Végszó

Az utolsó bejegyzést mostmár itthonról pötyögöm, ugyanis péntek délelőtt sikeresen (és időben!) landoltunk, a Malév dolgozókat meg ezúton is csókoltatom a sztrájkért, aminek köszönhetően csak az utolsó pillanatokban tudtuk meg hova érkezünk egyáltalán, és laza fél óra után a csomagokat is elkezdték nagy kegyesen kipakolni. Persze mire pakolni nem volt, hiszen a kocsitolók is sztrájkolnak, elvégre hatalmas igény van erre a magasan képzett szakmára...ha nem lesz amit akarnak, elmennek a Tescoba és akkor aztán nem lesz utánpótlás. De ezt inkább hagyjuk is, azóta volt már egy kis családlátogatás, rengeteg pukkadásig kajálás, meg egymásnak örömködés, viszont máris jelentkeznek a Tromso-elvonási tünetek.
Ezt egy kicsit talán enyhítve (vagy csak súlyosbítva??) visszatekintő az utolsó néhány napra: Utaltam már a norvég söröket összehasonlító szponzorált projektemre, amit most még tovább fejlesztettem. Veszteni való nem révén bejelentkeztem a sörgyárba, elmagyarázva a helyzetet és egy ingyen körbevezetés elengedhetetlen szükségességét. Másnap jött is a válasz: bizony vip-vendég voltam a világ legészakibb sörgyárában, a pub manager személyesen és személyre szólóan vezetett körbe, én meg nagy szakértően persze kérdeztem mindenről. Az érdeklődésnek meg is lett az eredménye: a kis túra végén négyféle sört (köztük egy még kísérleti stádiumban lévőt) kóstoltatott meg velem vendéglátóm, ráadásul a csak alkolholshopban kapható erősebb fajtából. Ez így búcsúzóul egy remek és kihagyhatatlan élmény volt, na meg vicces is h mennyire komolyan vettek (teljes joggal persze). Kedden még egyszer utoljára neki indultunk a sarki éjszakának, kedd este lévén nem túl jó kilátásokkal, mely előérzet aztán be is igazolódott, egy-két középkorú de annál részegebb korántsem úriember Hadalnek és Csillának szóló ajánlatán kívül semmi érdekeset nem találtunk. Az egyik helyen karaokeba botlottunk, de mire a mellékhelységről visszaértem már 2 saját bevallása szerint norvég bokszbajnok figura próbálta itatni a lányokat, egyikük kedvese meg kikaparni a szemüket. Én meg hittem nekik, a rettentő szimpatikus kopasz úriember karja ugyanis kb. akkora volt mint az én derekam és barátságosan mellbe is fejelt üdvözlésképp...Szerencsére aztán énekelni támadt kedvük, így én még legurítottam a sört és a szám vége előtt másik hely után néztünk. Mivel ez volt az este legmozgalmasabb pillanata, gyorsan haza is értünk.
Másnap persze még egy kis vásárolgatás, meg őrült pakolás és takarítás. Ez utóbbi a különösen nagy mutatvány tőlem, de azt hiszem szépen helytálltam és melegen ajánlom h a házinéni is egyetértsen ezzel (ezen múlik ugyanis a depozit visszautalása). A bepakolásnál meg egyszerűen zseniális voltam, köszönöm a gratulációkat, ne, tényleg ne fényezettek. Ja, és sikerült szereznem 600 koronás Tromso focimezt ingyen, ez az előnye ha jó emberekkel barátkozik az ember (tudtán kívül).
Csütörtök hajnalban indulás, így egy napunk maradt Osloban, amit aztán maximálisan ki is használtunk, amit nagyban köszönhetünk egy ott tanuló német srácnak, de főleg Csillának, aki képes egy repülőút alatt olyan kapcsolatba kerülni bárkivel, h az aztán aznapra teljes körbevezetést kínáljon nekünk. Egy szó, mint száz, nagyon rendes volt a srác, Oslo meg egyszerűen gyönyörű, annak ellenére amit előtte hallottunk róla. Ezen vélemények alapja jórészt az északiak erős öntudata és a déliek lenézése lehetett, de így legalább még nagyobb kellemes meglepetés ért. Esős, szeles időnk volt, mégis valahogy ez illett legjobban a város hangulatához, hogy a ködös kikötő viking-kort idéző hangulatát ne is említsük. Tényleg mindent megnéztünk amit érdemes volt, a legszebb részeket körbegyalogoltuk, így meglehetősen elfáradva érkeztünk vissza a hotelbe néhány óra alvásra, hogy másnap hajnalban ismét útnak induljunk, mégegyszer bepréselhessem magam a norwegian air nem rám méretezett gépébe, és hogy megdöbbenve tapasztaljuk, h már az ablakon bepislogó napsugarak is hunyorgásra késztetnek, szabályosan zavarnak egy hónapnyi nélülözésük után.
Nagyon jó végre itthon lenni, újra látni a családot, házat, napot(!), ugyanakkor valami nagy üresség maradt bennem, felfoghatatlan h teljesen megszűnik a megszokott és megszeretett környezet, napi rutin, eltűnnek a barátok...De mindjárt itt a karácsony! Na meg a vizsgák ismét, amit sajnos nagyon nem tudok elfelejteni, bár mindent megteszek érte :P

Ez tehát az utolsó jelentkezésem ebben a formában, a kiválasztottaknak és érdeklődőknek még lehet abban a szerencsében része, hogy személyesen meséljek bővebb részleteket, kimaradt jeleneteket és képeket. A vágatlan verzió rendezői kommentárral tehát elérhető, immár a hagyományos magyar telefonszámon, mindenféle emelt percdíj nélkül.
Köszönöm mindenkinek aki ellátogatott az oldalra, különösen akkor, ha netán még élvezni is tudta az olvasgatást, netalántán még hosszászólásra is vetemedett volna. Azt hiszem azért a több mint 1300 látogatásra büszke lehetek, bár igazán csak akkor vagyok, ha valóban érdekesre és élvezhetőre sikerült beszámolóim, még akkor is, ha tudom h közel sem lehet visszaadni azt az élményt, amiben ebben a szemeszterben részem lehetett, és amit soha nem fogok elfelejteni...
Köszönöm mindenkinek aki ennek részese volt!

The final countdown

Egybol magyarazkodassal kezdenem. Egyreszt h hova bugaztam el az ekezeteket, masreszt hogy megis hol a verbe voltam idaig. Hat kerem alasan, az elso megerzes reszben jo valasz: vegre tullephettunk a vizsgan (legalabbis az eredmenyig), meg szepen lassan mindenki elrepul, igy bizony mindketto alkalmabol nyilik egy-ket sor (mertekegyseget szabadon lehet utana kepzelni) meg osszejon sok jo ember kis helyen. Magyaran vizsgak utani megkonnyebbules bucsubulikkal vegyitve volt a teriteken az utobbi idoben, de ezt a kompromitalo tænyt teljes egeszeben megsem vallalhatom, igy arra fogom eddigi tavolletemet, h a szamitogepen sikeresen gallyra ment, igy sem tanulni, sem internetezni nem tudok otthonrol. Most a konyvtari billentyuzetnek koszonhetitek ezeket a remek karaktereket: æ ø å...persze csak ha hasznalnam oket.
De menjunk idorendben....vagy inkabb csak ahogy eszembe jut. Szerdan meg 3 ora izgalom es szenvedes, de legalabb egesz jo temaval. Ennek is varhatunk az eredmenyere. Ugy nez ki nem lesz tul hamar, a kurzus koordinatora ugyanis pont a mellettem levo gepen netezget, a helyett h az en jegyemmel foglalkozna...remelem nem les. Egy kis(?) lepihenes es semmitteves utan penteken vizsgazaro buli olasz szervezesben, a merleg: nappalba fordulo ejszaka es egy elromlott zar miatt kettetort veceajto. Szombaton meg persze az utolso Drives buli, ami ugze megint kotelezo darab, nagyjabol a tavozokkal volt tele a hely, de en megint nem csalodtam. Vasarnap oltonyos-elegans karacsonyi vacsora, az osszes elkepzelhetø unnepi kajaval a sved...ize norvegasztalon. Szoval gyakorlatilag egy este felelte az onkentes sereg a Driv egesz feleves bevetelet. Az asztalon persze sor-bor, meg kaptunk egz tomb jegyet fejenkent, amiket hosszabb-rovidebb italokra lehetett bevaltani az este soran, igy vegre megkostoltam az aquavitet is, es kellemesen csalodtam, ugyanis kifejezetten finom volt. De nem szabad am huzora meginni, mert lefejelnek a norvegok...szepen izlelgetni vacsora kozben. Ja, meg hazafele egy kis eszaki feny is befigyelt. Eppen amikor mar hianyolni kezdtuk. Hetfon rendeztunk egy kis magyar vacsorat, az egyre kevesbe viszafogotta valo celozgatasok hatasara. 12 embernek paprikas krumpli, rakott krumpli, meg almas retes (ez utobbi Maria jovoltabol Ausztriabol). Mindenki jol erezte magat, de kimerito dolog ez a vendegvaras, nem szeretek hazigizdaskodni tovabbra sem. Het kozben egy bucsubuli Javier es Edgar tiszteletere, ami megint jol sikerult, de mar nagzon erzodik a bucsuzkodos, osszeborulos vilagvege hangulat mindenkin. Azt hiszem ez a legnehezebb resz.
A tanulas persze csak azert maradt ki ebbol a bejegyzesbol, mert a gepem ugyebar jelenleg agyhalott a jegyzeteimmel (vagyis Attila jegyzeteivel) egyutt, meg mert megerdemeltnek ereztem ennyi pihenot az elso kor utan es a januari (on)kinzasok elott.
Igyekszem tehat elvezni a hatralevo kis idot, amihez nagyban hozzajarulhat a deluxe magazin, ugyanis, miutan egy minta-elemzessel felajanlottam testem es tehetsegem a tudomany oltaran, az utolso heten az o kontojukon vegzek sorkostolast es ontom szavakba tapasztalataimat egy cikk formajaban. Es mint ez a rendszeres olvasoknak kiderulhetett ez itt bizony nem olcso mulatsag, kulonosen nem a legminosegibb sorokkel. Ha van ilzen szo egyaltalan...de ha nincs, akkor mostantol majd lesz.

A keslekedesem eredmenyekent elmult december tizedike, vagyis draga novorkem szulinapja...(de ha most 18, h lehet a noverem? ;) Isten eltessen sokaig, na meg persze Bencet is ezuton igy utolag is (na o mar tenyleg 0regszik)Bucsuzoul meg itt egy video a norveg nyelv szepsegerol az az irant erdeklodoknek...A kepeket az elso bekezdes ertelmeben remelem nem is kereste senki. Na csokolom, hamarabb otthon leszek mint a Jezuska, ugyhogy nem kell mar sokat aludni az aggodo tomegnek.

Na még egy...

Jövendőmondó képességeim ismét beigazolódtak, tényleg elérkezett a megváltóként várt péntek. Még egy-két ilyen telitalálat és elkezdek lottózni, vagy megtippelem mikor vezetik Magyarországon az eurót és Norvégia mikor lép be az EU-ba...de inkább pénzre váltom tehetségem és beállok a budapest tévéhez valami tévéjósnak. Majd bónuszként adjuk egy emeltdíjas esemesért a nyugdíjasoknak a távgyóvgyítás mellé. Na de a lényeg, még pár nap kínszenvedés, vért izzadás és hajtépés után péntek reggel nekiláthattunk a 6 órányi -szó szerint- orrvérzésig tartó gondolkodásnak, aminek az eredménye eleddig egy semmi mással össze nem téveszthető vizsga utáni megkönnyebbülés volt. A többire meg nem is szeretnék gondolni amég nincs meg az eredmény. Azt hiszem meg tettem ami tőlem tellet, nem rágódok rajta tovább fölöslegesen. Hátra van viszont még egy szerdai menet a nagyon attraktívan semmitmondó nevű "Arctic Norway" kurzustól való végleges megszabadulás formájában. Alig várom...tartok is tőle rendesen, igazi sötét ló számomra, nem tudom mit várjak. De aztán következik majd a visszaszámlálás és az utolsó két hét kiélvezése, ez lebeg a szemem előtt már egy ideje.
Végre embereket is lehetett látni, szombaton egy nem túl nagy szabású lengyel estet szervezett az itteni delegáció, amire erősen rányomta a bélyegét hogy a jelenlévő kevés ember nagyrésze is a könyv mellől vagy szinte vizsgáról érkezett. Gyorsan vége is lett a dolognak, de mégiscsak jobb volt mint otthon.
Ja, és még a vizsga utáni este meghallgattuk az egyetem melletti kis templomban a karácsonyi hangversenyt, ami ha lehet még inkább ünnepi hangulatba varázsolt mindenkit, mézeskaláccsal és (alkoholmentes) gloggal fokozva a hatást. Bizony, advent első vasárnapja is elmúlt már, össze is gyűltünk egy páran a kolesz közösségi termében egy kis gyertyagyújtós-beszélgetős alkalomra. A karácsonyi készülődésről még annyit, h mikor azt hiszem hogy nem lehet már tovább fokozni, mindig rá tudnak tenni még egy lapáttal: már a tejesdobozon is hihetetlen vicces-giccses törpe Mikulások szaladgálnak vibráló színkavalkádban.
Mostanában egyébként vannak problémáim az alvással, nevezetesen nem tudok elaludni esténként, reggelenként meg a felkelés nem megy. Nem is csoda, semmi nem súgja azt hogy nappal lenne, vagy legalább elkülönülnének a napszakok. Mindegy, drasztikus eszközökhöz még nem nyúlok (a vizsgáig biztos :P) ahogy azt Victor tette. Ő minden hajnalban felébredt és nem tudott visszaaludni, ezt egy hét után megelégelte és gondolta segít rajta egy kis alkolhollal. Le is gurult egy üveg vodka korán reggel, mire magához tért meg már kb. egy órája dolgoznia kellett volna. Kialudta magát az biztos...

A hó meg néha rákezd esni, nehogy már hiányolni kezdjük, ami nehéz lenne, amint ez a fenti képből kiderül, de én még mindig nem bírom megunni. Legalább egy kis világosságot ad és feldobja az embert.
Szerdáig már féllábon is kibírom, csak repetázni ne kelljen utána. Ezért próbálok még tenni valamit a hátralévő 1 azaz egy napban, nyílván nem ezen fog múlni. Szorítani és drukkolni ér, minen jót és élvezzétek a napfényt!

"Csakazértis" eljön a péntek

Ezúttal valóban nagyon rövid leszek, ennek pedig egy oka van: senkit nem szeretnék untatni az Európai Bíróság jogeseteivel és jogértelmezésével, ezzel töltöttem ugyanis az elmúlt napokat, méghozzá igen intenzíven (közel 500 oldalnyi mennyiségben). Hiába, ez a héten itt már megkezdődnek a vizsgák, jelesül pénteken vár rám egy laza 6 óra hosszás írásbeli EU jogból. Alig várom...na jó, inkább egyből szombat következzen csütörtök után. A francba ezt kellett volna kérnem a Mikulástól múltkor Rovaniemiben. Dehát ezen túl kell esni, hogy még egy kör szenvedés várjon rám a jövő szerdai második és egyben remélhetőleg utolsó itteni vizsgám formájában. Szívesen letudnám azt az addig hátralevő egyébként is reménytelenül rövidnek tetsző időt, de ha belegondolok, hogy utána már csak két hetem van hátra itt...egészen hihetetlen. De legalább mehetek haza karácsonyozni a családhoz, és belecsapni az otthoni újabb menet vizsgákba. Persze előbb választani kell egy témát az évfolyamdolgozathoz. Szerethető ám ilyenkor az egyetemista élet...
Ennyit a nyafogásról, csak hogy mindenki átérezze halmozottan hátrányos helyzetemet és elmorzsoljon egy könycseppet miattam, bár korántsem olyan vészes a helyzet, mint azt lefestettem. Pénteken bele is fért egy kis már-már szokásosnak mondható buli orndalen nemzetközi diákok által pusztított 10x10 négyzetméteres (ennél fogva gyakran világrekord közeli népsűrűségűvé alakuló) party-helyén. Na jó, igazából nem is volt olyan kicsi az a buli...sem pedig a hazafelé vezető 50 perces jeges-havas út.
Szombat délután pedig kellemes meglepetésben volt részünk, Zsuzsi és Gábor érkezett Narvikból nyelvvizsgázni, így egy esti...vagyis délutáni (igazából fölösleges a különbségtétel) kávézós-beszélgetős összejövetelre is sort tudtunk keríteni, hogy következő, hosszabb látogatásuk időpontját is rögzítsük. Nagyon nem mellesleg pedig ezúton is GRATULÁLUNK nekik vágyaik folyamatos valóra válásához, reméljük ezután is így lesz.
Szóval ennyi hétvégi kis lazítás és kitérő után újult erővel vetettem magam a tanulás tengerébe. Ez persze nem igaz, de jól hangzik, valójában szenvedek, mint disznó a jégen. (El ne felejtsem ez jogvédett: köszönet Kiszin tanárúrnak h ezt hátrahagyta az utókornak). Ezt egyébként nem könnyíti meg hogy túl vagyunk a fordulóponton, vagyis a nap már nem jelenik meg az égbolton. Nem is tudok felkelni reggelente. De ezt a pár napot még kihúzom, igyekszem a minden tőlem telhetőt megtenni, hogy aztán az utolsó két hetet nyugodt szívvel élvezhessem ki.

Végül, de elsősorban drága egyetlen nővéremnek ajánlanám a számot, amit megígértem. Csak hogy tudd hogy sokat gondolok Rád.

Skandináv út Joulupukkihoz

Sűrű bocsánatkérésekkel kezdeném, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de jó okom volt rá: Hétközben igyekeztem ráállni a tanulásra a két hét múlva esedékes vizsgám miatt. Az eredmény és a hatékonyság erősen vitatható, de a lényeg ugyanaz, nevezetesen hogy semmi említésreméltó dolog nem történt velem. Hétvégén pedig nem voltam itthon, de ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában.
Tehát múlt héten belefért még egy kis szombat esti láz, de nem a stohlbucis fajtából. Az egyik kolesz híres-neves bulikra fenntartott részlegében közös vacsora, ahova minden vendég vitt valami ételt. Az eredmény meg is lett: rengeteg kaja, és hatalmas társaság, aminek nagy része igyeszik legalább annyira ellenállni a kísértésnek, hogy az este további részében még használható és járóképes legyen. Akiknek ez sikerült (nekem is...ez nem kis szó), azok az utolsó busszal végül a Drivben kötöttek ki egy jó kis party erejéig, akiknek meg nem...hát azokkal nem tudom mi lett, de ezt kihagyták. Hétvégéhez méltóan aztán vasárnap még egy kis ráadás a közösségi életből, Victor ugyanis tartott egy kis szűkkörű baráti vacsorát szülinapja alkalmából, tehát megint volt minden mi szem-szájnak ingere. Főként persze kínai kaja.
Ezután következett az a feledésbe merülő néhány nap, amit a sötétség kiváltotta (még nálam is) szokatlan alvásmennyiség leredukálásával és az EU joggal történő barátkozással...vagy legalábbis kibéküléssel próbáltam tölteni, és aminek a sikerét maximum a próbálkozás becsületre méltóságában ragadhatom meg.
Azért volt ami tartotta bennem a lelket, nevezetesen a már említett, titokzatos hétvégi program:
egy svédországi-finnországi hétvégi kirándulás egyetemi szervezésben. Péntek éjjel utaztunk (magyarul a buszon "aludtunk"), majd szombat reggelre megérkeztünk a svédországi Luleå városába, ahol megnéztünk a világörökség részének nyilvánított óvárost a templommal az 1600-as évekből, és rácsodálkoztunk a befagyni készülő kikötőre. Őszintén szólva más programlehetőség nem igazán volt, nem nevezném nagy durranásnak a városkát. A táj sem volt az igazi, hó sem volt, ellenben igazán csípős, száraz hideg az igen. Maradt tehát a városközpont felfedezése, majd az egyetlen nyitvatartó kocsma bevétele. Hogy egy svéd viszonylatban nagynak számító városban, ahol az időjárás miatt gyakorlatilag kint nem lehet tartózkodni, és ráadásul egyeteme is van, csak egy kocsma legyen nyitva...Talány, de az egész társaság (cirka 90 fő) itt gyűlt össze, természetesen a helyi -tisztes középkorú úriember jelmezükből a harmadik sör után kivetkőző- masszív keménymaggal együtt. Egyébként hatalmas sörválaszték skandináv árakon. Ez egyébként kicsit szíven is ütött, a bolti sörök ugyanis harmadába kerülnek az itteninek, bár itt csak 3.5% csökentett tartalomig lehet a boltban árulni. De legalább egész nap. Egy szó, mint száz, itt ütöttük el az estét egész éjjel egyig, amikoris továbbindult a busz Finnországba, Rovaniemibe. Meg is érkeztünk reggel 8ra (ottani idő szerint 9). Itt szertném felhívni a figyelmet, arra a nem elkerülendő tényre, hogy ezt az éjszakát is a buszon töltöttük, aminek komfort fokozatát ezekkel a lábakkal megáldva nem nehéz elképzelni. Mellesleg mikor megálltunk egy kis egészségügyi szünetre a hőmérő -18 fokot mutatott. Minden zárva volt, mégis érthető okból úgy döntöttem, nem használom ki férfi létből adódó előnyömet és inkább visszatartom a következő megállásig.... Rovaniemi ellenben már sokkal szebb környezetben terül el, na meg egy kis hó is volt legalább. Egy szép folyóparti séta után a cél nem lehetett kérdéses: irány az igazi lappföldi Mikulás pontosan az Északi-sarkköre épített turista faluja. Volt itt persze mindenféle szuvenir irdatlan mennyiségben (ezek az üzleties "déliek"...), Télapó postahivatala, gyermekparadicsom, napközben -5 fok, a karácsonyt korukat meghazudtolóan váró fényképeszkedő egyetemisták, na meg maga Joulupukki, aki türelmesen fogadott mindenkit egy pár kedves szó és egy fénykép erejéig. Szóval csak tátottuk a szánkat...itt tényleg egész évben Karácsony van. A buszokkal már nem volt ilyen szerencsénk, többszöri félreértést követően a tervezett, majd később 3ra módosított 1 óra helyett a pihenőidő miatt csak 5kor tudtunk elindulni (előző este a városközpontban pihenőidőztek állítólag a drágák), így a hazafelé betervezett bevásárló megállás is elmaradt. (elég durva, h a norvég árak után egy turistahely is olcsónak tűnik).
Így is éjjel kettőre értünk haza szakadó hóesésben (mikor elindultunk is ezt a látványt hagytuk itt), aminek eredményeként mára már saját, cseppet sem mérvadó becslések szerint, olyan 30 centis hóra ébredhettünk. Így most végre enyém volt a káröröm ahogyan a meleg szobából néztem az aótjukat 20 percen át a hólepel alól előlapátolóni próbáló emberkéket.
Fordult a kocka, egy hete -az első hó elolvadása után- ugyanis én igyekeztem a jégpáncélon járást szimulálni, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve megkíséreltem bemutatni egy tripla leszúrt Littberger, dupla Lutz kombinációt. Sajnos ebből a külső szakavatatlan szemlélők csak egy hatalmas seggreesést láttak, és ennek megfelelően is értékelték egy nem túlzottan titkolt mosollyal. Szóval ennyi igazán kijárt már.

Majd még több és jobb képeket is teszek fel a hétvégéről, most ennyit tudtam előhalászni. Egyébként pedig ma láttam az első embert, aki síléccel ment dolgozni, az autók viszont már rég szöges gumikat használnak, a norvégok pedig továbbra is futnak hegynek föl fényvisszaverő mellényben a hóban. Ennyi lenne az összefoglaló mára. Csókoltatok mindenkit arról a helyről, ahol legandákat mesélnek arról, hogy mínusz 20 alatt megfagy a vizelet mielőtt földetér.

Barangolás a legészakibb sörök mámorító, és áruk józanító világában

Mivel múlt hétvégén ismét látógató érkezett a tromsøi turistaparadicsomba -ezúttal Tutu, Csilla barátja- hétfőn ismét beiktattuk a programba a már szokásosnak mondható egyél amennyi belédfér pizzázást. Ezúttal mindezt visszafogottabban tettem, hogy a nap hátralevő részére is használható maradjak, bár ha erről a bőszen sütögető dolgozókat kérdeznénk lehet hogy más lenne a véleményük. Éhes tehát nem maradtam, de hogy szomjasak se legyünk, arról a sörgyár látogatása gondoskodott volna, dehát amilyen szerencsénk volt épp aznap maradt el az idényben másodszorra a körbevezetés (az idegenvezetők szabadságon vannak vagy betegek). Egyedül meg nem engedtek be természetesen. Féltek hogy kárt teszünk...magunkban. Kárpótlásképpen leültünk a söröző részlegben hogy elszürcsöljem életem legdrágább (és legfinomabb) sörét (nem írom le, mert nem is akarok emlékezni az árára), ami nevezetesen a sörgyár eredeti karácsonyi söre volt, és kétségkívül igazi specialitás. Mert itt azok már javában kijöttek, méghozzá az összes elképzelhető sörgyár kínálatában a legutolsó házi sörfőzdécskéig. A boltban kb. egy egész sor ezekkel van tele (juleøl norvégul), és a mikulásos, csillagos, havas csomagolásokról általában nem nehéz felismerni. A helyi Mack gyárnak egyébként kb négyféle téli-karácsonyi verzióját láttam eddig. Ezek egyébként barna sörök, ami azt jelentené, hogy az alkoholtartalma is magasabb. Csak hát a méltán népszerűtlen törvény óta, ami minden 4,7 % fölötti alkoholos italt az állami Vinmonopoletbe kényszerített, a főzdék is elkezdtek ügyeskedni, és csökkentett alkoholtartalommal is készítik ezeket, hogy normális sörként a boltban is eladható legyen. A hagyomásnyosat pedig megtalálhatjuk a piaboltban, még magasabb adókulccsal. Na én ebből a fajtából ittam a kocsmában. Egyébként meg ráálltam a nem egyszerűnek ígérkező projektre, hogy az összes juleølt végigkóstóljam. Szigorúan egyesével, pénztárcakímélő(bb)en vásárolva.
Este aztán még belefeledkeztünk egy kis otthoni sörözésbe is, ami nem mondhatnám hogy rosszul esett.
Ugranék is egyet picit az időben, a már mindennapos rutinnak számító dolgokat átugorva, így elérkeztünk a csütörtök esti Bodega önkéntes partyhoz. Már eddig is csak szórakozás volt ott "dolgozni", ezek után meg nagyon megérte beszállni. Az értesítést ugyan nem kapkodták el (2 nappal előtte), ellenben ingyen sörrel vártak bennünket (Kb. mintha otthon minőségi whiskey várna). Nem csak kóstoló szintjén. Az első óra tiszteletköre és mindenki felbukkanása, majd jónéhány ember korai eltűnése után aztán egy bő tíz fős keménymag (erős spanyol-norvég dominanciával, de tartottam magam) maradt kb. egy hűtőnyi sörre. Ráadásul elárulom, nem az olcsóbb fajtából...Ja meg mellesleg négy féle. Ennek pusztításán fáradoztunk (elég sikeresen) egészen hajnali kettőig, amikorra is kitettek bennünket az egyetemi épületből. Az estét egyébként hülyébbnél vicesebb játékok tarkították, meg persze zene és a társaság méretét meghazudtoló hangzavar. Na meg éjfélt elhagyva egy kis szülinapi köszöntés Xoel részére.
Másnap (magyarán tegnap) aztán elérkezett az internetional food evening, ahol elég szép számú ország igyekezett képviseltetni magát vmilyen jellegzetes étellel. Igen tetszetős alkotásokra csorgathatta a nyálát a korgó gyomrú tömeg, és valószínűleg az ízük is jó volt, de mivel én hihetetlenül jólnevelt és udvarias gyerek vagyok, így mire sorra kerültem, már amiből maradt egyáltalán egy kevés, azt is nehéz volt felismerni a sáskajárás után. Azért persze ennyi féléből maradt mindenkinek egy tányérnyi finom étel, de miután mindenki jóllakott, rövid időn belül észrevétlenül elszivárgott a tömeg, talán a holnapi...izé mai...szóval szombat esti megpróbáltatásokra előrelátóan tartalékolva. Coming soon...

Közben meg az amcsik elnököt választottak, aztán most nagyon verik a mellüket hogy ők mekkora Johhnyk és hihetetlen toleránsak hogy feketét küldenek a fehér házba, de attól tartok ez a fene nagy erkölcsi felülemelkedésük addig tart, amíg rá nem jönnek, hogy ezúttal nem nyomulnak be terroristákat keresve az olajkutak mélyén egy újabb közel-keleti országba (nagy cimborájuk, Pakisztán háza táján is szét lehet nézni), és a benzinért nem kell majd kb. öt és fél centtel többet fizetni, mert ezt a jóléti veszteséget már nem képesek elviselni. Persze most reménykedjünk hogy ez az energetikus Barack gyerek kezelni tudja majd a dolgokat. Búcsúzóul meg itt egy kis videó a jó öreg Bozót Gyuriról, Amerika 43. elnökéről. Emlékezzünk rá olyan retardáltként, amilyen valójában volt.
Mellesleg már keményen november van, szóval rá kéne állni a tanulás projektre, csak hát nem vagyok itthon hosszú időt egyhuzamban, így mindig úgy érzem fölösleges hozzákezdeni és olyan hülyeségekkel megy el az időm helyette, mint hogy blogot írogatok.
Ennek ellenére ezt a rossz szokást továbbra is megtartom, és megpróbálok küzdeni, hogy életemben először ne folyjon ki a kezeim közül az idő.

Annyit még elfelejtettem, ha valaki nem vette volna észre, h végre levettem az ezer éve lejárt szavazást, a helyén most folyamatosan frissülő sporthírek vannak. Hogy egy klasszikust idézzek: "Azt csak azért raktam oda, hogy legyen ott valami..."
Üdvözlet innen, ahol a karácsonyi sört október végén kezdik árulni!

Túra és Halloween a jég hátán

Annyira belejöttünk a kirándulgatásba, hogy még szerdán nekivágtunk az újabb kitűzött célpontnak, a Tromsøtől 40 km-re fekvő Ringvassøya szigetének. Ezúttal busszal, ami szerencsére csak egy kb. órás út volt, többet ugyanis nehezen bírtam volna ki maradandó idegrendszer-károsodás nélkül a kisiskolásokkal zsúfolt buszon, akiket szinte egyesével vitt házhoz a buszvezető a nem éppen túlnépesedett környéken. Tehát az összes 20 km-es körzetben élő sívitozó bűnrossz kölyök boldogított bennünket, de végülis megérkeztünk, mégha nem is kifejezetten a szigetnek arra a felére ahova szerettünk volna (vagyis ahol az egyetemi szállás várt). Összefoglalva egy örök életre emlékezetes egynapos kalandtúrának lehettünk részesei, amit azt hiszem inkább nem részleteznék most. A lényeg annyi hogy több, mint 10 kilómétert sétáltunk, ennek a jórészét már sötétben, rendesen megpakolt hátizsákokkal, hogy aztán se a megközelíthetetlen szállást ne vegyük igénybe, sem pedig a legözlebbi, vagyis másnap reggeli buszt. Viszont talán kevesen mondhatják el magukról, hogy októberben délután 5-kor a vaksötétben, ropógó havon bolyonganak az északi fény alatt, mégpedig szinte érintetlen természetben, amit J.K.Rowling, J.R.R. Tolkien és az összes fanatasy-szerző együttes fantiáziája sem tudna leírni. És akkor a számunkra járhatatlan sziklákon tőlünk 50 méterre átszökkenő rénszarvascsordát még nem is említettem. Emberesen elfáradva, élményekkel és egyre nehezebbnek tűnő hátizsákokkal megpakolva még aznap este hazaértünk, hogy aztán megállapítsuk, hogy megint lesz mit mesélni.
A következő 2 nap már visszatért a normális kerékvágásba...már amennyire az októberi havat annak nevezhetjük. Áldott jó szívemnek és waffel iránti rajongásomnak köszönhetően aztán a Bodegában összeszokott párossá válhattam a brazil Hugoval (aki életében előszőr lépett hóra), ugyanis két nap is helyettesítettem. Emellett csúszkált mindenki össze-vissza, kész csoda h még egyben vagyok, a lefagyott lejtőkön ugyanis nem egyszerű a közlekedés. Valójában a jelentősen ritkábbnak számító sík terepen sem. Szóval kész életveszély, alig lehetett járni, mert persze még mindig nem vettem meg a cípőre húzható szöges talpacskát. A hó egyébként tegnap egy kis eső után végül elolvadt, hogy aztán ma reggel ismét havas táj látványára ébredjünk. Egészen hihetetlen mennyire meglátszik az emberek hangulatán: ha hó van, a délután 2 környékén kezdődő sötétedés ellenére mindenki fülig érő szájjal, energiával telve mászkál. Legalábbis a külföldiek...Amég kik tudnak tőle menni a házból és nem kell lapátolni...
A péntek aztán a Halloween jegyében érkezett, ami ittt sem mondható a kultúra gyökeres részének, de mégis jobban él a köztudatban, mint mondjuk otthon. Szóval egyetemi jelmezes buli, méghozzá a jobbik fajtából. Tényleg mindenki ott volt, hülyébbnél hülyébb jelmezekben, ráadásul a társaság jelentős része már nem szomjasan érkezett a helyszínre, ami 5 percre volt tőlünk. Ez ugye jelentősen megkönnyítette a csak és kizárólag a jég miatt sokkal nehezebbnek tűnő utat. Mellesleg úgy éreztem a jelmezem osztatlan sikert aratott, én voltam Isten ajándéka a Nőknek. Úgy tűnik a feminista mozgalom által kiszabott nyílvános máglyahalált is sikerült eddig elkerülnöm. A buli élvezeti értékét mutatja h hajnali 5 körül sikerült is ágyba kerülnöm, hogy valamennyire megpróbáljam kipihenni magam a másnapi súlyos kötelezettségemre. Nevezetesen az újabb Halloween-partyra, ami ezúttal egy eddig ismeretlen norvég lány egyészen pici lakásán került megrendezésre általa és Courtney(CAN) által. Főként norvégok voltak egyébként, így a buli is amolyan norvégos volt (a hely mérete is csak ezt engedte): iszogatunk, beszélgetünk. Mindenesetre így is jól sült el az este, a házigizdák pedig minden téren nagyon felkészültek voltak.
Vasárnap aztán kénytelen-kelletlen elmentem vmi hűdefontos Drives megbeszélésre (azt hittem muszáj, mert az előző kettőt kihagytam...ja és egy hónapja nem dolgoztam). Mint kiderült 2 órás norvég szövegelés keretében megválasztottuk az új (vagyis többségében régi) vezetőket. Legtöbbször ellenjelölt nélkül. Hihetetlen kompetensnek éreztem magam, h szavazok egy számomra érthetetlen nyelven elhangzó kampánybeszéd után, számomra ismeretlen emberekre, egy olyan félévre amikor itt sem leszek. Nem kicsit lettem ideges h emiatt ki kell hagynom a Forma1 záró futamát. Ezen csak az enyhített egy picit h mint kiderült a tévémen nem is volt fogható.
A múltkori meglepődésemet még nem is meséltem, amikoris a postaládában egy egyetemi borítékban vmi szárított levelekre emlékeztető zacskót kaptam mindenféle levél nélkül. Kb. negyed órányi döbbenet és csodálkozás után jöttem rá, hogy a Xuan által ígért kínai szárított gombát kaptam meg, ő ugyanis phd-sként nyelvészként dolgozik. Ja igen, mert hogy a PHD-sek itt megbecsült és igen rendesen megfizetett munkavállalók komolyabb irodával, mint otthon néhány profnak van. A gomba meg állítólag ehető és nem hallucinogén...Meglásssuk

Egy (v. inkább 3?) otthonról érkező elektronyikus levélke után már nem is érzem úgy hogy hosszúra sikerült volna a bejegyzés, aki szerint igen, az Attilán verheti le a dolgot.

Zárásként természetesn üdvözlök mindenkit, de a legfontosabb: BOLDOG SZÜLINAPOT ÉDESANYÁMNAK!

Látogatóban (majdnem) a Mikulás földjén

Olyan mozgalmasra és élménydúsra sikeredett ez a hét, hogy azt sem tudom hol kezdjem, de azt hiszem követem a jó öreg mondást, és meglepő módon az elején. Tehát tartottak nekünk egy kis téli információs összejövetelt, amin nagyjából elmondták hogy honnan és hogyan öltözködjünk, milyen vitamint szedjünk (akármilyen egészséges a halolaj én azt inkább kihagyom), na meg hogy hogyan birkózzunk meg a sötét okozta kimerültséggel és egyéb kellemetlenségekkel. Ugyanis most pl. délután négy óra van és csuma sötét. De nem kell aggódni, lesz még rosszabb is. Az egészségügyi szempontok nem csak a napfény hiányából adódó betegségeket, kimerültséget takarják, de ha elütik az embert az sem kifejezetten immunrendszer-erősítő hatású. Ennél fogva mindenféle fényvisszaverőket kell hordani, ami itt szinte a divat része lett: a kisgyerekeknek még a táskája is ilyenből készül, de vannak plüssfigurák is erre a célra meg minden ami elképzelhető. Kaptunk is egy zsebből kilógatható prizmát, amit még másnap elhagytam, de azóta egy karszalaggal pótoltam. Összegezve a dolgot a tippek, tanácsok mellett igyekeztek a dolgok jó oldalát kihangsúlyozni, például h az amúgy is skandináv módon túlhajszolt és felpörgetett életet élő norvégok, még ennél is képesek jobban lenyugodni, ez ugyanis a pihenés ideje számukra (és persze az ivásé).
Volt még filmvetítés a ruandai emberirtásról, ami talán nem járult hozzá nagyban a sötétség elleni jó-hangulat teremtéshez, de nem ezek voltak a legnagyobb események.
Hirtelen felindulásból ugyanis minden tervezgetés nélkül béreltünk egy autót 2 napra és nekivágtunk az útnak Finnország felé (eltéveszteni nehéz lett volna, nem is igazán lehet letérni róla). Ráadásul a kért és várt kis kocsi helyett egy bazinagy dízeles Toyota Rav4 várt bennünket, amiben azért nem szorongtunk négyen, h a nem mellékes rajító funkciót ne is említsem. Az autóbérlős srác meg egy csöppet elaludt és késett egy órát, így mondtuk neki h akkor a hétvégi pluszpénzt nem fizetnénk ki, na meg persze adhatna egy kis bocsánatkérő kedvezményt. Ő meg azt mondta hogy jó. Hát kb. így kezelik errefelé a reklamációt, arról nem is beszélve h mint kiderült az alapár is csak töredéke annak amit az internetes info alapján vártunk. (De ezt még csak halkan, majd ha levonták a pénzt...ha így marad nagy biznisz volt). Ahogy aztán közeledtünk a határhoz egyre több havat láttunk a hegyeken, aztán egyszercsak az úton is. Bizony, Finnországban már HÓ volt, október közepén hógolyót gyúrtam...De az út végén csak lassan tudtunk haladni, ugyanis rénszarvasok között kellett szlalomozni. Nem egy, nem kettő, rengeteg. Szép komótosan vándoroltak az út közepén, cseppet sem zavartatva magukat az autóktól, na meg az őrülten kattogó vakuktól. Aztán találtunk egy olcsó szállást Kilpisjarvi lapp falvacskájában, ami ennek ellenére minden igényt kielégítő volt. Sőt! Saját kis kandallónkban raktunk tüzet estére, és igazi finn szaunából néztük a hóesést (ez gyakorlatilag alapfelszereltség a fürdőszoba mellett). A kedves, már délben feltünően jókedvű, cefre-szagú házinéni meg még túra útvonalat is kínált, amit meg is tettünk, és ropógó hóval a talpunk alatt megállapíthattuk h Finnország valóban az ezer tó országa, na meg hogy az a sokat emlegetett Golf-áramlat bizony tényleg rengeteget számít. Jelen esetben 7-8 fokot és pár centi havat éreztünk ebből. Elképesztő egyébként h 170 km alatt mekkorát képes változni a táj. Hazafelé betértünk még egy valódi norvég szellemvárosba, ami a tenger partján a havas fjordok közt terült el, így itt is szájtátva bámészkodtunk egy darabig. Hazatérve aztán a szakadó eső emlékeztetett h megérkeztünk, de ez a rövid hétvége aztán élmény volt. Mégpedig abból az életreszóló fajtából.
Még aznap este volt egy kis összejövetel az iráni Tinánál, rengeteg jellegzetes kajával, még több jófej emberrel, na meg a fáradtság ellenére jó kis beszélgetéssel.
Rövid regenerálódás után aztán hétfőn este Chiara szülinapi partija, ami a várakozásoknak megfelelően elég jóra sikeredett, így az azt követő pár óra alvás nem volt éppen elegendő, de a mai programot megint kár lett volna kihagyni: Meghívtak ugyanis egy helyi magániskolába -ahol nemzetközi hetet tartanak- h beszéljünk Magyarországról, na meg a külföldön való boldogulásról. Hihetetlen meglepő volt h ennyire érdeklődőek voltak a gyerekek, kérdeztek egyfolytában, ha nem csöngetnek ki még tovább is tudtak volna. Egy 10.-es és egy 7.-es osztályban voltunk (itt tíz osztályos az általános), és nagyon érdekes tapasztalat volt, mert azért az ország kultúrájának elég jelentős részét tükrözik a gyerekek. Én hazai tapasztalatokból kiindulva unott fejeket vártam, akik várják h mehessenek kajálni, és csak annak örülnek h legalább nem kell tanulni, e helyett pedig érdeklődő, szinte csodáló figyelmet kaptam. Na meg ebédet a végén egy-két tanárral és vmi norvég húsos, sárgaborsós, de leginkább finom levessel. Ráadásul még útiköltséget is fizettek, ami kifejezetten jól esett, tekintve h amúgy bérlettel utaztunk.

Egyszóval mozgalmas és élménydús napok vannak mögöttem, a hasonló folytatásban reménykedve üdvözlök mindenkit!

Komplex elmaradás-pótló és gazdaság-megmentő tervezet

Megint úgy tűnhet hogy igencsak el voltam veszve, hiszen egy ideje nem jelentkeztem, de ennek nagyon prózai oka(i) van(nak): Egyrészt hétfőn megkaptuk az első komolyabb egyetemi feladatot egy házi dolgozat formájában (amit én valamiért egészen hétfő reggelig szerdára vártam, de ezt inkább hagyjuk), erre pedig egy hét állt rendelkezésünkre, és a félévi jegy egy részét képezi majd. Azért nem kell megijedni, természetesen itt még kevésbé pörögtem túl a dolgot, mint otthon tettem volna, ami azért jelöl egy szintet (vagyis nem voltak álmatlam éjszakáim a nagyívű világmegváltó elemzés miatt), de azért ha pötyögni kezdtem a laptopot, akkor mégis inkább ezt írtam, mint a blogbejegyzést. Nem elsősorban a prioritások, inkább lelkiismereti kérdés miatt. ásos prograAztán meg persze jött a hétvége, ami megint koránt kezdődött.
De ennyire még nem szaladok előre, itt volt ugyanis Enikő tesója, Zsuzsi, szóval kedden este őket is meglátogattuk, meg persze ment a szokásos program, ami mint már elég egyértelműen kiderült nem igazán az egyetemi teendőket takarja. Magyarul Bodágában beszélgetés, bodegában dolgozás (most épp Victor helyett), a Kraft látogatása stb. Apropó, azt hiszem csak azért tudom még mindig megkívánni a waffelt, mert épp most értünk vissza a Dolly Dimple's egyél amennyi belédfér akciójáról, amit természetesen szigórúan közhasznú indíttatásból látogattunk meg, elvégre mégis össze kell hasonlítani az előző Peppe's-ben tett hasonló kirándulásunk tapasztalataival, hogy segíthessünk az igen nehéz választásban szegény (egyébként mirelit pizzán élő) norvégoknak. Dehogy ennek a kis kitérőnek legyen is értelme: az "amennyi belédfér" jelző nem feltétlenül takarja az "amennyi jólesik" kategóriát, így most a gofri-túladagolásomat elnyomja a pizza-undor, ami rossz esetben órákig is eltarthat egy ilyen trauma után.
Kicsit visszaugranék még az időben (nem azért mert tele a hasam, fáradt vagyok és nem tudok koncentráni, csak gondoltam a Márqeuznél jól bevált mozaikos idősík használatával egy kis gondolkodásra késztetem az elkényelmesedett olvasókat...segítek: csak ironizáltam, az "a" válasz a helyes). Tehát pénteken Enikőékkel ellátogattam a Polariaba, ami egy múzeum, és amellett h igen impozáns épületről van szó, (rabságban) élő fókákat lehet nézni, meg filmet Svalbardról (ami megintcsak nem kicsit lenyűgöző), egyszóval az Északi-sarkkal foglalkozik meglepő módon az egész kiállítás. Ezután még az utolsó pillanatban kiderült (értsd: a buszon, jegyvásárlásnál) h a délutánra tervezett közeli kirándulás nem nyerő ötlet, tekintve hogy az utsó busz nem este 7kor jön vissza, hanem amikor mi megérkezünk, ami azért kellemetlen meglepetés lett volna. (Ezúton is bocsi Csilla a félreértésért...ne izguljatok, ezt más sem érti). De helyette egy túra a mainlandi magaslatra belefért, ezúttal (majdnem) a csúcsig. Kellemesen el is fáradtunk, átfáztunk, ránk is fért a Drivben egy...egy forró csoki. Mert nem tudják ezek mi a jó, a forralt bort nem ismerik, mi meg valószínűleg nem mutatjuk meg nekik. Ilyen árú borokat nincs az embernek kedve forralgatni. A szombat este aztán a duty free vodka és a vártnál ezúttal kevesebb embert vonzó Hele Driv fantázianevű party jegyében telt, ahol megint jól éreztük magunkat. Egy-két kisebb kellemetlenséget leszámítva. Pont.
Vasárnap a hétvége zárasaként egy újabb önkéntes buli, azúttal "rossz ízlés" mottóval, amihez mondjuk néhány norvégnak nem nagyon kéne öltözni, de azért megtette mindenki. A helyi italozási szokások bemutatása után néhányan a vetkőzés részét sem hagyták ki a dolognak, pedig igazán megtehették volna. Mindenestre jó korán el kellett indulni itthonról, h megtaláljam az előzetes összejövetel/alapozás helyét, ugyanis valószínűleg randomra be lettünk osztva, így elmondhatom, h egy norvég szöszi lakásán töltöttem az estét (a melltartóját mégis is inkább meghagytam másnak, nem éreztem annyira közel magamhoz, mint nyílvánosan használt partykelléket). Azért elég könnyen megtaláltam a helyszínt, bár tény h egy stadiont nem olyan nehéz kiszúrni. Az este megfigyelési: nem kell sok pia nekik h átlépjék a határokat (gyakran a jóízlését is, de ezt ezúttal nem fejteném ki, és a szexuális beállítódás-beli gyakori elhajlásokat sem), mégis rengeteget isznak. Ergo egy rakás nem hogy angol, de minden beszédkészségét elvesztett hülyének öltözött norvéggal buliztam egy legalábbis vicceset.

Ma végre megszabadultam a házi dolgozat terhétől is (legalább az eredményhirdetésig), ami azért -a jó időbeosztásnak köszönhetően (na jó, ez az amit soha nem mondhattam el magamról)- a hétvégi programra sem nyomta rá túlságosan a bélyegét, amint az a fenti példákból jól látható. Sőt mindezek mellett még egy norvég tesztet is írtam, amit mondjuk nem könnyített meg, h ezzel a ténnyel az óra elején kellett szembesülnöm, de azt hiszem megbirkóztam vele. A hétköznap-hétvége felosztás meg lassan teljesen értelmét veszti, nem csak hogy a napok, de a hetek is egybefolynak.
Közkívánatra és az érezhetően növekvő népakarat nyomására megígérem h megpróbálok gyakrabban írni, ezzel elhárítva a mélyülő gazdasági válságot és a közeledő világvégét. Az ENSZ BT legújabb ülésén arra jutott ugyanis, h ha sikerül megkétszerezni a blog látogatottságát, az egyértelműen a kamatláb eséséhez és a befektetések rohamos megindulásához vezet, de a program végrahajtását egyelőre mesterségesen visszatartjuk, mert akkor még a végén nem lenne miért gyűlölködve, verekedve, "monnyonle"-hangulatban tölteni október 23-i nemzeti ünnepünket.
Ez a szép kép búcsúzóul jó is lesz, Hasta la vista!

Félidő

Rá kellett döbbennem, hogy kezdek vészesen sok időt tölteni a Bodegában...legalábbis ha egy héten minden hétköznap betévedek az azt hiszem annak számít. Pénteken amúgy dolgoztam is, ugyanis Hugo nem ért rá valamilyen oknál fogva, így kellett egy beugró. Ő egyébként úgy gondolta meglátogatja itt a testvérét röpke 3 hónap erejéig és közben angolul gyakorol legalább. Magyarán semmi kötelező elfoglaltsága nincs, de abban a kőkemény heti 3 órában mikor dolgoznia kéne sosem ér rá. De nem panaszkodom, élveztem is a "munkát" és így biztos lehettem benne, h tökéletes minőségű tésztából készül a waffel, hiszen én kevertem. Na persze adni kell a minőségre, így gyakori ellenőrzéseket is beiktattam a munkaidőbe.
Csak hogy biztos elég legyen az édességből (nem kell izgulni, nincs az az elképzelhető-sem elképzelhetetlen- mennyiség, ami ezt nálam egy napnál tovább ki tudná váltani), aznap estére még Anja szülinapi összejövetelére is hivatalos voltam, ahol ismét sikerült rekordot dönteni az egy négyzetméterre jutó kalória felvonultatásában. Ehhez nem mellékesen én is hozzájárultam a saját készítésű sütimmel (khm...mást nem is fűznék hozzá). Szóval megint összejött egy jó hangulatú beszélgetős este, aminek a végén az is kiderült, h ha legközelebb gyalog indulok el a laza 50 perces (Dia akármennyire ellenkezik is ezzel) éjszakai sétára, akkor azt biztos h csak lányok társaságában teszem. Valamilyen érthetetlen oknál fogva ugyanis nekik mindig megállnak az autók....na de hogy már a legelső beletaposson a fékbe, az azért már mégiscsak váratlan volt.
Nagyon mindenesetre nem aludtam ki magamat, hiszen másnap reggel a félnapos (ezt ekkor még nem tudtam) főzőkurzusra igyekeztem, az eredetileg regisztrált Csilla ugyanis inkább az orosz közjog rejtelmeit választotta (na jó, nem önszántából). Ez egyébként senkinek nem tűnt fel az utolsó percig, amikor én vettem át az ő nevére kiállított oklevelet. Szóval úgy döntöttem, h nem hagyhatok ki egy ilyen jó mókának ígérkező lehetőséget csak azért mert lusta vagyok. Legalábbis egy darabig azt hittem ezért megyek el...de aztán ráébresztettek h mindenki csak azért van ott, mert kajáról van szó. A lényegen ez sem változtat, baromira jó döntés volt: három hat fős csoportban forogtunk az igencsak high-tech nagyüzemi konyhában, wokot, báránysültet, vmi zöldséges hallevest és pizzát alkottunk, valamint rengeteget hülyéskedtünk nem kevés idő leforgása alatt, hogy aztán munkánk megérdemelt gyümölcsét elfogyasztva degeszre tömhessük magunkat. Én pedig ezek után még hősiesen alávetettem magam egy vacsorával egybekötött beszélgetős összejövetelnek, amit a kínai Hui (na és norvég barátja) meghívásának köszönhetek, és egy valóban nagyon vegyes és nemzetközi kis csapattal töltöttem. Végre egy valódi norvég otthonba is beléphettem, a felszolgált sushi, kínai "dumpling" és korántsem utolsó sorban az alábecsült wasabi gasztronómiai élménye pedig csak fokozta a jó társaság által megalapozott kellemes este hangulatát.

A hétvége tehát ismét bővelkedett programokban, így még a szokásosnál is gyorsabban eltelt. Hiába, jó társaságban repül az idő. Van még pár ilyen közhely a tarsolyomban, de mára csak ezt tartogattam, h kicsit legalább megpróbáljak vele átkötni arra a száraz, ám felettébb sokkoló tényre, hogy az itt töltött 20 hétnek bizony már a fele eltelt. Na ez a durva, de inkább igyekszem nem is gondolni rá.
Azt meg el is felejtettem megemlíteni, hogy másfél hétig egyedül birtokoltam a konyhát, halmozottan hátrányos helyzetű lakótársam ugyanis úgy döntött hazarepül egy kicsit ha már ennyi ideig nincs órája. Újabb ékes bizonyíték a norvég oktatási rendszer követelményei által leterhelt diákokra (vagyis ez nem csak a külföldiek kiváltsága).
Búcsúzóul pedig itt egy kis videó, ami remekül mutatja a norvégok szomszédjukról alkotott véleményét: itt éppen a dán nyelvet és annak "hanyatlását" parodizálják. Ez különösen vicces, tekintve hogy a norvég is annak egy enyhén elfajzott oldalági leszármazottja...ezt a véleményemet mondjuk igyekszem a szobám falai között tartani, nem szeretnék ugyanis megismerkedni az egyébként sokat szidott egészségüggyel (na meg az árszínvonalhoz igazított vizitdíjjal)...

Megjött...

Bizony, MEGJÖTT. Na nem kell aggódni, ennyi időt azért még nem töltöttem lányok társaságában, most a várva-várt csomagról beszélek. Kb. 10 nap végtelennek tűnő várakozás után megérkezett az otthoni küldemény, így most minden téren biztosítva van egy darabig az utánpótlás. Ha ezek után még Csilla jóvoltából egy kis londoni tequilával is gyarapítani tudom készletemet, akkor megint jó világ lesz egy darabig...De miért ezt a részét emeltem ki a terjedelmes és igen sokszínű tartalommal rendelkező csomagnak?? Nem is értem, még vki rosszat gondol rólam:P Egy szó, mint száz: most nem csak az időjárás idézte a Karácsonyt (lassan az ünnepi-adventi hangulat kezd veszélyes méreteket ölteni így október elején); a csomagot is úgy bontottam, mint egy kisgyerek. Nem gondoltam volna, hogy így lehet örülni egy otthoni jól megpakolt pakknak.
Az elmúlt héten lehúztam második kőkemény műszakomat is a Drivben, egészen véletlenül a Liverpool BL-meccse jutott nekem, a legutóbbinál lényegesen több vendéggel. Na jó...valamivel több vendéggel. Bőszen csapoltuk is a söröket, csináltuk a leltárt, de vhogy mégis láttam az összes gólt élő képen. Szinte már rutinszerűen ment a dolog, egészen az első szokatlan pontig, de a kólás rendelés teljesítése rövid csodálkozást követően azért különösebb szakértelem nélkül is sikerült. Annál nagyobb volt a sokk viszont, amikor két frissen érkező (és egyből a figyelem középpontjába kerülő) norvég hölgyemény Bailey's kávét nem óhajtott inni. Na itt már lefagyott a rendszer és kedves, valami oknál fogva éppen ott sörözgető főnökünk (gyakorlatilag főállásban ezt csinálja) segítségét kellett kérnünk. Mint kiderült ezt elég alaptalanul tettük, az instrukció nem volt túl bonyolult: "Aggyá neki egy feles Bailey's-t kávéval felöntve vmi szép pohárban oszt' húzd le fejenként 45 koronával". Szóval minden gördülékenyen ment, és még újdonsült norvég "kollégám" is elhívott vadászni (a közeljövőben esedékes).
Annyira belecsöppentem a vendéglátóiparba, h másnap aztán bevállaltam egy kis helyettesítést a Café Bodegában (Csilla Londonban van). Így 3 órát lehúztam a számomra szokatlanul nagy forgalomban. Jellemző, h csak az utolsó órában széledt szét annyira a tömeg, h ki lehessen használni a "munkában ingyéwaffel" feletébb csábító lehetőségét. Bár menetközben is akadtak a gazdaság logikáját meghazudtoló, sajátos akcióban értékesített menük, amiről leginkább Enikő és Dia mesélhetne (amég el nem felejtem: köszönet a képekért, amik így ismét nem sajátok; hoppeloppeland még mindeg nincs, de ha nem lennék olyan hülye h mindig megemlítem senki nem is emlékezne rá). Mindenesetre egy érdekes élmény volt, és valóban élveztem, hiszen rengeteg ember -köztük sok ismerős arc- megfordult a műszak alatt eme kulthellyé avanzsáló kis fészekben.
A hétvégéről túl sok érdemi programról nem tudok beszámolni, és (sajnos) nem a túlzott alkoholfogyasztással járó időugrás miatt. Egyszerűen csak eltelt. Nem vettem észre. Ígérem nem lesz több ilyen. Ellenben szombaton este az itt "píédzsdíző" Évánál magyar összejövetel volt, így megállapíthattuk, h egy népszámlálás valószínűleg számottevő magyar népességet mutatna ki az Északi-sarkkörön túl...a lappok kezdhetik félteni a kivételezett pozíciójukat. Vendéglátónk nem mellesleg nagyon kitett magáért (na meg értünk) és valóságos süti-hegyekkel készült. A tiramisu számomra külön kiemelkedett, erre volt már igazán szükségem; a közérzetem ismét tökéletes.
Ja és vasárnap megejtettük a szokásos "international football-t" a Kraftban, ami megintcsak nagyon hiányzott már.
Az időjárás szokás szerint kiszámíthatatlan, hol melegen süt a nap, hol dideregve várjuk az első havat, ami állítólag már nincsen messze. Ráadásul napi 10 percet rövidülnek a nappalok, ami -bár nem voltam emelt matekos- mégiscsak több, mint heti egy órát jelent. Ebből szerencsére nem annyira a reggeli sötétségből értesülök (szerencsére azt még nagy erőfeszítésekkel át tudom aludni), sokkal inkább az egyre korábbi sötétedésből. Szóval itt tényleg nem viccelnek, ebből visszatarthatatlanul tél lesz (nekem már van...norvégoknak lesz). Csodálkoznak is, hogy hol késik már az első hó. Na most lehet vitatkozni, h "climate change", "global warming" meg társaik. Én ebbe inkább nem mennék bele. Így is elég durva, mesélhetnek bármit a "régi idők" teleiről ha szeptemberben havasak a hegyek.

Azt hiszem nagyjából ennyit szerettem volna megírni, ha meg vmit kihagytam, akkor...akkor nem tudjátok meg, hihetetlen élményből maradtok ki, és soha nem élhettek ezek után teljes életet. Szóval bocs, de remélem azért a lényeg megvolt.
Na "pörköltsózottnapraforgómag", magyarul szotyi.

Vendégjárás, miegymás

Mint már észrevehettétek, ezúttal nem teszek fel képeket, ugyanis Narvikban a fényképezés Diára hárult (Nála volt gép, na meg jobb fotókat is csinál, mint én), amik elkéréséről tegnap sikeresen megfeledkeztem, csakúgy mint a Hoppeloppelandos jogdíj-gyanús képek beszerzéséről. Ma pedig fényképező nélkül indultam el reggel, mert nem gondoltam hogy ilyen megörökítendő sokkhatás érhet: nevezetesen az, hogy a távolabbi hegycsúcsokat már teljesen hó borítja, a fű deres, a pocsolyák pedig jéghártyásak. Mindez hajnali fél tízkor. Szeptemberben. De legalább újra előbújt a nap a hosszú esőzés után, nekem pedig a hidegnek köszönhetően előjött kellemetlen szokásom és Tromso legnagyobb papírzsepi felvásárlójává léptem elő, ami egyébként nem túl nagy kihívás, tekintve hogy a derék norvégok nem élnek ezzel a fogyasztói társadalom kínálta lehetőséggel. Ők csak sunyiban fújnak orrot, mások előtt nem illik. Magyarul valószínűleg ritka nagy tirpáknak néznek, de nekem ugyanennek a sokszorosát kell elviselnem fordított előjellel: nem épp kellemes egy másfél órás előadáson/ megbeszélésen át hallgatni, h mekkora lendülettel tudják egyből homloküregre szívni a váladékot. Persze a legnagyobb természetességgel.
De inkább visszatérek a lényegre: a képeket minél hamarabb pótolni fogom, de ennél sokkal fontosabb, hogy miért is nem jelentkeztem idáig. A furfangos, beugratós kérdésre a válasz nagyon meglepő: elfoglalt voltam. Egy kis segítség, h sikerüljön ezt feldolgozni: pénteken még egy utolsót repetáztunk az utolsó EU jog tömbösítés keretében, hogy legközelebb majd csak november végén találkozzunk egy laza 6 órás vizsga erejéig. Ezt követte a már korábban említett vacsora a Christiansen- házaspárral az idősek otthonában (nem kell rosszra gondolni, csak féltették a vélhetően nem gettóbeli házukat). A norvégos, lazacos, kaviáros, rákos előételhez és az azt követő gulyásleveshez pedig ki-ki ízlése szerint kortyolhatott bort vagy sört. Az asztaltársaság egyik fele (én is) a frissen megismert, és felettébb szimpatikus Teréziával (bátrabbaknak Teréz anyu) beszélgette át az estét, a többieknek meg maradt a világjáró prof. Én csak az előbbiről tudok nyilatkozni, de ott mindenki nevében mondhatom, h nagyon kellemes néhány órát töltöttünk el egy elképesztően érdekes és közvetlen asszony társaságában, aki még a telefonszámát is megadta az összejövetel végén. (most tudnék tippelni ki volt az a perverz, aki rosszra gondolt, de inkább nem teszem)
De ezek után még lehetett fokozni a hétvégét, sor került ugyanis a várva-várt narviki látogatásunkra. Már maga a 4 (négy!) órás buszút is valódi élmény volt, olyan tájak mellett mentünk el, hogy még a nem éppen nekem mértezett ülések komfortját és a szakadó esőt is feledtetni tudták. Ez a kifejezett kiránduló idő egyébként ottlétünk alatt végig ilyen maradt, ám ez semmire nem nyomta rá a bélyegét és a hangulatot sem tudta visszafogni. Megnéztük a várost és az egyetemet (ami minden műszaki dologok iránt fogékony férfiember számára- ami nem éppen kuriózum- valóságos játszótér is egyben...ezt Gábor és Csaba be is mutatta). Ezt a "kisvárosi" éjszakai élet felfedezése, és remek vendéglátóink Jager-készletének kiürítése követte, ami értelemszerűen az éjszakát is megnyújtotta. Másnap azért még egy kis esős-sáros túra belefért, amit tényleg nagy kár lett volna kihagyni. Köszönet érte az erősködőknek. Így azt hiszem egy újabb maradandó élménnyel gazdagodtunk, és elsősorban Zsuzsiék mindenre kiterjedő figyelmességének, valamit minden igényt kielégítő, és várakozást felülmúló vendéglátásának köszönhetően hihetetlen jól érztük magunkat. Arról nem is beszélve, hogy 2 hónap után ismét egy igazi otthonban lehettünk, hazai (na meg helyi) ízekkel nyomatékosítva a dolgot. Ez a darabka otthon pedig már nagyon hiányzott a lelkemnek. Ezúton is köszönet érte.
A beszélgetések pedig újabb részletekkel árnyalták a norvégokhoz szóló útmutatót, amit az érintettek személyesn is bővítettek a múlt héten. Történt ugyanis, h sikeresen a könyvtárban hagytam az mp3 lejátszóm egy sietős reggelen, és mikor délben reményvesztetten visszaállítottam érte, már le volt adva a könyvtárosnál. Nálunk sztem 10 percig nem maradt volna meg...de ennek annyira megörültem, h még hazafelé gyorsan elhagytam az esernyőmet, csak hogy biztosan felkészülten érjen az ezt követő egyhetes szakadatlan esőzés. Szóval kezdek formába lendülni, de ezt már pótoltam.
Sőt! Beszereztem Hadallal felesben egy oridzsinál waffel-sütőt is, h még jobban rákattanjak a gofrira súlyosbodó édességhiányomban...persze szigorúan a gusztustalan barna sajtos verziót kerülve. Ha már itt tartunk a franciák nem hazudtolják meg magukat: ennyi össze nem illő, gyomorforgató dolgot egy ételre rakni még a norvégoknak sem jut eszébe (pl. tejföl-nutella-kakó-édes sajt. UGYANAZON a waffelen)

Úgy érzékelem sikerült terjengősen kitöltenem a képek hiányából fakadó űrt, és pótolni az elmaradásomat, talán most h alig lesz órám majd gyakrabban írok. Talán...
Addig is minden jót mindenkinek (na meg magamnak is), avagy stílusosan: Ha det bra!

Happy meal-buli

Az elmúlt hét szüli-és névnapokkal volt telezsúfolva (kb. mint az összes többi, de úgy értem olyanokkal, amelyek itt és most is fontosak voltak), és köztük volt ha jól emlékszem Mirellával egy napon vmi bibliai név is, ami most nem jut eszembe, de vmiért minden évben megünneplem és azt hiszem szintén M-mel kezdődik. Szóval köszönöm mindenkinek közel s távol, akinek eszébe jutottam, különös tekintettel Diára, Enikőre és Csillára, akik méltánytalanul keveset vannak megemlítve ezen a blognak álcázott világhírű zarádokhelyen, de mint már mondtam régebben, ez csak annak a ténynek tudható be, h ők a mindennapok részeivé váltak és szinte természetes módon részesei minden érdekes (és persze dögunalmas) pillanatomnak.Nem mellékesen pedig Enikőnek és Diának is a héten volt a névnapja. Na de ezt a részt most inkább le is zárom mielőtt könnyeket csalnék bárki szemébe, egyszerűen csak köszönöm Nekik a szép estét!
Kevésbé emelkedett vizekre evezve megjegyezném, hogy csodával határos módon ez az alkalom is a Drivben végződött, ami az egyetemisták körében hétvégente nem igazán mondható ritkának...mi pedig csak próbálunk hűek maradni a hagyományokhoz. Azt hiszem sikerrel. A buli egyébként egy kis tűzriadós közjátékkal vált teljessé, amit én már meg sem hallottam, annyira a természetes zajok közé sorolom (valohova a lakótársam horkolása mellé. Hangerőben is.). Ugyanis ebből a műfajból a kollégiumban a múlt héten kettőre emelkedett a heti adag, de ezen szinte már meg sem lepődik senki. Maximum azon, hogy mennyien laknak az épületben, akiket csak ezen ritkának nem nevezhető alkalmakkor lehet látni.
A vasárnap estét egész napos rákészülés után (így próbálom finoman elfedni, h gyakorlatilag semmit nem csináltam) aztán egy újabb Driv-önkénteseknek szervezett összejövetel zárta a méltán híres Hoppe Loppe Land nevezetű gyermekparadicsomban. Ez egy fedett játszótér-szerű mini Disneyland, ahol minden elképzelhetetlen játékot megépítenek, ami a kölköknek csak eszébe juthat, és kellően lefárasztja őket a nap végére. Meg kell jegyeznem, h felső korhatár egyébként van, de most kivételesen csak nekünk volt kibérelve a hely, vagyis egy rakat cula huszonéves (én még nem:P), köztük (jó)néhány korát meghazudtolóan tiszteletet parancsoló sörhassal megáldott fiatalember. A lányokról direkt nem akartam semmit írni, de nem tudom megállni: valahogy az összes norvég csaj szembetűnően fenék- és csípőtájékra hízik. Zárójel bezárva. A két óra ugrabugrálásból lihegve ücsörögve töltött utolsó félóra jelzi, hogy bizony nem könnyű meló idegesítő hülyegyereknek lenni nap-mint-nap...Én pedig már 19 éve gyűröm.Na ez teljesítmény...nem a UPC. De ezután még visszabuszoztunk a "bázisra" kivetítőn megnézni a Wall-E című rajzfilmet; hogy teljes legyen a gyereknap, hatalmas adag édesség mellett, amivel igyekeztek pótolni (kb. háromszorosan) a ledolgozott energiánkat. Megint szereztek nekünk egy jó napot, amikor mindenkiből előbújhatott a legtöbbekben máskor sem túlságosan elnyomott kisgyerek. Mindenestre azt hiszem jó döntés volt ide jelentkezni, mivel eddig háromszor annyi programra vittek el fizetségként, mint ahány műszakot dolgoztam.
Ha még a heti tömbösített óráinkat legyűrjük, jöhet a következő meglepő esemény: Az EU jog professzor az egész szegedi brigádot meghívta magához péntek vacsorára. Bár valószínűsítem, h a dolog erőteljes -magyar felesége felől érkező- nyomásra történt, ez mégiscsak hihetetlen "jófejség" tőle. Már előre egy újabb nagy, szőrös pirospontot szerzett nálam, amiből már volt egy pár, főleg szimpatikus elhivatottságának és érdeklődésének (meg persze közvetlenségének) köszönhetően.
A torkom már szerencsére nem fáj, ellenben egész nap folyt az orrom és köhögtem helyette. Gyanítom nem teljesen kelthettem egészséges ember benyomását, mivel akivel ma találkoztam vagy másnaposnak nézett (szívesen elcseréltem volna), vagy azt hitte akkor keltem fel. De nem baj, nem vészes a dolog, gyorsan kikúrálom magam, amihez az első lépés az elmúlt napok elmulasztott alvásának bepótlása lenne, ami az én igényemet ismerve nem kis mennyiséget jelent.

Most pedig megyek, és hozzá is kezdek a program megvalósításához, mert a közelgő hétvége (azért nem rossz, h ezt kedden mondom) igen élménydúsnak igérkezik, amire kicsit fizikailag is rá kell készülni.
Végre egyszer egész tömör voltam, remélem azért akad aki ezt sajnálja, vagy legalábbis szeretetből úgy csinál. A rossz időről pedig nem szeretnék otthonról panaszokat hallani, itt ugyanis szakadt az eső egész nap. El is áztam. Nem kicsit, nagyon. (sajnos nem átvitt értelemben) Úgyhogy aki azt hiszi, h otthon csúny idő van, annak csak egy klasszikust idézhetek: "Lószart mama!"
Ezzel a szép és magvas gondolattal kívánok mindenkinek további szép hetet, és bocsánat, de nem tudtam kihagyni. (igazából nem is sajnálom)

Ahol a sötét, ott a hideg

A hét okossága ismét megvolt, nevezetesen kiderült miért is hagynak égve minden létező villanyt a norvégok: Van egy mondásuk ugyanis, mely szerint ahol sötét van, ott hideg is...persze azért azt a mellékes adatot se feledjük, hogy az áram kb. harmad annyiba kerül, mint nálunk (pedig eddigi tapasztalataim alapján mintha egy árnyalatnyit többet keresnének).
Ahhoz pedig hogy ezt megtudjam nem kisebb eseményre volt szükség, mint újdonsült barátaink látogatására Narvikból, amit mellesleg szintén a blognak köszönhetek (mondtam h kicsit király vagyok). Történt ugyanis hogy a zseniális találmánynak bizonyuló kommenteken kersztül felvettem a kapcsolatot a már közel egy éve a zord északon éldegélő és dolgozó Zsuzsival, aki férjével (Gáborral), a Narvikban erasmusoskodó Csabával és a nagykikindai Nemanjával ellátogatott hozzánk. Az azért nem semmi, hogy 2 szegedi, 3 dunakeszi és egy határhközeli szerb 4000 km-re találkozik. Sajnos korlátozott lehetőségeink miatt túl nagy vendégvárással/látással nem tudtunk előrukkolni, de meglehetősen életvidám társaságunk azért igyekezett bejárni a város legfontosabb pontjait (nem is értem miért a sörfőzdével kezdve...). Rengeteg sétával, majd később a csomagtartóba kényszerített Nemával fűszerezve fedeztük fel az Észak Párizsát, de azért úgy érzem egy kellemes szombatot sikerült eltöltenünk. Én mindenképpen jól éreztem magam. Szegény Zsuzsiék felelőtlenül meg is invitáltak magukhoz egy hétvégi látogatásra, amire- kihagyhatatlan ajánlat révén- záros határidőn belül sort is kerítünk, gyanítom nem kis fáradságot okozva (talán ők is átértékelik az ötletet miután távozott a sisere-had :D)
Vasárnapi levezetésként még egy kis áfonyaszedéssel és rénszarvas-nézéssel (kár h csak vmi egyetmi rezervátum kerítésén kersztül) egybekötött séta a friss levegőn belefért a gyorsan fogyó energiámba, aminek feltöltésében a változatlan napsütés tevékenyen résztvett.
Ezek után újult erővel ugorhattunk neki a kissé zsúfolt szeptember újabb, de ami fontosabb: utolsó előtti(!) hetének, aminek túlélését nagyban segíti az eddig méltatlanul és aránytalanul keveset emlegetett Café Bodega. Ez a (főként külföldi) diákok által működtetett hangulatos kis egyetmi kávézó-és találkahely igazán egyetemista pénztárcához mért árakkal operál (főleg ha Csilla van szolgálatban), és kíváló alternatívát biztosít az órák előtti, utáni, neadjisten alatti unalom elűzűsére (az unalom inkább csak az utolsó esetre vonatkozik). Ugyanakkor hajlamos a nagyon veszélyes Vaffel-függőség kialakítására, amely betegség névadására lassan eséllyel pályázom...bár egy jó túrós palacsintával bármikor visszatéríthető vagyok a helyes útra. Ezúton kérek elnézést minden nemzeti érzelmű norvégtól (a zászlók száma alapján nem ritka), de akármennyire is lépten-nyomon nemzeti ételként fogyasztják, az akkor sem más, csak finom GOFRI változatos feltétekkel feltúrbózva (a gusztustalan édeskés barna kecskesajt lekvárral nem számít). Egyébként meg akinél a tejberizs a karácsonyi édesség és fűszerként használja a mákot, az engem ne oktasson kulináris témában.
Ezek mellett megkezdhettem várva-várt működésemet a Drivben is, mégpedig a szerdai Manchester-Villareal BL-meccs keretében (0-0, by the way). Hatalmas megterhelésnek voltunk kitéve, főleg h hárman is "szolgálatban voltunk". Fejenként kb. 5 sört kellett lecsapolnunk (aminek az árát is megmondta helyettünk a felettébb high-tech pénztárgép), majd gyakorlatilag ülve nézhettük végig a meccset a tolongó 10 vendéggel, akiknek a nagyrésze már a kávézó-részlegben megvette a sörét. A meló nehéz részét (a terem berendezése, technika beállítása, adminisztráció, leltár...) meg betanítás címén megcsinálták helyettünk, nekünk maradt kb. az asztalok/székek visszacipelése a harmadikra (persze lifttel) meg az ajándék vacsink elfogyasztása. A nagy munkára meg jöhet a megérdemelt lazítás: vasárnap megint közös program. Valami vidémpark-szerű gyerekparadicsomba visznek bennünket állatkodni, ami a csoportomat ismerve jó eséllyel össze is jön.

Már csak egy hét van hátra a "sűrű egyetemre járásból", de addig sem kell félteni a befordulástól, hiszen akinek ez a káprázatos északi fény, na meg úgy az egész természet mellett sikerül az nagyon tud valamit. Az aurora borealis ugyanis már nem egyszer állított meg egy kis szájtátásra; nem sok dolog van ezen kívül aminek a kedvéért este 11-kor a nagybevásárlás minden terhével a hátamon 20 perc séta után gondolkodás nélkül megállnék... de ezt sem elmesélni, sem fényképen visszaadni nem lehet. Valószínűleg a 2 napja kísértő torokfájásomat is ennek köszönhetem, de nagyon remélem, h ezen a szinten meg is áll és sürgősen visszafordul a bennem bujkáló betegség.
Mindezek mellett természetesen nagyon hiányoznak az otthoniak, de azért most érzelegni nem fogok, higyjétek el h baromi jó nekem itt (bár nem hiszem h bizonygatni kéne). Zárszóként pedig: A legközelebbi viszontolvasásra (merthogy interaktívkodni szabad)

Napsütés reloaded

Azzal kezdeném, hogy a legjobb lenne ha nem írnék semmit az itteni -finoman fogalmazva is szeszélyesnek nevezhető- időjárásról, ugyanis akármit leírok, a következő héten homlokegyenest az ellenkezője történik. De ezek a gyors változások úgy megdöbbentenek, h mégis megteszem: szóval a múlt heti hideg és folyamatos eső után egycsapásra kisütött a nap, egész héten töltögethettük D-vitamin készleteinket, így már készen állunk a visszafordíthatatlanul közeledő télre (mondjuk már hittem ezt párszor, mégis mindig napok alatt visszahúzódott a hóhatár a hegyen...ami azért elhihetitek, megnyugtató). A legapróbb bárányfelhő nélküli égbolt legnagyobb előnye pedig:...dobpergés...megjelent az első ÉSZAKI FÉNY. Bizony-bizony, bibibíí, napok óta minden éjjel feltűnik ez a zöld tündér (akiknek erről a kifejezésről előszőr az absinthe jut eszükbe most nézzenek mélyen magukba). Nem tudom eldönteni, hogy akklimatizálódom, elhaltak az idegvégződéseim, vagy egyszerűen a Golf-áramlat jótékony hatását érzem, de valószínűleg otthon nem jutna eszembe pólóban elindulni az egyetemre 10 fokban. Itt viszont szabályosan élveztem a hihetetlen tisza, csípős levegő napsugarakkal való keveredését.
Egyébként egy újabb rejtélyt fejtettem meg, nevezetesen azt az eddig sűrű homály fedte indokot, amiért "az észak párizsa" megtisztelő, ámde eddig a norvég öltözködési stílus által nem kimondottan alátámasztott titulust, amit Tromsø városára aggattak. Eddig csak arra gondoltam, h ezt akkor találhatták ki, mikor még nem volt lehetőség a hideg északról délre utazni, de elképzelték milyen lehet Párizs...most viszont jött a megvilágosodás: csakis a világ legszélesebb gumicsizma-választéka lehetett a kiindulópont. Ugyanis a cipőboltokban elképesztő féle-fajta -errefelé még hasznosnak is tűnő- csúnyaságot árulnak a virágmintástól a piros pöttyösig.
Kedden aztán az arctic norway kurzus keretében kirándulást tettünk a megyházára, ahol egy igazi nagykutya fogadott bennünket: Svein Ludvigsen a megye jelenlegi kormányzója, aki 12 évig volt parlamenti képviselő, ebből 4 évig a felsőház elnöke, majd pedig miniszter (halászati). Ennek ellenére teljesen közvetlen és barátságos volt, mindenkivel kezet fogott, egyenként is érdeklődött a diákok iránt és érdekes előadást tartott a pezsgős pohárból történő almeleves koccintás után. Tanulságos volt mindenestre, hogy meglátásom szerint a globális felmelegedésben és a sarki jég olvadásában errefelé sokan nem a problémát látják, hanem a pénzt: újabb kiaknázhatő olaj-és gázmezők, valamint az ezek szállítására megnyitható új tengeri útvonal, az instabil mediterráneumot így kikapcsolva a játékból. A végén még névjegykártyát és állófogadás-szerű ételt is kaptunk...tényleg nagyon törekszenek jó benyomást kelteni és barátságos vendéglátók lenni.
A nap tökéletes zárásaként megvolt az első megbeszélés is a Driv "sportosztályán": összesen 8-an vagyunk, így szinte tényleg egy norvég baráti társaságba csöppentem, ugyanis én vagyok az egyetlen külföldi...mégis a kedvemért az egész megbeszélés angolul folyt, és ezen kívül is mondhatom, h hihetetlenül jófej és segítőkész csapatba kerültem. Ennek örömére be is vállaltam a szerdai BL-meccs nagykivetítőn történő sörcsap mellöli lebonyolítását, na meg egy póker esten való aszisztálást erre a hónapra (kb. ennyi jut egy emberre), majd az ajándék pizzatömeg elfogyasztása után még egy sörözős beszélgetés keretében ismerhettem meg jobban a többieket, akiknek egyébként átlagos diákként nem okoz gondot az önkéntesek számára tényleg nagyon akciósan árult 1000 Ft-os sörből bárkit meghívni amikor szeretné. Nekik ez (sőt a tömény sem) jelent tételt, vagyis a korlátozással csak szerencsétlen külföldiekkel szúrnak ki rendesen.
Mikor már egyáltalán nem is hiányzott a tévé, következett a kihagyhatatlan lehetőség és a hét újabb fénypontja: A bejárat mellé kitett, szinte vatta új, ráadásul nem éppen kisképernyős Philips tévét becsrkészése egy hét egyre vadabbá váló szemezés után. Itt ugyanis ha vkinek nem kell vmi, csak kiteszi a földszintre, és aki kapja marja. Így csak egy antenna kábelt kellett vennem és máris élvezhetem a hibátlan adást, ami egyébként kiválóan alkalmas mind angol, mind -egyelőre csak embrió-állapotban, és ott is csak elméletben létező- norvég nyelvtudásom fényezésére, hiszen itt az összes film, sorozat és műsor eredeti angol szöveggel fut, norvég felirat kíséretében. Az internet után tehát újabb civilizációs vívmány kapcsol vissza és szigetel el egyszerre a világtól, bár igyekszem elkerülni a bármelyikkel történő túlzott kapcsolatteremtést, mert még a végén Dr.House és Bart Sipmson lesz a legjobb barátom.

Ismét eseménydús néhány nap van tehát mögöttem, amely sorozatot azért szeretném legalább valamelyest fenntartani az egyetemi elfoglaltság tekintetében húzós(abb)nak és zsúfolt(abb)nak, ámde gyorsan múlandónak igérkező következő két hétben.
Azért ne sírjatok, megpróbálok ezalatt is időt szakítani a blog frissítésére, bár nem ígérhetek semmit. Jobban mondva ígérhetek, majd max nem tartom be...ez úgyis divat mostanság.
Zárásképp pedig ölelek-tsókolok mindenkit (de inkább csak virtuálisan).

Ez történik

Ezek nem viccelnek...A hideggel párhuzamosan a szemközti-sajnos nagyon is közeli-hegyen meg is jelent a hósapka, ami szinten apról napra szemmel láthatóan lejjebb húzódik. Hát nem mondanám h megnyugtató látvány, még akkor sem ha gyakran csak sejtelmesen kandikál ki a sűrű felhők közül (a képen nem ez van, az régebbi, máshonnan...és tényleg hótakaróról beszélek).
De legalább az esőzés kicsit alábbhagyott. Merthogy a szitáló eső már szinte a mindennapok része, az nem számít. Egyébként varázslatos h órákon belül meg lehet élni a borús esős időt és a melegen előbúvó napot...na meg a szivárványt is.
Ennek kiélvezésére persze csak akkor van esély ha éppen nem órán ül az ember. Múlt héten -mint már írtam- ugyanis lezajlott az EU-jog kurzusunk első hete...Csöndben, ámde kárörvendő és kaján vigyorral teszem hozzá, hogy a háromból. Erről megemlíteném, érzékeltetve az órák gyakorlatias megközelítéset, hogy még a skandináv alkohol-korlátozás témája is felmerült, méltán nagy érdeklődést és figyelmet kiváltva. Mindjárt az orosz Klim is magához tért hogy megossza vodkás élményeit. Szóval megtudtuk, h még istenes a helyzetünk, hiszen nem is olyan rég még sört is csak a Vinmonopolet-ban lehetett kapni, ami pedig még rövidebb nyitvatartási idővel és még magasabb árakkal operált. Na meg nem szabad vásárolgatás volt, hanem az államot reprezentáló rosszalló tekintetű néninek kellett a pultnál állva szépen remegő térdekkel elhabogni a kívánságlistát. Na ehhez képest már normalizálódott a helyzet, és meg is erősítettek abban az eddig is megalapozottnak vélt gyanúmban, h a norvégoknak ez a számunkra extrém ár sem különösebben megterhelő. Pláne ha piáról van szó. Belülről ezek az üzletecskék egyébként lekinkább vmi elit borszaküzletre emlékeztetnek, az árak pedig még indolkotabbá teszik az elit jelző használatát. A mostmár szívélyesen adott szaktanácsokkal egyetemben. A rendszer okairól meg elég annyi a helyzet eufemisztikus érzékeltetésére, h szokatlanul sok a strigula a "hajóról vízbetántorgó" és a "faházat (ami ritkának nem nevezhető erre) gyertyával a sötétben magára gyújtó" statisztikai rubrikákban a halálesetek közt. És hogy-hogy nem vmiért ezekről a túlzott szeszesital-fogyasztásra asszociáltak.
Apropó italozás: a szobatársam a plazma tv után másodszorra is erőteljes irigységi rohamot tudott kiváltani belőlem, amikor a hűtőt gyanútlanul kinyitva egy-egy üveg tequilával, vodkával és banánlikőrrel találtam szemben magam, aminek az összértéke olyan 18-20 ezer Ft között mozog. Megérné tehát legalább egy ivócimborai viszonyba kerülni vele (kb. az egyetlen téma egyébként amiről 2 mondatnál többet magától összefüggően tud beszélni), de erre nem sok lehetőség adódik, hiszen csak annyiból tudom ha itthon járt, hogy:
1. Az összes villany ég orrba-szájba. Hiába ugyanis a szelektív hulladékgyűjtés, az árammal kegyetlenül pazarolnak. Eddig azt hittem ez csak az én kiváltságom, de mint kiderült minden norvég lakótárssal megáldott küzd ezzel. Mellesleg itt szinte minden elektromossággal megy, még a fűtés és a tűzhely is mindenhol.
2. A cipőjéből kihullott sárral van tele az előszoba. Ezt előszőr még feltakarítottam utána, aztán megnyertem a hallgatólagosan meghirdetett "ki tudja tovább tétlenül nézni a növekvő mocskot" című tipikus legénylakás-versenyt, azóta pedig szorgosan összetakarítja maga után.
Ja a piáját nem számítom a jelek közé, mert az sokáig nem marad a helyén általában.
Végül még valami: Tiktos informátorain jelentési alapján sürgősen fényképet kérek Dávidtól és Bencétől az otthon dúló hajlevágási-hullám dokumentálására, na meg remélhetőleg derűs percek szerzésére.

Szóval zajlik az élet...okosodunk (azért nem kell megijedni), keménen gyűrjük a norvég nyelvórákat, szocializálódunk, meg egyre jobban fázunk, de most mennem kell, Peppe pizzázójában ugyanis naivan meghirdették a szülinapi "egyél amíg belédfér 97 koronáért" akciót (alapjáraton egy pizza is 120-130 Kr-nél kezdődik). De azt hiszem velem rossz lóra tettek, és ezt ma szeretném nekik is bebizonyítani, hogy a látogatást követő gyors leltár után egy életre elmenjen a kedvük a hasonló nagyvonalú szülinapozástól.
Mára ennyi voltam, talán így is túl sok, igyekszem gyakran jelentkezni mindenki nagy örömére. Na csoki!