Vendégjárás, miegymás

Mint már észrevehettétek, ezúttal nem teszek fel képeket, ugyanis Narvikban a fényképezés Diára hárult (Nála volt gép, na meg jobb fotókat is csinál, mint én), amik elkéréséről tegnap sikeresen megfeledkeztem, csakúgy mint a Hoppeloppelandos jogdíj-gyanús képek beszerzéséről. Ma pedig fényképező nélkül indultam el reggel, mert nem gondoltam hogy ilyen megörökítendő sokkhatás érhet: nevezetesen az, hogy a távolabbi hegycsúcsokat már teljesen hó borítja, a fű deres, a pocsolyák pedig jéghártyásak. Mindez hajnali fél tízkor. Szeptemberben. De legalább újra előbújt a nap a hosszú esőzés után, nekem pedig a hidegnek köszönhetően előjött kellemetlen szokásom és Tromso legnagyobb papírzsepi felvásárlójává léptem elő, ami egyébként nem túl nagy kihívás, tekintve hogy a derék norvégok nem élnek ezzel a fogyasztói társadalom kínálta lehetőséggel. Ők csak sunyiban fújnak orrot, mások előtt nem illik. Magyarul valószínűleg ritka nagy tirpáknak néznek, de nekem ugyanennek a sokszorosát kell elviselnem fordított előjellel: nem épp kellemes egy másfél órás előadáson/ megbeszélésen át hallgatni, h mekkora lendülettel tudják egyből homloküregre szívni a váladékot. Persze a legnagyobb természetességgel.
De inkább visszatérek a lényegre: a képeket minél hamarabb pótolni fogom, de ennél sokkal fontosabb, hogy miért is nem jelentkeztem idáig. A furfangos, beugratós kérdésre a válasz nagyon meglepő: elfoglalt voltam. Egy kis segítség, h sikerüljön ezt feldolgozni: pénteken még egy utolsót repetáztunk az utolsó EU jog tömbösítés keretében, hogy legközelebb majd csak november végén találkozzunk egy laza 6 órás vizsga erejéig. Ezt követte a már korábban említett vacsora a Christiansen- házaspárral az idősek otthonában (nem kell rosszra gondolni, csak féltették a vélhetően nem gettóbeli házukat). A norvégos, lazacos, kaviáros, rákos előételhez és az azt követő gulyásleveshez pedig ki-ki ízlése szerint kortyolhatott bort vagy sört. Az asztaltársaság egyik fele (én is) a frissen megismert, és felettébb szimpatikus Teréziával (bátrabbaknak Teréz anyu) beszélgette át az estét, a többieknek meg maradt a világjáró prof. Én csak az előbbiről tudok nyilatkozni, de ott mindenki nevében mondhatom, h nagyon kellemes néhány órát töltöttünk el egy elképesztően érdekes és közvetlen asszony társaságában, aki még a telefonszámát is megadta az összejövetel végén. (most tudnék tippelni ki volt az a perverz, aki rosszra gondolt, de inkább nem teszem)
De ezek után még lehetett fokozni a hétvégét, sor került ugyanis a várva-várt narviki látogatásunkra. Már maga a 4 (négy!) órás buszút is valódi élmény volt, olyan tájak mellett mentünk el, hogy még a nem éppen nekem mértezett ülések komfortját és a szakadó esőt is feledtetni tudták. Ez a kifejezett kiránduló idő egyébként ottlétünk alatt végig ilyen maradt, ám ez semmire nem nyomta rá a bélyegét és a hangulatot sem tudta visszafogni. Megnéztük a várost és az egyetemet (ami minden műszaki dologok iránt fogékony férfiember számára- ami nem éppen kuriózum- valóságos játszótér is egyben...ezt Gábor és Csaba be is mutatta). Ezt a "kisvárosi" éjszakai élet felfedezése, és remek vendéglátóink Jager-készletének kiürítése követte, ami értelemszerűen az éjszakát is megnyújtotta. Másnap azért még egy kis esős-sáros túra belefért, amit tényleg nagy kár lett volna kihagyni. Köszönet érte az erősködőknek. Így azt hiszem egy újabb maradandó élménnyel gazdagodtunk, és elsősorban Zsuzsiék mindenre kiterjedő figyelmességének, valamit minden igényt kielégítő, és várakozást felülmúló vendéglátásának köszönhetően hihetetlen jól érztük magunkat. Arról nem is beszélve, hogy 2 hónap után ismét egy igazi otthonban lehettünk, hazai (na meg helyi) ízekkel nyomatékosítva a dolgot. Ez a darabka otthon pedig már nagyon hiányzott a lelkemnek. Ezúton is köszönet érte.
A beszélgetések pedig újabb részletekkel árnyalták a norvégokhoz szóló útmutatót, amit az érintettek személyesn is bővítettek a múlt héten. Történt ugyanis, h sikeresen a könyvtárban hagytam az mp3 lejátszóm egy sietős reggelen, és mikor délben reményvesztetten visszaállítottam érte, már le volt adva a könyvtárosnál. Nálunk sztem 10 percig nem maradt volna meg...de ennek annyira megörültem, h még hazafelé gyorsan elhagytam az esernyőmet, csak hogy biztosan felkészülten érjen az ezt követő egyhetes szakadatlan esőzés. Szóval kezdek formába lendülni, de ezt már pótoltam.
Sőt! Beszereztem Hadallal felesben egy oridzsinál waffel-sütőt is, h még jobban rákattanjak a gofrira súlyosbodó édességhiányomban...persze szigorúan a gusztustalan barna sajtos verziót kerülve. Ha már itt tartunk a franciák nem hazudtolják meg magukat: ennyi össze nem illő, gyomorforgató dolgot egy ételre rakni még a norvégoknak sem jut eszébe (pl. tejföl-nutella-kakó-édes sajt. UGYANAZON a waffelen)

Úgy érzékelem sikerült terjengősen kitöltenem a képek hiányából fakadó űrt, és pótolni az elmaradásomat, talán most h alig lesz órám majd gyakrabban írok. Talán...
Addig is minden jót mindenkinek (na meg magamnak is), avagy stílusosan: Ha det bra!

Happy meal-buli

Az elmúlt hét szüli-és névnapokkal volt telezsúfolva (kb. mint az összes többi, de úgy értem olyanokkal, amelyek itt és most is fontosak voltak), és köztük volt ha jól emlékszem Mirellával egy napon vmi bibliai név is, ami most nem jut eszembe, de vmiért minden évben megünneplem és azt hiszem szintén M-mel kezdődik. Szóval köszönöm mindenkinek közel s távol, akinek eszébe jutottam, különös tekintettel Diára, Enikőre és Csillára, akik méltánytalanul keveset vannak megemlítve ezen a blognak álcázott világhírű zarádokhelyen, de mint már mondtam régebben, ez csak annak a ténynek tudható be, h ők a mindennapok részeivé váltak és szinte természetes módon részesei minden érdekes (és persze dögunalmas) pillanatomnak.Nem mellékesen pedig Enikőnek és Diának is a héten volt a névnapja. Na de ezt a részt most inkább le is zárom mielőtt könnyeket csalnék bárki szemébe, egyszerűen csak köszönöm Nekik a szép estét!
Kevésbé emelkedett vizekre evezve megjegyezném, hogy csodával határos módon ez az alkalom is a Drivben végződött, ami az egyetemisták körében hétvégente nem igazán mondható ritkának...mi pedig csak próbálunk hűek maradni a hagyományokhoz. Azt hiszem sikerrel. A buli egyébként egy kis tűzriadós közjátékkal vált teljessé, amit én már meg sem hallottam, annyira a természetes zajok közé sorolom (valohova a lakótársam horkolása mellé. Hangerőben is.). Ugyanis ebből a műfajból a kollégiumban a múlt héten kettőre emelkedett a heti adag, de ezen szinte már meg sem lepődik senki. Maximum azon, hogy mennyien laknak az épületben, akiket csak ezen ritkának nem nevezhető alkalmakkor lehet látni.
A vasárnap estét egész napos rákészülés után (így próbálom finoman elfedni, h gyakorlatilag semmit nem csináltam) aztán egy újabb Driv-önkénteseknek szervezett összejövetel zárta a méltán híres Hoppe Loppe Land nevezetű gyermekparadicsomban. Ez egy fedett játszótér-szerű mini Disneyland, ahol minden elképzelhetetlen játékot megépítenek, ami a kölköknek csak eszébe juthat, és kellően lefárasztja őket a nap végére. Meg kell jegyeznem, h felső korhatár egyébként van, de most kivételesen csak nekünk volt kibérelve a hely, vagyis egy rakat cula huszonéves (én még nem:P), köztük (jó)néhány korát meghazudtolóan tiszteletet parancsoló sörhassal megáldott fiatalember. A lányokról direkt nem akartam semmit írni, de nem tudom megállni: valahogy az összes norvég csaj szembetűnően fenék- és csípőtájékra hízik. Zárójel bezárva. A két óra ugrabugrálásból lihegve ücsörögve töltött utolsó félóra jelzi, hogy bizony nem könnyű meló idegesítő hülyegyereknek lenni nap-mint-nap...Én pedig már 19 éve gyűröm.Na ez teljesítmény...nem a UPC. De ezután még visszabuszoztunk a "bázisra" kivetítőn megnézni a Wall-E című rajzfilmet; hogy teljes legyen a gyereknap, hatalmas adag édesség mellett, amivel igyekeztek pótolni (kb. háromszorosan) a ledolgozott energiánkat. Megint szereztek nekünk egy jó napot, amikor mindenkiből előbújhatott a legtöbbekben máskor sem túlságosan elnyomott kisgyerek. Mindenestre azt hiszem jó döntés volt ide jelentkezni, mivel eddig háromszor annyi programra vittek el fizetségként, mint ahány műszakot dolgoztam.
Ha még a heti tömbösített óráinkat legyűrjük, jöhet a következő meglepő esemény: Az EU jog professzor az egész szegedi brigádot meghívta magához péntek vacsorára. Bár valószínűsítem, h a dolog erőteljes -magyar felesége felől érkező- nyomásra történt, ez mégiscsak hihetetlen "jófejség" tőle. Már előre egy újabb nagy, szőrös pirospontot szerzett nálam, amiből már volt egy pár, főleg szimpatikus elhivatottságának és érdeklődésének (meg persze közvetlenségének) köszönhetően.
A torkom már szerencsére nem fáj, ellenben egész nap folyt az orrom és köhögtem helyette. Gyanítom nem teljesen kelthettem egészséges ember benyomását, mivel akivel ma találkoztam vagy másnaposnak nézett (szívesen elcseréltem volna), vagy azt hitte akkor keltem fel. De nem baj, nem vészes a dolog, gyorsan kikúrálom magam, amihez az első lépés az elmúlt napok elmulasztott alvásának bepótlása lenne, ami az én igényemet ismerve nem kis mennyiséget jelent.

Most pedig megyek, és hozzá is kezdek a program megvalósításához, mert a közelgő hétvége (azért nem rossz, h ezt kedden mondom) igen élménydúsnak igérkezik, amire kicsit fizikailag is rá kell készülni.
Végre egyszer egész tömör voltam, remélem azért akad aki ezt sajnálja, vagy legalábbis szeretetből úgy csinál. A rossz időről pedig nem szeretnék otthonról panaszokat hallani, itt ugyanis szakadt az eső egész nap. El is áztam. Nem kicsit, nagyon. (sajnos nem átvitt értelemben) Úgyhogy aki azt hiszi, h otthon csúny idő van, annak csak egy klasszikust idézhetek: "Lószart mama!"
Ezzel a szép és magvas gondolattal kívánok mindenkinek további szép hetet, és bocsánat, de nem tudtam kihagyni. (igazából nem is sajnálom)

Ahol a sötét, ott a hideg

A hét okossága ismét megvolt, nevezetesen kiderült miért is hagynak égve minden létező villanyt a norvégok: Van egy mondásuk ugyanis, mely szerint ahol sötét van, ott hideg is...persze azért azt a mellékes adatot se feledjük, hogy az áram kb. harmad annyiba kerül, mint nálunk (pedig eddigi tapasztalataim alapján mintha egy árnyalatnyit többet keresnének).
Ahhoz pedig hogy ezt megtudjam nem kisebb eseményre volt szükség, mint újdonsült barátaink látogatására Narvikból, amit mellesleg szintén a blognak köszönhetek (mondtam h kicsit király vagyok). Történt ugyanis hogy a zseniális találmánynak bizonyuló kommenteken kersztül felvettem a kapcsolatot a már közel egy éve a zord északon éldegélő és dolgozó Zsuzsival, aki férjével (Gáborral), a Narvikban erasmusoskodó Csabával és a nagykikindai Nemanjával ellátogatott hozzánk. Az azért nem semmi, hogy 2 szegedi, 3 dunakeszi és egy határhközeli szerb 4000 km-re találkozik. Sajnos korlátozott lehetőségeink miatt túl nagy vendégvárással/látással nem tudtunk előrukkolni, de meglehetősen életvidám társaságunk azért igyekezett bejárni a város legfontosabb pontjait (nem is értem miért a sörfőzdével kezdve...). Rengeteg sétával, majd később a csomagtartóba kényszerített Nemával fűszerezve fedeztük fel az Észak Párizsát, de azért úgy érzem egy kellemes szombatot sikerült eltöltenünk. Én mindenképpen jól éreztem magam. Szegény Zsuzsiék felelőtlenül meg is invitáltak magukhoz egy hétvégi látogatásra, amire- kihagyhatatlan ajánlat révén- záros határidőn belül sort is kerítünk, gyanítom nem kis fáradságot okozva (talán ők is átértékelik az ötletet miután távozott a sisere-had :D)
Vasárnapi levezetésként még egy kis áfonyaszedéssel és rénszarvas-nézéssel (kár h csak vmi egyetmi rezervátum kerítésén kersztül) egybekötött séta a friss levegőn belefért a gyorsan fogyó energiámba, aminek feltöltésében a változatlan napsütés tevékenyen résztvett.
Ezek után újult erővel ugorhattunk neki a kissé zsúfolt szeptember újabb, de ami fontosabb: utolsó előtti(!) hetének, aminek túlélését nagyban segíti az eddig méltatlanul és aránytalanul keveset emlegetett Café Bodega. Ez a (főként külföldi) diákok által működtetett hangulatos kis egyetmi kávézó-és találkahely igazán egyetemista pénztárcához mért árakkal operál (főleg ha Csilla van szolgálatban), és kíváló alternatívát biztosít az órák előtti, utáni, neadjisten alatti unalom elűzűsére (az unalom inkább csak az utolsó esetre vonatkozik). Ugyanakkor hajlamos a nagyon veszélyes Vaffel-függőség kialakítására, amely betegség névadására lassan eséllyel pályázom...bár egy jó túrós palacsintával bármikor visszatéríthető vagyok a helyes útra. Ezúton kérek elnézést minden nemzeti érzelmű norvégtól (a zászlók száma alapján nem ritka), de akármennyire is lépten-nyomon nemzeti ételként fogyasztják, az akkor sem más, csak finom GOFRI változatos feltétekkel feltúrbózva (a gusztustalan édeskés barna kecskesajt lekvárral nem számít). Egyébként meg akinél a tejberizs a karácsonyi édesség és fűszerként használja a mákot, az engem ne oktasson kulináris témában.
Ezek mellett megkezdhettem várva-várt működésemet a Drivben is, mégpedig a szerdai Manchester-Villareal BL-meccs keretében (0-0, by the way). Hatalmas megterhelésnek voltunk kitéve, főleg h hárman is "szolgálatban voltunk". Fejenként kb. 5 sört kellett lecsapolnunk (aminek az árát is megmondta helyettünk a felettébb high-tech pénztárgép), majd gyakorlatilag ülve nézhettük végig a meccset a tolongó 10 vendéggel, akiknek a nagyrésze már a kávézó-részlegben megvette a sörét. A meló nehéz részét (a terem berendezése, technika beállítása, adminisztráció, leltár...) meg betanítás címén megcsinálták helyettünk, nekünk maradt kb. az asztalok/székek visszacipelése a harmadikra (persze lifttel) meg az ajándék vacsink elfogyasztása. A nagy munkára meg jöhet a megérdemelt lazítás: vasárnap megint közös program. Valami vidémpark-szerű gyerekparadicsomba visznek bennünket állatkodni, ami a csoportomat ismerve jó eséllyel össze is jön.

Már csak egy hét van hátra a "sűrű egyetemre járásból", de addig sem kell félteni a befordulástól, hiszen akinek ez a káprázatos északi fény, na meg úgy az egész természet mellett sikerül az nagyon tud valamit. Az aurora borealis ugyanis már nem egyszer állított meg egy kis szájtátásra; nem sok dolog van ezen kívül aminek a kedvéért este 11-kor a nagybevásárlás minden terhével a hátamon 20 perc séta után gondolkodás nélkül megállnék... de ezt sem elmesélni, sem fényképen visszaadni nem lehet. Valószínűleg a 2 napja kísértő torokfájásomat is ennek köszönhetem, de nagyon remélem, h ezen a szinten meg is áll és sürgősen visszafordul a bennem bujkáló betegség.
Mindezek mellett természetesen nagyon hiányoznak az otthoniak, de azért most érzelegni nem fogok, higyjétek el h baromi jó nekem itt (bár nem hiszem h bizonygatni kéne). Zárszóként pedig: A legközelebbi viszontolvasásra (merthogy interaktívkodni szabad)

Napsütés reloaded

Azzal kezdeném, hogy a legjobb lenne ha nem írnék semmit az itteni -finoman fogalmazva is szeszélyesnek nevezhető- időjárásról, ugyanis akármit leírok, a következő héten homlokegyenest az ellenkezője történik. De ezek a gyors változások úgy megdöbbentenek, h mégis megteszem: szóval a múlt heti hideg és folyamatos eső után egycsapásra kisütött a nap, egész héten töltögethettük D-vitamin készleteinket, így már készen állunk a visszafordíthatatlanul közeledő télre (mondjuk már hittem ezt párszor, mégis mindig napok alatt visszahúzódott a hóhatár a hegyen...ami azért elhihetitek, megnyugtató). A legapróbb bárányfelhő nélküli égbolt legnagyobb előnye pedig:...dobpergés...megjelent az első ÉSZAKI FÉNY. Bizony-bizony, bibibíí, napok óta minden éjjel feltűnik ez a zöld tündér (akiknek erről a kifejezésről előszőr az absinthe jut eszükbe most nézzenek mélyen magukba). Nem tudom eldönteni, hogy akklimatizálódom, elhaltak az idegvégződéseim, vagy egyszerűen a Golf-áramlat jótékony hatását érzem, de valószínűleg otthon nem jutna eszembe pólóban elindulni az egyetemre 10 fokban. Itt viszont szabályosan élveztem a hihetetlen tisza, csípős levegő napsugarakkal való keveredését.
Egyébként egy újabb rejtélyt fejtettem meg, nevezetesen azt az eddig sűrű homály fedte indokot, amiért "az észak párizsa" megtisztelő, ámde eddig a norvég öltözködési stílus által nem kimondottan alátámasztott titulust, amit Tromsø városára aggattak. Eddig csak arra gondoltam, h ezt akkor találhatták ki, mikor még nem volt lehetőség a hideg északról délre utazni, de elképzelték milyen lehet Párizs...most viszont jött a megvilágosodás: csakis a világ legszélesebb gumicsizma-választéka lehetett a kiindulópont. Ugyanis a cipőboltokban elképesztő féle-fajta -errefelé még hasznosnak is tűnő- csúnyaságot árulnak a virágmintástól a piros pöttyösig.
Kedden aztán az arctic norway kurzus keretében kirándulást tettünk a megyházára, ahol egy igazi nagykutya fogadott bennünket: Svein Ludvigsen a megye jelenlegi kormányzója, aki 12 évig volt parlamenti képviselő, ebből 4 évig a felsőház elnöke, majd pedig miniszter (halászati). Ennek ellenére teljesen közvetlen és barátságos volt, mindenkivel kezet fogott, egyenként is érdeklődött a diákok iránt és érdekes előadást tartott a pezsgős pohárból történő almeleves koccintás után. Tanulságos volt mindenestre, hogy meglátásom szerint a globális felmelegedésben és a sarki jég olvadásában errefelé sokan nem a problémát látják, hanem a pénzt: újabb kiaknázhatő olaj-és gázmezők, valamint az ezek szállítására megnyitható új tengeri útvonal, az instabil mediterráneumot így kikapcsolva a játékból. A végén még névjegykártyát és állófogadás-szerű ételt is kaptunk...tényleg nagyon törekszenek jó benyomást kelteni és barátságos vendéglátók lenni.
A nap tökéletes zárásaként megvolt az első megbeszélés is a Driv "sportosztályán": összesen 8-an vagyunk, így szinte tényleg egy norvég baráti társaságba csöppentem, ugyanis én vagyok az egyetlen külföldi...mégis a kedvemért az egész megbeszélés angolul folyt, és ezen kívül is mondhatom, h hihetetlenül jófej és segítőkész csapatba kerültem. Ennek örömére be is vállaltam a szerdai BL-meccs nagykivetítőn történő sörcsap mellöli lebonyolítását, na meg egy póker esten való aszisztálást erre a hónapra (kb. ennyi jut egy emberre), majd az ajándék pizzatömeg elfogyasztása után még egy sörözős beszélgetés keretében ismerhettem meg jobban a többieket, akiknek egyébként átlagos diákként nem okoz gondot az önkéntesek számára tényleg nagyon akciósan árult 1000 Ft-os sörből bárkit meghívni amikor szeretné. Nekik ez (sőt a tömény sem) jelent tételt, vagyis a korlátozással csak szerencsétlen külföldiekkel szúrnak ki rendesen.
Mikor már egyáltalán nem is hiányzott a tévé, következett a kihagyhatatlan lehetőség és a hét újabb fénypontja: A bejárat mellé kitett, szinte vatta új, ráadásul nem éppen kisképernyős Philips tévét becsrkészése egy hét egyre vadabbá váló szemezés után. Itt ugyanis ha vkinek nem kell vmi, csak kiteszi a földszintre, és aki kapja marja. Így csak egy antenna kábelt kellett vennem és máris élvezhetem a hibátlan adást, ami egyébként kiválóan alkalmas mind angol, mind -egyelőre csak embrió-állapotban, és ott is csak elméletben létező- norvég nyelvtudásom fényezésére, hiszen itt az összes film, sorozat és műsor eredeti angol szöveggel fut, norvég felirat kíséretében. Az internet után tehát újabb civilizációs vívmány kapcsol vissza és szigetel el egyszerre a világtól, bár igyekszem elkerülni a bármelyikkel történő túlzott kapcsolatteremtést, mert még a végén Dr.House és Bart Sipmson lesz a legjobb barátom.

Ismét eseménydús néhány nap van tehát mögöttem, amely sorozatot azért szeretném legalább valamelyest fenntartani az egyetemi elfoglaltság tekintetében húzós(abb)nak és zsúfolt(abb)nak, ámde gyorsan múlandónak igérkező következő két hétben.
Azért ne sírjatok, megpróbálok ezalatt is időt szakítani a blog frissítésére, bár nem ígérhetek semmit. Jobban mondva ígérhetek, majd max nem tartom be...ez úgyis divat mostanság.
Zárásképp pedig ölelek-tsókolok mindenkit (de inkább csak virtuálisan).

Ez történik

Ezek nem viccelnek...A hideggel párhuzamosan a szemközti-sajnos nagyon is közeli-hegyen meg is jelent a hósapka, ami szinten apról napra szemmel láthatóan lejjebb húzódik. Hát nem mondanám h megnyugtató látvány, még akkor sem ha gyakran csak sejtelmesen kandikál ki a sűrű felhők közül (a képen nem ez van, az régebbi, máshonnan...és tényleg hótakaróról beszélek).
De legalább az esőzés kicsit alábbhagyott. Merthogy a szitáló eső már szinte a mindennapok része, az nem számít. Egyébként varázslatos h órákon belül meg lehet élni a borús esős időt és a melegen előbúvó napot...na meg a szivárványt is.
Ennek kiélvezésére persze csak akkor van esély ha éppen nem órán ül az ember. Múlt héten -mint már írtam- ugyanis lezajlott az EU-jog kurzusunk első hete...Csöndben, ámde kárörvendő és kaján vigyorral teszem hozzá, hogy a háromból. Erről megemlíteném, érzékeltetve az órák gyakorlatias megközelítéset, hogy még a skandináv alkohol-korlátozás témája is felmerült, méltán nagy érdeklődést és figyelmet kiváltva. Mindjárt az orosz Klim is magához tért hogy megossza vodkás élményeit. Szóval megtudtuk, h még istenes a helyzetünk, hiszen nem is olyan rég még sört is csak a Vinmonopolet-ban lehetett kapni, ami pedig még rövidebb nyitvatartási idővel és még magasabb árakkal operált. Na meg nem szabad vásárolgatás volt, hanem az államot reprezentáló rosszalló tekintetű néninek kellett a pultnál állva szépen remegő térdekkel elhabogni a kívánságlistát. Na ehhez képest már normalizálódott a helyzet, és meg is erősítettek abban az eddig is megalapozottnak vélt gyanúmban, h a norvégoknak ez a számunkra extrém ár sem különösebben megterhelő. Pláne ha piáról van szó. Belülről ezek az üzletecskék egyébként lekinkább vmi elit borszaküzletre emlékeztetnek, az árak pedig még indolkotabbá teszik az elit jelző használatát. A mostmár szívélyesen adott szaktanácsokkal egyetemben. A rendszer okairól meg elég annyi a helyzet eufemisztikus érzékeltetésére, h szokatlanul sok a strigula a "hajóról vízbetántorgó" és a "faházat (ami ritkának nem nevezhető erre) gyertyával a sötétben magára gyújtó" statisztikai rubrikákban a halálesetek közt. És hogy-hogy nem vmiért ezekről a túlzott szeszesital-fogyasztásra asszociáltak.
Apropó italozás: a szobatársam a plazma tv után másodszorra is erőteljes irigységi rohamot tudott kiváltani belőlem, amikor a hűtőt gyanútlanul kinyitva egy-egy üveg tequilával, vodkával és banánlikőrrel találtam szemben magam, aminek az összértéke olyan 18-20 ezer Ft között mozog. Megérné tehát legalább egy ivócimborai viszonyba kerülni vele (kb. az egyetlen téma egyébként amiről 2 mondatnál többet magától összefüggően tud beszélni), de erre nem sok lehetőség adódik, hiszen csak annyiból tudom ha itthon járt, hogy:
1. Az összes villany ég orrba-szájba. Hiába ugyanis a szelektív hulladékgyűjtés, az árammal kegyetlenül pazarolnak. Eddig azt hittem ez csak az én kiváltságom, de mint kiderült minden norvég lakótárssal megáldott küzd ezzel. Mellesleg itt szinte minden elektromossággal megy, még a fűtés és a tűzhely is mindenhol.
2. A cipőjéből kihullott sárral van tele az előszoba. Ezt előszőr még feltakarítottam utána, aztán megnyertem a hallgatólagosan meghirdetett "ki tudja tovább tétlenül nézni a növekvő mocskot" című tipikus legénylakás-versenyt, azóta pedig szorgosan összetakarítja maga után.
Ja a piáját nem számítom a jelek közé, mert az sokáig nem marad a helyén általában.
Végül még valami: Tiktos informátorain jelentési alapján sürgősen fényképet kérek Dávidtól és Bencétől az otthon dúló hajlevágási-hullám dokumentálására, na meg remélhetőleg derűs percek szerzésére.

Szóval zajlik az élet...okosodunk (azért nem kell megijedni), keménen gyűrjük a norvég nyelvórákat, szocializálódunk, meg egyre jobban fázunk, de most mennem kell, Peppe pizzázójában ugyanis naivan meghirdették a szülinapi "egyél amíg belédfér 97 koronáért" akciót (alapjáraton egy pizza is 120-130 Kr-nél kezdődik). De azt hiszem velem rossz lóra tettek, és ezt ma szeretném nekik is bebizonyítani, hogy a látogatást követő gyors leltár után egy életre elmenjen a kedvük a hasonló nagyvonalú szülinapozástól.
Mára ennyi voltam, talán így is túl sok, igyekszem gyakran jelentkezni mindenki nagy örömére. Na csoki!

Santa Claus is coming to town...

Dúúúrva...bizony, most gondoltam csak bele, hogy már több, mint egy hónapja itt vagyunk. Olyan hihetetlen, h erre csak egy hatalmas közhelyet tudok mondani: de valóban röpül az idő.
De térjek már a lényegre! Szóval mivel jobb vagyok, mint Dévényi Tibi bácsi (na meg mert sajnos van is miről beszámolni), eleget teszek még az ilyen kéréseknek is, jöjjön tehát egy kis "szürkeség": Azt hiszem nem is kell túlságosan részletezni a dolgot, az időjárásról van szó, erről pedig mindent elmond, hogy 2 nap alatt háromszor ázott be a cipőm (ebből volt h esernyővel), ugyanis napok óta egyre hidegebb van és folyamatosan szakad az eső. Ezért talán csak a szünetekben teljes hosszában előtünő és szinte kézzel fogható távolságban pompázó szivárvány kárpótol valamelyest. Na meg a hét bölcsessége, ami tényleg segít a dolgok jó oldalát nézni: Legalább nem kell hűtőben tartani a sört... ez rendben is van, de az már mégiscsak túlzás, hogy szeptember másodikán Mikulás jelmezben osztogassanak szórólapot a boltban. Magyarul itt sem fenékig tejfel az élet, de persze ezt elhomályosítják a kellemesebb és maradandóbb élmények.
Pénteken például az olasz különítmény szervezett a kitartóbbaknak hajnalig tartó reggae-bulit az egyik diákszállás direkt ilyen célra fenntartott részében, ami amilyen nyögvenyelősen indult, annál pörgősebb lett a végére. Itt jött az elmúlt időszak második fontos felfedezése: megéri továbbra is jóban lenni a spanyol srácokkal, akik ezúttal Tequilával érkeztek. Vasárnap aztán sor került az általam kíváncsian várt Driv önkénteseknek szóló megbeszéléssel egybekötött vacsorára és kötetlen összejövetelre. Mint kiderült, lényeges információ, miszerint ez a lehetőség idén lett előszőr külföldieknek is meghirdetve, ugyanis ezt vhogy nem is akarták számításba venni, így közel egyórás prezentációt élvezhettem végig norvégul, amiből az egyetlen dolog amit nagy magabiztossággal felfogtam, az volt h el kell próbálnunk a tűzriadót...Na mondom fasza, ebben már úgyis van rutinom. Hát ezt most még tovább polírozhattam, mert ezúttal esőben is végigélvezhettem a procedúrát. Egyébként talán ketten voltunk akik maguktól nem értettek semmit az estéből, bár frissen szerzett norvég ismerőseim próbálták fordítani az általuk fontosabban k vélt részeket, ami elég szelektíven sikerült, de a lényeg gyorsan kiderült: Le a 3.-ra a megterített asztalokhoz, és ismerkedés közben bátran elfogyasztani a bennünket ott váró sört és bort (a színvonalról annyit, h ez messze a legjobb sör volt, amit itt kóstoltam; a bor pedig argentín száraz vörös...) Ezt követte a nem kifejezetten szerény választékból álló szabadszedéses vacsora, ahol arra is rádöbbentem, hogy még a csoportommal is mázlim van, ugyanis az általam (is) fémjelzett részleg kezdhette a visszafogottnak és szűkösnek nem nevezhető étkezést. A ránk váró italok gyors elfogyasztása után pedig kiderült, h most pedig le kell gyűrni a 15 méteres távolságot a pultig, ahol is újabb 200 korsó ingyen sört vehet magához a-norvégokat ismerve-feltehetően szomjas társaság. Ha már itt tartunk a csoportom vezetője egy feltünően életvidám és közvetlen Håkon nevű srác, aki erősen próbál eleget tenni a neve jelentette kötelezettségeknek (a helyi sörgyár alapítójának is ez volt a keresztneve, sört is neveztek el róla). Nem mellékesen pedig mind testfelépítésével, mind szőrzetével alaposan kiérdemelte a Teddy becenevet. Na szóval már megérte jelentkezni ide...főleg úgy, hogy dolgoznom még nem kellett.
Hétfőn aztán megkezdődött az EU jog kurzus is, amit 3 hétbe tömörített dózisban kapunk majd meg, és várakozásaimmal teljes ellentétben eddig érdekesnek bizonyult (de nem akrom még elkiabálni), ami elsősorban az 1 db original magyar feleséggel rendelkező Per Christiansen professzor élvezetes előadásának a gyümölcse. Egyébként kb. 15-en lehetünk a csoportban, ahol jelentős magyar dominancia érvényesül és körben ülünk a nem túl nagy, de annál inkább high-tech teremben. Itt ugyanis még a vetítővászon is gombnyomásra működik, meg a nem túl gyakori napsütés hatására az elektromos redőny is automatikusan lép működésbe...mi meg néztünk, mint parasztgyerek a nagyvárosban. Pedig nem hagymakarikával szoktam inni a kólát...
Merő önszorgalomból és érdeklődésből belevágtam a norvég nyelvi kurzusba is, ahol 25-en próbálunk egy csoportban vmiféle logikát találni a kiejtésben és a nyelvtanban. Eddig mérsékelt sikerrel, de még csak egy alkalmon vagyunk túl. A "tanárnéni" viszont annyira nem brillírozik angol terén, ami még inkább nehezíti a dolgot, arról nem is beszélve, hogy pont úgy néz ki, mint egy életnagyságú troll-szobor. Sőt kb. ugyanolyan ügyességgel és magabiztossággal is mozog. A helyzetet tovább rontja, h errefelé vmi nagyon durva akcentussal, teljesen más nyelvjárásban beszélnek az emberek (állítólag), na de meglátjuk mi sül még ki ebből.

Ami még fontos: Kiszel Tünde-i gyorsasággal tudatosult bennem, h mennyire közel vagyunk a finn határhoz, így megszületett bennünk az elhatározás, miszerint egy mikrobuszt bérelve és a költségeket elosztva tehetnénk is egy kirándulást nyelvrokonainkhoz, amiből akár még jobban is kijöhetnénk egy ottani bevásárlással. Ugyanis Norvégiánál még Finnország is érezhetően olcsóbb (az alkohol árakat nem is említve).
De ez egyelőre csak terv, addig is ölelek mindenkit arról a helyről, ahol a téli nyitvatartás és buszmenetrend augusztus 17-én kezdődik.