilla ugyanis inkább az orosz közjog rejtelmeit választotta (na jó, nem önszántából). Ez egyébként senkinek nem tűnt fel az utolsó percig, amikor én vettem át az ő nevére kiállított oklevelet. Szóval úgy döntöttem, h nem hagyhatok ki egy ilyen jó mókának ígérkező lehetőséget csak azért mert lusta vagyok. Legalábbis egy darabig azt hittem ezért megyek el...de aztán ráébresztettek h mindenki csak azért van ott, mert kajáról van szó. A lényegen ez sem változtat, baromira jó döntés volt: három hat fős csoportban forogtunk az igencsak high-tech nagyüzemi konyhában, wokot, báránysültet, vmi zöldséges hallevest és pizzát alkottunk, valamint rengeteget hülyéskedtünk nem kevés idő leforgása alatt, hogy aztán munkánk megérdemelt gyümölcsét elfogyasztva degeszre tömhessük magunkat. Én pedig ezek után még hősiesen alávetettem magam egy vacsorával egybekötött beszélgetős összejövetelnek, amit a kínai Hui (na és norvég barátja) meghívásának köszönhetek, és egy valóban nagyon vegyes és nemzetközi kis csapattal töltöttem. Végre egy valódi norvég otthonba is beléphettem, a felszolgált sushi, kínai "dumpling" és korántsem utolsó sorban az alábecsült wasabi gasztronómiai élménye pedig csak fokozta a jó társaság által megalapozott kellemes este hangulatát.

A hétvége tehát ismét bővelkedett programokban, így még a szokásosnál is gyorsabban eltelt. Hiába, jó társaságban repül az idő. Van még pár ilyen közhely a tarsolyomban, de mára csak ezt tartogattam, h kicsit legalább megpróbáljak vele átkötni arra a száraz, ám felettébb sokkoló tényre, hogy az itt töltött 20 hétnek bizony már a fele eltelt. Na ez a durva, de inkább igyekszem nem is gondolni rá.
Azt meg el is felejtettem megemlíteni, hogy másfél hétig egyedül birtokoltam a konyhát, halmozottan hátrányos helyzetű lakótársam ugyanis úgy döntött hazarepül egy kicsit ha már ennyi ideig nincs órája. Újabb ékes bizonyíték a norvég oktatási rendszer követelményei által leterhelt diákokra (vagyis ez nem csak a külföldiek kiváltsága).
Búcsúzóul pedig itt egy kis videó, ami remekül mutatja a norvégok szomszédjukról alkotott véleményét: itt éppen a dán nyelvet és annak "hanyatlását" parodizálják. Ez különösen vicces, tekintve hogy a norvég is annak egy enyhén elfajzott oldalági leszármazottja...ezt a véleményemet mondjuk igyekszem a szobám falai között tartani, nem szeretnék ugyanis megismerkedni az egyébként sokat szidott egészségüggyel (na meg az árszínvonalhoz igazított vizitdíjjal)...

Megjött...

Bizony, MEGJÖTT. Na nem kell aggódni, ennyi időt azért még nem töltöttem lányok társaságában, most a várva-várt csomagról beszélek. Kb. 10 nap végtelennek tűnő várakozás után megérkezett az otthoni küldemény, így most minden téren biztosítva van egy darabig az utánpótlás. Ha ezek után még Csilla jóvoltából egy kis londoni tequilával is gyarapítani tudom készletemet, akkor megint jó világ lesz egy darabig...De miért ezt a részét emeltem ki a terjedelmes és igen sokszínű tartalommal rendelkező csomagnak?? Nem is értem, még vki rosszat gondol rólam:P Egy szó, mint száz: most nem csak az időjárás idézte a Karácsonyt (lassan az ünnepi-adventi hangulat kezd veszélyes méreteket ölteni így október elején); a csomagot is úgy bontottam, mint egy kisgyerek. Nem gondoltam volna, hogy így lehet örülni egy otthoni jól megpakolt pakknak.
Az elmúlt héten lehúztam második kőkemény műszakomat is a Drivben, egészen véletlenül a Liverpool BL-meccse jutott nekem, a legutóbbinál lényegesen több vendéggel. Na jó...valamivel több vendéggel. Bőszen csapoltuk is a söröket, csináltuk a leltárt, de vhogy mégis láttam az összes gólt élő képen. Szinte már rutinszerűen ment a dolog, egészen az első szokatlan pontig, de a kólás rendelés teljesítése rövid csodálkozást követően azért különösebb szakértelem nélkül is sikerült. Annál nagyobb volt a sokk viszont, amikor két frissen érkező (és egyből a figyelem középpontjába kerülő) norvég hölgyemény Bailey's kávét nem óhajtott inni. Na itt már lefagyott a rendszer és kedves, valami oknál fogva éppen ott sörözgető főnökünk (gyakorlatilag főállásban ezt csinálja) segítségét kellett kérnünk. Mint kiderült ezt elég alaptalanul tettük, az instrukció nem volt túl bonyolult: "Aggyá neki egy feles Bailey's-t kávéval felöntve vmi szép pohárban oszt' húzd le fejenként 45 koronával". Szóval minden gördülékenyen ment, és még újdonsült norvég "kollégám" is elhívott vadászni (a közeljövőben esedékes).
Annyira belecsöppentem a vendéglátóiparba, h másnap aztán bevállaltam egy kis helyettesítést a Café Bodegában (Csilla Londonban van). Így 3 órát lehúztam a számomra szokatlanul nagy forgalomban. Jellemző, h csak az utolsó órában széledt szét annyira a tömeg, h ki lehessen használni a "munkában ingyéwaffel" feletébb csábító lehetőségét. Bár menetközben is akadtak a gazdaság logikáját meghazudtoló, sajátos akcióban értékesített menük, amiről leginkább Enikő és Dia mesélhetne (amég el nem felejtem: köszönet a képekért, amik így ismét nem sajátok; hoppeloppeland még mindeg nincs, de ha nem lennék olyan hülye h mindig megemlítem senki nem is emlékezne rá). Mindenesetre egy érdekes élmény volt, és valóban élveztem, hiszen rengeteg ember -köztük sok ismerős arc- megfordult a műszak alatt eme kulthellyé avanzsáló kis fészekben.
A hétvégéről túl sok érdemi programról nem tudok beszámolni, és (sajnos) nem a túlzott alkoholfogyasztással járó időugrás miatt. Egyszerűen csak eltelt. Nem vettem észre. Ígérem nem lesz több ilyen. Ellenben szombaton este az itt "píédzsdíző" Évánál magyar összejövetel volt, így megállapíthattuk, h egy népszámlálás valószínűleg számottevő magyar népességet mutatna ki az Északi-sarkkörön túl...a lappok kezdhetik félteni a kivételezett pozíciójukat. Vendéglátónk nem mellesleg nagyon kitett magáért (na meg értünk) és valóságos süti-hegyekkel készült. A tiramisu számomra külön kiemelkedett, erre volt már igazán szükségem; a közérzetem ismét tökéletes.
Ja és vasárnap megejtettük a szokásos "international football-t" a Kraftban, ami megintcsak nagyon hiányzott már.
Az időjárás szokás szerint kiszámíthatatlan, hol melegen süt a nap, hol dideregve várjuk az első havat, ami állítólag már nincsen messze. Ráadásul napi 10 percet rövidülnek a nappalok, ami -bár nem voltam emelt matekos- mégiscsak több, mint heti egy órát jelent. Ebből szerencsére nem annyira a reggeli sötétségből értesülök (szerencsére azt még nagy erőfeszítésekkel át tudom aludni), sokkal inkább az egyre korábbi sötétedésből. Szóval itt tényleg nem viccelnek, ebből visszatarthatatlanul tél lesz (nekem már van...norvégoknak lesz). Csodálkoznak is, hogy hol késik már az első hó. Na most lehet vitatkozni, h "climate change", "global warming" meg társaik. Én ebbe inkább nem mennék bele. Így is elég durva, mesélhetnek bármit a "régi idők" teleiről ha szeptemberben havasak a hegyek.

Azt hiszem nagyjából ennyit szerettem volna megírni, ha meg vmit kihagytam, akkor...akkor nem tudjátok meg, hihetetlen élményből maradtok ki, és soha nem élhettek ezek után teljes életet. Szóval bocs, de remélem azért a lényeg megvolt.
Na "pörköltsózottnapraforgómag", magyarul szotyi.

Vendégjárás, miegymás

Mint már észrevehettétek, ezúttal nem teszek fel képeket, ugyanis Narvikban a fényképezés Diára hárult (Nála volt gép, na meg jobb fotókat is csinál, mint én), amik elkéréséről tegnap sikeresen megfeledkeztem, csakúgy mint a Hoppeloppelandos jogdíj-gyanús képek beszerzéséről. Ma pedig fényképező nélkül indultam el reggel, mert nem gondoltam hogy ilyen megörökítendő sokkhatás érhet: nevezetesen az, hogy a távolabbi hegycsúcsokat már teljesen hó borítja, a fű deres, a pocsolyák pedig jéghártyásak. Mindez hajnali fél tízkor. Szeptemberben. De legalább újra előbújt a nap a hosszú esőzés után, nekem pedig a hidegnek köszönhetően előjött kellemetlen szokásom és Tromso legnagyobb papírzsepi felvásárlójává léptem elő, ami egyébként nem túl nagy kihívás, tekintve hogy a derék norvégok nem élnek ezzel a fogyasztói társadalom kínálta lehetőséggel. Ők csak sunyiban fújnak orrot, mások előtt nem illik. Magyarul valószínűleg ritka nagy tirpáknak néznek, de nekem ugyanennek a sokszorosát kell elviselnem fordított előjellel: nem épp kellemes egy másfél órás előadáson/ megbeszélésen át hallgatni, h mekkora lendülettel tudják egyből homloküregre szívni a váladékot. Persze a legnagyobb természetességgel.
De inkább visszatérek a lényegre: a képeket minél hamarabb pótolni fogom, de ennél sokkal fontosabb, hogy miért is nem jelentkeztem idáig. A furfangos, beugratós kérdésre a válasz nagyon meglepő: elfoglalt voltam. Egy kis segítség, h sikerüljön ezt feldolgozni: pénteken még egy utolsót repetáztunk az utolsó EU jog tömbösítés keretében, hogy legközelebb majd csak november végén találkozzunk egy laza 6 órás vizsga erejéig. Ezt követte a már korábban említett vacsora a Christiansen- házaspárral az idősek otthonában (nem kell rosszra gondolni, csak féltették a vélhetően nem gettóbeli házukat). A norvégos, lazacos, kaviáros, rákos előételhez és az azt követő gulyásleveshez pedig ki-ki ízlése szerint kortyolhatott bort vagy sört. Az asztaltársaság egyik fele (én is) a frissen megismert, és felettébb szimpatikus Teréziával (bátrabbaknak Teréz anyu) beszélgette át az estét, a többieknek meg maradt a világjáró prof. Én csak az előbbiről tudok nyilatkozni, de ott mindenki nevében mondhatom, h nagyon kellemes néhány órát töltöttünk el egy elképesztően érdekes és közvetlen asszony társaságában, aki még a telefonszámát is megadta az összejövetel végén. (most tudnék tippelni ki volt az a perverz, aki rosszra gondolt, de inkább nem teszem)
De ezek után még lehetett fokozni a hétvégét, sor került ugyanis a várva-várt narviki látogatásunkra. Már maga a 4 (négy!) órás buszút is valódi élmény volt, olyan tájak mellett mentünk el, hogy még a nem éppen nekem mértezett ülések komfortját és a szakadó esőt is feledtetni tudták. Ez a kifejezett kiránduló idő egyébként ottlétünk alatt végig ilyen maradt, ám ez semmire nem nyomta rá a bélyegét és a hangulatot sem tudta visszafogni. Megnéztük a várost és az egyetemet (ami minden műszaki dologok iránt fogékony férfiember számára- ami nem éppen kuriózum- valóságos játszótér is egyben...ezt Gábor és Csaba be is mutatta). Ezt a "kisvárosi" éjszakai élet felfedezése, és remek vendéglátóink Jager-készletének kiürítése követte, ami értelemszerűen az éjszakát is megnyújtotta. Másnap azért még egy kis esős-sáros túra belefért, amit tényleg nagy kár lett volna kihagyni. Köszönet érte az erősködőknek. Így azt hiszem egy újabb maradandó élménnyel gazdagodtunk, és elsősorban Zsuzsiék mindenre kiterjedő figyelmességének, valamit minden igényt kielégítő, és várakozást felülmúló vendéglátásának köszönhetően hihetetlen jól érztük magunkat. Arról nem is beszélve, hogy 2 hónap után ismét egy igazi otthonban lehettünk, hazai (na meg helyi) ízekkel nyomatékosítva a dolgot. Ez a darabka otthon pedig már nagyon hiányzott a lelkemnek. Ezúton is köszönet érte.
A beszélgetések pedig újabb részletekkel árnyalták a norvégokhoz szóló útmutatót, amit az érintettek személyesn is bővítettek a múlt héten. Történt ugyanis, h sikeresen a könyvtárban hagytam az mp3 lejátszóm egy sietős reggelen, és mikor délben reményvesztetten visszaállítottam érte, már le volt adva a könyvtárosnál. Nálunk sztem 10 percig nem maradt volna meg...de ennek annyira megörültem, h még hazafelé gyorsan elhagytam az esernyőmet, csak hogy biztosan felkészülten érjen az ezt követő egyhetes szakadatlan esőzés. Szóval kezdek formába lendülni, de ezt már pótoltam.
Sőt! Beszereztem Hadallal felesben egy oridzsinál waffel-sütőt is, h még jobban rákattanjak a gofrira súlyosbodó édességhiányomban...persze szigorúan a gusztustalan barna sajtos verziót kerülve. Ha már itt tartunk a franciák nem hazudtolják meg magukat: ennyi össze nem illő, gyomorforgató dolgot egy ételre rakni még a norvégoknak sem jut eszébe (pl. tejföl-nutella-kakó-édes sajt. UGYANAZON a waffelen)

Úgy érzékelem sikerült terjengősen kitöltenem a képek hiányából fakadó űrt, és pótolni az elmaradásomat, talán most h alig lesz órám majd gyakrabban írok. Talán...
Addig is minden jót mindenkinek (na meg magamnak is), avagy stílusosan: Ha det bra!

Happy meal-buli

Az elmúlt hét szüli-és névnapokkal volt telezsúfolva (kb. mint az összes többi, de úgy értem olyanokkal, amelyek itt és most is fontosak voltak), és köztük volt ha jól emlékszem Mirellával egy napon vmi bibliai név is, ami most nem jut eszembe, de vmiért minden évben megünneplem és azt hiszem szintén M-mel kezdődik. Szóval köszönöm mindenkinek közel s távol, akinek eszébe jutottam, különös tekintettel Diára, Enikőre és Csillára, akik méltánytalanul keveset vannak megemlítve ezen a blognak álcázott világhírű zarádokhelyen, de mint már mondtam régebben, ez csak annak a ténynek tudható be, h ők a mindennapok részeivé váltak és szinte természetes módon részesei minden érdekes (és persze dögunalmas) pillanatomnak.Nem mellékesen pedig Enikőnek és Diának is a héten volt a névnapja. Na de ezt a részt most inkább le is zárom mielőtt könnyeket csalnék bárki szemébe, egyszerűen csak köszönöm Nekik a szép estét!
Kevésbé emelkedett vizekre evezve megjegyezném, hogy csodával határos módon ez az alkalom is a Drivben végződött, ami az egyetemisták körében hétvégente nem igazán mondható ritkának...mi pedig csak próbálunk hűek maradni a hagyományokhoz. Azt hiszem sikerrel. A buli egyébként egy kis tűzriadós közjátékkal vált teljessé, amit én már meg sem hallottam, annyira a természetes zajok közé sorolom (valohova a lakótársam horkolása mellé. Hangerőben is.). Ugyanis ebből a műfajból a kollégiumban a múlt héten kettőre emelkedett a heti adag, de ezen szinte már meg sem lepődik senki. Maximum azon, hogy mennyien laknak az épületben, akiket csak ezen ritkának nem nevezhető alkalmakkor lehet látni.
A vasárnap estét egész napos rákészülés után (így próbálom finoman elfedni, h gyakorlatilag semmit nem csináltam) aztán egy újabb Driv-önkénteseknek szervezett összejövetel zárta a méltán híres Hoppe Loppe Land nevezetű gyermekparadicsomban. Ez egy fedett játszótér-szerű mini Disneyland, ahol minden elképzelhetetlen játékot megépítenek, ami a kölköknek csak eszébe juthat, és kellően lefárasztja őket a nap végére. Meg kell jegyeznem, h felső korhatár egyébként van, de most kivételesen csak nekünk volt kibérelve a hely, vagyis egy rakat cula huszonéves (én még nem:P), köztük (jó)néhány korát meghazudtolóan tiszteletet parancsoló sörhassal megáldott fiatalember. A lányokról direkt nem akartam semmit írni, de nem tudom megállni: valahogy az összes norvég csaj szembetűnően fenék- és csípőtájékra hízik. Zárójel bezárva. A két óra ugrabugrálásból lihegve ücsörögve töltött utolsó félóra jelzi, hogy bizony nem könnyű meló idegesítő hülyegyereknek lenni nap-mint-nap...Én pedig már 19 éve gyűröm.Na ez teljesítmény...nem a UPC. De ezután még visszabuszoztunk a "bázisra" kivetítőn megnézni a Wall-E című rajzfilmet; hogy teljes legyen a gyereknap, hatalmas adag édesség mellett, amivel igyekeztek pótolni (kb. háromszorosan) a ledolgozott energiánkat. Megint szereztek nekünk egy jó napot, amikor mindenkiből előbújhatott a legtöbbekben máskor sem túlságosan elnyomott kisgyerek. Mindenestre azt hiszem jó döntés volt ide jelentkezni, mivel eddig háromszor annyi programra vittek el fizetségként, mint ahány műszakot dolgoztam.
Ha még a heti tömbösített óráinkat legyűrjük, jöhet a következő meglepő esemény: Az EU jog professzor az egész szegedi brigádot meghívta magához péntek vacsorára. Bár valószínűsítem, h a dolog erőteljes -magyar felesége felől érkező- nyomásra történt, ez mégiscsak hihetetlen "jófejség" tőle. Már előre egy újabb nagy, szőrös pirospontot szerzett nálam, amiből már volt egy pár, főleg szimpatikus elhivatottságának és érdeklődésének (meg persze közvetlenségének) köszönhetően.
A torkom már szerencsére nem fáj, ellenben egész nap folyt az orrom és köhögtem helyette. Gyanítom nem teljesen kelthettem egészséges ember benyomását, mivel akivel ma találkoztam vagy másnaposnak nézett (szívesen elcseréltem volna), vagy azt hitte akkor keltem fel. De nem baj, nem vészes a dolog, gyorsan kikúrálom magam, amihez az első lépés az elmúlt napok elmulasztott alvásának bepótlása lenne, ami az én igényemet ismerve nem kis mennyiséget jelent.

Most pedig megyek, és hozzá is kezdek a program megvalósításához, mert a közelgő hétvége (azért nem rossz, h ezt kedden mondom) igen élménydúsnak igérkezik, amire kicsit fizikailag is rá kell készülni.
Végre egyszer egész tömör voltam, remélem azért akad aki ezt sajnálja, vagy legalábbis szeretetből úgy csinál. A rossz időről pedig nem szeretnék otthonról panaszokat hallani, itt ugyanis szakadt az eső egész nap. El is áztam. Nem kicsit, nagyon. (sajnos nem átvitt értelemben) Úgyhogy aki azt hiszi, h otthon csúny idő van, annak csak egy klasszikust idézhetek: "Lószart mama!"
Ezzel a szép és magvas gondolattal kívánok mindenkinek további szép hetet, és bocsánat, de nem tudtam kihagyni. (igazából nem is sajnálom)

Ahol a sötét, ott a hideg

A hét okossága ismét megvolt, nevezetesen kiderült miért is hagynak égve minden létező villanyt a norvégok: Van egy mondásuk ugyanis, mely szerint ahol sötét van, ott hideg is...persze azért azt a mellékes adatot se feledjük, hogy az áram kb. harmad annyiba kerül, mint nálunk (pedig eddigi tapasztalataim alapján mintha egy árnyalatnyit többet keresnének).
Ahhoz pedig hogy ezt megtudjam nem kisebb eseményre volt szükség, mint újdonsült barátaink látogatására Narvikból, amit mellesleg szintén a blognak köszönhetek (mondtam h kicsit király vagyok). Történt ugyanis hogy a zseniális találmánynak bizonyuló kommenteken kersztül felvettem a kapcsolatot a már közel egy éve a zord északon éldegélő és dolgozó Zsuzsival, aki férjével (Gáborral), a Narvikban erasmusoskodó Csabával és a nagykikindai Nemanjával ellátogatott hozzánk. Az azért nem semmi, hogy 2 szegedi, 3 dunakeszi és egy határhközeli szerb 4000 km-re találkozik. Sajnos korlátozott lehetőségeink miatt túl nagy vendégvárással/látással nem tudtunk előrukkolni, de meglehetősen életvidám társaságunk azért igyekezett bejárni a város legfontosabb pontjait (nem is értem miért a sörfőzdével kezdve...). Rengeteg sétával, majd később a csomagtartóba kényszerített Nemával fűszerezve fedeztük fel az Észak Párizsát, de azért úgy érzem egy kellemes szombatot sikerült eltöltenünk. Én mindenképpen jól éreztem magam. Szegény Zsuzsiék felelőtlenül meg is invitáltak magukhoz egy hétvégi látogatásra, amire- kihagyhatatlan ajánlat révén- záros határidőn belül sort is kerítünk, gyanítom nem kis fáradságot okozva (talán ők is átértékelik az ötletet miután távozott a sisere-had :D)
Vasárnapi levezetésként még egy kis áfonyaszedéssel és rénszarvas-nézéssel (kár h csak vmi egyetmi rezervátum kerítésén kersztül) egybekötött séta a friss levegőn belefért a gyorsan fogyó energiámba, aminek feltöltésében a változatlan napsütés tevékenyen résztvett.
Ezek után újult erővel ugorhattunk neki a kissé zsúfolt szeptember újabb, de ami fontosabb: utolsó előtti(!) hetének, aminek túlélését nagyban segíti az eddig méltatlanul és aránytalanul keveset emlegetett Café Bodega. Ez a (főként külföldi) diákok által működtetett hangulatos kis egyetmi kávézó-és találkahely igazán egyetemista pénztárcához mért árakkal operál (főleg ha Csilla van szolgálatban), és kíváló alternatívát biztosít az órák előtti, utáni, neadjisten alatti unalom elűzűsére (az unalom inkább csak az utolsó esetre vonatkozik). Ugyanakkor hajlamos a nagyon veszélyes Vaffel-függőség kialakítására, amely betegség névadására lassan eséllyel pályázom...bár egy jó túrós palacsintával bármikor visszatéríthető vagyok a helyes útra. Ezúton kérek elnézést minden nemzeti érzelmű norvégtól (a zászlók száma alapján nem ritka), de akármennyire is lépten-nyomon nemzeti ételként fogyasztják, az akkor sem más, csak finom GOFRI változatos feltétekkel feltúrbózva (a gusztustalan édeskés barna kecskesajt lekvárral nem számít). Egyébként meg akinél a tejberizs a karácsonyi édesség és fűszerként használja a mákot, az engem ne oktasson kulináris témában.
Ezek mellett megkezdhettem várva-várt működésemet a Drivben is, mégpedig a szerdai Manchester-Villareal BL-meccs keretében (0-0, by the way). Hatalmas megterhelésnek voltunk kitéve, főleg h hárman is "szolgálatban voltunk". Fejenként kb. 5 sört kellett lecsapolnunk (aminek az árát is megmondta helyettünk a felettébb high-tech pénztárgép), majd gyakorlatilag ülve nézhettük végig a meccset a tolongó 10 vendéggel, akiknek a nagyrésze már a kávézó-részlegben megvette a sörét. A meló nehéz részét (a terem berendezése, technika beállítása, adminisztráció, leltár...) meg betanítás címén megcsinálták helyettünk, nekünk maradt kb. az asztalok/székek visszacipelése a harmadikra (persze lifttel) meg az ajándék vacsink elfogyasztása. A nagy munkára meg jöhet a megérdemelt lazítás: vasárnap megint közös program. Valami vidémpark-szerű gyerekparadicsomba visznek bennünket állatkodni, ami a csoportomat ismerve jó eséllyel össze is jön.

Már csak egy hét van hátra a "sűrű egyetemre járásból", de addig sem kell félteni a befordulástól, hiszen akinek ez a káprázatos északi fény, na meg úgy az egész természet mellett sikerül az nagyon tud valamit. Az aurora borealis ugyanis már nem egyszer állított meg egy kis szájtátásra; nem sok dolog van ezen kívül aminek a kedvéért este 11-kor a nagybevásárlás minden terhével a hátamon 20 perc séta után gondolkodás nélkül megállnék... de ezt sem elmesélni, sem fényképen visszaadni nem lehet. Valószínűleg a 2 napja kísértő torokfájásomat is ennek köszönhetem, de nagyon remélem, h ezen a szinten meg is áll és sürgősen visszafordul a bennem bujkáló betegség.
Mindezek mellett természetesen nagyon hiányoznak az otthoniak, de azért most érzelegni nem fogok, higyjétek el h baromi jó nekem itt (bár nem hiszem h bizonygatni kéne). Zárszóként pedig: A legközelebbi viszontolvasásra (merthogy interaktívkodni szabad)