Skandináv út Joulupukkihoz

Sűrű bocsánatkérésekkel kezdeném, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de jó okom volt rá: Hétközben igyekeztem ráállni a tanulásra a két hét múlva esedékes vizsgám miatt. Az eredmény és a hatékonyság erősen vitatható, de a lényeg ugyanaz, nevezetesen hogy semmi említésreméltó dolog nem történt velem. Hétvégén pedig nem voltam itthon, de ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában.
Tehát múlt héten belefért még egy kis szombat esti láz, de nem a stohlbucis fajtából. Az egyik kolesz híres-neves bulikra fenntartott részlegében közös vacsora, ahova minden vendég vitt valami ételt. Az eredmény meg is lett: rengeteg kaja, és hatalmas társaság, aminek nagy része igyeszik legalább annyira ellenállni a kísértésnek, hogy az este további részében még használható és járóképes legyen. Akiknek ez sikerült (nekem is...ez nem kis szó), azok az utolsó busszal végül a Drivben kötöttek ki egy jó kis party erejéig, akiknek meg nem...hát azokkal nem tudom mi lett, de ezt kihagyták. Hétvégéhez méltóan aztán vasárnap még egy kis ráadás a közösségi életből, Victor ugyanis tartott egy kis szűkkörű baráti vacsorát szülinapja alkalmából, tehát megint volt minden mi szem-szájnak ingere. Főként persze kínai kaja.
Ezután következett az a feledésbe merülő néhány nap, amit a sötétség kiváltotta (még nálam is) szokatlan alvásmennyiség leredukálásával és az EU joggal történő barátkozással...vagy legalábbis kibéküléssel próbáltam tölteni, és aminek a sikerét maximum a próbálkozás becsületre méltóságában ragadhatom meg.
Azért volt ami tartotta bennem a lelket, nevezetesen a már említett, titokzatos hétvégi program:
egy svédországi-finnországi hétvégi kirándulás egyetemi szervezésben. Péntek éjjel utaztunk (magyarul a buszon "aludtunk"), majd szombat reggelre megérkeztünk a svédországi Luleå városába, ahol megnéztünk a világörökség részének nyilvánított óvárost a templommal az 1600-as évekből, és rácsodálkoztunk a befagyni készülő kikötőre. Őszintén szólva más programlehetőség nem igazán volt, nem nevezném nagy durranásnak a városkát. A táj sem volt az igazi, hó sem volt, ellenben igazán csípős, száraz hideg az igen. Maradt tehát a városközpont felfedezése, majd az egyetlen nyitvatartó kocsma bevétele. Hogy egy svéd viszonylatban nagynak számító városban, ahol az időjárás miatt gyakorlatilag kint nem lehet tartózkodni, és ráadásul egyeteme is van, csak egy kocsma legyen nyitva...Talány, de az egész társaság (cirka 90 fő) itt gyűlt össze, természetesen a helyi -tisztes középkorú úriember jelmezükből a harmadik sör után kivetkőző- masszív keménymaggal együtt. Egyébként hatalmas sörválaszték skandináv árakon. Ez egyébként kicsit szíven is ütött, a bolti sörök ugyanis harmadába kerülnek az itteninek, bár itt csak 3.5% csökentett tartalomig lehet a boltban árulni. De legalább egész nap. Egy szó, mint száz, itt ütöttük el az estét egész éjjel egyig, amikoris továbbindult a busz Finnországba, Rovaniemibe. Meg is érkeztünk reggel 8ra (ottani idő szerint 9). Itt szertném felhívni a figyelmet, arra a nem elkerülendő tényre, hogy ezt az éjszakát is a buszon töltöttük, aminek komfort fokozatát ezekkel a lábakkal megáldva nem nehéz elképzelni. Mellesleg mikor megálltunk egy kis egészségügyi szünetre a hőmérő -18 fokot mutatott. Minden zárva volt, mégis érthető okból úgy döntöttem, nem használom ki férfi létből adódó előnyömet és inkább visszatartom a következő megállásig.... Rovaniemi ellenben már sokkal szebb környezetben terül el, na meg egy kis hó is volt legalább. Egy szép folyóparti séta után a cél nem lehetett kérdéses: irány az igazi lappföldi Mikulás pontosan az Északi-sarkköre épített turista faluja. Volt itt persze mindenféle szuvenir irdatlan mennyiségben (ezek az üzleties "déliek"...), Télapó postahivatala, gyermekparadicsom, napközben -5 fok, a karácsonyt korukat meghazudtolóan váró fényképeszkedő egyetemisták, na meg maga Joulupukki, aki türelmesen fogadott mindenkit egy pár kedves szó és egy fénykép erejéig. Szóval csak tátottuk a szánkat...itt tényleg egész évben Karácsony van. A buszokkal már nem volt ilyen szerencsénk, többszöri félreértést követően a tervezett, majd később 3ra módosított 1 óra helyett a pihenőidő miatt csak 5kor tudtunk elindulni (előző este a városközpontban pihenőidőztek állítólag a drágák), így a hazafelé betervezett bevásárló megállás is elmaradt. (elég durva, h a norvég árak után egy turistahely is olcsónak tűnik).
Így is éjjel kettőre értünk haza szakadó hóesésben (mikor elindultunk is ezt a látványt hagytuk itt), aminek eredményeként mára már saját, cseppet sem mérvadó becslések szerint, olyan 30 centis hóra ébredhettünk. Így most végre enyém volt a káröröm ahogyan a meleg szobából néztem az aótjukat 20 percen át a hólepel alól előlapátolóni próbáló emberkéket.
Fordult a kocka, egy hete -az első hó elolvadása után- ugyanis én igyekeztem a jégpáncélon járást szimulálni, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve megkíséreltem bemutatni egy tripla leszúrt Littberger, dupla Lutz kombinációt. Sajnos ebből a külső szakavatatlan szemlélők csak egy hatalmas seggreesést láttak, és ennek megfelelően is értékelték egy nem túlzottan titkolt mosollyal. Szóval ennyi igazán kijárt már.

Majd még több és jobb képeket is teszek fel a hétvégéről, most ennyit tudtam előhalászni. Egyébként pedig ma láttam az első embert, aki síléccel ment dolgozni, az autók viszont már rég szöges gumikat használnak, a norvégok pedig továbbra is futnak hegynek föl fényvisszaverő mellényben a hóban. Ennyi lenne az összefoglaló mára. Csókoltatok mindenkit arról a helyről, ahol legandákat mesélnek arról, hogy mínusz 20 alatt megfagy a vizelet mielőtt földetér.

Barangolás a legészakibb sörök mámorító, és áruk józanító világában

Mivel múlt hétvégén ismét látógató érkezett a tromsøi turistaparadicsomba -ezúttal Tutu, Csilla barátja- hétfőn ismét beiktattuk a programba a már szokásosnak mondható egyél amennyi belédfér pizzázást. Ezúttal mindezt visszafogottabban tettem, hogy a nap hátralevő részére is használható maradjak, bár ha erről a bőszen sütögető dolgozókat kérdeznénk lehet hogy más lenne a véleményük. Éhes tehát nem maradtam, de hogy szomjasak se legyünk, arról a sörgyár látogatása gondoskodott volna, dehát amilyen szerencsénk volt épp aznap maradt el az idényben másodszorra a körbevezetés (az idegenvezetők szabadságon vannak vagy betegek). Egyedül meg nem engedtek be természetesen. Féltek hogy kárt teszünk...magunkban. Kárpótlásképpen leültünk a söröző részlegben hogy elszürcsöljem életem legdrágább (és legfinomabb) sörét (nem írom le, mert nem is akarok emlékezni az árára), ami nevezetesen a sörgyár eredeti karácsonyi söre volt, és kétségkívül igazi specialitás. Mert itt azok már javában kijöttek, méghozzá az összes elképzelhető sörgyár kínálatában a legutolsó házi sörfőzdécskéig. A boltban kb. egy egész sor ezekkel van tele (juleøl norvégul), és a mikulásos, csillagos, havas csomagolásokról általában nem nehéz felismerni. A helyi Mack gyárnak egyébként kb négyféle téli-karácsonyi verzióját láttam eddig. Ezek egyébként barna sörök, ami azt jelentené, hogy az alkoholtartalma is magasabb. Csak hát a méltán népszerűtlen törvény óta, ami minden 4,7 % fölötti alkoholos italt az állami Vinmonopoletbe kényszerített, a főzdék is elkezdtek ügyeskedni, és csökkentett alkoholtartalommal is készítik ezeket, hogy normális sörként a boltban is eladható legyen. A hagyomásnyosat pedig megtalálhatjuk a piaboltban, még magasabb adókulccsal. Na én ebből a fajtából ittam a kocsmában. Egyébként meg ráálltam a nem egyszerűnek ígérkező projektre, hogy az összes juleølt végigkóstóljam. Szigorúan egyesével, pénztárcakímélő(bb)en vásárolva.
Este aztán még belefeledkeztünk egy kis otthoni sörözésbe is, ami nem mondhatnám hogy rosszul esett.
Ugranék is egyet picit az időben, a már mindennapos rutinnak számító dolgokat átugorva, így elérkeztünk a csütörtök esti Bodega önkéntes partyhoz. Már eddig is csak szórakozás volt ott "dolgozni", ezek után meg nagyon megérte beszállni. Az értesítést ugyan nem kapkodták el (2 nappal előtte), ellenben ingyen sörrel vártak bennünket (Kb. mintha otthon minőségi whiskey várna). Nem csak kóstoló szintjén. Az első óra tiszteletköre és mindenki felbukkanása, majd jónéhány ember korai eltűnése után aztán egy bő tíz fős keménymag (erős spanyol-norvég dominanciával, de tartottam magam) maradt kb. egy hűtőnyi sörre. Ráadásul elárulom, nem az olcsóbb fajtából...Ja meg mellesleg négy féle. Ennek pusztításán fáradoztunk (elég sikeresen) egészen hajnali kettőig, amikorra is kitettek bennünket az egyetemi épületből. Az estét egyébként hülyébbnél vicesebb játékok tarkították, meg persze zene és a társaság méretét meghazudtoló hangzavar. Na meg éjfélt elhagyva egy kis szülinapi köszöntés Xoel részére.
Másnap (magyarán tegnap) aztán elérkezett az internetional food evening, ahol elég szép számú ország igyekezett képviseltetni magát vmilyen jellegzetes étellel. Igen tetszetős alkotásokra csorgathatta a nyálát a korgó gyomrú tömeg, és valószínűleg az ízük is jó volt, de mivel én hihetetlenül jólnevelt és udvarias gyerek vagyok, így mire sorra kerültem, már amiből maradt egyáltalán egy kevés, azt is nehéz volt felismerni a sáskajárás után. Azért persze ennyi féléből maradt mindenkinek egy tányérnyi finom étel, de miután mindenki jóllakott, rövid időn belül észrevétlenül elszivárgott a tömeg, talán a holnapi...izé mai...szóval szombat esti megpróbáltatásokra előrelátóan tartalékolva. Coming soon...

Közben meg az amcsik elnököt választottak, aztán most nagyon verik a mellüket hogy ők mekkora Johhnyk és hihetetlen toleránsak hogy feketét küldenek a fehér házba, de attól tartok ez a fene nagy erkölcsi felülemelkedésük addig tart, amíg rá nem jönnek, hogy ezúttal nem nyomulnak be terroristákat keresve az olajkutak mélyén egy újabb közel-keleti országba (nagy cimborájuk, Pakisztán háza táján is szét lehet nézni), és a benzinért nem kell majd kb. öt és fél centtel többet fizetni, mert ezt a jóléti veszteséget már nem képesek elviselni. Persze most reménykedjünk hogy ez az energetikus Barack gyerek kezelni tudja majd a dolgokat. Búcsúzóul meg itt egy kis videó a jó öreg Bozót Gyuriról, Amerika 43. elnökéről. Emlékezzünk rá olyan retardáltként, amilyen valójában volt.
Mellesleg már keményen november van, szóval rá kéne állni a tanulás projektre, csak hát nem vagyok itthon hosszú időt egyhuzamban, így mindig úgy érzem fölösleges hozzákezdeni és olyan hülyeségekkel megy el az időm helyette, mint hogy blogot írogatok.
Ennek ellenére ezt a rossz szokást továbbra is megtartom, és megpróbálok küzdeni, hogy életemben először ne folyjon ki a kezeim közül az idő.

Annyit még elfelejtettem, ha valaki nem vette volna észre, h végre levettem az ezer éve lejárt szavazást, a helyén most folyamatosan frissülő sporthírek vannak. Hogy egy klasszikust idézzek: "Azt csak azért raktam oda, hogy legyen ott valami..."
Üdvözlet innen, ahol a karácsonyi sört október végén kezdik árulni!

Túra és Halloween a jég hátán

Annyira belejöttünk a kirándulgatásba, hogy még szerdán nekivágtunk az újabb kitűzött célpontnak, a Tromsøtől 40 km-re fekvő Ringvassøya szigetének. Ezúttal busszal, ami szerencsére csak egy kb. órás út volt, többet ugyanis nehezen bírtam volna ki maradandó idegrendszer-károsodás nélkül a kisiskolásokkal zsúfolt buszon, akiket szinte egyesével vitt házhoz a buszvezető a nem éppen túlnépesedett környéken. Tehát az összes 20 km-es körzetben élő sívitozó bűnrossz kölyök boldogított bennünket, de végülis megérkeztünk, mégha nem is kifejezetten a szigetnek arra a felére ahova szerettünk volna (vagyis ahol az egyetemi szállás várt). Összefoglalva egy örök életre emlékezetes egynapos kalandtúrának lehettünk részesei, amit azt hiszem inkább nem részleteznék most. A lényeg annyi hogy több, mint 10 kilómétert sétáltunk, ennek a jórészét már sötétben, rendesen megpakolt hátizsákokkal, hogy aztán se a megközelíthetetlen szállást ne vegyük igénybe, sem pedig a legözlebbi, vagyis másnap reggeli buszt. Viszont talán kevesen mondhatják el magukról, hogy októberben délután 5-kor a vaksötétben, ropógó havon bolyonganak az északi fény alatt, mégpedig szinte érintetlen természetben, amit J.K.Rowling, J.R.R. Tolkien és az összes fanatasy-szerző együttes fantiáziája sem tudna leírni. És akkor a számunkra járhatatlan sziklákon tőlünk 50 méterre átszökkenő rénszarvascsordát még nem is említettem. Emberesen elfáradva, élményekkel és egyre nehezebbnek tűnő hátizsákokkal megpakolva még aznap este hazaértünk, hogy aztán megállapítsuk, hogy megint lesz mit mesélni.
A következő 2 nap már visszatért a normális kerékvágásba...már amennyire az októberi havat annak nevezhetjük. Áldott jó szívemnek és waffel iránti rajongásomnak köszönhetően aztán a Bodegában összeszokott párossá válhattam a brazil Hugoval (aki életében előszőr lépett hóra), ugyanis két nap is helyettesítettem. Emellett csúszkált mindenki össze-vissza, kész csoda h még egyben vagyok, a lefagyott lejtőkön ugyanis nem egyszerű a közlekedés. Valójában a jelentősen ritkábbnak számító sík terepen sem. Szóval kész életveszély, alig lehetett járni, mert persze még mindig nem vettem meg a cípőre húzható szöges talpacskát. A hó egyébként tegnap egy kis eső után végül elolvadt, hogy aztán ma reggel ismét havas táj látványára ébredjünk. Egészen hihetetlen mennyire meglátszik az emberek hangulatán: ha hó van, a délután 2 környékén kezdődő sötétedés ellenére mindenki fülig érő szájjal, energiával telve mászkál. Legalábbis a külföldiek...Amég kik tudnak tőle menni a házból és nem kell lapátolni...
A péntek aztán a Halloween jegyében érkezett, ami ittt sem mondható a kultúra gyökeres részének, de mégis jobban él a köztudatban, mint mondjuk otthon. Szóval egyetemi jelmezes buli, méghozzá a jobbik fajtából. Tényleg mindenki ott volt, hülyébbnél hülyébb jelmezekben, ráadásul a társaság jelentős része már nem szomjasan érkezett a helyszínre, ami 5 percre volt tőlünk. Ez ugye jelentősen megkönnyítette a csak és kizárólag a jég miatt sokkal nehezebbnek tűnő utat. Mellesleg úgy éreztem a jelmezem osztatlan sikert aratott, én voltam Isten ajándéka a Nőknek. Úgy tűnik a feminista mozgalom által kiszabott nyílvános máglyahalált is sikerült eddig elkerülnöm. A buli élvezeti értékét mutatja h hajnali 5 körül sikerült is ágyba kerülnöm, hogy valamennyire megpróbáljam kipihenni magam a másnapi súlyos kötelezettségemre. Nevezetesen az újabb Halloween-partyra, ami ezúttal egy eddig ismeretlen norvég lány egyészen pici lakásán került megrendezésre általa és Courtney(CAN) által. Főként norvégok voltak egyébként, így a buli is amolyan norvégos volt (a hely mérete is csak ezt engedte): iszogatunk, beszélgetünk. Mindenesetre így is jól sült el az este, a házigizdák pedig minden téren nagyon felkészültek voltak.
Vasárnap aztán kénytelen-kelletlen elmentem vmi hűdefontos Drives megbeszélésre (azt hittem muszáj, mert az előző kettőt kihagytam...ja és egy hónapja nem dolgoztam). Mint kiderült 2 órás norvég szövegelés keretében megválasztottuk az új (vagyis többségében régi) vezetőket. Legtöbbször ellenjelölt nélkül. Hihetetlen kompetensnek éreztem magam, h szavazok egy számomra érthetetlen nyelven elhangzó kampánybeszéd után, számomra ismeretlen emberekre, egy olyan félévre amikor itt sem leszek. Nem kicsit lettem ideges h emiatt ki kell hagynom a Forma1 záró futamát. Ezen csak az enyhített egy picit h mint kiderült a tévémen nem is volt fogható.
A múltkori meglepődésemet még nem is meséltem, amikoris a postaládában egy egyetemi borítékban vmi szárított levelekre emlékeztető zacskót kaptam mindenféle levél nélkül. Kb. negyed órányi döbbenet és csodálkozás után jöttem rá, hogy a Xuan által ígért kínai szárított gombát kaptam meg, ő ugyanis phd-sként nyelvészként dolgozik. Ja igen, mert hogy a PHD-sek itt megbecsült és igen rendesen megfizetett munkavállalók komolyabb irodával, mint otthon néhány profnak van. A gomba meg állítólag ehető és nem hallucinogén...Meglásssuk

Egy (v. inkább 3?) otthonról érkező elektronyikus levélke után már nem is érzem úgy hogy hosszúra sikerült volna a bejegyzés, aki szerint igen, az Attilán verheti le a dolgot.

Zárásként természetesn üdvözlök mindenkit, de a legfontosabb: BOLDOG SZÜLINAPOT ÉDESANYÁMNAK!

Látogatóban (majdnem) a Mikulás földjén

Olyan mozgalmasra és élménydúsra sikeredett ez a hét, hogy azt sem tudom hol kezdjem, de azt hiszem követem a jó öreg mondást, és meglepő módon az elején. Tehát tartottak nekünk egy kis téli információs összejövetelt, amin nagyjából elmondták hogy honnan és hogyan öltözködjünk, milyen vitamint szedjünk (akármilyen egészséges a halolaj én azt inkább kihagyom), na meg hogy hogyan birkózzunk meg a sötét okozta kimerültséggel és egyéb kellemetlenségekkel. Ugyanis most pl. délután négy óra van és csuma sötét. De nem kell aggódni, lesz még rosszabb is. Az egészségügyi szempontok nem csak a napfény hiányából adódó betegségeket, kimerültséget takarják, de ha elütik az embert az sem kifejezetten immunrendszer-erősítő hatású. Ennél fogva mindenféle fényvisszaverőket kell hordani, ami itt szinte a divat része lett: a kisgyerekeknek még a táskája is ilyenből készül, de vannak plüssfigurák is erre a célra meg minden ami elképzelhető. Kaptunk is egy zsebből kilógatható prizmát, amit még másnap elhagytam, de azóta egy karszalaggal pótoltam. Összegezve a dolgot a tippek, tanácsok mellett igyekeztek a dolgok jó oldalát kihangsúlyozni, például h az amúgy is skandináv módon túlhajszolt és felpörgetett életet élő norvégok, még ennél is képesek jobban lenyugodni, ez ugyanis a pihenés ideje számukra (és persze az ivásé).
Volt még filmvetítés a ruandai emberirtásról, ami talán nem járult hozzá nagyban a sötétség elleni jó-hangulat teremtéshez, de nem ezek voltak a legnagyobb események.
Hirtelen felindulásból ugyanis minden tervezgetés nélkül béreltünk egy autót 2 napra és nekivágtunk az útnak Finnország felé (eltéveszteni nehéz lett volna, nem is igazán lehet letérni róla). Ráadásul a kért és várt kis kocsi helyett egy bazinagy dízeles Toyota Rav4 várt bennünket, amiben azért nem szorongtunk négyen, h a nem mellékes rajító funkciót ne is említsem. Az autóbérlős srác meg egy csöppet elaludt és késett egy órát, így mondtuk neki h akkor a hétvégi pluszpénzt nem fizetnénk ki, na meg persze adhatna egy kis bocsánatkérő kedvezményt. Ő meg azt mondta hogy jó. Hát kb. így kezelik errefelé a reklamációt, arról nem is beszélve h mint kiderült az alapár is csak töredéke annak amit az internetes info alapján vártunk. (De ezt még csak halkan, majd ha levonták a pénzt...ha így marad nagy biznisz volt). Ahogy aztán közeledtünk a határhoz egyre több havat láttunk a hegyeken, aztán egyszercsak az úton is. Bizony, Finnországban már HÓ volt, október közepén hógolyót gyúrtam...De az út végén csak lassan tudtunk haladni, ugyanis rénszarvasok között kellett szlalomozni. Nem egy, nem kettő, rengeteg. Szép komótosan vándoroltak az út közepén, cseppet sem zavartatva magukat az autóktól, na meg az őrülten kattogó vakuktól. Aztán találtunk egy olcsó szállást Kilpisjarvi lapp falvacskájában, ami ennek ellenére minden igényt kielégítő volt. Sőt! Saját kis kandallónkban raktunk tüzet estére, és igazi finn szaunából néztük a hóesést (ez gyakorlatilag alapfelszereltség a fürdőszoba mellett). A kedves, már délben feltünően jókedvű, cefre-szagú házinéni meg még túra útvonalat is kínált, amit meg is tettünk, és ropógó hóval a talpunk alatt megállapíthattuk h Finnország valóban az ezer tó országa, na meg hogy az a sokat emlegetett Golf-áramlat bizony tényleg rengeteget számít. Jelen esetben 7-8 fokot és pár centi havat éreztünk ebből. Elképesztő egyébként h 170 km alatt mekkorát képes változni a táj. Hazafelé betértünk még egy valódi norvég szellemvárosba, ami a tenger partján a havas fjordok közt terült el, így itt is szájtátva bámészkodtunk egy darabig. Hazatérve aztán a szakadó eső emlékeztetett h megérkeztünk, de ez a rövid hétvége aztán élmény volt. Mégpedig abból az életreszóló fajtából.
Még aznap este volt egy kis összejövetel az iráni Tinánál, rengeteg jellegzetes kajával, még több jófej emberrel, na meg a fáradtság ellenére jó kis beszélgetéssel.
Rövid regenerálódás után aztán hétfőn este Chiara szülinapi partija, ami a várakozásoknak megfelelően elég jóra sikeredett, így az azt követő pár óra alvás nem volt éppen elegendő, de a mai programot megint kár lett volna kihagyni: Meghívtak ugyanis egy helyi magániskolába -ahol nemzetközi hetet tartanak- h beszéljünk Magyarországról, na meg a külföldön való boldogulásról. Hihetetlen meglepő volt h ennyire érdeklődőek voltak a gyerekek, kérdeztek egyfolytában, ha nem csöngetnek ki még tovább is tudtak volna. Egy 10.-es és egy 7.-es osztályban voltunk (itt tíz osztályos az általános), és nagyon érdekes tapasztalat volt, mert azért az ország kultúrájának elég jelentős részét tükrözik a gyerekek. Én hazai tapasztalatokból kiindulva unott fejeket vártam, akik várják h mehessenek kajálni, és csak annak örülnek h legalább nem kell tanulni, e helyett pedig érdeklődő, szinte csodáló figyelmet kaptam. Na meg ebédet a végén egy-két tanárral és vmi norvég húsos, sárgaborsós, de leginkább finom levessel. Ráadásul még útiköltséget is fizettek, ami kifejezetten jól esett, tekintve h amúgy bérlettel utaztunk.

Egyszóval mozgalmas és élménydús napok vannak mögöttem, a hasonló folytatásban reménykedve üdvözlök mindenkit!

Komplex elmaradás-pótló és gazdaság-megmentő tervezet

Megint úgy tűnhet hogy igencsak el voltam veszve, hiszen egy ideje nem jelentkeztem, de ennek nagyon prózai oka(i) van(nak): Egyrészt hétfőn megkaptuk az első komolyabb egyetemi feladatot egy házi dolgozat formájában (amit én valamiért egészen hétfő reggelig szerdára vártam, de ezt inkább hagyjuk), erre pedig egy hét állt rendelkezésünkre, és a félévi jegy egy részét képezi majd. Azért nem kell megijedni, természetesen itt még kevésbé pörögtem túl a dolgot, mint otthon tettem volna, ami azért jelöl egy szintet (vagyis nem voltak álmatlam éjszakáim a nagyívű világmegváltó elemzés miatt), de azért ha pötyögni kezdtem a laptopot, akkor mégis inkább ezt írtam, mint a blogbejegyzést. Nem elsősorban a prioritások, inkább lelkiismereti kérdés miatt. ásos prograAztán meg persze jött a hétvége, ami megint koránt kezdődött.
De ennyire még nem szaladok előre, itt volt ugyanis Enikő tesója, Zsuzsi, szóval kedden este őket is meglátogattuk, meg persze ment a szokásos program, ami mint már elég egyértelműen kiderült nem igazán az egyetemi teendőket takarja. Magyarul Bodágában beszélgetés, bodegában dolgozás (most épp Victor helyett), a Kraft látogatása stb. Apropó, azt hiszem csak azért tudom még mindig megkívánni a waffelt, mert épp most értünk vissza a Dolly Dimple's egyél amennyi belédfér akciójáról, amit természetesen szigórúan közhasznú indíttatásból látogattunk meg, elvégre mégis össze kell hasonlítani az előző Peppe's-ben tett hasonló kirándulásunk tapasztalataival, hogy segíthessünk az igen nehéz választásban szegény (egyébként mirelit pizzán élő) norvégoknak. Dehogy ennek a kis kitérőnek legyen is értelme: az "amennyi belédfér" jelző nem feltétlenül takarja az "amennyi jólesik" kategóriát, így most a gofri-túladagolásomat elnyomja a pizza-undor, ami rossz esetben órákig is eltarthat egy ilyen trauma után.
Kicsit visszaugranék még az időben (nem azért mert tele a hasam, fáradt vagyok és nem tudok koncentráni, csak gondoltam a Márqeuznél jól bevált mozaikos idősík használatával egy kis gondolkodásra késztetem az elkényelmesedett olvasókat...segítek: csak ironizáltam, az "a" válasz a helyes). Tehát pénteken Enikőékkel ellátogattam a Polariaba, ami egy múzeum, és amellett h igen impozáns épületről van szó, (rabságban) élő fókákat lehet nézni, meg filmet Svalbardról (ami megintcsak nem kicsit lenyűgöző), egyszóval az Északi-sarkkal foglalkozik meglepő módon az egész kiállítás. Ezután még az utolsó pillanatban kiderült (értsd: a buszon, jegyvásárlásnál) h a délutánra tervezett közeli kirándulás nem nyerő ötlet, tekintve hogy az utsó busz nem este 7kor jön vissza, hanem amikor mi megérkezünk, ami azért kellemetlen meglepetés lett volna. (Ezúton is bocsi Csilla a félreértésért...ne izguljatok, ezt más sem érti). De helyette egy túra a mainlandi magaslatra belefért, ezúttal (majdnem) a csúcsig. Kellemesen el is fáradtunk, átfáztunk, ránk is fért a Drivben egy...egy forró csoki. Mert nem tudják ezek mi a jó, a forralt bort nem ismerik, mi meg valószínűleg nem mutatjuk meg nekik. Ilyen árú borokat nincs az embernek kedve forralgatni. A szombat este aztán a duty free vodka és a vártnál ezúttal kevesebb embert vonzó Hele Driv fantázianevű party jegyében telt, ahol megint jól éreztük magunkat. Egy-két kisebb kellemetlenséget leszámítva. Pont.
Vasárnap a hétvége zárasaként egy újabb önkéntes buli, azúttal "rossz ízlés" mottóval, amihez mondjuk néhány norvégnak nem nagyon kéne öltözni, de azért megtette mindenki. A helyi italozási szokások bemutatása után néhányan a vetkőzés részét sem hagyták ki a dolognak, pedig igazán megtehették volna. Mindenestre jó korán el kellett indulni itthonról, h megtaláljam az előzetes összejövetel/alapozás helyét, ugyanis valószínűleg randomra be lettünk osztva, így elmondhatom, h egy norvég szöszi lakásán töltöttem az estét (a melltartóját mégis is inkább meghagytam másnak, nem éreztem annyira közel magamhoz, mint nyílvánosan használt partykelléket). Azért elég könnyen megtaláltam a helyszínt, bár tény h egy stadiont nem olyan nehéz kiszúrni. Az este megfigyelési: nem kell sok pia nekik h átlépjék a határokat (gyakran a jóízlését is, de ezt ezúttal nem fejteném ki, és a szexuális beállítódás-beli gyakori elhajlásokat sem), mégis rengeteget isznak. Ergo egy rakás nem hogy angol, de minden beszédkészségét elvesztett hülyének öltözött norvéggal buliztam egy legalábbis vicceset.

Ma végre megszabadultam a házi dolgozat terhétől is (legalább az eredményhirdetésig), ami azért -a jó időbeosztásnak köszönhetően (na jó, ez az amit soha nem mondhattam el magamról)- a hétvégi programra sem nyomta rá túlságosan a bélyegét, amint az a fenti példákból jól látható. Sőt mindezek mellett még egy norvég tesztet is írtam, amit mondjuk nem könnyített meg, h ezzel a ténnyel az óra elején kellett szembesülnöm, de azt hiszem megbirkóztam vele. A hétköznap-hétvége felosztás meg lassan teljesen értelmét veszti, nem csak hogy a napok, de a hetek is egybefolynak.
Közkívánatra és az érezhetően növekvő népakarat nyomására megígérem h megpróbálok gyakrabban írni, ezzel elhárítva a mélyülő gazdasági válságot és a közeledő világvégét. Az ENSZ BT legújabb ülésén arra jutott ugyanis, h ha sikerül megkétszerezni a blog látogatottságát, az egyértelműen a kamatláb eséséhez és a befektetések rohamos megindulásához vezet, de a program végrahajtását egyelőre mesterségesen visszatartjuk, mert akkor még a végén nem lenne miért gyűlölködve, verekedve, "monnyonle"-hangulatban tölteni október 23-i nemzeti ünnepünket.
Ez a szép kép búcsúzóul jó is lesz, Hasta la vista!

Félidő

Rá kellett döbbennem, hogy kezdek vészesen sok időt tölteni a Bodegában...legalábbis ha egy héten minden hétköznap betévedek az azt hiszem annak számít. Pénteken amúgy dolgoztam is, ugyanis Hugo nem ért rá valamilyen oknál fogva, így kellett egy beugró. Ő egyébként úgy gondolta meglátogatja itt a testvérét röpke 3 hónap erejéig és közben angolul gyakorol legalább. Magyarán semmi kötelező elfoglaltsága nincs, de abban a kőkemény heti 3 órában mikor dolgoznia kéne sosem ér rá. De nem panaszkodom, élveztem is a "munkát" és így biztos lehettem benne, h tökéletes minőségű tésztából készül a waffel, hiszen én kevertem. Na persze adni kell a minőségre, így gyakori ellenőrzéseket is beiktattam a munkaidőbe.
Csak hogy biztos elég legyen az édességből (nem kell izgulni, nincs az az elképzelhető-sem elképzelhetetlen- mennyiség, ami ezt nálam egy napnál tovább ki tudná váltani), aznap estére még Anja szülinapi összejövetelére is hivatalos voltam, ahol ismét sikerült rekordot dönteni az egy négyzetméterre jutó kalória felvonultatásában. Ehhez nem mellékesen én is hozzájárultam a saját készítésű sütimmel (khm...mást nem is fűznék hozzá). Szóval megint összejött egy jó hangulatú beszélgetős este, aminek a végén az is kiderült, h ha legközelebb gyalog indulok el a laza 50 perces (Dia akármennyire ellenkezik is ezzel) éjszakai sétára, akkor azt biztos h csak lányok társaságában teszem. Valamilyen érthetetlen oknál fogva ugyanis nekik mindig megállnak az autók....na de hogy már a legelső beletaposson a fékbe, az azért már mégiscsak váratlan volt.
Nagyon mindenesetre nem aludtam ki magamat, hiszen másnap reggel a félnapos (ezt ekkor még nem tudtam) főzőkurzusra igyekeztem, az eredetileg regisztrált Csilla ugyanis inkább az orosz közjog rejtelmeit választotta (na jó, nem önszántából). Ez egyébként senkinek nem tűnt fel az utolsó percig, amikor én vettem át az ő nevére kiállított oklevelet. Szóval úgy döntöttem, h nem hagyhatok ki egy ilyen jó mókának ígérkező lehetőséget csak azért mert lusta vagyok. Legalábbis egy darabig azt hittem ezért megyek el...de aztán ráébresztettek h mindenki csak azért van ott, mert kajáról van szó. A lényegen ez sem változtat, baromira jó döntés volt: három hat fős csoportban forogtunk az igencsak high-tech nagyüzemi konyhában, wokot, báránysültet, vmi zöldséges hallevest és pizzát alkottunk, valamint rengeteget hülyéskedtünk nem kevés idő leforgása alatt, hogy aztán munkánk megérdemelt gyümölcsét elfogyasztva degeszre tömhessük magunkat. Én pedig ezek után még hősiesen alávetettem magam egy vacsorával egybekötött beszélgetős összejövetelnek, amit a kínai Hui (na és norvég barátja) meghívásának köszönhetek, és egy valóban nagyon vegyes és nemzetközi kis csapattal töltöttem. Végre egy valódi norvég otthonba is beléphettem, a felszolgált sushi, kínai "dumpling" és korántsem utolsó sorban az alábecsült wasabi gasztronómiai élménye pedig csak fokozta a jó társaság által megalapozott kellemes este hangulatát.

A hétvége tehát ismét bővelkedett programokban, így még a szokásosnál is gyorsabban eltelt. Hiába, jó társaságban repül az idő. Van még pár ilyen közhely a tarsolyomban, de mára csak ezt tartogattam, h kicsit legalább megpróbáljak vele átkötni arra a száraz, ám felettébb sokkoló tényre, hogy az itt töltött 20 hétnek bizony már a fele eltelt. Na ez a durva, de inkább igyekszem nem is gondolni rá.
Azt meg el is felejtettem megemlíteni, hogy másfél hétig egyedül birtokoltam a konyhát, halmozottan hátrányos helyzetű lakótársam ugyanis úgy döntött hazarepül egy kicsit ha már ennyi ideig nincs órája. Újabb ékes bizonyíték a norvég oktatási rendszer követelményei által leterhelt diákokra (vagyis ez nem csak a külföldiek kiváltsága).
Búcsúzóul pedig itt egy kis videó, ami remekül mutatja a norvégok szomszédjukról alkotott véleményét: itt éppen a dán nyelvet és annak "hanyatlását" parodizálják. Ez különösen vicces, tekintve hogy a norvég is annak egy enyhén elfajzott oldalági leszármazottja...ezt a véleményemet mondjuk igyekszem a szobám falai között tartani, nem szeretnék ugyanis megismerkedni az egyébként sokat szidott egészségüggyel (na meg az árszínvonalhoz igazított vizitdíjjal)...

Megjött...

Bizony, MEGJÖTT. Na nem kell aggódni, ennyi időt azért még nem töltöttem lányok társaságában, most a várva-várt csomagról beszélek. Kb. 10 nap végtelennek tűnő várakozás után megérkezett az otthoni küldemény, így most minden téren biztosítva van egy darabig az utánpótlás. Ha ezek után még Csilla jóvoltából egy kis londoni tequilával is gyarapítani tudom készletemet, akkor megint jó világ lesz egy darabig...De miért ezt a részét emeltem ki a terjedelmes és igen sokszínű tartalommal rendelkező csomagnak?? Nem is értem, még vki rosszat gondol rólam:P Egy szó, mint száz: most nem csak az időjárás idézte a Karácsonyt (lassan az ünnepi-adventi hangulat kezd veszélyes méreteket ölteni így október elején); a csomagot is úgy bontottam, mint egy kisgyerek. Nem gondoltam volna, hogy így lehet örülni egy otthoni jól megpakolt pakknak.
Az elmúlt héten lehúztam második kőkemény műszakomat is a Drivben, egészen véletlenül a Liverpool BL-meccse jutott nekem, a legutóbbinál lényegesen több vendéggel. Na jó...valamivel több vendéggel. Bőszen csapoltuk is a söröket, csináltuk a leltárt, de vhogy mégis láttam az összes gólt élő képen. Szinte már rutinszerűen ment a dolog, egészen az első szokatlan pontig, de a kólás rendelés teljesítése rövid csodálkozást követően azért különösebb szakértelem nélkül is sikerült. Annál nagyobb volt a sokk viszont, amikor két frissen érkező (és egyből a figyelem középpontjába kerülő) norvég hölgyemény Bailey's kávét nem óhajtott inni. Na itt már lefagyott a rendszer és kedves, valami oknál fogva éppen ott sörözgető főnökünk (gyakorlatilag főállásban ezt csinálja) segítségét kellett kérnünk. Mint kiderült ezt elég alaptalanul tettük, az instrukció nem volt túl bonyolult: "Aggyá neki egy feles Bailey's-t kávéval felöntve vmi szép pohárban oszt' húzd le fejenként 45 koronával". Szóval minden gördülékenyen ment, és még újdonsült norvég "kollégám" is elhívott vadászni (a közeljövőben esedékes).
Annyira belecsöppentem a vendéglátóiparba, h másnap aztán bevállaltam egy kis helyettesítést a Café Bodegában (Csilla Londonban van). Így 3 órát lehúztam a számomra szokatlanul nagy forgalomban. Jellemző, h csak az utolsó órában széledt szét annyira a tömeg, h ki lehessen használni a "munkában ingyéwaffel" feletébb csábító lehetőségét. Bár menetközben is akadtak a gazdaság logikáját meghazudtoló, sajátos akcióban értékesített menük, amiről leginkább Enikő és Dia mesélhetne (amég el nem felejtem: köszönet a képekért, amik így ismét nem sajátok; hoppeloppeland még mindeg nincs, de ha nem lennék olyan hülye h mindig megemlítem senki nem is emlékezne rá). Mindenesetre egy érdekes élmény volt, és valóban élveztem, hiszen rengeteg ember -köztük sok ismerős arc- megfordult a műszak alatt eme kulthellyé avanzsáló kis fészekben.
A hétvégéről túl sok érdemi programról nem tudok beszámolni, és (sajnos) nem a túlzott alkoholfogyasztással járó időugrás miatt. Egyszerűen csak eltelt. Nem vettem észre. Ígérem nem lesz több ilyen. Ellenben szombaton este az itt "píédzsdíző" Évánál magyar összejövetel volt, így megállapíthattuk, h egy népszámlálás valószínűleg számottevő magyar népességet mutatna ki az Északi-sarkkörön túl...a lappok kezdhetik félteni a kivételezett pozíciójukat. Vendéglátónk nem mellesleg nagyon kitett magáért (na meg értünk) és valóságos süti-hegyekkel készült. A tiramisu számomra külön kiemelkedett, erre volt már igazán szükségem; a közérzetem ismét tökéletes.
Ja és vasárnap megejtettük a szokásos "international football-t" a Kraftban, ami megintcsak nagyon hiányzott már.
Az időjárás szokás szerint kiszámíthatatlan, hol melegen süt a nap, hol dideregve várjuk az első havat, ami állítólag már nincsen messze. Ráadásul napi 10 percet rövidülnek a nappalok, ami -bár nem voltam emelt matekos- mégiscsak több, mint heti egy órát jelent. Ebből szerencsére nem annyira a reggeli sötétségből értesülök (szerencsére azt még nagy erőfeszítésekkel át tudom aludni), sokkal inkább az egyre korábbi sötétedésből. Szóval itt tényleg nem viccelnek, ebből visszatarthatatlanul tél lesz (nekem már van...norvégoknak lesz). Csodálkoznak is, hogy hol késik már az első hó. Na most lehet vitatkozni, h "climate change", "global warming" meg társaik. Én ebbe inkább nem mennék bele. Így is elég durva, mesélhetnek bármit a "régi idők" teleiről ha szeptemberben havasak a hegyek.

Azt hiszem nagyjából ennyit szerettem volna megírni, ha meg vmit kihagytam, akkor...akkor nem tudjátok meg, hihetetlen élményből maradtok ki, és soha nem élhettek ezek után teljes életet. Szóval bocs, de remélem azért a lényeg megvolt.
Na "pörköltsózottnapraforgómag", magyarul szotyi.